14. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet.
Üdv.:
   Brigi Bogyó

14.fejezet
(Bessie)

Miután Anthony elment, nem aludtam.
Képtelen voltam visszaaludni. Csak az a tudat keringett a fejemben, hogy:
 Egy lotyó vagyok…egy kurva vagyok… megcsaltam…
Bármit is próbáltam tenni, ez mindig felötlött bennem.
Végül bánatos könnycseppek kezdték el szántani az arcomat.
Még nagyon korán volt. Rettentően korán. De nem tudtam aludni. Nem tudtam lehunyni a szemeimet.
Hányingerem volt saját magamtól.
Hiába élveztem az éjszakát, most rémesen vagyok.
  Nem ittam alkoholt, mégis hasogat a fejem, rosszul vagyok és émelygek.
Kikecmeregtem az ágyból, és szembe találtam magam azzal, hogy meztelen vagyok. Újra könnyek hasítottak végig az arcomon, miközben a gardróbba mentem, és felkaptam magamra valami ruhát. Most éppenséggel egy szürke szabadidőruhát vettem fel, meg egy egyszerű pólót, sportcipőt és zoknit. Az Iphone 4-emet a zsebembe tettem, a fülhallgatómmal együtt, és pár papír zsebkendőt is belecsúsztattam. Még csak most pirkadt, és alig láttam valamit, de lebaktattam a lépcsőn, és próbáltam minél halkabb lenni.
A konyhába mentem, hogy reggelizzek valamit, de nem sikerült. Amikor ételt láttam, újra hányingerem lett, pedig a gyomrom éhesen kordult meg.
Mégsem tudtam enni. Egy kis kakaót csináltam magamnak, az régen, gyerek koromban megnyugtatott. Most is így lett, és végre nem éreztem úgy, hogy a gyomorsav fog kijönni a gyomromból, mert más nemigen volt benne.
Miután megittam a nagy csésze édes italt, magamhoz vettem egy plédet, és kimentem az udvarra. Sóhajtottam egyet, és körülnéztem. Senkit sem látok a láthatáron, szóval nyugodtan leheveredhetek egyet ide.
De előtte egy kis megnyugvásra vágytam. Hátra mentem a kutyámhoz, és kitereltem őt a helyéről. Az már kérdés, hogy arra kelt fel, amiért én jöttem, vagy már rég ébren volt…
- Szia Gina. –kaptam az ölembe, mire jólesőn hozzám bújt.
Sóhajtottam egyet, és előre mentem az egyik terebélyes fához. Ott leterítettem a plédet, és leültem rá, a hátamat pedig a fa törzsének döntöttem.
- Szörnyen vagyok, kiskutyám. –simogattam nyugtatóan.
Furcsa volt. Minden állat közelsége megnyugtatott, és az, hogy dús bundájukba siklott az ujjam, furcsa, de jó érzéssel töltött el.
Miközben óvatosan felhúztam a lábaimat, az ölembe fektettem a kutyust, aki egy óriásit ásított, majd a pulcsimhoz dörgölőzött, és összehúzta magát.
Annyira édes volt.
Kivettem a zsebemből a Iphone-omat és a fülhallgatómat, majd halk, nyugtató jellegű zenét kezdtem el játszani.
A fa törzsének döntöttem a fejemet, és lehunytam a szemeimet, és engedtem, hogy a zene magával ragadjon.
Nem figyeltem a körülöttem lévő világra, csak a lágy dallamokra összpontosítottam.
De nem tudtam mit tenni.
Újra elöntött az a bizonyos rossz érzés, és a szorongás megint rám tört.
De miért érzek hányingert? Oké, hogy jelenleg utálom önmagam, és semmi étel sincs a nyomromban… Ez nagyjából megmagyarázza a dolgokat.
Szeretem Michael-t… én tényleg szeretem őt, nem tudom, hogy miért tettem ezt, és…
Újabb könnycsepp folyt végig az arcomon, én pedig lassan letöröltem őket a pulcsim ujjával.
Ilyenkor szörnyű vagyok. Nem vagyok érzelgős, nem vagyok ilyen. Nem szoktam sírni, mindig erős vagyok. Most pedig…
Teljesen összeomlottam. Nem látom át a saját érzéseimet, nem igazodok ki rajta, csak egyetlen szörnyű érzést tudok kivenni a sok közül: a rémületet.
Mi lesz ezután? Hogy fogok majd bárki szemébe nézni?
Anya… anya mindig a hűséget emelte magas szintekre, és azt kántálta, hogy az nagyon fontos…
A Húgom… még sosem volt szerelmes. Még szűz. Nem tudná megérteni, hogy most…miért is tettem ezt. De még én sem értem.
Michael… ő… folynak a könnycseppek az arcomon, ha rá gondolok. Hiányzik, és szörnyű bűntudat miatt rá sem mernék nézni.
Thony pedig… nem. Nem menne. Jelenleg nem tudok a közelébe menni. Nekem ez… rettentően nehéz. Hogy tudnék a szemébe nézni? Lefeküdtem vele, és ez nem kis pont az életünkben… egyrészt, mert még sosem szeretkeztem ilyen jól, és ezt nehéz beismerni. Másrészt pedig… nekem barátom van, akit… szeretek.  Hogy tudnám megmondani neki, hogy ne igazán találkozzunk többet? Az iskola még elmegy, de…
Elfutnék a gondjaim elől? Igen. Minél távolabb szaladnék tőlük, hogy egy újabb, nyugodt életbe kezdjek. De mégsem tehetem ezt velük.
Arra eszméltem fel, valami nyalogatni kezdi a kezemet, mire kipattantak a szemeim.
- Dina? –simogattam meg a nóziát, mire aprót vakkantott- Szörnyen rossz helyzetben vagyok. Olyat tettem, amit nem kellett volna. És… nehéz az élet. Ha visszaforgathatnám az időt…
Így belegondolva…nem tudom, hogy változtatnák-e rajta. Szeretem Michael-t, de Thony…ő… Ő más. Anthony társaságában olyan érzelmek lobbannak fel bennem, amik még sosem. Nehéz beismerni… De nem is biztos, hogy változtatnék a dolgokon…
Dina kimászott az ölemből, és heves farkcsapkodás közepette kezdte el rágcsálni a kislábujjamat. Szerencsére nem fájt, így halvány mosollyal az arcomon nézegettem.
Egy hideg vízcsepp folyt végig az arcomon, és megint azt hittem, hogy egy könnycsepp gördült ki a szememből, és letöröltem, viszont a következő az orromon folyt végig. Ami azért elég képtelen helyzet. Rájöttem, hogy az eső szemerkél, egyre nagyobb, hidegebb és sűrűbb cseppekben. Felkaptam a megilletődött kiskutyámat, és hátra szaladtam vele, majd visszatettem a helyére, és előre szaladtam. Ekkor már zuhogott az eső. Pár másodpercet álltam így, széttárt karokkal, és hagytam, hogy az esőcseppek végigfolyjanak rajtam. Végül bementem a házba, és az ajtóban ledobtam a cipőmet.
Legalább sáros ne legyen minden.
Felbaktattam a lépcsőn, és a fürdőmben ledobáltam magamról a vizes ruháimat, majd felkaptam egy shortot és egy egyszerű pólót, majd visszabújtam az ágyba.
Jól elment az idő, már hat óra is elmúlt.
Elővettem a telefonomat, és a jól ismert számot pötyögtem be, majd már hívtam is.
- Mi van már? –jött a morcos hang a vonal másik végéből.
- Michael? Zavarok?
- Dehogy, Bessie. Csak…adj pár másodpercet, amíg normálisan felébredek.
- Oké. –válaszoltam. Tudtam, hogy ezt fogja mondani. Lassan már jobban ismerem, mint a saját tenyeremet.
- Mi újság veled?
- Minden… rendben. –hazudtam.
- Olyan furcsa a hangod.
- Megfáztam. –vágtam rá –Veled mi van?
- Nulladik órám is van. Úgyhogy jó, hogy hívtál mert simán lekésném. –válaszolta morcosan.
- Jól időzítek. –próbáltam fenntartani a vidám látszatomat.
- Nagyon hiányzol.
- Te is nekem. –könnycseppek gördültek le az arcomon, de ő ezt nem tudhatta.
- Olyan rossz nélküled. –tetézett rá –Bárcsak itt lennél velem, és együtt ébredhetnénk…csak te és én.
- Én is ezt kívánom. –mondtam, majd a szám elé kaptam a kezemet, hogy visszafojtsam a feltörni készülő zokogásom. A könnyeim viszont megállhatatlanul folytak.
- Majd felhívlak ma még. Viszont most mennem kell készülni. Vigyázz magadra. Szeretlek.
- Csók. –válaszoltam köszönésképp, majd kinyomtam a telefont, és a párnába temettem az arcomat.
Felzokogtam. Halkan, visszafogottan, hisz a párna elnyomta. Éreztem, hogy a nyakam és a dekoltázsom is vizes a rengeteg könnytől, és hallottam, ahogy Nellie szobája felől zajok érkeznek.
Nellie felkelt, és be fog jönni.
Gyorsan felpattantam, egy papír zsebkendőt kerestem, majd visszahuppantam az ágyamba.
Jól gondoltam. Pár perc múlva halkan nyitódott az ajtó, és Nellie halványan mosolyogva dugta be rajta a fejét, de mikor meglátta, hogy milyen állapotban vagyok, azt a reakciót láttam rajta, amire számítottam.
A szája elnyílt, és döbbenet látszódott rajta. A szemei elkerekedtek, majd a szája elé kapta a kezét, és nagyobbra nyitotta az ajtót, majd bejött, és be is csukta azt maga mögött.
- Mi történt, Bessie? –kérdezte, miközben leült az ágyam szélére, és megfogta a kezemet.
Elcsodálkozott, mikor nem rántottam el a kezemet onnan. Sőt. Közelebb ültem hozzá, és az ölelésembe vontam, majd újra csorogni kezdtek a könnyeim.
- Bessie, mi a baj? –kérdezte ismét, de én csak nem válaszoltam- Az a baj, hogy… nem jut eszembe semmi. Mi a baj, Hugicám? Rosszul sikerült az este?
Csak megráztam a fejemet, hisz végül is jól sikerült. Jobban, mint ő gondolná.
- Nem szeretném elmondani. –tekertem a fejemet.
- Rendben. –bólintott –Ez itt…
A kezével felemelt egy ruha egyik darabját, mire újra elfogott a hányinger. Azonnal a mosdómba szaladtam, és kiadtam azt a bögre kakaót, amit megittam reggelire.
- Bekaptál valami vírust? Szólok anyának. –sietett el aggódva.
- Vírus? Az elkeseredést nevezhetjük annak. –suttogtam magamnak, majd visszabújtam az ágyamba.
Pár perc múlva megjelent anya egy lázmérővel és egy csésze gőzölgő teával a kezében, amit lepakolt az éjjeliszekrényemre.
- Áthívom Dr. Cullen-t. –simogatta meg az arcomat- Esme mondta, hogyha bármi gondunk van, csak szóljunk.
- Rendben. –bólogattam.
- Anya, remélem suliba nem akarod elengedni ilyen állapotban! –mondta magas hangon Nellie- Pihennie kell.
- Nagyon jól tudom, Kicsim. –szorította meg a kezét- Menj nyugodtan készülődni.
Így is tett. Elsuhant, és miután Anya kijelentette, hogy lemegy, főz nekem valamit, egyedül maradtam.
Persze öt perc sem kellett, míg Nellie vissza nem ért.
- Megbocsájtasz nekem? –ült le.
- Persze. –bólintottam, és megöleltem- Nincs semmi baj.
- Akkor jó. –mosolyodott el- Ugyanis mesélni akarok. Nem tudom tovább magamban tartani.
- Mi történt? –ültem följebb.
- Josh és én… összejöttünk. –visította –És csókolóztunk, és ennél jobb csókom nem is lehetett volna. Még sosem csókolt senki ilyen jól, mint ő.
- Örülök, hogy boldog vagy. –nyögtem ki, és egy apró mosolyt is sikerült az arcomra varázsolni.
Ami így belegondolva inkább grimaszra sikeredett.
- De veled… mi történt? Hogy sikerült a tegnap este?
- Jól. Vidámparkban voltunk. –motyogtam.
Dudálásra kaptam fel a fejemet, és Nellie is értetlenül állt fel.
- Hát ez? –kérdezte, majd az ablakhoz ment, és kinézett azon, majd csillogó szemekkel fordult vissza hozzám- Josh az. Értem jött.
- Menj csak. –utasítottam- Add át neki üdvözletemet.
- Meglesz. –kacsintott, majd elsuhant.
Megráztam a fejemet, és újra a gondolataimba merültem.
- Nem kívánsz valami ételt, Kicsim? –jött be anya.
- Étcsokoládét. –válaszoltam- És… pirítóst vajjal.
- Pár perc, és hozom. Csokiért pedig elmegyek a boltba. –mondta, majd rám mosolygott, és ott sem volt.
Miután felhozta a pirítóst, tényleg elment, így teljesen egyedül maradtam a házban.
A TV-t kezdtem el kapcsolgatni, és végül a Showder Club c. műsort néztem. Az mindig jobb kedvre derített- kivéve most.
Anya miután megjött, háromféle étcsokit nyomott a kezembe. Egy simát, egy narancsosat, és egy banánosat.

Egy jó két óra múlva megjelent Carlisle Cullen is, és azonnal a szobámba jött. Fehér inget viselt, és szövetnadrágot, kék nyakkendővel. A kezében egy orvosi táska volt, ami az orvosi műszereit rejtette.
- Mi a panasza, Ms. Leaves?
- Csak Bessie, Dr. Cullen. –válaszoltam.
- Carlisle. –mosolygott.
- Hánytam reggel, azon kívül semmi. Egy kicsit….rossz időszakon megyek keresztül mostanában, betudtam ezt annak. –válaszoltam.
- Rendben. –bólintott, majd alaposan megvizsgált.
Belenézett a torkomba, meghallgatta a légzésemet, megkocogtatta a mellkasomat, vagyis minden fontos dolgot elvégzett.
- Fizikai panaszod tényleg nincs. –válaszolta –Ha lelkileg kikészülsz, az válthat ki ilyen tünetet.
- Pont ezt mondtam. –bólintottam –Köszönöm, Carlisle.
- Ugyan, semmiség. –simogatta meg a kezemet- Ez a munkám. Anyukádnak megmondom a diagnózist, ne fáradj ezzel.
- Köszönöm. Viszlát.
- Biztos vagyok benne, hogy találkozunk még. –mosolygott, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Elhelyezkedtem az ágyban, és a narancsos étcsokit kezdtem el eszegetni, és a plafont bámultam.

Frissről :D

Sziasztok!
Fejezet... még a héten lesz, megígérem nektek.
Tudjátok, megértem, mindjárt itt az iskola, ismételni kell... képzeljétek el, nekem is tanulnom kell, és tanulok is, mégis jut időm arra, hogy megírjam nektek a fejezetet...nehéz elképzelni, ugye? De nem foglak titeket zargatni egyetlen komiért, biztos van más dolgotok is...
És nekem is van dolgom...szóval képzeljétek, lehet, hogy még többet kell várni a fejezetre....
Nehéz belegondolni igaz? De fura, én meg szoktam hozni a fejezeteket...
Hm... lehet, hogy velem van a baj? Sokat várok?
De mindegy is.
Puszi:
 Brigi Bogyó

13. Fejezet

Sziasztok!

Itt is a következő fejli. Jó olvasását. 

Puszi, Trixi

(Nellie)

A szél lágyan meglengette a hajam, amit behunyt szemmel élveztem. Kinn ültem a kertben a füvön, miközben ujjaim Zizi bundáját szántották. Muszáj volt, kijönnöm a levegőre, hogy tiszta fejjel gondoljak át mindent. Az elmúlt napok eléggé eseménydúsan teltek, és össze voltam zavarodva. Nem mondom, hogy megbántam a döntésem, mert erről szó sincs. Csak annyira furcsa volt még nekem ez a helyzet, és mivel Bessie-vel nem tudtam megbeszélni, így teljesen magamra voltam utalva. 

Még most is beleborzongok, ha arra a délutánra gondolok. És most a dolgok jelenlegi állása szerint, hálás vagyok Emmettnek. Mert ha ő nem húz fel, akkor most nem tartanánk itt. Testemen egy remegés fut végig, ahogy szemeim elé kúszik az aznapdélután képe. 

-           - Nellie! – hallottam meg Josh kétségbeesett hangját közvetlenül a fülem mellett. 

Nem mondtam semmit, csak szorosabban öleltem át a nyakát, miközben fejem a nyakhajlatába fúrtam. Egyik kezével átölelte a derekam, és szorosan fogott, míg a másikkal becsukta az ajtót. Majd szép lassan elkezdtünk hátrálni. Másik kezét is a derekamra csúsztatta, s szorosabban húzott magához, miközben tartott is. Végül eldőltünk valamin, sejtésem szerint egy kanapén. Josh átölelt, és engedte, hogy kisírjam magam. Tulajdonképpen nem is tudom miért sírtam. Talán a Bessie-vel való vitáink, az új barátok, és érzések miatt, amit még Emmett megjegyzése is tetőzött. 

Könnyes szemekkel néztem fel Josh-ra, aki aggódó tekintettel vizslatott. Kitöröltem a szememből a könnyeket, hogy tisztán lássak. Josh arca szépen körvonalazódott ki előttem. Belenéztem gyönyörű barna szemébe, és úgy éreztem testemben szétterjed a nyugalom. Erős karjait éreztem körülöttem, tekintete fogva tartotta az enyémet. Biztonságban éreztem magam vele, amit már nagyon régóta nem éreztem. Kezeimet a mellkasára helyeztem, és így néztem rá. Éreztem, hogy egyik kezét felvezeti a hátamra és simogatni kezdi azt. Csendben voltunk, ami most kifejezetten nyugtató hatású volt. Össze kellett szednem a gondolataimat, mielőtt bármit is mondanék. 

Josh egyik kezét az arcomra vezette, és kisimított egy tincset a szememből. Ujjai helyén úgy éreztem, hogy nyomban felforrósodik a bőröm. Senki sem volt még rám ilyen hatással, mint ő. Alig ismerem, mégis úgy érzem, hogy az egész életem rábíznám. Ahogy rám néz, ahogy megérint. Minden tettéből a szeretet sugárzik, és ez elmondhatatlanul jól esett. El sem tudom mondani milyen régóta vágytam már erre. De ugyanakkor ott vannak a kétségek, hiszen Josh nem éppen az a romantikus beszélgetős fajta. Nem tudtam, hogy mit várjak tőle, és ettől az egész helyzettől. 

Josh úgy tűnt megelégelte a csendet, mert megszólalt. 

-           - Jobban vagy? – kérdezte tőlem és láttam, hogy barna szemei aggodalommal telve csillognak.

-           - Igen, most már jobban – válaszoltam lassan, miközben bólintottam, hogy szavaimnak hihetőséget adjak.

-           - Mi történt? – kérdezte csendesen, miközben hüvelykujjával simogatni kezdte az arcom. Nem voltam még erre a kérdésre felkészülve. Reméltem, hogy várhatunk még egy kicsit vele. Elvégre egy elég kényes témáról van szó, és itt volt ő is. Úgy éreztem, hogy az érzéseimet vele is meg kell osztanom. Vettem egy mély levegőt, s kifújtam, majd elfordítottam róla a tekintetem.

-           - Először is sajnálom. Sajnálom, hogy csak így rád törtem, és kiborultam. Nem kellett volna ide jönnöm – zavartan sütöttem le a tekintetem.

-           - Nem baj, hogy ide jöttél. Én inkább az okát szeretném tudni, annak, hogy ilyen zaklatott állapotban voltál. – magyarázta én pedig felsóhajtottam.

-           - Tudod, hogy az egész iskola a szájára vett minket? – úgy döntöttem, más szemszögből közelítem meg a dolgokat.

-           - Hallottam ezt-azt. Konkrétan mire gondoltál? – kérdezte még mindig nyugodtan, miközben a kezei fáradhatatlanul simogattak. Egyik az arcom, másik a hátam.

-           - Arra, mikor egyik nap mikor mindketten hiányoztunk. Mikor a buli után itt aludtam. És persze mindenki arról beszél, hogy ennek mi az oka – forgattam meg a szemeimet, miközben elképzeltem, hogy miket is találhattak ki rólunk. Egy kicsit megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a gondolatokat.

-           - Igen, én is hallottam róla, de engem nem zavar. Az emberek azt beszélnek, amit akarnak. Már megszoktam, hogy néha összesúgnak a hátam mögött, de idővel megtanultam ezeket figyelmen kívül hagyni, így számomra ez most sem újdonság. – Josh hagyott egy kis szünetet. – De ahogy látom téged jobban megviselt. Igazam van? – kérdezte, miközben a keze megállt az arcom simogatásában, és az állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy rá nézzek. Barna szemei az arcomon cikáztak, én pedig nem tudtam, hogy hogyan is kezdhetnék bele.

-           - Az emberek félre ismernek. Úgy érzem magam, mint valami híresség, akiknek folyton a nyomukban vannak a paparazzik, és egy szabad percük sincs. Folyton megbámulnak, és amint valami meggondolatlan dolgot teszek, máris én leszek a középpontban. Ez… nagyon zavaró – sóhajtottam, Josh pedig összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

-           - Miért érzem úgy… hogy nem csak ez áll a háttérben? Nellie! Van valami más is, amiről tudnom kéne? – kérdezte és a szemeivel olyan igézően nézett rám, hogy ha akartam volna, se tudtam volna hazudni neki.

-           - Ma… nos ma… tudod… - dadogtam, és úgy éreztem, hogy totális hülyét csinálok magamból. Josh mindkét kezét az arcomra helyezte, és a szemembe nézett, amitől a gyomrom ismét vetett egy bukfencet.

-           - Először is nyugodj meg! Aztán meséld el, hogy mi történt ma. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani – mosolygott rám biztatóan, és ismét azt éreztem, hogy megbízhatok benne. Ezért vettem egy mély levegőt és bele kezdtem.

-           - Ma miután Rose-zal haza mentünk, ott találtuk az egész Cullen családot a nappalinkba. Nos, a gond nem ez volt. Leültünk, és beszélhetni kezdtünk. És felkerült az a téma, hogy mit is mondanak a többiek rólunk – Josh feszülten figyelt minden szavamra. – Emmett pedig… felhozta, hogy milyen személyiség vagyok. Tulajdonképpen a szemembe mondta, hogy szűzies vagyok, és mondta, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét – Josh megfeszült alattam, amit nem tudtam mire vélni – Hogy az ő szavaival éljek, azt mondta teperjek le valakit. Így Anthony-t „tepertem” le és vágtam le a kanapéra – macskakörmöztem e levegőbe – Aztán Emmett a képembe vágta, hogy félre ismert, és hogy talán már nem is vagyok ártatlan – zavartan hajtottam le a fejem, és vártam Josh reakcióját. A csend, ami kettőnk között állt be, most kifejezetten kínos és zavaró volt. Mivel Josh percek múlva sem szólalt meg, felnéztem az arcára. Szemei összeszűkültek és arcizmai megfeszültek. Mielőtt fel foghatnám, hogy mit is teszek a kezem az arcára helyeztem és végigsimítottam rajta, mire éreztem, hogy a kezem alatt arcizmai ellazulnak.

-           - Ezt mondta neked? – kérdezte, mire végre hajlandó volt a szemembe nézni. Én csak bólintottam. Josh kirakott az öléből és felült a kanapén, s előre dőlt.

-           - Igen. Ezek után jöttem el otthonról – ültem fel én is és egyik kezem a vállára raktam. Josh rám pillantott. Tekintete zavaros volt, és az érzelmek csak úgy cikáztak benne.

-           - Így mindjárt más a dolgok állása – jelentette ki, de úgy éreztem, mintha csak magához beszélne.

-           - Josh… ugye nem teszel semmi meggondolatlan dolgot? – kérdeztem meg, mert elég erős volt a gyanúm, hogy valami ilyesmire készül. Josh rám villantotta a tekintetét, amiben hirtelen gyengédséget véltem felfedezni.

-           - Ha az meggondolatlanság, hogy beverem a képét… akkor igen! – jelentette ki elszántan, és tekintete elrévedt. Szemeim egy pillanatra elkerekedtek. Ezt értem teszi? Miért? Mi oka lenne rá, hogy megvédjen? A kérdések csak úgy zakatoltak a fejemben. Végül Josh megnyugtatása lebegett a szemem előtt, így a gondolatokat és kérdéseket száműztem a fejemből. Josh mellé csúsztam, és a kezeimbe vettem az övét. Josh rám nézett. Mélyen a szemeibe néztem, és hagytam, hogy a csend ránk telepedjen.

-           - Nem csinálsz semmit. De tényleg Josh. Ígérd meg! – kértem, még mindig a szemeibe nézve. Ő nem felelt. Könyörgően néztem a szemeibe. Végül sóhajtott egyet és bólintott.

-           - Ígérem! – nyögte ki végül, én pedig elmosolyodtam. Mióta itt vagyok most először. Ezek után nem nagyon szóltunk egymáshoz. Én a szőnyeget kezdtem fixírozni és, ahogy láttam Josh is elmereng a gondolatai között. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem vagy mondanom. Hisz a neheze még csak most jön. Elmondjam egyáltalán? Mi van, ha hülyét csinálok magamból és kinevet? Miért nincs itt Bessie, hogy kikérjem a tanácsát, aztán hallgassam a biztatását. Mert biztos vagyok benne, hogy biztatna. Néha szerettem volna olyan bátor és szókimondó lenni, mint a nővérem. Arra figyeltem fel, hogy Josh megfogja a kezem. Rá kaptam a pillantásom, és láttam, hogy engem néz. Vajon mennyi ideig gondolkozhattam?

-           - Minden rendben? Szólongattalak, de nem válaszoltál – nézett a szemembe, de én kerültem a pillantását. Végül egy nagy levegőt vettem. Most vagy soha.

-           - Igen, persze… csak gondolkoztam – suttogtam, féltem, ha hangosabban beszélek, megremeg vagy elcsuklik a hangom.

-           - Min? – kérdezett rá, és láttam, hogy arcán megjelenik a jól ismert mosoly.

-           - Mindenről. De főleg arról, hogy mit is érzek tulajdonképpen – néztem le a szőnyegre, és a kezeim kihúztam Josh-éból. – Annyi minden történt, pedig még csak most jöttünk. Megismertelek téged, és hihetetlen módon kezdtem megbízni benned, pedig semmit nem tudtam rólad. Összevesztem a testvéremmel, ami szinte még soha nem történt meg. A testvérem új barátokat talált, és teljesen fölöslegesnek érzem magam. Aztán pedig a viselkedéseden. Azon, hogy ma csak úgy ott hagytál a folyosón. Nem értettelek és dühös voltam rád, pedig semmi okom nem volt rá. – temettem az arcom kezeim közé – Tessék, most is itt fárasztalak a gondjaimmal, amit még a saját anyámnak sem mondok el. – sóhajtottam, és azt kívántam, hogy most nyíljon ketté a föld és nyeljen el. Ennél nagyobb hülyeséget még életemben nem csináltam. És megérte? Nem. Josh valószínűleg most jót derül rajtam.

-           - Nellie! – hallottam meg Josh selymes és nyugodt hangját – Nézz rám, kérlek! Nellie! – Josh magához ölelt és próbálta lefejteni a kezeimet az arcomról.

-           - Rendben van – sóhajtott – Akkor így mondom el neked, hogy mit érzek. Igazából, nem is tudom mit éreztem mikor megláttalak. Már első látásra is olyan más voltál. Tudtam, hogy te más vagy, mint a többi lány, és talán ez keltette fel az érdeklődésem. Azt hiszed, hogy véletlen, hogy azon az estén találkoztunk a klubba? Az egyik barátom értesített, hogy ott vagy, így én is oda mentem. És őszintén örültem, hogy kiütöttem magad, mert így legalább alkalmam nyílt, hogy legalább egy napja elraboljalak, és magammal hozzalak – éreztem, ahogy megremeg a mellkasa, ami arra adott okot következtetni, hogy kuncog – Eddig nem érzett érzések kerítettek hatalmukba, mikor láttalak aludni. Ott feküdtél az ágyamban, a párnák között, miközben a hajad szétterült a lepedőn. Olyan voltál, mint egy angyal. Tudtam, hogy veled másképp kell bánnom, és őszintén megrémültem. Mert eddig csak csettintettem, és bármelyik lányt megkaptam, de tudtam, hogy veled ezt sosem tehetem meg. Nem tudtam, hogy kerülhetnék a közeledbe. És igazság szerint még máig sem tudom. – fejezte be a hosszú monológot. Néhány percig fel sem fogtam, mit mondott. Azt hittem rosszul hallok. Ezt nem mondhatta komolyan. Felnéztem rá, és meglepődve tapasztaltam, hogy szemei őszintén csillognak, és ajkaira egy mosoly kúszik. Hitetlenkedve néztem rá.

-           - Mit… mit mondtál? – kérdeztem és felemelkedtem, hogy a szemébe tudjak nézni. Szinte végtelennek tűnt a pillanat, míg egymás szemébe néztünk. Josh egyik kezét az arcomra helyezte, és végigsimított rajta. Jólesően borzongtam meg az érintése alatt.

-           - Fogalmam sincs, hogy mit érzel, de azt tudom, hogy én mit érzek. És szeretném, ha sokkal többek lennénk egymásnak, mint barátok – válaszolt fojtott hangon, mint aki félt a reakciómtól. A szívem hevesebben kezdett verni, attól féltem, hogy hamarosan, szívinfarktust kapok.

-           - Én is így érzek. Nem tudom miért, de az életem is rád bíznám. És azt hiszem én is ezt akarom… kettőket akarom… együtt – Josh arca pillanatról-pillanatra változott meg. Arcára egy letörölhetetlen mosoly kúszott, és olyat láttam fellobbanni a tekintetében, amit eddig még nem láttam. Határtalan boldogságot és szerelmet. Rose-nak lett volna igaza és Josh tényleg belém szeretett? Josh letepert a kanapéra, kezeivel a fejem mellett támaszkodott meg, és mosolyogva beszélt hozzám.

-           - Tudod, milyen boldoggá teszel? Nem sokszor éreztem így. De el tudnám viselni… mondjuk életem végéig – vigyorog a képembe, én pedig elmosolyodom. De van valami, amiről még beszelni akartam.

-           - Szeretném, ha lassan haladnánk, és először megismernénk egymást – félve néztem fel rá, hiszen nem tudtam, hogy reagál erre a kérésemre, de nagy meglepetésemre csak mosolygott.

-           - Azt hitted, hogy már első nap leteperlek? – vigyorgott, én pedig lehajtottam a fejem – Hidd el fontos vagy nekem, már amilyen fontos lehetsz néhány nap ismeretség után. Nem szeretném elrontani a dolgokat. És hidd, el van olyan dolog, amit semmi sem tud rólam – kacsintott rám, én pedig elmosolyodtam. Úgy éreztem, hogy egy hatalmas kő gurult le a szívemről.

-           - Igen? – kérdeztem kíváncsian – és mi is az? – Josh legördült rólam, és maga mellé húzott. Egyik kezével átkarolt a másikat a derekamon pihentette.

-           - Hm… lássuk csak. Az titok – vigyorgott rám, majd a durcás arcom látva megpuszilta a homlokom. – Idővel megtudod – kacsintott rám. – Most pedig mesélj magadról! – kérlelt és kíváncsian fordult felém. 

Sokáig beszélgettünk. Inkább én beszéltem, a gyerekkoromról, hobbiimról, a testvéremről. Mindenről szó volt csak róla nem. Amit ki tudtam húzni belőle, azt meg már tudtam. Szavaiból kihallatszott, hogy a gyerekkora nem volt épp felhőtlen. Tudta, hogy a szülei, de ezt nem mutatták ki, ezáltal ő is zárkózottabb lett, és neki is nehezebb kimutatni az érzéseit. Örömmel tapasztaltam, hogy velem, sokkal könnyebben megy. Szavakkal vagy épp tettekkel fejezi ki magát. Az utóbbinak jobban örültem. Mert tudtam, hogy a kéz nem hazudik viszont a száj gyakran. 

Mivel itt volt a kocsim, ezért nem vihetett haza. Az ajtóban búcsúztunk el egymástól, ahol elcsattant az első csók. Eddig soha nem érzett érzés kerített hatalmába. Forró ajkai lágyan becézgették az enyémet. Kis kezeimmel átöleltem a nyakát, és szorosan hozzápréselődtem. Kezeit a derekam köré fonta, aminek kimondottan örültem, mert féltem, hogy elolvadok a karjai között. Lágy és érzéki csók volt, ami egyre jobban mélyült el. Végül levegőhiány miatt váltunk szét. Josh a homlokát az enyémnek támasztotta, majd apró puszik után, elbúcsúztunk egymástól én pedig haza hajtottam. 

Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy már sötétedik. Zizit letettem a földre, és láttam, hogy kis mancsait egymás elé rakva fut be a kis házába. Mosolyogva indultam meg a ház felé. A konyhába indultam, és láttam, hogy anya már nincs itt. Gondolom, a dolgozószobájába van. Nem is csalódtam. Anya az asztal föle hajolva dolgozott az egyik munkáján. Anya, amint meglátott elmosolyodott. Mellé sétáltam, majd egy puszit nyomva a homlokára jó éjszakát kívántam neki. Visszamentem a konyhába, és öntöttem magamnak egy pohár tejet, majd kakaóport öntöttem bele, ezzel kakaót csinálva magamnak. Miután megittam, a poharat elmostam, és elmentem a szobámba. 

Elindultam zuhanyozni, azzal a szándékkal, hogy hamar végzek, de amint megéreztem a forró vízcseppeket a bőrömön, hosszúbbra nyújt, mint terveztem. Végül teljesen kiázva léptem ki a zuhanykabinból. Megtörölköztem, majd felvettem a pizsamám, és bebújtam az ágyba. Oldalra fordultam, és elmosolyodtam. Örömmel gondoltam vissza az együtt töltött percekre. Hogy szerettem-e? Őrülten. Alig vártam, hogy lássam. A kispárnámat átölelve, jött álom a szememre. De mielőtt az álmok világába repültem volna, egy barna szempár töltötte ki az elmém, és ennek köszönhetően egy gyönyörű álomban találtam magam.

12. fejezet

Bessie

Sziasztok!
Remélem ez a fejezet mindenkinek elnyeri a tetszését, és megjutalmaztok pár véleménnyel :)
Puszii:
 Brigi Bogyó

12. fejezet
(Bessie)

Mosolyogva pördültem a tükör felé. Barnás, inkább krémszínű feszülős felsőm teljesen rátapadt lapos hasamra, csak egy-két helyen gyűrődött fel, de ez így nézett ki jól. A mellemet még jobban kiemelte a ruha kivágása, a vékony, gyöngyökkel kirakott pántja pedig szabadon hagyta vállaimat. Karcsú és hosszú lábaimat egy fekete csőszáru farmerba bújtattam, ami úgy tapadt rám, mintha csak a második bőröm lenne. A lábfejemet pedig egy magassarkú, fekete körömcipő takarta el. A hajam loknikban omlott alá, és még egy árva csattal sem szenvedtem, hogy eltűzzem rakoncátlan tincseimet.
Lágy, de szexis sminket tettem fel. Igazából magam sem értettem, hogy milyen ilyen sminket kentem magamra, de egyértelműen tetszett a végeredmény. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, végignéztem kilakkozott körmeimen. Szerencsére egyikről sem pattant le a festék. Ugyanis a nagy készülődésben rácsaptam a kezemre az ajtót, de eddig legkevésbé sem a festék izgatott, a becsapás pillanatában is csak az volt a célom, hogy mielőbb eljussak a fürdőszobámig, hogy aztán jéghideg vízzel csillapíthassam az ujjaimban a lüktetést.
A táskám indulásra készen várt rám az ágyamon, mellette pedig a vékony, fehér dzsekim. Még sincs annyira jó idő, hogy csupasz vállal futkorásszak. Igaz, eső nem esik, eléggé kellemes az időjárás is.
Még most is nehezen gondoltam bele, hogy a mai estét emellett a különleges pasi mellett fogom eltölteni. Mivel ma sor kerül a Thony-val megegyezett délutánra.
Pontban hatkor megszólalt a csengő, én pedig habozás nélkül kaptam fel az ágyon pihenő cuccaimat, majd lerohantam a kétemeletnyi lépcsőn.
Kissé gyorsabban szedtem a levegőt a rohanástól, de így sem volt szerencsém. Épp, mikor a lépcső utolsó fokáról léptem le, anyu már nyitotta az ajtót. Arcomon egy fintor jelent meg, és halk lihegésemet próbáltam megszüntetni, és normálisan lélegezni. Pár másodperc elteltével véghez is vittem a tervemet, így nyugodtan sétáltam a nappali irányába, mivel Anya időközben ide terelgette Thony-t. A Cullen srác a kanapén ült, Anya vele szemben, a fotelban foglalt helyet, és látszólag jól elbeszélgettek. Többször hallatszott a nevem ebben a fél percben, amíg hozzájuk értem.
- Miről van szó?
Kérdésemre felkapták a fejüket, mindkettőjük arcára nyomtam egy apró puszit, aztán Thony feltűnően végigmért, de anya ezt észre sem vette, csak magyarázni kezdett:
- Épp elmagyaráztam a fiatalúrnak, hogy hogyan illendő viselkedni egy nő közelében. –válaszolta anya halál nyugodtan –Valamint kisebb eszmecserét folytattunk a megfelelő védekezésről, természetesen nem boksz terén, hanem a szexualitás talaján.
Teljesen elsápadtam, és szemeim elkerekedtek.
- Valamint felajánlottam olvasmánynak a Káma Szútrát. Miután ezt is megvitattuk, és megfogadta, hogy rendesen az agyába fogja vési az abban olvasottakat, engedélyeztem, hogy rajtad próbálja ki azokat.
Már szédültem, és a látásom eltompult.
- Nyugi, csak vicceltem. –kacagott fel Anya, és Thony eddigi mosolya is átváltott nevetéssé.
Kifújtam a benntartott levegőt, kisimítottam az arcomból egy tincset, és Thony mellé huppantam a kanapéra. Na jó, pontosan odaszédültem, mert már nem bírtam remegő lábaimon állni.
- Jól átvertél. –morogtam –Gratulálok. Ha még tizenöt másodpercig folytatod a színjátékot, hívhatjátok a mentőt.
- Mert?
- Mert az biztos, hogy akkor ott helyben összeborultam volna. –bizonygattam –És akkor vége a randinak. Vagyis a nem randinak. A fene sem tudja, hogy minek.
Thony elvigyorodott, ahogy az én arcomra is halvány mosoly csúszott.
- Nellie? –kérdeztem elterelésképp.
- Azt hiszem kint van. Szerintem a macskájával foglalatoskodik. –mosolyodott el anya –Tudod, hogy minden este fél órát vele tölt, meg persze nap közben amikor csak teheti. De persze tudod, hogy milyen.
- Hogy ne tudnám. –forgattam a szemeimet –Ideje indulni, ugye?
- Ha szeretnél, mehetünk, de igazából ráérünk. –mosolygott rám Thony.
- Oké, akkor emeld fel azt a formás hátsódat, és irány az ajtó. –pattantam fel.
Ő csak vigyorogva megrázta a fejét, de ugyan azt tette, amit utasítottam, és a kabátomat felkapva én is az ajtóhoz mentem.
- Anya, mire jöjjek haza? –fordultam vissza.
- Nem is tudom… –morfondírozott –Tizenegy? Éjfél? Tudod mit? Nem mondok időpontot.
Döbbenten meredtem az arcára, mire felkacagott.

- Még jobbat mondok. Haza sem kell jönnöd. –vigyorgott.
- Legkésőbb éjfélre itthon leszek. –ráztam a fejemet, és becsuktam az ajtót.
- Bírom anyukádat. Hihetetlenül jó fej. –dicsérte Thony, miközben kinyitotta előttem a kocsiajtót.
- Ne örülj. Ma csak meg van húzatva. –mosolyogtam rá, mikor ő is beszállt.
- Jut eszembe. Egy kérdés erősen fúrja az oldalamat.
- Mi lenne az? –kíváncsiskodtam.
- Tényleg formásnak tartod a hátsómat? –húzta fel a szemöldökét.
Apró pír jelent meg az arcomon. Nem szoktam elpirulni! Mi van mostanában velem?
- Ő… –vigyorogtam rá.
- És mást is formásnak tartasz rajtam? –incselkedett.
Gúnyos mosolyra húzódott az ajkam.
- Talán.
- Szóval? –kérdezte.
- Miért akarsz ennyi mindent kiszedni belőlem? –sóhajtottam.
- Mert jó rajtad mulatni. –kuncogott.
Megforgattam a szemeimet, és ugyan azzal a mozdulattal fejemet az ablak felé fordítottam, és kibámultam azon.
- Most megsértődtél?
- Nem. –mondtam határozottan– De jobban tennéd, ha fél percen belül bocsánatot kérnél.
A végét már csak halkan susogtam, de úgy tűnik így is meghallotta, mert hangos kacagásban tört ki, de végül megkérdezte:
- Még fél percen belül vagyok?
- Nem figyeltem az időt, nem tudom. –mormogtam még mindig az üveg felé fordulva.
- Akkor tök mindegy. Bocsásson meg nekem, Hölgyem. –mosolygott rám.
- Nem is tudom, hogy mit válaszolhatnék, Uram. –fordultam vissza, felé –De azt hiszem, úgy járja, ha a nő meghajol a férfi akaratának.
- Igen, én is azt hiszem. Maga a merő intelligencia, Hölgyem.
- Köszönöm, Uram. –vigyorogtam rá.
A további utat is beszélgetéssel töltöttük el. Sosem fogytunk ki a témákból, csodás hangulat uralkodott köztünk, és furcsa, de jóleső összhangban voltunk.
- Hova megyünk? –kíváncsiskodtam.
- Nem sokára megtudod. –mosolyodott el –Arra gondoltam, hogy beülhetnénk egy étterembe…
- Na ne! –nyavajogtam –Nem vagyok úgy öltözve, kérlek.
- Nem az a lényeg.
Melegen rám mosolygott, és végigsimított arcom vonalán.
- De. Nekem igen. –mondtam dacosan, majd hirtelen eszembe jutott ötletemtől felcsillant a szemem, és elmosolyodtam.
- Na, hadd hallám, mit találtál ki? –vigyorodott el.
- Álljunk meg egy gyorsétteremnél. McDonald’s, vagy Burger King. Valami. Olyan rég ettem egészségtelent.
- Ha ezt szeretnéd, hát legyen. –kuncogta, majd kibámult a szélvédőn.
Pár percen belül megálltunk a büfé előtt, és kipattantunk a kocsiból. Bementünk, és egyenesen a pulthoz mentünk, hogy kikérjük a kajánkat. Rutinosan mondtam a kívánságomat, és miután Thony is leadta a rendelését, az egyik boxhoz mentünk, és egymással szemben lehuppantunk rá.
- Nem értem, hogy miért nem engeded, hogy én fizessek. Vagy legalább a részemet. –mondtam egy kis sértődöttséggel a hangomban, de halványan mosolyogtam.
- Nem lenne illendő. Meghívtalak, és a mai nap folyamán nem is fogom engedni, hogy egy fillért is költs. –jelentette ki eltökélten, mosollyal az arcán.
Csak sóhajtottam egyet, és egy hasáb burgonyát kezdtem el rágcsálni.
- Nem értem, hogy miért csak krumplit rendeltél. –tekerte a fejét.
- Most azt kívántam. –mosolyogtam rá –Meg nem szeretem, ha nézik, ahogy eszem. Annyira fusztráló. Mindig azt hiszem, hogy van valami az arcomon, és azt nézik.
Megborzongtam, mire ő felkacagott.
- Nem vicces. –mosolyodtam el –De tényleg így van. Azért rendeltem csak krumplit, mert azt lehet kulturáltan enni.
- Csak egyél, és ne magyarázkodj. –vigyorgott, és a számba adott egy falatot.
- Nem kell tömni.
Felnevetett, és csillogó szemekkel nézett rám.
~
- Melyik nap hívod el azt a nőt arra a randira, amit beígértél neki?? –fintorodtam el immár a kocsiban ülve.
- Nem fogom elhívni, és egy szóval sem említettem neki semmiféle találkát. –tekerte a fejét –Miből gondolod, hogy megteszem?
Egy vállrándítás után az ablak felé fordultam, és visszaemlékeztem a történtekre:
„A mosdó ajtaját becsukva magam mögött indultam vissza az asztalunkhoz. Csak pár percet voltam távol, mégis ismeretlen nő ült Thony-van szembe, ízléstelenül a képébe mászva. A szőke cicababánk rózsaszín mini ruhát viselt, pink magassarkút, és a Prada táskája ott lógott a szoláriumozott karján.
- Oh, hello. -köszöntem neki -Bessie vagyok.
- Friderica. -mondta fagyosan, és visszafordult a merev tartású Cullen srác felé -Tehát vannak testvéreid…
- Emmett hívott. -magyarázta Thony felém fordulva.

- Mit csinálsz még itt? -kérdezte tőlem Friderica, és közben a szájával fújt egy rágógumi lufit, majd kipukkasztotta azt.
- Nem tudom. -tekertem a fejemet- Azt hiszem tényleg jobb lesz, ha hazamegyek.
Aprót bólintottam, sarkon fordultam, és elindultam.
Viszont két lépést sem tudtam menni. Egy hideg kéz simult a derekamra, és egy hasonló hőmérsékletű leheletet a fülemnél.
- Ne csináld. Tudod, hogy nem én hívtam ide. -susogta.
- Nem, nem tudom. -ráztam meg a fejemet.
- Ne rontsuk el ilyennel az esténket. Kérlek.
Szembe fordított magával, és bizakodón nézett a szemeimbe.
- Kérlek. -suttogta.
- Egye fene. -mosolyodtam el -Csak húzzunk el innen.
- Köszönöm.
Nyomott egy csókot a homlokomra, és velem együtt megfordult.
- Friderica, most megyünk. További szép estét. -Thony udvariasan elköszönt..
- Azért felhívhatnál. Megbeszélhetnénk azt a randit, amit említettél.
A vigyorának láttán, és szavai hallatán az a kevéske kis mosoly is, ami az arcomon volt, lefagyott onnan. Valamiért a sírás kezdett fojtogatni, szemeim szúrtak a könnyektől. Anthony karjaiból kipördültem, kilöktem magam előtt a nehéz üvegajtót, és a kocsiig meg sem álltam.  ”
- Féltékeny vagy? –kérdezte gyanakodva.
- Dehogy. –ráztam meg a fejemet.
Igazából ezt a kérdést sosem tudtam tisztázni magamban. A szívem azonnal rávágta volna, hogy:Igen, viszont az agyam elfojtotta az érzéseimet, és a Nem győzedelmeskedett.
Kérdőn és kíváncsian felhúzta a szemöldökét, de nem kérdezősködött tovább.
- Itt is vagyunk. –állította meg az autót, és kiszálltunk belőle –Nem tudom, hogy jártál-e már ilyen helyen, de…
- Egy vidámpark? –csendült fel a hangom –Egy vidámparkba hoztál?
- Oh, tudtam, hogy rossz ötlet. A többség nem szereti az ilyen helyeket, és…
A nyakába vetettem magamat, mire elhallgatott, és én pedig szorosan öleltem a mellkasát, fejemet pedig a vállához nyomtam. Az ő kezei a derekamra siklottak, és azt karolták át.
- Köszönöm. –suttogtam.

- Szereted az ilyen helyet?
- Imádom. –vallottam be őszintén –Utoljára talán hat vagy hét évesen voltam itt. De nem is igazán emlékszek rá, csak a képek maradtak meg. Jobb helyet nem is találhattál volna.
- Örülök, hogy jól választottam.
Elengedtem, és kézen ragadva kezdtem el húzni a bejárathoz. Nem tiltakozott, mosolyogva lépdelt mellettem. Gyorsan megvette a jegyet. Hát igen, ezt sem engedte kifizetni.
- Jó szórakozást kívánok önnek is, és a barátnőjének is. –mondta mosolyogva az idős bácsi, aki a bejáratnál állt.
- Ő nem a pasim. –tiltakoztam.
- Csak magának hazudik, Hölgyem. –állította az úr.
Megráztam a fejemet, Thony pedig átkarolta a vállamat.
- Legalább most ne rontsuk el az estét. –suttogta a fülembe.
Elmosolyodtam, és gyermeki lelkesedéssel indultam meg a pavilonok között, az egyre nagyobb gépekhez.
Közel mindent kipróbáltunk. A célba lövészet és dobászat pultjait is meglátogattuk, és Thony nyert. Minden alkalommal. Ez lelombozott, de mikor egy macit nyújtott az orrom elé, azonnal meglágyult a szívem, és mosolyogva öleltem meg.
Viszont a dodzsemben legyőzhetetlen voltam. Többször löktem félre magamtól, és kacagva hajtottam el előle.
Többször felültünk egy gépre, ami rendesen felforgatta a gyomromat, de nem érdekelt, felültünk még egyszer. Ez a gép felvisz a magasba, aztán ott nekiáll megforgatni, fejjel lefelé mész egy kört, és elég morbid gyorsulási-forgatási mutatványok vannak benne. Több ember úgy szállt le, hogy legelső útja a legközelebbi kukához illetve bokorhoz vezetett, hogy kiadja az egész napi táplálékát.
- Következő megállónk? –suttogta Thony a fülembe.
- A popcornos. –vigyorogtam.
- Ahogy kívánja, Hölgyem. –karolt át, és a stand felé kezdett el húzni -Milyet szeretnél? Sósat, olyan színeset, vagy…
- Csokisat. –vágtam a szavába –Azt imádom.
- Rendben. –mosolyodott el.
Megvette az édes kukoricámat, merthogy ezt sem engedte kifizetni. Nem is értem, hogy még miért próbálkozok fizetni. Semmi esélyem az akarta ellen.
Elmosolyodtam, és a számba dobtam egy szemet, majd rágcsálni kezdtem.
- Na, ízlik?
- Isteni. –vigyorogtam rá –Most hova megyünk?
- Arra gondoltam, hogy felülhetnénk… akár az óriáskerékre is. Ahogy elnézem épp most áll meg. –morfondírozott.
- Akkor irány. –fogtam meg a kezét, mire összekulcsolta az ujjainkat.
Elmosolyodtam, és húzni kezdtem, mire megindult, és felvette velem az iramot.
Perceken belül az óriáskerékre ültünk fel, és az óriási gépezet el is indult. Álmodozva dőltem hátra, és néztem a tájat. Annyira szép volt. Az egész parkban színes világítás égett, az égbolton csillagok ragyogtak, a telihold bevilágította a környéket. Csodák-csodájára most nem takarta sűrű és vastag felhőréteg az eget, aminek felettébb örültem.
- Nem tudom miért, de erről most Joe jut eszembe. –mosolyodtam el.
- Kicsoda?
- Joe. Joe, az óriásgorilla. Tudod, volt egy ilyen film is… –magyaráztam.
- Igen, tudom. –bólintott.
- Szeretem azt a filmet. Sírok rajta. –kuncogtam.
- És melyik filmek csalnak még könnyet a szemedbe? –kérdezte, miközben közelebb vont magához.
- Hát… A kis hercegnő című filmnek már a címétől is elszontyolodok, az Utóirat: Szeretlek egyes részein szó szerint zokogok… Érzelmesebb vagyok, mint gondolnátok…
- Csak nem mutatod ki. –sóhajtott fel.
- Pontosan. –mosolyodtam el.
- Akkor elárulom. Ezeket a filmeket én is szeretem. Igaz, nem szoktam sírni rajtuk, mert az nem férfias, de –vigyorodott el – teljesen átérzem a gondjukat. Az óriásgorilládat pedig én is bírom.
- Imádtam azt a részt, amikor megmentette a gyereket. –mosolyodtam el –És a végén, amikor mindenki azt hitte, hogy meghal…
- Szép film. –helyeselt, és az égre mutatott –Hullócsillag.
- Nagyon szép. –sóhajtottam fel –Pedig ilyenkor eléggé ritka, nem? Ha jól tudom, akkor augusztus környékén látni sok hullócsillagot.
- Én is úgy tudom. –vigyorgott.
Nem figyeltem az időt, de úgy tűnt, mintha csak pár percet lettünk volna a keréken. Pedig biztos hogy többet. Épp beszélgettünk, amikor kipattintották előttünk a vas védőkeretet, mi pedig kiszállásra kényszerültünk.
- Fél tizenkettő van, nem kellene hazamennünk? –kérdezte meg Anthony.
- Edmund Anthony Mason Cullen. –mondtam vészjósló hangon, mire felcsillant a szeme –Azt mondtam anyunak, hogy éjfélre otthon vagyok.
- Akkor azt hiszem indulnunk kellene. –mosolyodott el, és átkarolt –Irány a kocsi.
Vigyorogva ráztam meg a fejemet, és felvettem vele az iramot.
Pár perc múlva már a kocsival száguldoztunk, és beszélgettünk.
- Felmegyek, és akkor odaadod azt a kutatást. –vigyorodott el.
- És megint ki fog derülni, hogy nekem van igazam. –mosolyogtam.
- Ki tudja… bármi megtörténhet. –kacsintott rám, majd az útra összpontosított.
~
 - Akkor bejössz? –fordultam felé egy elképesztő mosoly kíséretében.
Pár perc múlva már a szobám ajtaját nyitottam ki, Thony-val szorosan a hátam mögött. Éreztem a testéből áradó hűvösséget, ami furcsa reakciókat váltott ki belőlem. A vérem felpezsdült, a szívem egyre hevesebben vert a bordáim fogságában, ráadásul a csibészes mosolya még rátett egy lapáttal.
A tőle kapott mackót letettem az ágyam fölé, majd megkerestem a kutatás adatait, és letettem azt az ágy szélére. Leültem vele szemben az ágyra, és láttam magam előtt perzselő arany tekintetét, ami most egy árnyalattal mintha sötétebb lett volna. Ahogy tekintetem lejjebb siklott, láttam, ahogy egyenletesen veszi a levegőt, és ahogy kidolgozott felsőteste mozog fel és le.
Nem értettem, hogy mi is történik velem. Ilyen reakciót eddig még senki sem váltott ki belőlem.
Majd tekintetem az ajkaira tévedt. Azokra a csábító, vörös, telt és hívogató ajkaira, és bármit megtettem volna, hogy megízlelhessem az ajkai ízét.
Mintha csak egyre gondoltunk volna, egyre közelebb hajolt felém. Hűvös lehelete súrolta az arcomat, szédítő illata elbódított. Az egyik felem sikított, hogy „Tegyél ez ellen valamit!”, a másik viszont sóvárgott, hogy ajkaink végre egymásra találhassanak.
A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy ajkai találkoztak az enyémmel. Első reakcióm a döbbenet volt, de hamar felocsúdtam ebből az állapotból, és szenvedélyes énem a felszínre tört. Vadítóan csókoltam vissza, kezeim reflex-szerűen siklottak dús, össze-visszameredező hajába.
Kezei a derekamra siklottak, és szemből az ölébe húzott, mire én lábaimmal átkaroltam a derekát.

Ahogy csókunk fokról-fokra mélyült el, egyre jobban éreztem, hogy vágyaink kölcsönösek.
Teljesen eszemet vesztettem, és már csak azt vettem észre, hogy Thony a pólóm alá csúsztatta kezét. Áramütésként ért, ahogy hideg ujjai találkoztak az én forró, felhevült bőrömmel.
Lágyan cirógatták a bőrömet, és egyre feljebb kalandoztak, megtalálva a melltartóm kapcsát, aminek kikattintása pár másodpercet sem vett igénybe.
Csókunkat megszakítottuk egy rövid időre, hogy Thony kibújtathasson a pólómból, utána ismét hívogató ajkai után kaptam. Bár Thony előtte szemmel láthatólag elismerően végigmért, most nem nagyon tudtam ezzel törődni.
A vágy teljesen elhatalmasodott rajtunk.
Az én kezeim is a pólója alá siklottak, és izmos felsőtestét kezdtem el cirógatni. Mire Thony beletúrt szőke fürtjeimbe, és vadul húzott közelebb magához, és szinte felfalta ajkaimat.
Elváltam ajkaitól, hogy aztán végigcsókolhassam az álla vonalát. Közben lecibáltam róla a méregdrága felsőjét, hogy aztán apró csókjaimmal boríthassam el kidolgozott mellkasát is. Ajkaim alatt éreztem, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt, amit apró, elégedett mosolyokkal tituláltam.
Óvatos és kecses mozdulattal végigdöntöttem az ágyon, hogy aztán kényelmesebben folytathassam vágykeltő műveleteimet.
A csókáradatom újra visszatért a tökéletes arcára, viszont kezeim továbbra is tökéletes testét simogatták. Az álla vonalán végighaladva jutottam el a fülcimpájáig, amit aztán óvatosan megharapdáltam, mire megremegett az érintéseim alatt. Az ajkaihoz értem, amin most a levegő száguldott ki és be, villámsebességgel. Apró csókot nyomtam a szája szegletébe, végignyaltam alsó ajkát, míg végül nem bírt tovább magával, és újra birtokba vette lüktető számat.
Addig mocorgott, míg végül én kerültem alulra. Közben csókunkat meg sem szakítottuk, mohón faltuk egymás ajkait.
Kezei végigsiklottak az oldalam vonalán, mire jóleső bizsergés futott át az egész testemen.
Kezeivel elérte a farmerom szélét, amit gyorsan le is húzott rólam, és magáról is lekapta az egyre szűkebb ruhadarabot, és aztán ott folytattuk a műveletet, ahol abbahagytuk.
Kezei visszatértek a testemre, ami egyre jobban vágyott már jéghideg érintésére.
Ujjai a hasamra siklottak, hogy aztán a köldököm-körüli részt simogassa.
Hosszú percekig körözgetett ott, míg végül kezei feljebb siklottak, elérve a melleimet. Azokat látta el érintéseivel. Mintha millió keze lett volna, mindenhol éreztem csodás érintését.
Pár perc elteltével ajkai lesiklottak egyre gyorsabban emelkedő és süllyedő mellkasomra, hogy aztán azt csókolgassa végig.
Végül ajkai elérték a melleimet, hogy aztán azt kezdje el szívogatni. Megfeszültem az érintése alatt, hogy aztán a vágy újabb, elemi erővel törhessen rám.
Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább.
Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és felhúztam magamhoz, hogy édes ajkait tovább csókolgathassam.
Kezeim ugyancsak izmos hátára siklottak, amik egyre jobban feszültek és remegtek az érintésem alatt.
Hosszú percekig kényeztettük még egymást.
Már remegett a testem, a vérem száguldozott az ereimben, és úgy éreztem, hogy nem bírom tovább.
A lehető legközelebb vontam magamhoz a hűvös férfitestet, a fülét kezdtem el harapdálni, és közben suttogtam.
- Vágyom rád… - susogtam túlfűtött hangon.
- Én is kívánlak. –csókolt meg.
Pár másodperc múlva a maradék ruhadarab szakadását hallottam, majd a kéjes érzést, ahogy elmerült bennem.
A vágy elemi erővel tört rám, mire mohón ajkai után kaptam. Lassan mozgatni kezdtem a csípőmet, mire azonnal felvette a ritmust. A bizsergés ellepte a testemet, és még közelebb préseltem magam hozzá.
Éreztem hideg leheletét a nyakamon, amit apró csókjaival borított el, majd visszatért az ajkaimhoz.
Rájöttem, hogy még mindig a lassú tempót követjük, viszont vágyam ennél nagyobb volt. A csípőm egyre gyorsabban mozgott. Neki sem kellett több, egyre nagyobb és nagyobb lökésekkel próbált kettőnket a csúcsra juttatni.
Nem is kellett sokat várni rá. A csodálatos érzés elöntött, testemen bizsergés és remegés futott végig, testem megfeszült, hátravetettem a fejemet, és halkan felsikkantottam. Eközben Thony a nyakamat csókolgatta.
Pár pillanat múlva felocsúdtam, és Thony csúcsra juttatásával foglalatoskodtam. A csípőm gyorsabb mozgásával, és mellkasa kényeztetésével sikerült is ezt véghezvinnem. Őt is elöntötte ez a csodás érzés, megfeszült az érintésem alatt, és morgás hagyta el száját.
A vállamba fúrta az arcát, hideg lehelete bizseregtette a bőrömet.
Nagyon sóhajtott, míg végül legördült rólam, és a mellkasára vont, majd magunkra rántotta a takarót.
Az egyik lábamat átvetettem a lábain, kezeimmel a mellkasára rajzolgattam apró ábrákat.
Testemben még száguldozott a vér, a szívem hevesen vert, és Thony-n is éreztem, hogy közbe-közbe apró remegések futnak végig rajta.
- Aludj…- suttogta a fülembe, és a hátamra simította a kezét.
Mintha csak parancs lett volna, a szemhéjam elnehezült, és lecsukódott…
*-*
- Bessie… Kincsem… Bes… –susogta valaki a fülembe, miközben lágyan csókolhatott.
Először nem tudtam, hogy ki eme isteni hang tulajdonosa, mire a tudatomat betöltötték az emlékképek.
Jóleső bizsergés futott végig a testemen, ahogy apró csókjaival borította el csupasz vállamat.
Óvatosan felé fordultam, mert hogy éjszaka valahogy átrendeződtünk kiskifli-nagykifli pozícióba. Felnyitottam a szemhéjamat, és ragyogó szemeivel találtam szemben magam.
- Hmmm? –mormogtam halkan.
- Mennem kell. –csókolt meg lágyan.
Azonnal feléberedtem, és csókunkat megszakítva toltam fel magam ülő helyzetbe. A kispárnámat a mellkasomhoz szorítottam, mint mindig, amikor csalódott vagyok.
- Miért? –néztem rá szomorúan, majd az éjjeliszekrényemen lévő óra felé kaptam a pillantásomat. Négy óra… hajnali négy…
- Mert szerintem Anyukád és a testvéred sem örülne neki, ha itt találna. –csúszott közelebb hozzám, és átkarolt. Ekkor vettem észre, hogy már teljesen fel volt öltözve.
Apró sóhajt hallattam, és megráztam a fejemet.
- Akkor menj. Most, mielőtt még normálisan felébrednek, és tiltakoznák ez ellen.
Nem szólt semmit, csak hosszú csókot nyomott az ajkaimra. Utána a párnába temettem az arcomat, és mélyet szippantottam belőle. Mire a tekintetemet felemeltem, már nem láttam semmit. Többször is végigkémleltem a szobát, de csak a gyűrött ágynemű, és egy szál vörös rózsa bizonyította, hogy nem egyedül töltöttem az éjszakát…

Bessie felsője :)