 |
| Nellie |
Sziasztok!
Nagyon-nagyon sajnáljuk a késést, de rengeteg minden felhalmozódott mostanában.
Kórház, tanulás, versenyek, család...
Remélem megértitek, hogy csak most tudtam hozni, nagyon sajnálom.
Remélem azért kapunk pár kommentet.
Puszi:
Brigi Bogyó
Twins Story 4.fejezet
(Nellie)
Belé meg mi ütött?
Jó, tudom, nem igazán tudom tartani a számat, de ennyire felhúzta volna magát emiatt?
Én a helyében dicsekednék az ilyen kitüntetéseimmel, nem titkolnám.
Most tényleg mérges rám?
Talán az egyik Cullen megérteti vele, hogy ez jó dolog… persze szerintem ő is tudja, hogy ez érdem, de… de fél, hogy megint megtörténik vele az, ami miatt abba kellett hagyni imádott sportját.
De akkor sem kellett volna így rám förmednie…
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy beleütköztem valakibe. Mind a ketten gyorsa haladhattunk, így elterültünk a padlón, ő alul, én pedig rá estem.
- Oh, bocsi. –pattantam fel, és felhúztam őt is. –Nem figyeltem, nagyon sajnálom.
- Semmi gond. –rázta meg a fejét.
Barna tincsei még jobban összekuszálódtak, és mélybarna szemeit az enyémbe fúrta. Szinte elvesztem a tekintetében, megigézett.
- Hova tartasz? –kérdezte udvariasan.
Nagyon-nagyon sajnáljuk a késést, de rengeteg minden felhalmozódott mostanában.
Kórház, tanulás, versenyek, család...
Remélem megértitek, hogy csak most tudtam hozni, nagyon sajnálom.
Remélem azért kapunk pár kommentet.
Puszi:
Brigi Bogyó
Twins Story 4.fejezet
(Nellie)
Belé meg mi ütött?
Jó, tudom, nem igazán tudom tartani a számat, de ennyire felhúzta volna magát emiatt?
Én a helyében dicsekednék az ilyen kitüntetéseimmel, nem titkolnám.
Most tényleg mérges rám?
Talán az egyik Cullen megérteti vele, hogy ez jó dolog… persze szerintem ő is tudja, hogy ez érdem, de… de fél, hogy megint megtörténik vele az, ami miatt abba kellett hagyni imádott sportját.
De akkor sem kellett volna így rám förmednie…
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy beleütköztem valakibe. Mind a ketten gyorsa haladhattunk, így elterültünk a padlón, ő alul, én pedig rá estem.
- Oh, bocsi. –pattantam fel, és felhúztam őt is. –Nem figyeltem, nagyon sajnálom.
- Semmi gond. –rázta meg a fejét.
Barna tincsei még jobban összekuszálódtak, és mélybarna szemeit az enyémbe fúrta. Szinte elvesztem a tekintetében, megigézett.
- Hova tartasz? –kérdezte udvariasan.
- Hát nem haza, az biztos. –forgattam meg a szemeimet.
Mégis hova tartanák?
- Akkor kérdezem máshogy: Milyen órád lesz?
- Nyelvtan… - pillantottam a kicsi cetlimre.
Szegény papíros már agyon volt gyürögetve. Az egyik oldalán órarend van, a másik oldalára pedig a teremrendet körmölgettem fel. Macskakaparás lett… Szégyen tőlem. Én köztudottan szépen írok, erre ez hogy néz ki… Mondjuk a tanár annyira, de annyira gyorsan diktálta. Örültem, ha nem vesztem el a fonalat.
Mégis hova tartanák?
- Akkor kérdezem máshogy: Milyen órád lesz?
- Nyelvtan… - pillantottam a kicsi cetlimre.
Szegény papíros már agyon volt gyürögetve. Az egyik oldalán órarend van, a másik oldalára pedig a teremrendet körmölgettem fel. Macskakaparás lett… Szégyen tőlem. Én köztudottan szépen írok, erre ez hogy néz ki… Mondjuk a tanár annyira, de annyira gyorsan diktálta. Örültem, ha nem vesztem el a fonalat.
- Nekem nem, de arra tartok, pont a mellette lévő teremben lesz matekom. –vetette át a karját a vállamon.
Én amint ezt megéreztem, ki is pördültem a keze alól, és mérges tekintettel meredtem rá.
- Hihetetlen vagy. –jegyeztem meg, és elindultam a terem felé.
- Lehetséges… - kuncogott. –De nem zavar.
- Csodás. –az ég felé néztem, és könyörögtem, hogy ez a tapló hagyjon végre békén. –De ha ez megnyugtat, akkor engem meg igenis zavar. Nem tudom, miért kell mindenkire rástartolni.
- Ez nem igaz. –tiltakozott azonnal, mire kérdőn néztem rá. –A pasikat békén hagyom.
- Már csak az kéne. –horkantam fel.
Hihetetlen! Első nap a suliba. Szereztünk barátokat, jól érezzük magunkat, és már nekem és a Húgomnak is van zaklatója. Valami fergeteges, mondhatom.
- Hogy is hívnak? –szólt újra.
Egy pillanatra megtorpantam. Ez egy olyan csaj után baktat, és zaklatja, akinek még a nevével sincs tisztában?
- Nellie. Nellie Leaves. –mondtam egy nagy sóhaj közepette.
- Josh. Josh Hartney. –mondta egy kézcsók kíséretében.
- Tök jó. –dörmögtem, és kirántottam a kezemet a szorításából.
- Csodálatos neved van.
- És miért? –kérdeztem vissza.
- Miért ne? –mosolyodott el. –Illik hozzád. Ő is olyan makacs és ellenálló, mint te.
- Egy névnek mióta lehet emberi tulajdonsága? - úgy néztem rá, mint egy ostobára.
Jobb megfogalmazás az analfabéta. De ki tudja, lehet, hogy az is. Eddig legalábbis nagyon annak tűnik.
- Mostantól. –jelentette ki felszegett állal. –Én mindig jól mondok mindent. Punk-tum.
- Nagyképű bunkó… -motyogtam, és köhintettem egy aprót.
- Hmm?
- Semmi…semmi. –mondtam azonnal. –Neked szerintem menned kellene.
- Szerintem meg nem. –dőlt neki az falnak, az ajtó mellett.
Amellett az ajtó mellett, amelyiken nekem be kellene mennem. A lábát természetesen úgy tette, nehogy véletlenül is ki tudjam nyitni a térelválasztót, és így bejussak a terembe.
Menekülni akartam előle! Igen, menekülni. Minél előbb más pofiját akartam bámulni, nem az ő helyes arcát, tökéletes fogsorát…
Oh, a francba! Már megint elábrándoztam…
Én amint ezt megéreztem, ki is pördültem a keze alól, és mérges tekintettel meredtem rá.
- Hihetetlen vagy. –jegyeztem meg, és elindultam a terem felé.
- Lehetséges… - kuncogott. –De nem zavar.
- Csodás. –az ég felé néztem, és könyörögtem, hogy ez a tapló hagyjon végre békén. –De ha ez megnyugtat, akkor engem meg igenis zavar. Nem tudom, miért kell mindenkire rástartolni.
- Ez nem igaz. –tiltakozott azonnal, mire kérdőn néztem rá. –A pasikat békén hagyom.
- Már csak az kéne. –horkantam fel.
Hihetetlen! Első nap a suliba. Szereztünk barátokat, jól érezzük magunkat, és már nekem és a Húgomnak is van zaklatója. Valami fergeteges, mondhatom.
- Hogy is hívnak? –szólt újra.
Egy pillanatra megtorpantam. Ez egy olyan csaj után baktat, és zaklatja, akinek még a nevével sincs tisztában?
- Nellie. Nellie Leaves. –mondtam egy nagy sóhaj közepette.
- Josh. Josh Hartney. –mondta egy kézcsók kíséretében.
- Tök jó. –dörmögtem, és kirántottam a kezemet a szorításából.
- Csodálatos neved van.
- És miért? –kérdeztem vissza.
- Miért ne? –mosolyodott el. –Illik hozzád. Ő is olyan makacs és ellenálló, mint te.
- Egy névnek mióta lehet emberi tulajdonsága? - úgy néztem rá, mint egy ostobára.
Jobb megfogalmazás az analfabéta. De ki tudja, lehet, hogy az is. Eddig legalábbis nagyon annak tűnik.
- Mostantól. –jelentette ki felszegett állal. –Én mindig jól mondok mindent. Punk-tum.
- Nagyképű bunkó… -motyogtam, és köhintettem egy aprót.
- Hmm?
- Semmi…semmi. –mondtam azonnal. –Neked szerintem menned kellene.
- Szerintem meg nem. –dőlt neki az falnak, az ajtó mellett.
Amellett az ajtó mellett, amelyiken nekem be kellene mennem. A lábát természetesen úgy tette, nehogy véletlenül is ki tudjam nyitni a térelválasztót, és így bejussak a terembe.
Menekülni akartam előle! Igen, menekülni. Minél előbb más pofiját akartam bámulni, nem az ő helyes arcát, tökéletes fogsorát…
Oh, a francba! Már megint elábrándoztam…
Az is lehet, hogy én akarok elbújni a gyengeségem elől úgy, hogy távol akarok lenni tőle?
Egyáltalán távol akarok lenni tőle? Egyáltalán gyenge vagyok?
Egyáltalán távol akarok lenni tőle? Egyáltalán gyenge vagyok?
Dehogy vagyok gyenge! Erős vagyok, kitartó, és makacs…
- Szerintem meg igen. –löktem félre a lábát.
- Még találkozunk. –kiáltott be a terembe.
- Ch… csak szerinted. –szóltam vissza.
És szembefordultam az osztállyal. O-o…
A lányok elég bosszúsan néztek rám… Gondolom az előbbi beszélgetésem miatt. Pedig ha tudnák, hogy én szóba sem akartam vele állni.
Csak egyetlen lány nézett rám felhúzott szemöldökkel, visszafojtott mosollyal.
- Szerintem meg igen. –löktem félre a lábát.
- Még találkozunk. –kiáltott be a terembe.
- Ch… csak szerinted. –szóltam vissza.
És szembefordultam az osztállyal. O-o…
A lányok elég bosszúsan néztek rám… Gondolom az előbbi beszélgetésem miatt. Pedig ha tudnák, hogy én szóba sem akartam vele állni.
Csak egyetlen lány nézett rám felhúzott szemöldökkel, visszafojtott mosollyal.
Szőke tincsei körbefogták angyali arcát, aranybarna szeme furcsán csillogott. Ahogy észrevette, hogy nézem a hajába túrt, így újabb formát hozott ki belőle.
Nem ült mellette senki, amit egy apró mozdulattal jelzett is, amikor a mellette lévő székre koppintott, és megmutatta tökéletes fogsorát. Elmosolyodtam, és felé kezdtem sétálni.
Amikor odaértem még nagyobb mosoly kúszott arcára, így még szimpatikusabbá téve őt. Lehuppantam a mellette lévő székre, kipakoltam a cuccaimat, és felé fordultam.
- Szia. –mosolygott.
- Hello. Nellie vagyok.
- Én pedig Rosalie… - somolygott. –Új diáklány… Most aztán magadra haragítottad a csajokat.
- Pedig nem is csináltam semmit. –dőltem hátra a székben, és elmosolyodtam. –Csak az az idióta nem akart lekopni.
- De valami előzménye csak volt, hogy beszélgetésbe kezdtetek. –mutatott rá a lényegre.
Nem ült mellette senki, amit egy apró mozdulattal jelzett is, amikor a mellette lévő székre koppintott, és megmutatta tökéletes fogsorát. Elmosolyodtam, és felé kezdtem sétálni.
Amikor odaértem még nagyobb mosoly kúszott arcára, így még szimpatikusabbá téve őt. Lehuppantam a mellette lévő székre, kipakoltam a cuccaimat, és felé fordultam.
- Szia. –mosolygott.
- Hello. Nellie vagyok.
- Én pedig Rosalie… - somolygott. –Új diáklány… Most aztán magadra haragítottad a csajokat.
- Pedig nem is csináltam semmit. –dőltem hátra a székben, és elmosolyodtam. –Csak az az idióta nem akart lekopni.
- De valami előzménye csak volt, hogy beszélgetésbe kezdtetek. –mutatott rá a lényegre.
- Igen… -nyögtem. –Az úgy volt… hogy elgondolkodtam, nem figyeltem, és véletlenül neki mentem. Igazából fellöktem. Aztán felsegítettem, ő pedig követett, és dumált nekem mindenféle baromságról.
- A többi lány már el lenne ájulva ettől. –mosolygott.
- Én nem vagyok ennyire gyenge. –kacsintottam rá. –Engem nehéz meghódítani.
- Az csak jó. –bíztatott. –Ha már egyszer kellesz valakinek, akkor küzdjön meg érted.
- Szerintem is. –kuncogtam. –Ha már itt tartunk… küzdöttek már érted?
- A többi lány már el lenne ájulva ettől. –mosolygott.
- Én nem vagyok ennyire gyenge. –kacsintottam rá. –Engem nehéz meghódítani.
- Az csak jó. –bíztatott. –Ha már egyszer kellesz valakinek, akkor küzdjön meg érted.
- Szerintem is. –kuncogtam. –Ha már itt tartunk… küzdöttek már érted?
- Oh, hát persze. –mosolygott. –Az én Emmett-em. Láttatok az ebédlőbe.
- Jahm…igen. Csak nem igazán akartam hinni a pletykáknak, meg a látszatnak. –rántottam meg a vállam. –Szeretem rendesen tudni a dolgokat.
- Ez jó dolog. –dicsért meg. –Amúgy én is ilyen vagyok. Nem mindig bízok másokban. Sok rossz szándékú ember van, aki csak ki akar cseszni másokkal. Sokat pletykálnak, hazudoznak, kétszínűek…
- Ismerem az ilyen típusú embereket. –motyogtam. –Volt már dolgom egyel…
Tiffany… Úgy kezdődött, hogy az egyik legjobb barátnők voltunk. Volt egy csapat. Bes, én, Tiffany, és még két barátnőnk. Nagyon összetartottunk, meg ilyesmik.
De volt egy színházi darab a suliban, és annak a főszerepét én kaptam meg, nem pedig ő. Erre már elég rosszul reagált, kezdett megtörni. Egyre kevesebbet volt velünk, nem igazán beszélt velem. Minden közös programot kihagyott, ment inkább a plázacicákkal a boltokat járni.
És ezután jött az, amitől még jobban kiakadt… Bes jelentkezett a focicsapatba...
Jelentkezett, de előtte máshova is járt edzésekre. Tökéletesen ment neki minden. Kívülről fújta a cseleket, villámgyors volt, pontosan és erősen rúgott, mellesleg fáradhatatlan volt. Betették a legjobb helyre a csapatba, Tiff helyére.
- Jahm…igen. Csak nem igazán akartam hinni a pletykáknak, meg a látszatnak. –rántottam meg a vállam. –Szeretem rendesen tudni a dolgokat.
- Ez jó dolog. –dicsért meg. –Amúgy én is ilyen vagyok. Nem mindig bízok másokban. Sok rossz szándékú ember van, aki csak ki akar cseszni másokkal. Sokat pletykálnak, hazudoznak, kétszínűek…
- Ismerem az ilyen típusú embereket. –motyogtam. –Volt már dolgom egyel…
Tiffany… Úgy kezdődött, hogy az egyik legjobb barátnők voltunk. Volt egy csapat. Bes, én, Tiffany, és még két barátnőnk. Nagyon összetartottunk, meg ilyesmik.
De volt egy színházi darab a suliban, és annak a főszerepét én kaptam meg, nem pedig ő. Erre már elég rosszul reagált, kezdett megtörni. Egyre kevesebbet volt velünk, nem igazán beszélt velem. Minden közös programot kihagyott, ment inkább a plázacicákkal a boltokat járni.
És ezután jött az, amitől még jobban kiakadt… Bes jelentkezett a focicsapatba...
Jelentkezett, de előtte máshova is járt edzésekre. Tökéletesen ment neki minden. Kívülről fújta a cseleket, villámgyors volt, pontosan és erősen rúgott, mellesleg fáradhatatlan volt. Betették a legjobb helyre a csapatba, Tiff helyére.
Ezt még úgy-ahogy elviselte, de eléggé kivolt tőle.
Pár furcsa pletyka jutott is a fülünkbe, miszerint Bes festeti a haját, én pedig plasztikáztattam.
Ezután jött az, hogy egy tábor keretében egy tánc-koreográfiát kellett betanítani az osztálynak. Erre szavazás indult, hogy ki is legyen a szerencsés, aki megalkothatja a táncot, és segíthet az osztálynak a megtanulásában.
Én győztem. Tiffany csak négy szavazatot kapott a húszból, én pedig a többit.
De akkor csordult túl a pohár, amikor Bes lett a foci-csapatkapitány, és Tiff a háttérbe szorult.
Pár furcsa pletyka jutott is a fülünkbe, miszerint Bes festeti a haját, én pedig plasztikáztattam.
Ezután jött az, hogy egy tábor keretében egy tánc-koreográfiát kellett betanítani az osztálynak. Erre szavazás indult, hogy ki is legyen a szerencsés, aki megalkothatja a táncot, és segíthet az osztálynak a megtanulásában.
Én győztem. Tiffany csak négy szavazatot kapott a húszból, én pedig a többit.
De akkor csordult túl a pohár, amikor Bes lett a foci-csapatkapitány, és Tiff a háttérbe szorult.
Ekkor jött a durva veszekedés. Tiffany kiborult, ordítozni kezdett Bes-el az után a bizonyos edzés után az öltözőben, és a húgom sem arról híres, hogy hagyná, ha ócsárolják.
És nem is így tett.
Kemény szócsatába keveredtek, egymást nem igaz kifejezésekkel bombázták.
Vagyis Bes többnyire az igazat mondta. Mert ő tényleg plasztikáztatott, hasonló árnyalatra festette tincseit, mint ami a húgomé, ráadásul minden pasit megszerzett, egy-egy kör erejéig.
A lényeg az, hogy a végén a kiborult fél, a volt barátnőnk vesztette el az úgymond csatát.
Mert ez már tényleg az volt. Igaz, a végén Tiffany felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha nemcsak szavakban mérnék össze tudásukat.
Én majdnem szívrohamot kaptam. Oh, ha verekedésre kerülne a sor, akkor Tiff nagyon megszenvedne. Senki sem tudhatta az osztályból, hogy Bes kick boksz-ra jár. Legalább is ekkor még nem tudta.
Végül is megnyugodtam, amikor Tiffany végre kibökte az a szót, hogy: FOCI.
Az lett a dologból, hogy tizenegyeseket rugdostak. Az egyikük rúgott, másikuk védett. Vicces volt a helyzet, mert Bes fölényes győzelmet aratott. Egyetlen egy gólt engedett be Tiffany-nak, a legutolsót, de azt is csak szánalomból.
Mert már nem is éreztünk mást iránta, csak szánalmat és gyűlöletet.
Így végül Tiffany mégis a plázacicáknál kötött ki, és nem állt szándékában bocsánatot kérni tőlünk.
De focira ugyanúgy bejárt, mint ezelőtt, már csak a húgom bosszantása miatt is.
.
Aprót ráztam a fejemen, és újra Rosalie szavaira kezdtem el összpontosítani.
- És… milyen a viszonyod az ikertestvéreddel?
- Eddig jó volt. –motyogtam, és kibámultam az asztalon.
És nem is így tett.
Kemény szócsatába keveredtek, egymást nem igaz kifejezésekkel bombázták.
Vagyis Bes többnyire az igazat mondta. Mert ő tényleg plasztikáztatott, hasonló árnyalatra festette tincseit, mint ami a húgomé, ráadásul minden pasit megszerzett, egy-egy kör erejéig.
A lényeg az, hogy a végén a kiborult fél, a volt barátnőnk vesztette el az úgymond csatát.
Mert ez már tényleg az volt. Igaz, a végén Tiffany felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha nemcsak szavakban mérnék össze tudásukat.
Én majdnem szívrohamot kaptam. Oh, ha verekedésre kerülne a sor, akkor Tiff nagyon megszenvedne. Senki sem tudhatta az osztályból, hogy Bes kick boksz-ra jár. Legalább is ekkor még nem tudta.
Végül is megnyugodtam, amikor Tiffany végre kibökte az a szót, hogy: FOCI.
Az lett a dologból, hogy tizenegyeseket rugdostak. Az egyikük rúgott, másikuk védett. Vicces volt a helyzet, mert Bes fölényes győzelmet aratott. Egyetlen egy gólt engedett be Tiffany-nak, a legutolsót, de azt is csak szánalomból.
Mert már nem is éreztünk mást iránta, csak szánalmat és gyűlöletet.
Így végül Tiffany mégis a plázacicáknál kötött ki, és nem állt szándékában bocsánatot kérni tőlünk.
De focira ugyanúgy bejárt, mint ezelőtt, már csak a húgom bosszantása miatt is.
.
Aprót ráztam a fejemen, és újra Rosalie szavaira kezdtem el összpontosítani.
- És… milyen a viszonyod az ikertestvéreddel?
- Eddig jó volt. –motyogtam, és kibámultam az asztalon.
- Hogy érted azt, hogy eddig?
- Egy kicsit összekaptunk ma…
- Beavatsz? Ha elmondod valakinek, sokkal jobb lesz. –bíztatott.
- Oké… - sóhajtottam fel. –Úgyis mindegy már. Szóval… Kick bokszot tanult. Rengeteget. Nagyon profi benne, sorban zsebelte be a díjakat. Viszont abba kellett hagynia, mert… mert valakik megfenyegették, és mikor nem szállt ki a versenysorozatból, megkéselték.
- Te jó ég. –kapta a kezét a szája elé.
- Igen. Én is hasonlóan reagáltam rá. –mosolyodtam el. – Tehát abba kellett hagynia. Kinyomozták a bűnözőket, és most már a sitten csücsülnek. Bes megtalálta az edzőjét, és meglátogatja. Mert úgysem kezdi el újra, mert szerintem fél a következményektől. És nem akarta kikürtölni senkinek, de én véletlenül elkotyogtam Emmett-nek, mert nem bírom tartani a szám, és besértődött rám. Természetesen jogosan.
- Biztos, hogy ki tudod engesztelni. –kezdett el vigasztani. –Hisz szerintem elválaszthatatlanok vagytok. Szeretitek egymást, meg ilyenek. Úgyis megbocsájt.
- Remélem is. –mosolyodtam el.
- Jó napot. –lépett be a tanárnő, a csengőszóval együtt.
- Egy kicsit összekaptunk ma…
- Beavatsz? Ha elmondod valakinek, sokkal jobb lesz. –bíztatott.
- Oké… - sóhajtottam fel. –Úgyis mindegy már. Szóval… Kick bokszot tanult. Rengeteget. Nagyon profi benne, sorban zsebelte be a díjakat. Viszont abba kellett hagynia, mert… mert valakik megfenyegették, és mikor nem szállt ki a versenysorozatból, megkéselték.
- Te jó ég. –kapta a kezét a szája elé.
- Igen. Én is hasonlóan reagáltam rá. –mosolyodtam el. – Tehát abba kellett hagynia. Kinyomozták a bűnözőket, és most már a sitten csücsülnek. Bes megtalálta az edzőjét, és meglátogatja. Mert úgysem kezdi el újra, mert szerintem fél a következményektől. És nem akarta kikürtölni senkinek, de én véletlenül elkotyogtam Emmett-nek, mert nem bírom tartani a szám, és besértődött rám. Természetesen jogosan.
- Biztos, hogy ki tudod engesztelni. –kezdett el vigasztani. –Hisz szerintem elválaszthatatlanok vagytok. Szeretitek egymást, meg ilyenek. Úgyis megbocsájt.
- Remélem is. –mosolyodtam el.
- Jó napot. –lépett be a tanárnő, a csengőszóval együtt.
Elkezdődött az óra. Nem gondoltam volna először, hogy ez a tanárnő ilyen jól tanít. Mert az első ránézésre nem ezt lehet levenni. Egy alacsony, tömzsi, mogorvának tűnő szemüveges nő.
Pedig nagyon kedves és rendes.
Így az órát szinte végig nevettem. Rosalie-val is sokat beszélgettünk alatta, leveleztünk, és jól éreztük magunkat. Nem gondoltam volna, hogy itt ilyen is van.
Mert a régi tanárunk elég… savanyú volt. De ezt betudtam annak, hogy a felesége épp elhagyja, és viszi a gyerekeit is.
Ezt is onnan tudtuk meg, hogy az egyik órán felhívta őt a felesége. Természetesen mi megengedtük neki, hogy felvegye, így beszélgetni kezdett, miközben kiment a teremből. Aztán pár perc múlva sűrű kiabálás közepette trappolt be a terembe, és lecsapta a kagylót, de csak miután ezt kiabálta:
„Akkor váljunk el!”
Utána eléggé zaklatott volt, gyakran azt sem tudta, hogy miről volt szó ezelőtt órán.
Kicsengettek, és miután elköszöntem Rosalie-tól beültem a kocsiba.
Ekkor kaptam egy sms-t Bes-től:
„Szia! Nem veled megyek haza. Menj csak el, nem kell várni!”
Ezek szerint még mindig mérges.
Csodálatos…mondhatom.
Egy a kérdés… Hogyan fogom kiengesztelni?
Egész úton ezen törtem a fejem, de valahogy egy ésszerű ötletet sem tudtam kicsikarni magamból.
Beparkoltam a garázsba, kiugrottam a kocsiból és a szobám felé vettem az irányt.
Anyut tudom, hogy nincs itthon, egy régi házat néz meg a tengerparton, aminek a tervrajzát most rajzolgatja.
Így egyedül vagyok ebben a bazi nagy házban…
De mit csináljak egyedül? És tényleg… mikor fog megbocsájtani nekem Bes?
Pedig nagyon kedves és rendes.
Így az órát szinte végig nevettem. Rosalie-val is sokat beszélgettünk alatta, leveleztünk, és jól éreztük magunkat. Nem gondoltam volna, hogy itt ilyen is van.
Mert a régi tanárunk elég… savanyú volt. De ezt betudtam annak, hogy a felesége épp elhagyja, és viszi a gyerekeit is.
Ezt is onnan tudtuk meg, hogy az egyik órán felhívta őt a felesége. Természetesen mi megengedtük neki, hogy felvegye, így beszélgetni kezdett, miközben kiment a teremből. Aztán pár perc múlva sűrű kiabálás közepette trappolt be a terembe, és lecsapta a kagylót, de csak miután ezt kiabálta:
„Akkor váljunk el!”
Utána eléggé zaklatott volt, gyakran azt sem tudta, hogy miről volt szó ezelőtt órán.
Kicsengettek, és miután elköszöntem Rosalie-tól beültem a kocsiba.
Ekkor kaptam egy sms-t Bes-től:
„Szia! Nem veled megyek haza. Menj csak el, nem kell várni!”
Ezek szerint még mindig mérges.
Csodálatos…mondhatom.
Egy a kérdés… Hogyan fogom kiengesztelni?
Egész úton ezen törtem a fejem, de valahogy egy ésszerű ötletet sem tudtam kicsikarni magamból.
Beparkoltam a garázsba, kiugrottam a kocsiból és a szobám felé vettem az irányt.
Anyut tudom, hogy nincs itthon, egy régi házat néz meg a tengerparton, aminek a tervrajzát most rajzolgatja.
Így egyedül vagyok ebben a bazi nagy házban…
De mit csináljak egyedül? És tényleg… mikor fog megbocsájtani nekem Bes?
