17. Fejezet

Sziasztok! 
Nem is fűzök hozzá nagyon semmit, csak jó olvasást. 
Puszi, Trixi

(Nellie) 

                                       

Hétfő reggel a telefonom hangos csörgésére ébredtem. Kezeimmel kitapogattam a hang forrását, és megtalálva a készüléket kinyomtam. A hátamra fordultam és kinyitottam a szemeimet. Kicsit laposakat pislogva ébredeztem. Mikor eljutott a tudatomig, hogy hétfő van végre, és ez azzal egyenlő, hogy láthatom Josh-t, rögtön egy mosoly szaladt az arcomra. A takarót ledobtam magamról és a fürdőbe siettem. Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, és azon agyaltam, hogy mit vegyek fel. Mivel hideg volt, ezért egy farmert választottam garbós pulcsival és csizmával. 

Felkapkodtam magamra a ruhákat és megfogva a táskám a konyhába siettem. Örülök, hogy mindig este pakolok be, mert így legalább ezzel már nem kell bajlódnom. A konyhába érve felkapcsoltam a villanyt mivel még senki nem volt lenn. Bess valószínű még alszik, anya pedig most kelhet, legalábbis a hangok alapján. Ledobtam a táskám az egyik székre és a pulthoz léptem, majd elővettem egy poharat, a hűtőből pedig a tejet. Mivel éhes nem voltam, ezért csak tejet ittam. A hűs ital végigszántotta a torkom és kicsit kirázott a hideg. 

Hallottam, hogy valószínűleg anya tart a konyha felé. A poharat a mosogatóba tettem és megfordultam. Anya halványan mosolyogva nézett rám. Mellém lépett én pedig egy puszit nyomtam az arcára. A kávéfőző felé fordult és bekapcsolta. 

-           - Ilyen korán édesem? – kérdezte tőlem, s elővette a bögréjét, amibe cukrot és tejet tett.

-           - Igen. Tudod, hogy nincs problémám a korán keléssel. – elővettem egy müzli szeletet a szekrényből, és azt kezdtem rágcsálni.

-           - Igen tudom, de még akkor is korán van. Csak fél hét. – pillantott az órára, és én is meglepetten vettem észre, hogy eléggé korán keltem.

-           - Furcsa. – motyogtam. Anya a gőzölgő kávéjával az asztalhoz lépett és intett, hogy üljek le én is.

-           - A testvéred gondolom még alszik. – nézett rám, s egy kortyolt egyet a reggeli italából.

-           - Igen. De én ma sietek, legalábbis csak annyira, mint általában. – hangom furcsán kellemesen és csilingelően hatott.

-           - Szóval akkor megint Josh jön érted. – elmélkedett anya, én pedig bólintottam egy aprót. – Remek! – mosolygott, én pedig lehajtottam a fejem.  – Mikor mutatod be? – kérdezte én pedig félrenyeltem az épp lenyelni készülő müzlim. Kissé riadt szemekkel néztem rá.

-           - Én… nem… - dadogtam és meglepetten vettem észre, hogy anya felkacagott.

-           - Ne aggódj Nellie! Ismerlek. Majd bemutatod, ha szeretnéd. Csak szerettem volna már megismerni azt a fiút, aki most ennyi boldogságot okoz neked. – nézett rám huncut szemekkel én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

-           - Nem tudom… ez még annyira új. – tekintetemmel mereven bámultam az asztalt, de lelki szemeim előtt felrémlett Josh mosolygós arca.

-            - Kétségeid vannak? – kérdezte anya, s letette a bögréjét, így rá néztem.

-           - Nincsenek. – ráztam a fejem – Megbízom benne.

-           - Akkor ne foglalkozz mással, az a lényeg, hogy milyen mikor veled van. Bízom az ítélőképességedben. – mosolygott rám. Letettem a müzlim, mellé léptem és szorosan megöleltem. A meghitt pillanatot egy dudálás szakított félbe. Mosolyogva engedtem el anyát, majd felkaptam a táskám, intettem egyet anyának és kiléptem a bejárati ajtón. 

Becsuktam magam mögött az ajtót, s mosolyogva tekintettem az ismerős autóra. Josh épp akkor szállt ki. Ahogy tekintetem találkozott Josh sötétbarna tekintetével éreztem, hogy a szívem megdobban és forróság önt el. Ezt tetőzte a mosoly, ami villantott felém. Szerettem. Ehhez kétség sem fért. Jobban, mint bárkit eddig. Lábaim automatikusan indultak el felé. Mosolyogva tárta ki a karjait, én pedig beléjük bújtam miközben megöleltem. Valahogy sose volt belőle elég, és ez a két nap is elég volt nélküle. 

Josh eltolt magától majd kezét az arcomra vezetve csókolt meg. Karjaimmal átöleltem a nyakát és visszacsókoltam. Ő közelebb húzott magához, én pedig belesimultam ölelésébe, miközben illata bekúszott az orromba. Mindenét szerettem, az illatát, az ölelését a törődését. Végre úgy éreztem, hogy haza értem, és valaki gondoskodik rólam. Mert ő mindig ott lesz, ha valami bánatom lesz, számíthatok rá, ezt már bebizonyította. 

Végül eltolt magától, és miután beültem a kocsiba az iskola felé hajtottunk. Nem mentünk gyorsan, inkább élveztük egymás társaságát. 

-           - Milyen volt a hétvégéd? – kérdezte tőlem, és egy pillanatra rám nézett.

-           - Átjöttek hozzánk Cullenék. Filmet néztünk. Érdekes volt, azon kívül unatkoztam, meg tanultam. – mosolyogtam rá.

-           - Ez szép, és engem nem hívtál volna meg? – kérdezte tőlem, miközben felhúzta a szemöldökét.

-           - Nem. De ha akarod, nálad megejthetjük a mozizást. – adtam ötleteket ő pedig elmosolyodott.

-           - Hm. Jól hangzik. Mikor? – kérdezte és összekulcsolta az ujjainkat a sebválton.

-           - Nem tudom, majd megbeszéljük. – hajoltam a vállához, és rádöntöttem a fejem, miközben próbáltam pihenni. Élveztem, ahogy gurul alattam az autó, valahogy ilyenkor mindig el tudtam aludni. Lecsuktam a szemeimet, és talán el is szenderedtem. Arra kaptam fel a fejem, hogy Josh finoman szólongat.

-           - Nellie. Nellie, kicsim! – közben simogatta az arcom, én pedig laposakat pislogva néztem fel rá. Majd rögtön kapcsoltam, hogy megálltunk, és mikor az épületet is megláttam, majdnem kiugrottam a kocsiból. Josh csak kuncogott rajtam.

-           - Sajnálom! – sütöttem le a szemeimet – Csak olyan jó volt hozzád bújni. – néztem fel rá, ő pedig végigsimított arcomon.

-           - Ugyan. Ne kérj bocsánatot. Inkább szálljunk ki. – mosolygott. Felkaptam a táskám és kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam. 

Becsaptam magam mögött az ajtót, és Josh mellé léptem, aki átkarolta a derekam. Így lépkedtünk az iskola felé. A többiek fürkésző tekintetét még mindig éreztem magamon, de már nem foglalkoztam velük. A lényeg, hogy Ő itt volt velem, mellettem. Már nem számított. A barátaim mellett elhaladva, intettem nekik egyet, aki mosolyogva viszonozták. Kivéve egy valakit. Dina most nem volt valami barátságos kedvében, de most legalább nem fordította el a tekintetét, ami nem tudom, hogy jó volt vagy rossz. Láttam, hogy a szemei furcsán csillognak, és tudtam, hogy ma valami még történni fog. 

Josh kinyitotta előttem az ajtót, én pedig beléptem a meleg épületbe. Első utunk rögtön a szekrényemhez vezetett, ahonnan kivettem a magyar könyvem, majd Josh felé fordultam. 

-           - Ebédnél látlak? – kérdeztem, s átöleltem a derekát.

-           - Persze. Talán még előbb is. – nyomott egy puszit az orromra, én pedig kuncogva engedtem el, hogy aztán eltűnjön a szemem elől. 

Sóhajtva fordultam meg és kezdtem lépkedni a terem felé ahol órám lesz. Az embereket kikerülve értem el végül a termet, ahol az osztály fele már ott volt. Szerencsémre megláttam Rosalie-t, és máris jobb kedvem lett. Felé indultam, majd lehuppantam mellé. Rose rám nézett szőke hajzuhataga mögül, és elmosolyodott. Leraktam a könyvem az asztalra majd Rose felé fordultam fél testtel. Ő csak somolyogva nézett rám. Sejtettem, hogy lesz egy érdekes beszélgetésünk.

-           - Szóval neked nem jön be Josh Hartney? – kérdezte, miközben felhúzta szépen ívelt szemöldökét, én csak zavartan kezdtem nézelődni, ami Rose-t kuncogásra késztette.

-           - Én ezt nem mondtam… csak azt, hogy nem jön be a modora. – néztem végül fel Rose mosolygós szemeibe.

-           - Akkor ezek szerint megváltozott? – kérdezte és érdeklődve nézett rám.

-           - Mikor velem van teljesen más. Ezt nehéz lenne szavakba önteni. – néztem Rose-ra, aki kedvesen mosolygott.

-           - Én mondtam, hogy beleszerettél. – jelentette ki, én pedig megforgattam a szemeimet, majd elmosolyodtam.

-           - Elmondani sem lehet mennyire. – révedt el a tekintetem. 

A beszélgetést nem tudtuk folytatni, mert bejött a tanár és elkezdtük az órát. Én nem igen figyeltem. Sőt… semennyire. Gondolataim a néhány teremmel arrébb lévő személy felé terelődtek. Elképzeltem az arckifejezését, a gesztusait, a kezei tartását, ahogy épp koncentrál, vagy halálra unja magát, esetleg a mosolyát, ha valami vicceset mondott a tanár. Ahogy jegyzetel, majd hozzászól az órához. A hangjától még így képzeletben is kirázott a hideg, és akaratlanul mosolyognom kellett. Olyan boldogság nyomta a mellkasom, hogy szinte szétfeszített belülről. Gondolatban egyfolytában csak azt sikítoztam, hogy mennyire szeretem. Mosolyogva tettem le a fejem az asztalra és álmodoztam tovább. 

A csengő hangjára kaptam fel a fejem, és amilyen gyorsan csak tudtam bevágtam a füzetem a táskámba, és felálltam. Láttam, hogy Rose csak somolyogva néz rám, miközben aprót megrázta a fejét, ezzel elérve, hogy szőke tincsei ezerfelé szálljanak. Elsőként hagytam el a termet, és kezdtem a tömeget pásztázni. Nem sokkal később meg is láttam, az ismerős személyt, aki háttal volt nekem. Mögé lépkedtem és hátulról befogtam a szemét, miközben a fülébe suttogtam. Ő csak mosolyogva fordult meg és húzott közel magához, majd egy csókot lehelt ajkaimra, amitől így is heves szívverésem az egeket verdeste, és hőmérsékletem megemelkedett. 

~ 

Az ebédlő felé tartottam, kicsit idegesen, mert a tanár később engedett ki az óráról, és Josh-t sehol sem találtam. Kerestem a tekintetemmel és végigjártam a folyosót, de semmi. Így arra gondoltam, hogy csak az ebédlőben lehet. Mikor kitártam az ajtót és beléptem a zajos helységbe, rögtön az embereket kezdtem pásztázni. Csalódottan vettem észre, hogy itt sincs. Többször is megnéztem mindenkit, hogy nem futottam e el fölötte, de nem. Őt rögtön kiszúrnám több tízezer ember között is. Akkor hol lehet? 

Viszont barátaimat megláttam, akik között nővérem is ott volt. Láttam, hogy ma sincs a toppon, így gyorsan vettem magamnak valami ételt, és leültem közéjük. Nővérem rám nézett és intézett felém egy halvány mosolyt. De tudtam, hogy nincs minden rendben. Sőt, semmi sincs rendben. A szemeiből eltűnt a szokásos vidámság, és pajkosság. Mi történt az én örökké vidám testvéremmel? Hozzá bújtam és átöleltem, ő pedig kis késéssel, de visszaölelt. Valahogy olyan furcsa volt, és akárhogy próbáltam megfejteni nem jöttem rá mi bántja. Pedig tényleg szerettem volna neki segíteni. 

-           - Ilyen is régen volt. – jelentette ki Daniel nagy vigyorral a képén, mire mindenki meglepetten nézett rá.

-           - Milyen? – kérdezte végül Thomas, aki épp lapozott egyet a matek könyvében.

-           - Együtt vagyunk. Mindannyian. Eddig mindig hiányzott valaki. De most az ikrek is itt vannak, és mi is. – vigyorgott még mindig, én pedig csak falatoztam tovább. – Ne tanulj annyit. – nyögött fel, és bevágta Thomas könyvét, aki felháborodottan nézett rá.

-           - Lehet, hogy te meg akarsz bukni, de én nem. – majd ezzel a mondattal újra kinyitotta a könyvet. Csak nekem tűnt fel, hogy a szokásosnál is feszültebb a légkör? Tina és Mandy még csak rám sem néztek, hanem a fejüket leszegve kanalazták az ebédjüket. Daniel mivel látta, hogy a poénja nem ért célba, ezért inkább sóhajtott és enni kezdett. Thomas pedig tanult. Gloriával együtt. Nővérem is csak ült, és nézett ki a fejéből. Dina volt az egyedüli, aki engem nézett, nem éppen barátságos tekintettel méregetve. Rá néztem. Bele azokba a sötét szemekbe, amik még most is villámokat szórtak. Aztán valami megváltozott. Hátra dőlt a székben, majd egy mozdulattal felállt és a fejével az ajtó felé intett. Felkapta a táskáját és kisétált. Meglepetten néztem utána. Erre már a többiek is felkapták a fejüket. Míg a fiúk értetlenül a lányok inkább aggódva néztek rám.

-           - Ne menj utána! – súgta nekem Tina, és végre rám nézett. Ez azonban engem még inkább kíváncsivá tett. Mit akarhat mondani? Enni úgyse volt nagyon kedvem szóval felálltam és felkaptam a táskám.

-           - Ezt nem kéne. – motyogta Mandy is, és Dina után nézett. Pontosabban az ajtót, amin távozott. Megráztam a fejem és Dina után mentem. Szinte éreztem a fürkésző tekinteteket a hátamba fúródni. 

Kiléptem az ajtón és rögtön észrevettem a fekete hajzuhatagot. Dina háttal állt nekem és szerintem hallotta, hogy kijöttem mégsem fordult meg. Így én mentem oda mögé és érintettem meg a vállát. Talán jobb lett volna, ha inkább meg sem fordul. A tekintete most nem utálkozó volt, hanem inkább szánalom és naivság lobbant volna fel benne? Miért?

Hátrébb léptem egy lépést és kérdőn néztem rá. Kezeit, amik eddig össze voltak fonva a mellkasa előtt most oldala mellé ejtette, és egy nagy levegő után belekezdett miközben végig a szemembe nézett. 

-           - Be kell fejezned ezt az egészet Josh-sal! – jelentette ki, mintha csak az időjárásról beszélne. Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Most komolyan azt mondta, amire gondolok?

-           - Hogy? – nyögtem ki nem túl nőiesen, de most ez foglalkoztatott a legkevésbé.

-           - Jól hallottad. Nem folytathatjátok ezt az egészet. – szemei elszántak voltak, én pedig kezdtem ideges lenni. Ki ő, hogy megmondja mit tegyek?

-           - Már bocsánat, de ezt nem te fogod eldönteni. – Dinát úgy tűnt sikerült felpaprikáznom.

-           - Mit mondott? Azt hogy szeret? Hogy örökké veled lesz? Ne légy naiv Nellie. Minden lánynak ezt mondja. Egészen addig, míg az ágyába nem vitte őket. Utána pedig eldobja őket, mint valami használt rongyot. – a szívverésem felgyorsult, de nem engedtem meg, hogy most a kétségek elhatalmasodjanak rajtam.

-           - Ezt te már csak tudod. – vágtam hozzá, mire ő kimeresztette a szemeit, és kicsit elnyitotta a száját. Láttam, hogy arcizmai megfeszülnek és nagyon erőlködött, hogy nehogy elhamarkodott döntést hozzon.

-           - Én csak segíteni akartam és megmenteni téged a totális csalódástól. Josh magán kívül senkit nem szeret. Ezt jobb, ha megjegyzed. Te sem vagy más, mint egy új jövevény, neki pedig szüksége van az újításra. – szavai késként fúródtak a szívembe, de nem sírtam. Még csak be sem könnyeztem. Fájtak a szavai, nem hittem volna, hogy pont ő fogja ezt mondani nekem, de nem engedem meg, hogy padlóra küldjön.

-           - Én nem vagyok, és sose leszek csak egy lány a sok közül a listáján. Én ismerem őt, talán jobban, mint bárki más. Tudom, hogy az érzései valósak. Ebben sem te sem más nem fog megingatni. – néztem vele farkasszemet, és láttam, hogy eddig tartott a türelme.

-           - Rendben, de aztán ne gyere hozzánk sírni, hogy összetörte a pici szíved és egy menet után otthagyott. – gúnyosan intézte hozzám a szavait, bennem pedig elszakadt valami.

-           - Hozzád biztos, hogy nem is mennék, de én nem te vagyok, hogy mindenki ágyába bebújjak. Engem ez a veszély nem fenyeget, mert én átlátok Josh álarcán, én tudom, hogy ki ő valójában. – emeltem meg kicsit a hangomat. Dina arca a vörös egy egész sötét árnyalatát öltötte fel, és láttam, hogy száját összepréseli, és egész teste megrázkódott. Kezeit felemelte és hihetetlen sebességgel irányította arcom felé. Felkészültem a pofonra, azonban nem történt semmi. Dina kezét még a levegőben elkapta valaki. Meglepetten néztünk mindketten az illetőre, aki bilincsbe fogta Dina kezét.

-           - Ne érj hozzá! – intézte a szavakat Josh Dina felé, akinek a dühét mintha elfújták volna. Arca már nem volt vörös, talán két apró pír maradt az arca két oldalán. Szemeit Josh dühös szemeibe fúrta, és láttam, hogy teljesen megfeledkezett rólam, és a külvilágról is. A keze ott ahol Josh megfogta libabőrös lett, és nem kellett gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam, milyen gondolatok lepik el most az elméjét.
Aztán mintha kapcsolt volna dühösen tépte ki a kezét Josh szorításából, majd rám nézett.

-           - Ne felejtsd el, amit mondtam. – és hátat fordítva nekünk elsétált. Egy ideig még néztem utána, egészen addig míg Josh meg nem érintette a vállam.

-           - Nellie! – szó nélkül öleltem át, és bújtam hozzá. Szorosan karoltam át a nyakát, miközben fejem a nyakhajlatába fúrtam. Szükségem volt rá, senki másra csakis rá. Érezzem, azt hogy itt van, és nemhiába veszekedtem Dinával. Bíztam benne, és abban, hogy nem fog megbántani. Az érintéséből tudtam, tudtam, hogy nem hazudik, hogy velem őszinte. Tényleg bíztam benne, hogy én képes leszek megváltoztatni. 

~          

                       

-           - Még most sem akarod elmondani mi történt? – kérdezte Josh miközben leült mellém a bolyhos szőnyegre egy tálat helyezve az ölembe. Én csak sóhajtottam és ránéztem.

-           - Dina arról próbált meggyőzni, hogy hagylak el, mert én is csak egy vagyok a sok nő közül, aki már megfordult az ágyadban. – fintorodtam el a mondat végére. Josh megfeszült mellettem és kicsit idegesen nézett rám.

-           - Te tudtad, hogy mi…? – kérdezte én pedig bólintottam.

-           - Igen, de nem haragszom. Elfogadom, hogy ő is az életed része volt. Nem akarlak megváltoztatni, nem vagy hibátlan, ahogy senki sem, de én így fogadlak el. – mosolyogtam rá, ő pedig végigsimított a hajamon.

-           - Te sosem lennél csak egy lány Nellie. Te sokkal több vagy annál. – suttogta én pedig a közelségétől nem tudtam megszólalni, csak sóhajtottam ő pedig mosolyogva hajolt ajkaimra. Fél kézzel átöleltem a nyakát, és viszonoztam édes csókját. 

Majd a mellkasára húzott és betakart minket egy takaróval. A sajtos pop corn-t kezdtem rágcsálni miközben Josh elindította a vígjátékot. Amint a fények feltűntek a képernyőn, kizártam minden gondolatot. Elvégre itt volt és szeretett. Nekem nem kellett több bizonyíték. És nem fogom hagyni, hogy Dina vagy bárki más közénk álljon. Kezem a mellkasára vezettem és miközben elmosolyodtam lehunytam a szemeimet. Ő csak megpuszilta a fejem és átölelt. Ennél kellemesebb délutánt el sem tudtam volna képzelni.

16. fejezet

Sziasztok!
Próbáltam időre megírni a fejezetet. És sikerült is. Így nem csúsztam a fejezettel :) Remélem megjutalmaztok minket pár kommentárral.
Puszii

Twins Story- 16. fejezet
(Bessie)

Péntek van. És reggel. És iskola.
A keserűség újra elöntött. Tegnap itthon maradhattam, de ma… Semmi komoly testi bajom sincs. Ráadásul az sem lenne szerencsés, ha lemaradnák az iskolában.
Lomhán keltem ki az ágyból. Képtelen voltam arra, hogy bármit is úgy csináljak, mintha tényleg lenne hozzá kedvem.
A gardróbomba ballagtam, ahol elővettem egy szürke farmert, lila pólót és pulcsit, majd előkotortam a szürke-lila magas szárú cipőmet is. A fürdőszobában felöltöztem, majd átfésültem a hajamat. Kicsit kisminkeltem magamat. Legalább is alapozót vittem fel az arcomra, hogy kicsit eltüntessem a szemeim alatt éktelenkedő karikákat. Szörnyen festettem. Alig aludtam éjszaka, és ez meg is látszott rajtam. Csak feküdtem az ágyban, és a plafont bámultam. Közben egy-egy könnycsepp kigördült a szemeimből, amit aztán egy lassú mozdulattal töröltem le. Szörnyű egy éjszakám volt.

Hosszú percekig bámultam magam a tükörben, végül a fülembe tettem a fülbevalót, a nyakamba kötöttem egy ezüst ékszert, és az iskolatáskámat valamint a focicuccomat, lementem.
Anya már a konyhában szorgoskodott, Nellie ott ült az asztalnál, és a reggelijét falatozta.
- Jó reggelt. –köszönt a húgom, miközben az egyik barna tincsét a füle mögé tűrte.
- Jobbat. –dörmögtem.
A táskámba ejtettem egy almát, és kortyoltam egyet a saját nevemmel ellátott csészéből. Meleg baracktea.

- Bessie. –szólt Nellie, mire felé fordultam –Josh eljön értem. Nem kell megvárnod.
Kurtán bólintottam egyet, és elfordultam, hogy ne lássa keserű arckifejezésemet.
- Sziasztok. –köszöntem végül, és elmentem.
A garázsban nekidőltem az ajtónak, és mély levegőt vettem. A mennyezet felé fordítottam az arcomat, és visszatartottam a könnyeimet. Azt hiszem nehéz napom lesz.

A kocsimba bepattanva zenét indítottam magamnak, majd kitolattam a garázsból, és az iskola felé hajtottam. Most- csodák csodájára- a zene sem tudta elterelni a figyelmemet, vagy legalább kicsit megnyugtatni az idegeimet.
Az iskolába befordulva még rosszabb érzés kerített hatalmába. Leparkoltam egy üres helyre, és mély levegőt vettem.
- Kitartás. –suttogtam magamnak.

A táskámat a vállamra akasztottam, és kiszálltam az autóból. Gyorsan becsaptam az ajtót, lezártam a kocsimat, és már el is indultam az épület felé. Az iskolatársaim csak nézték, ahogy szlalomozok közöttük. Többek felhördültek, amikor elsiettem mellettük, de nem érdekelt. Csak mielőbb be akartam érni az épületen belülre, hogy aztán a mosdóban eltűnjek mindenki elől.
Mikor végre beértem az épületbe, kissé fellélegeztem. Itt ilyenkor nem sokan szoktak lenni.
Megpillantottam egy magas alakot, amint integet, és felém közeledik.
- Ne. –suttogtam halkan.
- Szia Bes. –köszönt.
- Emmett. –bólintottam.
A szekrényemhez mentem, és kutakodni kezdtem benne.
- Hogy vagy? –kérdezte.
- Jól.
- Nem vagy valami beszédes kedvedben. –jelentette ki.
Bólintottam egyet, és elővettem a következő órára szükséges könyveimet. Biológia. Engem valaki nagyon utál odafönt.
- Ma megtudjuk, hogy hányast kaptunk a házi dolgozatunkra.
- Szerintem ötöst. –mondtam.
Meglepődtem, hogy a hangom mennyire gyengének és erőtlennek hatott. Látszólag őt is meglepte a hirtelen változásom, de nem szólt semmit.
- Igaz… végül is Jasper és te sokat dolgoztatok rajta. Ahogy elnéztem minden fontos információt beleépítettetek. –jelentette ki dicsérőn.
- Remélem ezt a tanár is így gondolja. –eresztettem meg egy gyenge mosolyt.
Egyre több diák lepte el a folyosókat, és mi Emmett-el ugyan ott álltunk.
- A többiek… hogy vannak? –kérdeztem.
- A családtagjaimra célzol, vagy az osztálytársakra?
- Mindkettőre.
- Amíg nem voltál, a suliban nem történt semmi eget rengető. –mosolygott –Mindenki tengett, lengett.
- És… a családod?
- Ott is minden rendben. Jasper hiányolt. –vigyorgott –Valami biológiai akármiről szeretett volna veled beszélni. Azt hiszem valami szemét is volt a dologban.
Bólintottam egyet. Látszólag meglepte, hogy semmilyen csipkelődést sem ejtettem meg, pedig a poén még az én fejemben is megfordul. Nagyjából így szólt volna: Szemét lett volna a dologban? Bocsi, Emmett, biztos, hogy nem rólad akartunk beszélni.
- A többieket véleményem szerint nem nagyon ismered. –folytatta.
- És…
- Ja, Edmund. –kuncogott –Lehangolt volt. A testvéredet kérdezgette egész nap. Hadd ne mondjam, Nellie a nap végére eléggé kibukott. Otthon Thony hozzá sem szólt senkihez. Aki viszont beszélt hozzá, azt jól lehordta. A végén már Rosalie tartott neki egy fejmosást. Azután kicsit visszafogta magát. De a végén kitört. És ordított…
Nyögtem egyet, majd halványan megráztam a fejemet.
- És épp ott jön. –intett egyet.
- Megyek. –mondtam hirtelen, és már ott is hagytam Emmett-et.
- Bessie! –kiáltotta utánam Thony.
Észrevettem, ahogy utánam akar jönni, de Em a mellkasa elé teszi a kezét. Láttam, hogy mond neki valamit, viszont már túlságosan távol voltam tőlük ahhoz, hogy halljak bármit is.

A terembe mentem, ahol csak három-négy ember volt, és beszélgetett. Lehuppantam a helyemre,és a fejemet a padra fektettem. Sajgott a halántékom, és remegett a kezem.
Nem kellett volna még eljönnöm. Túl nagy megpróbáltatás nekem, hogy látnom kell Anthony arcát, hallanom kell hangját. Erre én még nem voltam felkészülve.
Hiába vagyok egy rettentően erős ember, ez még engem is kikészít.
Szótlanul figyeltem, ahogy a többi diák bejön az órára, majd beszélgetni kezdenek egymással, csoportokba tömörülve. Emmett és Jasper is megjött, akik a mögöttem lévő padba ültek le.
Köszöntek nekem, én viszont csak aprót bólintottam, és továbbra is csak előre meredtem.
Épp becsengettek, amikor Edmund is megjött. Felém vette az irányt, amitől kissé megrémültem, de mikor ledobta mellém a táskáját, eszembe jutott, hogy mellettem ül. Ennek most egyáltalán nem örültem.
- Szia Bessie. –köszönt.
Nem válaszoltam. Szerencsémre bejött a tanár, a kezében egy óriási stóc papírral. Észrevettem, hogy ezek több darabban össze vannak tűzve. Kis időbe telt, mire leesett, hogy azok a házi dolgozataink.
Miután üdvözölt minket a tanár, mosolyogva fogott bele a mondandójába:
- Elolvastam őket. Némelyiken olyan jót mulattam. Mondjuk… Hogy jön ide a hiéna?
Emmett súgott valamit Thony-nak, mire ő halkan felkuncogott mellettem. Nem figyeltem rájuk. Csak arra ügyeltem, hogy nehogy kibuggyanjon egy könnycseppem. Szerencsére sikerült elterelnem a figyelmemet, így nem éreztem magam annyira szörnyen.
- Csak két csoportnak tudtam ötöst kiosztani. –mondta végül a tanár –Őket megdicsérem. Egy egyes sem lett. Aki megcsinálta, az már kapott egy kettest. De szerintem nem szövegelek.
Mindenki padjára odatette a dolgozatát. Egy kis boldogság futott át rajtam, amikor megláttam rajta az ötöst.
- Jó vagyunk, Bessie. –szólt előre Jasper.
Hátra fordultam hozzá, és halványan rámosolyogtam, majd belecsaptam feltartott kezébe.
- Bizony.
- De azért mi is segítettünk. –szólt bele Emmett.
- Ja. Összekuszálni mindent. –mosolyogtam rá.
Durcás fejet vágott, de aztán elvigyorodott.
- Az első őszinte mosolyod a mai nap. Azt hiszem ez komoly előrehaladás. –kuncogott.
- Miss. Leaves. –szólt a tanár –Tudom, hogy örül az ötösének, de ha nem fordul előre, kap mellé egy egyest is. Szóval legyen szíves normálisan ülni a székben.
- Elnézést. –mondtam halkan, majd visszafordultam.
Bólintott egyet, majd prezentáció formájában leadta az anyagot.
~
Az óra végén sietősen pakoltam össze a cuccaimat. Voltaképp már csengetés előtt egy-két perccel össze volt pakolva, már csak a táskámba kellett beleszórnom. Ami azért kisebb feladat.
Fürgén mentem ki a teremből, az elsők között értem ki. A diáksereg már így is ellepte a folyosókat. Levegőért kapkodva próbáltam elsasszézni közöttük, nem valami nagy sikerrel.
Megkönnyebbülve értem végre a szekrényemhez, ahol kivettem a szükséges könyveket, és a következő órára siettem.
~
Az egész napom így telt. Bujkáltam, és szinte senkivel sem beszéltem. A szokásos jókedvem sehol sem volt. Most nem próbáltam kitűnni a tömegből. Sőt. Próbáltam minél észrevétlenebb lenni. De így is sokszor észrevettem a nap folyamán, hogy néznek engem.
Persze rájöttem, hogy ki lehetett az.
Rendszerint felém vette az irányt, és az embereket kikerülve próbált közelebb jutni hozzám. Persze ez nem sikerült neki. Mindig találtam valami kibúvót. Egy tanárral álltam neki beszélni, beszaladtam a mosdóba, vagy épp gyors beszélgetésbe elegyedtem egy közelemben lévő barátommal.
Illedelmes pari révén Edmund ilyenkor nem szakított félbe, és nem jött utánam. Csak hagyta, hogy elsétáljak mellette, miközben sóhajtott egyet.
De persze nem volt mindig ilyen.
Az ebédlőben utolért. 
Épp leültem egy üres asztalhoz, és vártam, hogy a többiek is megérkezzenek. Sejtésem sem volt, hogy merre lehetnek.
Épp beleharaptam az almámba, mikor hangos zajjal kihúzódott mellettem a szék, majd leült rá valaki.
- Bessie. –szólt Thony lágy hangon, mire én meglepetten néztem rá.
Épp szóltam volna, de elhallgattatott a szemeivel. A felállás is megfordult a fejemben. De nem lehetek ennyire bunkó…
- Miért kerültél? Véletlenül tetted?
Kérdésére válaszul csak megráztam a fejemet.
- Tehát szándékosan kerültél. Mi a gondod velem?
Nem válaszoltam. Csak lehajtottam a fejemet, és hagytam, hogy a hajam függönyként takarja el az arcomat.
- Bántottalak?
Megráztam a fejemet, de nem szóltam.
- Kérlek, válaszolj.
- Mégis mit mondjak? –kérdeztem halkan, a szemeibe nézve –Mit szeretnél, hogy mondjak?
- Bessie…
- Nekem barátom van, Thony. –nyögtem ki elcsukló hangon –Szeretem őt.

- De engem is szeretsz!
- Nem tudhatod. –tekertem a fejemet, majd az asztal szürkés lapját kezdtem el bámulni –Nem érzed azt, mint én. Nem látsz a gondolataimba. Nem ismersz.
- Épp ez az. Én szeretnélek megismerni.
- Viszont én nem akarom. Szeretem a barátomat.
- Nem is beszélsz vele! –tiltakozott.
- De! Igenis beszélek vele. És tényleg szeretem.–vágtam vissza erőtlenül.
- Értsd meg. Én azt akarom, hogy engem szeress, hogy adj nekem egy esélyt. –suttogta elhaló hangon.
Rá emeltem a szemeimet. Arcán elgyötörtség jele látszódott, homlokán apró ráncok jelentek meg.
- Kérlek, Bessie. Könyörgök.
Elnéztem róla. Látásom elhomályosult, szemeim megteltek könnyel. Ajkam megremegett, és végigfolyt az arcomon egy könnycsepp.
- Bes…
Edmund a karomhoz ért, mire én zavartan húztam el azt. Letöröltem a bőrömről a sós könnyet, majd felálltam, és az ajtó felé mentem.
Nem néztem senkire, viszont éreztem, hogy többen is engem néznek.
- Kérlek, ne tedd ezt velem!
Thony kétségbeesett szavai voltak az utolsók, amik eljutottak a tudatomig. Eztán csak mentem előre, és nem gondolkodtam. A lábaim maguktól mentek előre. Az utam a női mosdóba vezetett, ahol az egyik fülkébe belépve kitört belőlem a zokogás.
~
A csengőszóval együtt léptem ki a mosdó ajtaján. Duzzadtak voltak a szemeim, és az arcom is kipirult. Smink segítségével próbáltam magamból kihozni egy normálisnak kinéző embert. Ez nagyjából sikerült is. Igaz, a sírás nyomait nem igazán tudtam eltüntetni, de legalább a szemem alatti karikákat eltüntettem, a sápadt bőrömmel együtt.
A terembe siettem. Szerencsére a tanár előtt sikerült beérnem, de mikor letettem a táskámat, már be is lépett.
A történelemtanár szürke öltönyt viselt, valamint fehér nyakkendőt. Homlokán erőteljes ráncok voltak, fejét kissé lehajtotta, vállai előre dőltek.
- Felelünk.
A terembe lépést követően ez volt az első szava hozzánk. Az osztály kilencven százalékán látszott, hogy erőteljesen megriadtak. Engem nem tudott mélyen érinteni ez a dolog. Most nem.
Mikor a tanár felcsapta a naplót, és nem az én nevemet mondta, fellélegeztem.
~
A történelem óra végeztével a kocsimhoz mentem, ami mellett Josh és Nellie turbékoltak. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most rám várnak, vagy esetleg a Nővérkém pasija mellettem parkolt le.
- Sziasztok. –köszöntem halkan, majd kinyitottam az ajtót.
Először üdvözöltek, majd rám néztek. Nellie kimeresztette a szemeit, mintha nem is hinné el, amit lát.
- Szörnyen nézel ki! –sikkantotta halkan.
- Ugyan Nel. –nyögtem.
- Mi történt veled?
- Semmi. –válaszoltam.
- Ugyan. Látom, hogy… Jesszusom! Te sírtál?!
Kezét a szája elé kapta, és riadt szemeit az enyéimbe véste. Tudta, hogyha én megtörök, akkor már tényleg baj van.
Nem válaszoltam, csak beültem a kocsiba, és a leült ablakon még kiszóltam:
- Velem jössz, vagy?
- Majd én hazaviszem. Menj csak. –válaszolta kedvesen Josh, mire bólintottam egyet, és az ablakot feltekerve elhajtottam.
~
Mikor hazaértem, első dolgom az volt, hogy egyek. Egész nap egy falat sem igazán ment le a torkomon, így már émelyegtem. Nem is éreztem a forró leves ízét, csak kanalaztam. Lassan, de oda sem figyelve. Nem érdekelt, hogy mi az, és hogy milyen alapanyagok lettek felhasználva hozzá.
Anya közben körülöttem tett-vett. Beszélgetni próbált, de miután észrevette, hogy nem igazán vagyok ma kapható erre, inkább békén hagyott. Ezt igazán szerettem benne. Érzi, hogy mikor van szükségem egy kiadós anya-lánya beszélgetésre, és mikor csendre és nyugalomra.
Az ebéd befejeztével a szobámba mentem, ahol aztán az ágyra vetettem magam. A sűrű felhőrétegnek köszönhetően nem volt valami világos a szobában.
A fejemet a párnák közé rejtettem, és a derekamra húztam egy plédet.
Azt vettem észre, hogy szemhéjaim elnehezednek, majd egy ásítás után megszakadt a kép.
~
Levegőt kapkodva ültem fel. A lepedő összegyűrődött alattam, izzadság gyöngyöződött a testemen. Könnycseppek csorogtak végig az arcomon, és remegtem, mint a nyárfalevél.
Nagy levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam. Pár perc múlva sikerült is, de könnycseppek még mindig buggyantak ki a szememből.
Az óra fél tízet mutatott. Rendesen elaludtam.
Sóhajtva keltem ki az ágyból, majd a fürdőmbe mentem, és lezuhanyoztam. A gardróbomban magamra öltöttem a lila babydollomat. Ez egy lila tangából állt, majd fölé egy apró hálóinggel. Lágy, fátyolos anyagból készült. A mell alatt egy ezüst, vékony mintázat fut.
Visszaültem az ágyamra, és felidéztem az álmom legmegrázóbb pillanatát:

„- Kérlek, Bessie!
- Nem, Thony. –ráztam meg a fejemet –Hagyj békén, kérlek.
- Nem teszem.
- Én viszont igen. –termett mögöttem Michael–Soha többé nem akarlak látni! Megcsaltál!
- Csalódtam benned, Kislányom –jelent meg előttem Anya.
- Hogy tehetted ezt, Bessie? Egy pasi sosem elég jó neked? Mindig több kell? Nézd, mit tettél!
Arra néztem, amerre Nellie mutatott. Thony feküdt a földön. Látszólag súlyos sérülések érték, minek következtében haldoklott. Sikkantottam egyet, majd hozzá szaladtam. A fejét az ölembe fektettem, és a homlokát simogattam.
- Mi történt? Ki tette ezt veled? –kérdeztem.
- Hogy ki tette? A bűneid. És miért? Mert... Beléd szerettem. –nyögte, majd lehunyta a szemeit, és többet nem vett levegőt. ”

Még mindig az álom hatása alatt álltam, ez nem kérdés. Ahogy Edmund elnyúlt és szürke arcára gondoltam, kirázott a hideg. Viszont újra és újra felrémlett előttem a kép.
Nevetés hangja szűrődött be a Nellie-vel közös nappalinkból. Összeráncoltam a szemöldököm, majd kikeltem az ágyból. Halk lépteimmel mentem ki, de a kép, ami kint várt, arra nem számítottam.
Rosalie, Jasper, Emmett és Thony voltak itt. Nellie-vel a sarokkanapén ültek. Nel épp magyarázott valamit, minek következtében mindenki rá figyelt. Majdnem mindenki. Thony eddig a falat bámulta, most viszont rám kapta a pillantását, ami tele volt bánattal. Szemeit végigfuttatta a testemen, minek következtében kimeresztette a szemeit.
A plazmatv-n valami vicces film ment. Igaz, ahogy elnéztem épp vége volt, ugyanis a szereplők listája vonult végig a kijelzőn.
-  Pont jókor jöttél, Bessie. –pattant fel Nellie, és megölelt.
- Miért?
- Most kezdjük el a másik filmet. Eddig úgy tűnt, észre sem vetted, hogy kint vagyunk. –mosolygott.
- Aludtam. –motyogtam –De… Hogy-hogy itt vannak? Mármint, nem mintha zavarnának…
- Értem én. –mosolygott felpörögve –Még délelőtt meghívtam őket. Átfilmezzük az egész éjszakát. Úgyis olyan régen néztünk filmeket. Be kell hoznunk a lemaradást.
- Vissza is tértem. –nyitódott az ajtó.
Alice táncolt be a szoba közepére, és ledobott egy táskát.
- Megyek átöltözni. –vigyorgott –Ohh, szia Bessie.
- Hello.
- Menj csak, Alice, Bessie megmutatja, hogy hol tudsz átöltözni. –pillantott rám Nel.
- Gyere, Alice.
Ő jókedvűen bólintott, és utánam táncolt. A fürdőmbe vezettem. Elámulva nézte, majd megdicsérte azt. Megköszöntem, és magára hagytam, hogy tudjon öltözködni.
Pár percen belül újra előttem állt. A miniszoknyáját és a blúzát lecserélte egy rövid pizsama alsóra, és egy spagetti pántos felsőre. A felsőjén egy zsiráf figurája volt.

- Cuki a pizsid. –kuncogtam.
- Jól néz ki ez a babydoll. –dicsérte meg a rajtam lengedező lila ruhát –Hol vetted?
- Fehérneműboltban. –mosolyodtam el –Ebben a plázában is van egy ugyan olyan bolt…
- Igen. Már tudom. –tapsikolt –Nem jössz el valamikor vásárolni velem?
- Majd meglátjuk.
- Rendben. –bólintott vigyorogva.
Visszamentünk a többiekhez. Alice Jasper ölébe pattant, aki boldogan csókolta meg kedvesét. Elfordítottam a fejemet. Most nem tudtam rájuk nézni. Nellie maga mellett lévő üres helyre intett, és elmosolyodott.
Nekem a maradék jókedvem is elpárolgott. Az üres hely másik oldalán Thony ült. Fürkésző tekintete most is rajtam volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez az engem alig takaró ruha miatt volt, vagy épp amiatt, hogy próbál megérteni engem. Az utóbbira nincs sok esélye.
Egy sóhajtás után leültem Nellie és Thony közé. A filmnek épp a főcímdala ment.
Titanic.
- Ez komoly? –nyögtem.
- Nem szereted? –suttogta nekem Anthony.
- De. –motyogtam.
- Csak sírni szokott a végén. –kuncogott Nellie.
Dühösen, és sértődötten néztem rá. Ő csak vigyorgott. Megforgattam a szemeimet, majd egy párnát vettem az ölembe, és magam alá húztam a lábaimat.
- Eszembe jutott egy vicc. –szólt Emmett –Mondjatok egy szót, amiben benne van a Titanic!
- Óceán. –válaszoltam rá.
Vigyor keletkezett az arcán, és kacsintott egyet.
- Pontosan.
- Csitt. –suttogta Alice, és Jasper vállára döntötte a fejét.
Halványan elmosolyodtam, és a filmre koncentráltam.
- Bes, nem mennél le pattogatott kukoricáért? –suttogta felém Nel.
- Dehogynem.
Sóhajtottam egy aprót, majd felálltam.
- Elkísérlek. –jött utánam Thony.
Apró grimaszt vágtam, majd leindultam a lépcsőn. Anthony hangtalanul követett.
A konyhában az egyik szekrényből előkotortam egy csomag kukoricát, és a mikróba tettem kipattogtatni.
- Miért teszed ezt velem? –suttogta elgyötört kifejezéssel.
- Sajnálom.
- Nem a sajnálatodra van szükségem. Hanem rád. –válaszolta.
Elhúztam a számat, és visszafordultam a mikró felé.
- Én szeretem Michaelt.
- De miért? –emelte fel a hangját –Miért pont őt? Miért pont azt, aki nem érdemel meg téged?
- Nem is ismered.
- De tudok róla pár dolgot. Alig beszéltek. Én itt vagyok. És bármit megtennék, hogy…
- Ne. –nyögtem erőtlenül.
Kivettem a kukoricát, majd egy tálba öntöttem.
- Ráadásul ezzel a ruhával is kínzol.
- Elhiheted, ha tudtam volna, hogy jöttök, nem ezt vettem volna fel. –válaszoltam, majd felindultam a lépcsőn.
A többiek továbbra is a filmet nézték. Nellie kezébe nyomtam a popcornt, és leültem. Thony közel helyezkedett hozzám, így éreztem a belőle áradó hűvösséget.
Nehéz bevallanom, de hatással volt rám a jelenléte. Egyrészt nyomasztónak is éreztem a bűntudat miatt, másrészt pedig megnyugodtam…
Nehéz egy éjszakának nézek elébe…

Bessie Babydoll-ja