28. fejezet

Sziasztok! :)
Itt a fejezet, amit páran már annyira vártatok :) Remélem tetszeni fog és megleptek pár kommentárral is :)
Puszi

28. fejezet
(Bessie)

Nellie Josh-nál töltötte az éjszakát, mellettem pedig Edmund kötött ki. Igaz, ez már bevett szokás volt nálunk. Na, nem mintha bántam volna.
- Bűntudatom van. –sóhajtottam, miközben a mellkasát cirógattam.
- Miért, Édesem? –kérdezte a szemeimbe pillantva.
- Nellie ma beszélni szeretett volna velem. Én pedig könyörtelenül leráztam és a végén nem tudtunk megvitatni semmi fontos problémát. –szusszantottam- Miután hazajön az első dolgom az lesz, hogy kifaggassam. Valami bántja.
- Mi lehet az?
- Nem tudom. Ha tudnám, akkor nem állnék ilyen problémákkal szemben. –dörmögtem- Hajnali négy van, Anthony.
- Tudom. –mosolyodott el- Alig aludtál éjszaka. Megint.
- Jobb elfoglaltságot találtunk. –kuncogtam, majd rákacsintottam- Miután elmész alszok.
- Jól teszed. Már enyhén karikás a szemed.
- Hogy mi? –sikkantottam fel, majd kibújtam a karjai közül.
El szerettem volna jutni a fürdőig, de ez nem sikerült. Thony karjai vasmarokként szorítottak magukhoz, miközben halkan nevetve csókolgatta az arcomat.
- Gyönyörű vagy. –győzködött- Hidd el nekem, Édesem. Nálad szebb, okosabb és fenségesebb nővel még sosem találkoztam. Nem azért mondtam, hogy karikásak a szemeid, mert ronda vagy. Hanem azért, mert ez is az én hibám, a magam megrovására hangoztattam. Te így is szép vagy, Édesem. Hidd el nekem, úgysem tudnék neked hazudni.
- Az ilyen kijelentésnek egy nő sem örül. Ez jegyezd meg.
- Megtettem. –csókolt meg- Soha többé nem mondom meg, még ha így is van.
- Hé! –szóltam rá, majd egy párnával arcon csaptam.
Ő hangosan nevetve dőlt a csíkos ágyneműm közé, kezei lecsúsztak rólam. Percekkel később újra magához vont, majd begyűrt maga alá és úgy csókolt.
- Azt hiszem haza kell mennem. –jelentette ki a nyakamat csókolgatva.
- Lelombozó vagy. –suttogtam csalódottan- Nagyon az! Menj, mielőtt még jobban belemerülsz.
- Pedig azt hittem, hogy jó érzés. –vigyorgott, majd újra visszatért a nyakamhoz.
- Az is. Épp ez a baj. –toltam el magamtól- Anya szombatonként ötkor kel, hogy fél hatkor indulhasson a piacra. Ilyenkor mindig a legfrissebb élelmiszereket szerzi be. Tök bio… Mondjuk én aludnék a helyében, de hát ha neki ez így kellemes, akkor tegye csak.
Tíz perc múlva már egyedül voltam a szobámban. Még éreztem az ajkaimon Anthony búcsúcsókját, így kellemes érzésekkel körülvéve aludtam el.

Nellie az ágyamon ült, én pedig előtte hasaltam és az arcát vizsgáltam.
- Olyan furcsa a közelében lenni. –szusszantotta- Amikor Josh-sal vagyok, akkor semmi gond sincs, eszembe sem jut. De ha egyedül maradok, azonnal elém vetítődik a barna szempár. Meg fogok őrülni, Bessie!
- Dehogy fogsz. –tekertem a fejemet- Nem tudom, hogy miért van ez, Nellie.
- Ha mellette vagyok, akkor feszültség uralkodik közöttünk. Bennem van a vágy, hogy megérintsem, hogy rámosolyogjak, hogy beletúrjak a hajába. Vagy egyszerűen csak elvesszek a tekintetében. Ez annyira zavaró! Barátom van, akit szeretek.
- A szívnek nem lehet parancsolni. –sóhajtottam fel, majd halványan elmosolyodtam- Mondjuk rettentően furcsa volt Jacob reakciója, mikor kijelentetted Josh ajánlatát. Ahogy elnéztem az asztal lapja meg is repedt.
- Ijesztő. Igazából… érzek egy bizonyos megnyugvást és biztonságérzetet a közelében. Ez nagyon rémisztő, Bessie.
- Ne aggódj. –simítottam meg a karját- Rövid időn belül minden rendeződni fog, hidd el nekem. Szereted Josh-t, és ő is viszont téged. Most csak ezzel törődj, a la-pushi ügy pedig rendeződni fog.
Láttam a reménytelen és kétségbeesett tekintetén, hogy görcsösen próbál hinni nekem. Végül magamhoz öleltem, és próbáltam megnyugtatni. Ismertem már annyira, hogy tudjam, hogy nem állt messze a sírástól. Már vörösödött az arca és beszívta az ajkait. Csak annyit tudtam tenni az érdekében, hogy meghallgatom. Tanácsot nem tudtam adni, hisz át sem látom igazán a helyzetet. Ő pedig csak tőlem várhatott segítséget.
Tudtam, hogy konkrét válaszokat nem tudok adni a kérdéseire. Annyit viszont tudok tenni, hogy támaszként mellette állok.
- Miért van olyan nagy feszültség Anthony és Seth között? –kérdezte hirtelen.
- Nem tudom. –tekertem a fejemet- Kérdeztem mindkettőjüket, egyikük sem tudott ésszerű választ adni. Edmund terelte a témát, Seth pedig csak annyit mondott, hogy ellenszenves neki Thony. Reménytelen, hogy kiszednem belőlük a dolgot. Nagyon kíváncsi vagyok. Igaz, nem nagyon hajtom. Nem akarom, hogy baj legyen belől. Edmund a téma után feszült lesz, Seth pedig görcsösen próbál valami újabb dologról beszámolni nekem. Furcsa a viselkedésük, de inkább hagyom a dolgot.
- Megértem.
- Mondjuk elkeserítő, hogy nem lehetek Seth-el. –sóhajtottam- Nagyon jó társaság a kissrác. Fél perc alatt fel tud dobni. Anthony viszont nagyon hideg olyankor.
Erre Nellie nem tudott mit mondani. Megértette a helyzetemet, viszont tanácsot nem tudott adni.

Egy hét múlva, szombat volt. Öt órát ütött az óra. A focipálya lelátói dugig voltak. Két csapat- és az ő szurkolótábora- sorakozott fel. Az előzetes meccsek már egy hete meg lettek tartva. A döntőt viszont mára tűzték ki.
Éreztem a csapaton, hogy rendkívül feszült. Összehangoltan és csendben csináltuk a bemelegítő feladatokat, mindenki a saját gondolataiba merült.
Tina futott mellettem, igaz, félúton kiállt. A kapusoknak külön bemelegítést is kell végezniük. Nem irigyeltem érte, azok a gyakorlatok kicsit sem voltak könnyűnek mondhatóak.
Gloria a kispadon ülve figyelt minket. A kezén lévő gipszen már egy négyzetmilliméter fehér terület sem volt, az egészet teleírogattuk. Ő az elmúlt napokban nem győzte elégszer elhadarni, hogy mennyire sajnálja, hogy ezt a meccset csak a kispadról élvezheti. Sajnáltam is érte, az egész csapatot nyomasztotta az ügy. Mindenki sajnálta, hogy a bal támadónk lesérült, így egy kevésbé tapasztalt cserével kellett helyettesíteni.
Az én csatár pozícióm továbbra is biztos lábakon állt. Az elmúlt napokban gőzerővel készítettem fel a testemet, hogy a legjobb formámat hozhassam.
A Cullen család és Nellie az első sorokban ültek. Anya, Esme és Carlisle a legfelső részben ültek, halkan beszélgettek. Seth, Embry és Jacob pár sorral alattuk. Seth megesküdött, hogy elrángatja a két haverját is, és együtt fognak a csapatomnak szurkolni.
Pár perccel később a csapat összegyűlt a kispadnál. Egy gyors taktikai megbeszélést tartottunk, mindenki kortyolt párat a vizéből, majd felsorakoztunk a pályán. Arany színű mezünk volt, a vállnál fehér csíkkal és fekete felirattal. Név és szám volt a hátunkra írva. Én „Leaves 9” írással büszkélkedhettem.
Az ellenfél meze fehér színű volt. Florida csapatának mindig is ez volt a színe, csak néha-néha beleszőttek pár színes motívumot is. Most ez is elmaradt.
Tiffany karján sárga szalag díszelgett. A szőke csapatkapitány gúnyos pillantásokat küldött felém, majd a nézőtér felé sandított. Az első sorban Michael ült a barátai körében. Elszorult a torkom.
- Hajrá Csajok! Legyőzzük őket! –bíztatott minket Anne, a csapatkapitányunk.
- Minden két csapattól sportszerű játékot várok el. –nézett végig rajtunk a bíró, majd feldobta az érmét- Fej, vagyis az idegen csapat kezd. Sok szerencsét a játékhoz.
Közvetlenül a sípszó felhangzása előtt Anthony-ra néztem, aki egy bátorító mosolyt küldött felém. Sóhajtottam, majd ökölbe szorítottam a kezemet. Sikerülni fog!
A csapatunk védői hátul maradtak, míg mi támadók a labdát elvéve felfutottunk az ellenfél kapujához. Mi indítottuk el az első támadást, ami sajnos sikertelenül fejeződött be.
Az első harminc perc csak ebből állt. Sikertelen támadások sorából, viszont egyre több kapura lövésből. Még ha gól nem is született, a nézőtér felől dicsérő tapsvihar hangzott fel.
Végül az első gólt az ellenfél szerezte. Az egyik szögletet nem sikerült kifejelnünk, végül a fehér mezesek juttatták a hálónkba a labdát. Elégedetlenül szusszantottunk fel, de tartottuk egymásban a lelket. Legjobban Tina volt elkeseredve. Hiába, minden gól érzékenyen érintette a lányt. Kapus lévén magát okolja értük.
Az első félidő utolsó negyed órájában megsokszorozódtak a szabálytalanságok. Mind a mi, mind az ellenfél csapat részéről. Az egyik ilyen durvább eset egy tizenegyessel végződött. Tiffany rúgta a mi hálónkba. Tina sajnos nem tudta kivédeni. Tiffany pedig elégedett sikoltással vetette bele magát a csapatának karjaiba.
Az első félidő null-kettő arányban végződött, a mi vesztünkre. Ez elvette a csapat kezdeti, óriási lelkesedését. Megtörten ültünk az öltözőnkben és vizet kortyolgattunk.
- Ne adjátok fel, lányaim! –utasított minket Mr. Grace- Ti vagytok a legjobb csapat, akiket eddig csak edzettem. Nem hazudok, teljesen komolyan mondom. Ekkora reményt és energiát még egy csapat felé sem tápláltam. Sikerülni fog nektek, higgyétek el.
Miután további bíztatás hangzott fel, visszamentünk a pályára. Még pár perc volt a meccs kezdetéig. A csapatom leült a kispadhoz, én viszont Nellie felé vettem az irányt- a pálya szélén állt Edmund és Josh társaságában.
Mosolyogva üdvözöltem a Húgomat, és visszautasítottam az ölelését.
- Le vagyok izzadva. Ne akarj ölelgetni. –magyaráztam- Ráadásul vizes is vagyok. Tina leöntött az öltözőben, ugyanis szerinte túlságosan felforrtam. Nem tudtam eldönteni, hogy az agyvizemre vagy a testhőmérsékletemre céloz.
- Én az előbbire voksolnék. –kuncogott Nel, majd komoly tekintetre váltott- Itt van Tiffany…
- Tudom. Nem kerülte el a figyelmemet. Tudod, egy eléd becsúszó gáncsoló lábról nehéz nem tudomást venni. –ingattam a fejemet- Hihetetlen, hogy a bíró nem vette észre! Ez minimum egy sárgalapot érdemelt volna!
- Egyet értek. –bólogatott Thony- Nem szimpatikus a lány. Hivalkodó. Túl kihívóan bámult rám a félidő kezdetén. Szinte fájt.
- Ugyan. –kuncogtam, majd legyintettem- Ha zaklatni mer, szólj, és beverem a képét. Úgyis érik már az a pofon.
- Na, mi van, Bessie. –hallottam a gúnyos hangot mögülem- Fáj a vereség?
- Nem kaptunk ki, Ribanc. –válaszoltam megfordulva- Tudod, egy meccs két részből áll. Első negyvenöt, és második negyvenöt perc.
- Nem vagyok ostoba, veled ellentétben.
- Ennél jobbat nem tudsz? –kérdeztem nemtörődöm stílusban- Ja, bocs. Te mást nem tudsz, csak elhódítani más nők pasiját.
- Nem ellenkezett. –vonta meg a vállát. Ökölbe szorítottam a kezeimet.
- Te mekkora egy ribanc vagy…
- Nekem legalább van valakim. –fújta- Veled ellentétben engem szeretnek.
- Szerinted az szeretet, amit feléd táplálnak? –kérdeztem megvetőn- Ha így érzed, akkor sajnállak, Tiffany.
- Na, mi a pálya? –lépett oda Michael is.
Láttam, hogy Edmund megfeszül mellettem. Hallottam, ahogy élesen kifújja a levegőt, majd az arcomat kezdte el vizslatni.
- Ez. –rúgtam egyet a fűbe.
- Remélem túltetted már magadat rajtam, Bessie. –sóhajtotta Michael- Tudod, Tiffany sokkal jobban kiszolgálja az igényeimet, mint te.
- Elkap a hányinger tőletek. –imitáltam öklendezést, mire Nellie felkuncogott mögöttem- Megérdemlitek egymást. Mindketten aljanép vagytok, akik többre nem is valók, mint testi vágyaik kielégítésére. Tiffany, ezt lefordítsam neked a te nyelvedre is?
- Ezért még számolunk. –sziszegte, mire halkan felnevettem.
- Azt megnézem.
Pár másodperc múlva a kispad felé tartottam. Nellie és Josh már visszaültek, Anthony épp most fordított hátat és indult el a padok felé.
- Edmund! –kiáltottam oda neki, mire érdeklődő arckifejezéssel fordult meg.
Nagy levegőt vettem, legyűrtem a gombócot a torkomban, majd oda szaladtam hozzá és a tarkójára simítottam a tenyeremet. Megcsókoltam, ő pedig nem volt rest visszacsókolni. A tömegből hangos füttyszó és döbbent hangok hangzottak fel, én pedig elmosolyodtam.
- Ezt még megbeszéljük. –suttogtam a szájába, mire halkan felnevetett.
- Reméltem is. –mosolygott- Szeretlek, Bessie. Bízok benned.
Bólintottam, majd vigyorogva futottam a csapatom felé. Kissé elképedt tekintettel néztek rám, de azért mosolyogtak. A nézőkből többféle reakciót lehetett leszűrni. Anya és Nellie mosolyogtak, de tudtam, hogy még ki fognak faggatni.
Anthony-t a Cullen család vette körül, a la-pushi srácok bíztatóan néztek rám. Az ellenfél tábora kicsit megütközve bámultak. Főleg Michael haverjai néztek rám ellenségesen.
Tiffany arca pedig mindent megért. Az elképedtség és értetlenség ült ki a vonásaira, ajkai elnyíltak, szemeit kimeresztette. Végül megemberelte magát és fenyegető pillantással jutalmazott.
A második félidő első pár perce eseménytelen volt. Ment az ártatlan passzolgatás, az izmok melegítése. Üresen álltam a jobb oldalon, így nekem passzolták a labdát. Harciasan vezettem a kapu felé a bőrt, és épp rúgni készültem, mikor egy kemény testrészt éreztem meg a hasamban, a földre esés után pedig a combomban. Nyögve görnyedtem össze a földön- levegőt sem kaptam, a combom sajgott. Kellett pár másodperc, míg felfogtam, hogy mi történt: Tiffany gyomorszájon rúgott, majd miután a földön landoltam a stoplijával belevájt a combomba is.
Érzékeltem, hogy Carlisle és Anthony kiköt mellettem. Segítenek lélegezni és megnézik a végtagomat is. A síp eközben kíméletlenül hangzott fel, elmosódva láttam egy piros foltot fellendülni a magasba. Ezzel egy időben pedig az ellentábor dühös felhördülése is eljutott a tudatomig.
- Bessie, hallasz? –kérdezte Carlisle, mire aprót bólintottam- Tudsz már levegőt venni?
- Kicsit jobb. –nyögtem, majd köhögtem párat. Ez segített.
- Ms. Leaves. Tizenegyes következik. –lépett elém a bíró- Képes elrúgni maga, vagy a csapata más tagja fogja?
- Én. –nyögtem, majd kis segítséggel feltápászkodtam.
- Biztos vagy benne, Bessie? –jött oda az edzőnk, majd tüzedesen átvizsgált a szemével- Nem nézel ki valami jól. Bizonyára Anne is képes lenne gólt lőni…
- Én rúgom be. –jelentettem ki- Bízz bennem.
Bólintott egyet, így Anthony hiába tiltakozott. Erőtlenül utasítottam vissza a szavait- erről úgysem tud lebeszélni. Odabotorkáltam az odakészített labdához, majd nagy levegőt vettem. Még nem láttam teljesen tisztán, levegőt sem kaptam rendesen. A lábam sajgott, a testemet adrenalin járta át.
Be kell rúgnom! Igen! Meg kell tennem!
Előrelendítettem a lábamat- erősen belerúgtam a labdába. A bőr a kapu bal felső sarkában kötött ki, a kapus keze épp, hogy súrolta.
Hallottam a boldog sikítást magam mögött, majd éreztem, hogy testek csapódnak az enyémnek. Elterültem a pályán. A szurkolótábor együttes erővel dicsért, a taps és a füttyszó nagyon hangos volt.
Feltápászkodtam a pályáról, majd még a sípszó elhangzása előtt a kispadhoz mentem.
- Kell pár perc, edző bá’. –nyökögtem, mire ő bólintott egyet, majd jelezte a bírónak a helyzetet.
Ott a csapat orvosa ellátta a combomat, az arcomat hideg vízzel locsolta, és letuszkolt a torkomon pár kortyot is. Kicsit legyúrta a combizmomat, majd visszaengedett a pályára.
Épp, hogy becsatlakoztam a játékba újabb gól született. A csapat Emmához szaladt és dicsérő szavakat kántált neki.
Az állás kettő-kettő volt. Még hátra volt a meccsből tíz perc- plusz a hosszabbítás-, mi pedig most élénkültünk fel. Az aranyszínű csapat gőzerővel hajtott, a fehérek viszont reményt vesztve futkorásztak fel s alá. Tiffany piros lapja elvette a kedvüket, látszott rajtuk a felháborodás.
Én pedig nem voltam jó formában. Egyre többször szédültem el a futás közben, a combomba rengetegszer hasított égető fájdalom. Nehezen bírtam, de kitartottam.
Megérte: A csapat újonc jobb támadója gólt rúgott. A három perces hosszabbítás második percében. A mesterhármas kirajzolódott, ő pedig bal lábbal- holott jobb lábas- a pipába irányította a labdát.
Büszkék voltunk rá. Nem is csak rá, hanem egymásra is. Megnyertük a bajnokságot!
A befejező sípszó után boldogan öleltük át a másikat. A csapatom boldog ünneplésbe kezdett. Tina átkarolva tartott meg, másik oldalamra pedig Mia került. Látták rajtam, hogy nem vagyok a legjobb állapotban.
A szervezőbizottság mindegyikünk nyakába beleakasztotta az aranyérmet, a floridai csapat pedig az ezüsttel lett gazdagabb.
Percekkel később megkaptuk a kupát is. Fél méter magas és több kilót nyomó aranykupa volt. Anne emelte először a magasba, azután a csapat többi tagja is megkaparinthatta.
Nagyokat sóhajtva dülöngéltem a többiek között, akik aztán együtt énekelték a csapatunk dalát. Egy-egy helyen én is besegítettem, noha nem is igazán tudtam a szövegét. Ez Mr. Grace ötlete volt abban az esetben, ha a csapat megnyeri a bajnokságot. És lám-lám!
Az öltözőben ültünk. Én már lezuhanyoztam, épp a zoknimat húztam fel. A lányok elképedve nézték a combomon elterülő zöld foltot. De jó, hogy a hasamat nem látták…
Háromnegyed múlva- ünnepeltünk az öltözőben is- baktattam ki a nézőtér felé. Anthony, Nellie, Anya és Carlisle ott álltak és rám vártak. Hugicám mikor meglátott felém szaladt és magához szorított.
- Jól vagy? –kérdezte.
- Nem mondhatnám. –suttogtam fáradtan- Egy kiadós alvás jót fog tenni.
- Szerintem egy kórházi kivizsgálás is. –okított- Esetenként be kéne gipszelni tetőtől talpig.  
- Arra semmi szükség. –szólt közbe Carlisle, mire Nellie elvörösödött.
- Hazaviszlek. –karolta át a derekamat Anthony- Persze csak akkor, ha édesanyád nem bánja. Julia, megengeded?
- Persze. –bólogatott mosolyogva- Ott is maradhatsz. Bessie biztos örülni fog neki.
- Reménykedek benne.
- Ne beszéljetek úgy, mintha itt sem lennék. –sóhajtottam fel, majd belesimultam Thony karjaiba- Menjünk. Ki fogok dőlni.
Nem is kellett neki kétszer mondani. Még egyszer megölelt Nellie, majd Anya is elköszönt. Elindultunk az autóhoz. Anthony nem hogy támogatott, hanem szinte fél kézzel vitt az autó felé.
- Nagyon jók voltatok, Bessie. –termett mellettem Seth, mire Edmund halkan dörmögött valamit- Gyönyörű volt a gólod. Tényleg. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó vagy!
- Na kösz. –mosolyogtam fáradtan- Ezt vehetném sértésnek is.
- De ne vedd annak. Dicséretnek szántam. –kacsintott- Hogy vagy? A fehér hármas nagyon gonosz volt veled. Meg szabálytalan. Megérdemelte a piros lapot. Én ordítottam elsőként, hogy pirosat neki!
Büszkén húzta ki magát, miközben Tiffany-t szidta. Én jól mulattam a lázadozásán, Anthony pedig szorosan ölelt magához.
- Alig állsz a lábadon. Nem kellett volna folytatnod a meccset. –rótt meg Seth, mire Edmund egyetértően bólogatott.
- De, kellett. Tartanom kellett magam. Nem adhattam meg Tiffany-nak azt az örömöt, hogy miatta félbehagyom a játékot.
- Büszkeség. –jelentette ki Seth, majd sóhajtott egyet- Amúgy nem ez az a csaj, akiről beszélünk?
- Melyik? –fordultam meg.
Tudtam, hogy Seth megérzése nem csal. A lány magassarkújának éles hangja már messziről feltűnő volt. A tekintetét a magasba emelte, majd szánakozva nézett le rám, miközben megállt előttünk. Mellette Michael lépdelt, kezében Tiffany táskájával.
- Egyszerre kettő? –gúnyolódott a fiú- Meg sem lepődök.
Sóhajtottam egyet, majd Anthony mellkasába fúrtam az arcomat.
- Menjünk. –kértem, mire bólintott egyet.
Nem volt sem erőm, sem idegzetem őt hallgatni. Túl sok volt ma a párosból.
- Clearwater, ha megkérhetlek…
Seth mellém lépett, majd átkarolta a derekamat és az autóhoz indultunk. Anthony egy lépést még jött velünk, majd hirtelen fordult vissza és húzott be Michael-nek. Elképedve néztem a vérző fiút, majd az önelégült barátomat is.
- Ezt nagyon megérdemelte. –jelentette ki Edmund, majd ügyet sem vetve az ordítozó Tiffany-ra, kinyitotta előttem az autót és az ülésre segített- Köszönjük, Seth.
Ő csak bólintott egyet, majd hátrébb lépett. Nem sokkal később már a főúton száguldottunk.
- Nem volt szép tőled. –jelentettem ki.
- Az sem volt szép, hogy Tiffany olyan kegyetlen módon szerelt le. –vágott vissza- Nem, hogy megköszönnéd.
Sóhajtottam egyet, majd inkább az üvegnek döntöttem a homlokomat. Nem akartam vele vitázni, legkevésbé sem.

Lezuhanyoztam, majd Anthony segített belebújni a pizsamámba is, ezután az ágyba dugott. Nem győzte elégszer hangoztatni, hogy mennyire csúnyák a sebeim. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. Egyre többször fintorogtam a szavai hallatán. Rosszul éreztem magam- mint testileg, mint lelkileg. Halkan nyögtem egyet, mikor hozzáértem a sérült testrészemhez.
- Nem kellett volna…
- Hagy már abba! –rivalltam rá- Elmondtad már minimum hússzor. Nem akarom még egyszer hallani!
Dühösen fordultam át a másik oldalamra. Az óra még csak kilencet mutatott. A takarómat felhúztam a nyakamig és magzatpózba helyeztem magamat.
- Sajnálom. –suttogta, majd a hátamnak simult- Nem akarok veszekedni veled, Bessie. Még csak most kezdtünk el hivatalosan is járni, nem akarom, hogy szakítsunk.
- Majd reggel megbeszéljük. –válaszoltam, majd szorosan lehunytam a szemeimet.
Ő az állát a fejem búbjára helyezte, kezét a hasamon nyugtatta.
- Szeretlek. –suttogta, majd az arcomra csókolt.
- Én is. –dörmögtem békülékenyen, majd Anthony kezére helyeztem a sajátomat. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd elnyomott az álom.

Edmund még reggel elment. Elköszönt Anyától, és kijelentette, hogy ideje a Húgommal töltenem a napot. Majd’ elaléltam ettől a mondatától! Épp kérni akartam rá, már a nyelvem hegyén volt, mikor kijelentette. Boldogan ugrottam utána a nyakába és mélyen megcsókoltam, majd rávigyorogtam.
Ezzel a gondolattal aludtam vissza, így aztán délig ki sem keltem az ágyból. Igazából erőm sem volt kikelni. A combom sajgott, fájt levegőt vennem is. De kárpótolt az emlékem: Michael vérző orral fekszik a földön, Tiffany pedig felette sikongat.
Gonosz vagyok, de tényleg jó érzés erre visszagondolni.

- Szia, Édes. –köszöntem a Húgomnak- Mit terveztél mára?
- Semmi különöset. –mosolygott.
- Jó. Most már lestoppoltalak. Josh-nak is megmondhatod, hogy velem vagy ma. –dőltem hátra az ágyán, miközben figyeltem, ahogy a haját fésüli.
- Szerintem nem bánja. Bizonyára elege lett a panaszkodásomból.
- Mert hogy?
- Nem tudom. –sóhajtott- Mostanában sokat panaszkodok. Mondjuk lehet, hogy azért, mert nem tudom megbeszélni veled a dolgokat. Emiatt Josh előtt borulok ki. Szegény Szerelmem…
- Áh, biztos megérti. Ha szeret, akkor hisztisen is szeret. –mosolyogtam- Meg amúgy is, ő Josh! Ez mindent megmagyaráz.
- Igen, igaz. –gondolkodott el, majd vigyorogva tekintett rám- Mi van Edmund-dal? Mindent tudni akarok!
- Kérdezz. Ha hosszasan mesélném, akkor egész nap itt ülnénk.
- Mikor jöttetek össze?
- Hm… Az a randi, amire elmentünk. Nos, akkor meglehetősen közel kerültünk egymáshoz. Utána volt egy hosszabb és kiakasztóbb szünetünk. Végül újra összejöttünk.
- A szünet akkor volt, mikor egymáshoz sem szóltatok?
- Igen. –bólintottam.
- Mikor békültetek ki? –kérdezte- Az olyan átmenetes időszak volt, hogy nem igazán tűnt fel belőle.
- Amikor szakítottam Michael-el. –válaszoltam kissé esetlenül.
- Annyi ideje tart már? –hüledezett- Nekem pedig nem szóltál?
- Sajnálom. Annyira furcsa volt a helyzet. El akartam titkolni, hogy ne gondoljatok engem olyannak, aki kénye-kedve szerint váltogatja a pasijait. –magyaráztam halkan- Edmund az első napokon belém szeretett és én ezt nehezen viseltem. Nem tudtam azonnal viszonozni az érzéseit, rengeteg idő kellett, míg kialakult bennem a dolog. Viszont most szeretem. Annyira, mint eddig mást nem.
- Megértem. –mosolygott- Nagyon jó választás.
- Behúzott Michael-nek. –jegyeztem meg örvendezve.
- Hogy?
- Jobb kézzel. Az orrába. Szerintem el is tört. –kuncogtam- Focimeccs után mentünk ki, Seth mellénk csapódott. Erre Michael tett egy megjegyzést rám, Anthony pedig behúzott neki egyet. Király volt!
Ő hangosan felnevetett, majd csillogó szemekkel nézett rám.
- Tényleg nagyon szerethet téged. –mondta- És… lefeküdtetek már?
- Igen. –suttogtam. Nem akartam, hogy ezt tudja!
- Mikor volt az első?
- Amikor először mentünk el randira. Miután iskolába sem mentem…
- Akkor még alig ismertétek egymást! –sipította.
- Tudom. Szégyelltem is magam először. –mentegetőztem- De olyan vonzódást éreztem iránta, amit nem lehetett elfojtani, Nellie! Megmagyarázhatatlan!
- Hogy voltál képes egy teljesen idegen férfival lefeküdni?
- Nem tudom, Nellie. Kérlek, ne akadj fenn ezen. –esedeztem- Ez nem olyan nagy szám!
- Nem? Neked lehet, hogy nem! –gúnyolódott.
Szomorúan néztem rá, majd szemeimet elöntötték a könnyek. Miért kell pont neki elítélnie? Hátra fordultam és kimentem a szobából. Halkan nyüszítve siettem a szobám felé- erőteljesen sántítottam, így lassabban is haladtam. Épp becsuktam magam mögött a szobám ajtaját, de már nyílt is ki.
- Sajnálom, nem úgy értettem. –ölelt magához- Bizonyára fontos okod volt rá, hogy megtedd. Nem akarlak hibáztatni miatta. Hisz most szeretitek egymást, és ez a legfontosabb. Csak nekem ez annyira furcsa, Bessie. Nekem Josh volt az első és az egyetlen… neked pedig ő a második, akivel lefeküdtél. Annyira új nekem ez.
- Megértem. –mosolyogtam- Ne próbáld megérteni, lehetetlen… Néha magam sem értem, hogy mi folyik köztünk. De élvezem, Nellie.
- Ez a legfontosabb. Legalább már tudom, hogy mi miatt virultál ki ennyire. –kuncogott, majd átkarolta az ágyhoz támogatott- Na, legalább jó vele együtt lennie?
- Oh, el sem hinnéd, hogy mennyire!
Hátradőltem az ágyon, majd hosszasan ecsetelni kezdtem Nellie-nek a Thony-val töltött éjszakáimat. Minden apró részletre kíváncsi volt, én pedig elpirulva osztottam meg vele ezeket. Egészen estig beszélgettünk és éjszakára is mellettem maradt. Hosszú idő óta először aludtam nyugodtan.

Díj! :)

Sziasztok!
Díjat kaptunk, amit ezúton is szeretnénk megköszönni demon-nak. :)

A díj szabályai:

1. Értesítsd a blog tulajdonost, aki adja, hogy megkaptad!
2. Tedd ki a blogodra! 
3. Írj le hat dolgot magadról! 
4. Írd ki, hogy kitől kaptad! 
5. Add tovább 4 írónak!
6. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
7. Értesítsd a díjazottakat!

Nos mi nem küldjük tovább senkinek. Vigye, aki szeretné! :)
Valamint most hat dolgot kéne írunk magunkról. Nos mivel ketten vezetjük a blogot ez már így is a duplája lenne. Ha valami kérdésetek van bármiről nyugodtan tegyétek fel! :)  Készségesen válaszolni fogunk rájuk.
Még egyszer köszönjük! :)
Puszi, Trixi

27. Fejezet

Sziasztok! 
Előbb hoztam a fejezetet remélem örültök :) Ráadásul elég hosszúra sikeredett. Jó olvasást! :)
Puszi, Trixi

(Nellie szemszög) 

                                                                                            

A plafont bámultam miközben ajkaimat egy fáradt sóhaj hagyta el. Oldalra döntöttem a fejem és láttam, hogy még csak fél hat így bőven volt még időm. Átfordultam az oldalamra és megmarkoltam a takaróm szélét, a fejem a párnába fúrtam és lehunyt szemmel próbáltam még pihenni, azonban nem ment. A gondolatok sebesen zakatoltak a fejemben. Bosszúsan rúgtam le magamról a takarót és ültem fel. Felálltam és a fürdő felé vettem az irányt. Egy forró zuhany majd ellazít, ahogy mindig is. Becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtaját és megfordultam. Farkasszemet néztem a tükörképemmel. Szemeim alatt karikák húzódtak és tisztán látszott rajtam, hogy nyúzott vagyok és fáradt. Lekapkodtam magamról a ruhákat majd beálltam a zuhany alá. 

Élveztem, ahogy a forró vízcseppek végigszántják a testem. Elégedetten álltam a zuhanyrózsa alatt, és hagytam, hogy minden gondolat kiürüljön a fejemből. A kabinban hamarosan párás lett a levegő, a zuhanykabin falára lecsapódott a pára. Kinyitottam a szemem és néztem, ahogy a vízcseppek végigfolynak a kabin falán. Egy apró J betűt rajzoltam a párás felületre, majd elmosolyodtam. Alaposan megmostam a hajam és jó ideig még áztattam magam. Aztán elzártam a vizet, magam köré csavartam egy törölközőt és kiléptem a kabinból. Gyorsan megtörölköztem és visszamentem a szobámba. Gyorsan kikaptam egy farmert és egy mintás pólót, majd egy fehérneműt. Magamra kapkodtam őket és visszasétáltam a fürdőbe. A tükörbe néztem majd ismét felsóhajtottam. Megfésülködtem, majd megszárítottam a barna tincseimet, és hagytam, hogy így verdessék a hátam. 

Mivel a táskám már be volt pakolva és én is kész voltam így nem tudtam mit csinálni. Az órára pillantva láttam, hogy még így is csak fél hét volt. Végül vállat vontam, és a táskám megfogva mentem le a konyhába. Kellemes félhomály uralkodott odalent. A táskám ledobtam egy székre, én pedig a szekrényhez léptem, majd kivettem egy poharat. Tejet öntöttem magamnak, majd a pultnak támaszkodva lassan kezdtem kortyolgatni. Gondolataim még így sem hagytak nyugodni. Már néhány napja rosszul alszok és a nappalok is nyugtalanok. Egyedül Josh közelében találok megnyugvásra. A  nyugtalanságom kezdete pedig akkora vezethető vissza, mikor a La Push-i fiúk érkeztek az iskolánkba. Megszokhattam volna már őket, hiszen már jó néhány napja itt voltak. Azonban volt valami furcsa a közelükben lenni. Egész pontosan Jacob közelében lenni. 

Remegő kézzel tettem a poharat a mosogatóba majd inkább leültem az asztalhoz és vártam, hogy Bessie megjelenjen a lépcsőn és induljunk. Az asztallapot fixíroztam miközben felidéztem magamban azt a pillanatot mikor először Jacobra néztem. A szívem egyeletlenül kezdett verni és valamiért nem tudtam elszakadni attól a barna szempártól. Azóta is hálás vagyok a nővéremnek, mert félbe szakította, a számomra annyira kínos perceket. Azóta is próbáltam kerülni Jacobot amennyire tehettem, bár az ebédlőben és matek órán sajnos mindig találkozunk. Attól kezdve, hogy mellém ültették mindent összezavart. Felbolygatta az amúgy nyugalmas mindennapjaimat. Beszélni akartam erről Bessie-vel, méghozzá sürgősen. Mielőtt még a gondolataim az őrületbe kergetnek. 

Meglepetten kaptam fel a fejem mikor meghallottam az ismerős cipőkopogást az emelet irányából. Hamarosan pedig egy szőke hajzuhatag került a látóterembe én pedig elmosolyodtam. Mióta Bess szakított Michaellel, sokkal kiegyensúlyozottabb és újra ragyog. Öröm ránézni. Felálltam és az ölelésembe zártam nővérem, aki sokat mondó pillantással nézett rám én azonban csak megráztam a fejem. Mosolyogva karoltam belé és mentünk át a garázsba ahol bepattantunk a kocsiba. Bess vezetett én pedig kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen. 

-           - Ma szeretnék beszélni veled! – próbáltam minél kellemesebb hangot megütni, de Bessie így is leszűrhette, hogy valami nincs rendben. Fél szemmel rám pillantott és összevonta szemöldökét.

-           - Miről? – kérdezte, én pedig egy pillanatra elmerengtem.

-           - Semmi komoly! – jelentettem ki és halványan rámosolyogtam, miközben felé fordultam. Bessie-t úgy tűnt nem sikerült meggyőznöm. – Tényleg semmi komoly. Ne aggódj! – nyugtattam meg ő pedig úgy tűnt megnyugodott. 

Szerencsére hamar megérkeztünk a suliba. Izgatottan fészkelődtem az ülésen, amint megpillantottam az ismerős épületet, Bess pedig csak jót vigyorgott rajtam. Amint leparkolt rögtön kipattantam a kocsiból és az ismerős szempárt kezdtem keresni. Ahogy végigsiklott tekintetem a parkolón észrevettem, hogy ma már végre Rose és családja is jött suliba. Rose épp Emmettel beszélgetett, majd rám pillantott és elmosolyodott, kedvesen intettem neki egyet majd tovább kerestem. Bessie eközben kiszállt az autóból és Cullenék felé indult. Csak intettünk egymásnak, hisz úgyis találkozunk ma még. Már-már majdnem dühösen szusszantottam fel, mikor végre megtaláltam, akit kerestem. 

Háttal állt nekem és összefonta karjait mellkasa előtt. Arcom felragyogott és szinte futottam felé. Josh barátaink körében volt és épp Thomas-szal beszélhetett valamiről, mikor Dina felém pillantott majd cinkosan elmosolyodott. Persze Josh ezt észrevette és megfordult, épp akkor értem elé. Karjai közé ugrottam és szorosan öleltem magamhoz. Az ismerős illat bekúszott az orromba, szívem hevesebben kezdett verni és elmosolyodtam. Bőrdzsekijébe kapaszkodtam majd Ő mosolyogva tolt el magától. Állam alá nyúlt majd ajkaim felé hajolt. A jól ismert érzés most sem maradt el. Forró lehelete perzselte a bőröm, szívem majd ki ugrott a mellkasomból, mikor végre megéreztem ajkait az enyémen. Karjaimat a nyaka köré fontam és úgy húztam még közelebb magamhoz. 

Josh elhajolt tőlem majd barátainknak intve arrébb húzott tőlük. Mosolyogva karoltam át a derekát ő pedig szorosan húzott magához. Mosolyogva engedett el és csókolt meg újra. Tegnap láttam, de mintha már évek teltek volna el. Mosolyogva hajoltam el tőle és néztem rá. Újra meg újra képes voltam elveszni abban a sötétbarna szempárban. Úgy vonzottak magukhoz, mint egy kavargó örvény. Én pedig örömmel vesztem el bennük, és tudtam, hogy képes lennék rá akár egy örökkévalóságon át. Vele annyira természetes volt minden, annyira hétköznapi és mégis. Olyan adatott meg, ami talán másoknak sose. Mert szerettem, szerettem Josh Hartney-t, és ha rajtam múlik, soha nem engedem el. 

-           - Mi ez a hevesség Kicsim? – kérdezte miközben az arcom cirógatta. Mosolyogva hajoltam közelebb hozzá és apró puszikat adtam ajkaira.

-           - Semmi, csak hiányoztál. – motyogtam, Josh pedig elmosolyodott. Egyik karjával átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. Már amennyire lehetséges volt.

-           - Tudod, hogy mindig szívesen látlak vendégül. – utalt ezzel arra, hogy bármikor nála aludhatok. Közben pimaszul elmosolyodott, miközben a barna szemek felragyogtak. Lehet ennek ellenállni?

-           - Mi lenne, ha egyelőre elvinnél a mai táncpróbámra? Aztán majd meglátjuk. – vigyorogtam rá, ő pedig egy csókot nyomott ajkaimra.

-           - Legyen. De ugye tudod, hogy milyen rossz minden reggel egyedül ébredni? – orrával arcom cirógatta én pedig egy pillanatra lehunytam a szemem, majd mikor újra kinyitottam Josh elkeseredett arcával találtam szemben magam. Olyan volt, mint egy kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékát. Felkacagtam majd a nyakhajlatába fúrtam az arcom.

-           - Ma Bessie-vel leszek délután, de utána még lehet róla szó. Főleg, ha unatkozom. – kacsintottam rá, majd megfogtam a kezét és az iskola irányába húztam, ugyanis ebben a percben csengettek. Jelzőcsengő. Josh visszapenderített maga mellé majd megcsókolt. Annyi érzéssel, hogy beleszédültem. Ujjaimat tincsei közé fontam és úgy csókoltam tovább. A romantikus perceknek Daniel vetett véget, aki kiabálva adta tudtunkra, hogy órára kéne mennünk. Elhajoltam Josh-tól és barátaimra néztem. Dina épp ebben a percben vágta kupán Danielt, aki felháborodottan nézett rá. Tina meg a fejét csóválta, Thomas és Mandy pedig befelé indultak. 

Josh kezét megragadva indultunk mi is órára. Magyarral kezdtem. Szerencsére Josh órája a mellettem lévő teremben van, így a szünet nagy részét nem kell egymás keresésével tölteni. A terem előtt gyorsan elbúcsúztunk egymástól, majd Josh beszaladt a másik terembe. Mosolyogva néztem utána, majd beléptem a terembe, ahol már az összes diák a helyén ült. Lehajtott fejjel sétáltam a leggyorsabban a helyemre és ültem le. Elővettem a tankönyveimet majd a padtársamra néztem. Rose a szokásos mosoly helyett most inkább semleges arckifejezéssel fogadott. Meglepetten néztem rá. Hiányzott a szikrázó mosolya és a rögtön lebombázó kérdései. 

-           - Szia! – köszöntem halkan. Szerencsére a többi diák is beszélt így egyáltalán nem tűntünk ki.

-           - Szia Nellie! – végre összehozott egy kedves mosolyt, majd az ajtó irányába nézett. Követtem a pillantását, ám ott nem a szokásos magyar tanár láttam bejönni. Helyette egy alacsony, szemüveges nő jött be. A tekintete távolságtartó volt és szigorú. Nem lopta be magát a szívembe.

-           - Nos, remélem, mindenki el tudja foglalni magát, lehetőleg halkan. Ha nem akkor haladhatunk is tovább a tananyaggal, de mivel a tanárnő nem adott semmilyen támpontot, hogy hol tartanak a tananyaggal így nem tartom szükségszerűen. Köszönöm! – a mondata végét megtoldotta egy gúnyos mosollyal, amitől kirázott a hideg. Valószínű, hogy a magyar tanár beteg. Bár, ha ő jön be helyettesíteni inkább én is beteget jelentek. Rose felém fordult, majd halkan beszélni kezdett.

-           - Bocsáss meg, nem akartam ilyen lenni, csak tudod sok a gond manapság. Ráadásul még… - Rose nem folytatta, de arca furcsa és természetellenes grimaszba fordult.

-           - Igen. Az azt hiszem, mindenhol van. – motyogtam, de nem elég halkan, mert Rose meghallotta.

-           - A nővéreddel? Vagy Josh-sal? – kérdezett rá, és tekintete érdeklődő volt.

-           - Dehogy. Bessie-vel minden a legnagyobb rendben. És Josh-sal is. Szerencsére. – mosolyogtam és felidéztem magamban azt a perzselő pillantást.

-           - Akkor? – firtatta a dolgot én pedig sóhajtottam, majd egy percre körbe pillantottam. Senki nem nézett felénk, mindenki a padtársával volt elfoglalva, vagy valami mással.

-           - Az új diákok. Olyan furcsák… - motyogtam Rose pedig megfeszült mellettem. Most már teljes testtel felém fordult és az aranybarna szempárban aggodalmat láttam megcsillanni.

-           - Mesélj róluk Nellie! Kérlek! – nézett rám szinte hipnotikusan én pedig bólintottam egy aprót.

-           - Nos… Bessie elég jól megtalálta a közös hangot velük. Ha engem kérdezel akkor bohókásak és viccesek. Azonban van valami különös… vagy talán csak egyikükkel. – motyogtam és nyeltem egyet. Rose ajkai egy vonallá préselődtek és láttam, hogy ökölbe szorul a keze az asztalon, így inkább a combjára rakta.

-           - Melyikkel? És mi történt? Mondd el, nekem! – biztatott én pedig felnéztem és a pillantásából próbáltam erőt meríteni.

-           - Jacob Black. – szavaim után úgy éreztem legalább tíz fokot csökken a hőmérséklet a teremben. Rose arca kifejezéstelenné vált, míg ajkai vészesen felfelé görbültek. – Matek órán mellé ültettek. Ez volt az egyetlen közös órám Bessie-vel. És aztán bemutatkozott én pedig rá néztem és… olyan furcsa volt. Mintha… hihetetlenül erős vágy lobbant volna fel bennem. Azóta is kerülöm. Nem akarok a közelében lenni, nem akarom ezt érezni. Szeretem Josh-t. – mondtam a végén már-már kétségbeesetten és ez hozta Rose-t vissza a valóságba. Rám pillantott, majd végig simított a karomon. Komolyan nézett a szemembe és a kavargó aranybarna szempárral fogva tartotta az enyémet.

-           - Ne is menj a közelébe! Maradj tőle távol! Ez a legjobb, amit tehetsz. Szereted Josh-t és ő is szeret. Ne hagyd, hogy egy kósza fellángolás tönkre tegye ezt a szerelmet. Ha akarod mindig ott leszek melletted. A lényeg, hogy maradj tőle távol! – nézett rám Rose én pedig csak bólintani tudtam. Olyan furcsa volt. Még sose hallottam így beszélni senkiről.

-           - Mondd Rose… ha nem vagyok túl tolakodó megtudhatom, hogy miért utálod? Mert a szavaidból ítélve gyűlölheted őt. – mondtam Rose pedig nem lett elzárkózó, sőt meg sem próbálta elrejteni, az érzelmeit.

-           - Igen. Gyűlölöm őt, és az összes La Push-i gyereket. Mondjuk úgy… hogy a családunk nem igen szimpatizál az ott élőkkel. – adta meg a rejtélyes választ én pedig gondolkozóba estem. Végül csak egy mondatot nyögtem ki.

-            -Ez zűrös lesz. Ugyanis Bessie láthatólag jól kijön velük. De a te családod is nagyon szereti, és elég közel áll hozzájuk. Főleg Jasperhez és Emmetthez. – mondtam Rose pedig egyetértően bólintott. 

Ezek után nem beszéltünk. Az utolsó tíz percét inkább mindketten elmélkedéssel töltöttük. Én Rosalie-n gondolkoztam. Annyira érezhető volt belőle az utálat, és a megvetés. Vajon a többi Cullen is így áll hozzá a La Push-ban élőkhöz? Akárhányszor pillantottam a szemem sarkából Rose-ra, ugyanazt láttam. Megijesztett ezzel a viselkedéssel, nem tudtam mire számítsak ezek után. Bár én nem kerültem olyan közel hozzájuk, mint Bessie és nem is akarok. Ha választanom kéne, akkor mindenekelőtt Rose-t választanám. Őt ismerem, és tudom, hogy kiállna értem. Részben neki köszönhetem, hogy most Josh-sal vagyok. Ő ébresztett rá arra, hogy szeretem őt, és ha Emmett nem húz fel aznap délután talán sose megyek el Josh-hoz, és nem kerülünk ilyen közel egymáshoz. 

A csengő hangja hozott vissza a valóságba. Ijedten rezzentem össze, majd megfogtam a táskám és lassan sétáltam ki a teremből. Magam elé bámultam így kis híján nekimentem valakinek. Kissé bódultan néztem fel, majd amint a tekintetem egybe fonódott egy barna szempárral elmosolyodtam és a nyakába vetettem magam. Ajkaira hajoltam és megcsókoltam. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt, mind a Rose-zal folytatott beszélgetésem, mind a kétségeim, és a gondjaim. Mintha hirtelen elfújták volna őket. Ahogy megfordultunk Rose-t láttam elsétálni mellettünk, ajkain egy diadalmas mosollyal. Mosolyogva sétáltam Josh mellett, és kézen fogva indultunk fel az emeletre. Nekem ugyanis ott lesz a következő órám. Josh pedig mindenhova elkísér. Josh mutatóujjával simogatni kezdte a kézfejem én pedig elmosolyodtam. Ezek az apró gesztusok többet mondtak minden szónál. Josh megállított a terem előtt és szembefordított magával. 

-           - Ma még meg sem csókoltalak rendesen. – vigyorgott én pedig vállon löktem.

-           - Ez nem igaz. – néztem rá, azonban ajkaimra fonódó ajkai megakadályoztak a további beszédre. Ujjaimmal a selymes barna tincsekbe túrtam, és közelebb préseltem magam hozzá. Annyira hiányzott, minden érintése, csókjai, a hangja. Szerettem volna minden nap mellette lefeküdni és mellette ébredni. Josh levegőhiány miatt vált el tőlem majd homlokát az enyémnek támasztotta. Mosolyogva fúrtam a fejem a nyakhajlatába majd egy apró puszit nyomtam a bőrfelületre. Josh megremegett és szorosabban ölelte a csípőm.

-           - Te kis boszorkány. – suttogta a fülembe én pedig felkuncogtam. Felnéztem a válla fölött, de bár ne tettem volna. Jacob Black került a látóterembe, aki homlokráncolva nézett ránk, majd Embry mellé lépett és a karjánál fogva behúzta a terembe. Elfordítottam a fejem és inkább Josh-ra néztem. Ajkaira hajoltam és apró puszikkal hintettem be az arcát. A csengő vetett véget az idilli pillanatnak. Morogva hajoltam el tőle, azonban Josh csak nevetve fogta meg a kezem és vezetett a terem felé. Azonnal kiszúrtam nővérem, aki élénken magyarázott valamit Embry-nek és Jacobnak. Amint viszont beléptünk a terembe Jacob felénk fordult majd a nővérem is követte pillantását és vigyorogva nézett rám. Melléjük lépkedtünk majd a táskám a székre dobtam és Josh felé fordultam, aki közben nővéremnek köszönt és intett a két fiúnak. Karjaimat a nyaka köré fontam és közel hajoltam hozzá, orrunk hegye már majdnem összeért.

-           - Mikor látlak? – kérdeztem suttogva és szomorúan néztem rá.

-           - Ebédnél Kicsim! Sajnos előbb nem lehet. – sóhajtott – De utána együtt megyünk az edzésedre, mellesleg az ajánlatom még mindig áll. – vigyorgott én pedig elmosolyodtam.

-           - Lehet, élek vele. – suttogtam majd ajkaihoz hajoltam. A csengő hangján már meg sem lepődtem csak bosszúsan néztem fel. Josh a csípőmnél fogva közelebb húzott magához és megcsókolt. Röviden, de édesen. Apró puszit hintett ajkaimra majd sietősen elhagyta a termet. Sóhajtva néztem utána. Végül leültem és elővettem a tankönyveimet. Hátra fordultam és nővérem vigyorgó képével találtam szemben magam.

-           - Milyen ajánlat? – húzta fel a szemöldökét én pedig kidugtam a nyelvem, majd lepillantottam az asztalára.

-           - Azt mondta bármikor nála aludhatok. – néztem fel rá, Bessie pedig lassú perverz vigyorra húzta ajkait. Összerezzentem mikor Jacob ököllel vágott egyet a padra.

-           - Jesszus! – néztem rá – Mi bajod van? Az emberre ráhozod a szívbajt. – Jacob csak megvonta a vállát, de arca merev maradt.

-           - Öhm… milyen edzésre mész? – kérdezte Embry én pedig lassan néztem csak rá. Végül elmosolyodtam. Alig vártam, hogy újra táncolhassak.

-           - Tánc. Versenyszerűen űzöm már évek óta. – néztem rá, ő pedig elvigyorodott.

-           - Akkor eléggé különböző sportágat űztök. – nézett rám majd nővéremre. 

A beszélgetést nem tudtuk folytatni, mert bejött a tanár és elkezdte az órát. Sóhajtva kezdtem másolni a táblát, és homlokráncolva meredtem előre. Az óra első felében még próbáltam felfogni a tanár szavait, de aztán feladtam. Ebben az is akadályozott, hogy Jacob egész órán mereven bámult. Néha felpillantottam rá, és próbáltam a tudtára adni, hogy zavar a viselkedése, de aztán ezt is ráhagytam. A hajam előre húztam ezzel mintegy falat képezve köztünk, bár még így is éreztem, hogy engem néz. A csengő hangját most mint egy megváltót köszöntettem és felpattanva a helyemről siettem ki a teremből. Úgy döntöttem, hogy ebédig Rose társaságát fogom keresni. 

~

Az ebédlőben ismét a szokásos körben ültünk le. Josh mellett foglaltam helyet és mosolyogva néztem rá. Josh egy szelet husit tűzött a villámra majd a számba kanalazta. Mosolyogva adtam egy puszit az arcára, majd a társaság bővült a La Push-i fiúkkal. Név szerint Seth-tel, Jacobbal és Embry-vel. 

-           - Bele fogok bolondulni, ha ennyi tankönyvet látok. – nyögött fel Daniel én pedig mosolyogva kaptam fel a fejem. 

-           - Csak nem szórakozásra vágysz? – kérdeztem és felhúztam a szemöldököm. Josh is érdeklődve nézett rám, ahogy mindenki.

-           - Hallgatlak! – nézett rám vigyorogva és becsapta az aktuális tankönyvét.

-           - Nyílt egy új klub Seattle-től nem messze. Azt hiszem Morrison’s a neve. Rengeteg jót lehet hallani róla, és biztos pont, ha valaki kicsit el akarja ereszteni magát. – mondtam és a villát az ajkaimhoz emeltem.

-           - Hallottam róla. – vágott Dina tűnődő arcot. – Elég komoly hely. Össze se lehet hasonlítani azokkal a helyekkel, amik itt vannak a közelbe.

-           - Az kell nekünk! – vigyorgott Daniel és rám kacsintott.

-           - Biztos ez? – kérdezte Mandy és rám nézett.

-           - Ugyan. Floridából jöttem. – vigyorogtam – Szerinted ott milyen szórakozóhelyek vannak? – kérdeztem és felvontam a szemöldököm.

-           - Talán meg kéne várnunk Gloriát. – motyogta Tina a fiúk pedig kérdőn néztek rá.

-           - Mi van vele? – kérdezte Thomas és közelebb hajolt.

-           - Eltörte a kezét, meg kellett műteni. Még legalább három napig bent tartják, mert az agyrázkódás gyanúja is fent állt. Az anyukája pedig legalább egy hétig még otthon tartja. – mondta Tina én pedig elmerengtem. Hallottam, hogy balesete volt, de hogy ilyen komoly.

-           - Azt hiszem ő egyhamar nem fog felépülni. Különben is szükségem van a szórakozásra különben tényleg olyan leszek, mint Thomas. – az említett felhorkant.

-           - Akkor legalább egy kis ész is szorulna beléd. – vágott vissza Thomas, Daniel viszont elengedte a füle mellett.

-           - Akkor a jövő hétvégéhez mit szóltok? – kérdeztem és mindenki beleegyezően bólintott.
Az ebédlőbe ekkor léptek be Cullenék. Az asztalnál megváltozott a hangulat. A fiúk megfeszültek és összehúzott szemekkel meredtek a belépőkre. Cullenék sem mutattak jobb állapotot. Rose undorodva nézett végig a társaságon majd egy halvány mosolyt intézett felém. Alice Jaspert húzta tovább a többiek pedig követték. Bessie is Anthony és Emmett között sétált mosollyal az arcán. Inkább elfordítottam a fejem és Josh-ra pillantottam majd elmosolyodtam. 

~

A szobámban mászkáltam fel, s alá. Már javában délután volt, lassan este. Nemrég értem haza az edzésről abban a reményben, hogy beszélhetek nővéremmel, és nem hiába mondtam nemet ismét, Josh ajánlatára. Azonban Bessie-nek nyoma se volt. Anya szerint nem volt itthon, igaz, hogy én a suliból is Josh-sal jöttem el, de akkor is. Fogalmam sem volt hol lehet. A telefonját nem veszi fel, pedig rengetegszer hívtam és úgy tűnt megunta, mert úgy egy órája kikapcsolhatta. 

Felsóhajtottam és inkább lementem a konyhába. Anya ott sürgött-forgott én pedig elmosolyodtam. Mellé léptem és egy puszit nyomtam az arcára. Épp a sütőből vette ki a tepsit, amiben ott gőzölgött a sült hús, és a karikára vágott krumpli. Elégedett hümmögtem és néztem anyára. 

-           - Szia, édesem! – nézett rám és egyik karjával megölelt.

-           - Szia, Anya! – köszöntem majd nyúltam a szekrényhez és kivettem tányérokat.

-           - Oh, köszönöm Kicsim! Bessie-vel beszéltél? – kérdezte és a vacsorát kezdte tányérokra szedni.

-           - Nem! – sóhajtottam – És képtelenség elérni. – végül letettem a tányérokat az asztalra, anya hozta az evőeszközöket és leült mellém.

-           - Mi ez a hallgatás? – kérdezte és érdeklődve pillantott rám.

-           - Semmi különös. Bessie-vel szerettem volna beszélgetni, de mivel nincs itthon. – sóhajtottam. Mint egy varázsütésre nyitódott a bejárati ajtó. Felpattantam és Bessie elé rohantam. Meghökkentem, majd azonnal az emelet felé húztam testvérem. Összehúzott szemöldökkel meredtem rá.

-            - Mi a baj? – kérdezte én pedig hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy a szemére vessem, hogy egész délután eltűnt.

-           - Öhm… elég zilált vagy. Hol voltál? – kérdeztem Bessie pedig rögtön a tincsei felé kapott, és végigsimított rajtuk. Megköszörülte a torkát. Ha jobban megnéztem tényleg történhetett valami. A ruhája gyűrött volt, a tincsei ezerfelé álltak és a mindig tökéletes sminkje most elkenődött.

-           - Mindjárt… elkészülök és beszélhetünk. – mondta majd eltűnt a szobájában. Zavarodottan néztem utána. Végül sóhajtottam és úgy voltam vele, hogy majd elmondja, ha akarja. Hát a mindjártból se lett semmi. Már megvacsoráztam, sőt anyának is segítettem elpakolni, de Bess még nem volt sehol. Végül úgy döntöttem mindent egy lapra teszek fel.

-           - Anya… lehetne, hogy ma Josh-nál aludjak? – kérdeztem miközben épp a poharakat töröltem el. Felnézni nem mertem, de anya így is megállt a mosogatásban.

-           - Lehetne. – meglepetten kaptam fel a fejem, de anya nem nézett rám, hanem folytatta a tevékenységét. Mosolyogva ugrottam a nyakába és mindenhol puszilgattam. – Jól van Nellie, de ugye nem kell mondanom, hogy vigyázz magadra? – kérdezte én pedig bólintottam. Egy kis tornádóként szaladtam fel a szobámba, majd egy táskába összepakoltam a szükséges dolgokat, főleg váltás ruhát. Mikor már majdnem harmadszorra estem orra megálltam és vettem néhány mély levegőt. Végigsimítottam majd kezembe vettem a medálom. Végül a táskám a vállamra dobtam és Bess szobája elé sétáltam és kopogtam néhányszor. Ő törölközőbe csavarva nyitott nekem ajtót. Így már érthető, hogy megérkezése óta nem láttam.

-           - Mész valahova? Este van! – világosított fel én pedig legyintettem.

-           - Csak közlöm, hogy a beszélgetésünket el kell halasztani, ugyanis nem alszom itthon. – Bess lesütötte a szemeit majd újra rám nézett.

-            - Sajnálom csak… elfoglalt voltam. – Bess tényleg zavarban volt? Csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem izgat. – Csak nem Josh-hoz mész? – kérdezte és cinkosan rám vigyorgott én pedig bólintottam. Gyorsan elköszöntem és egy puszit nyomtam az arcára és száguldottam is lefelé. 

A Josh felé tartó utat fele annyi idő alatt tettem meg. Türelmetlenül kopogtam a bejárati ajtón Josh pedig meglepetten nyitott ajtót. Mosolyogva öleltem át a nyakát és toltam be a lakásba. Josh átölelte a derekam majd elvigyorodott és megcsókolt. A táskám eldobtam valamerre és teljesen belefeledkeztem a csókba. Sejtésem szerint egészen a kanapéig hátráltunk. Josh finoman elfektetett rajta, miközben egy pillanatra sem engedte el ajkaimat. Átadtam magam neki, és a jól ismert érzésnek. Hiányzott a csókja az érintése, mindene. Josh mikor áttért a nyakam kényeztetésére hangosan felsóhajtottam. Lágyan és gyengéden szeretkeztünk kiélvezve minden percet. Megszűnt a világ és minden más gond. Csak ő volt és én. És ha rajtam múlt, akkor örökké így is fog maradni.