4.fejezet

Sziasztok!
Nagyon röstellem, hogy ennyit késtem a frissel, de remélem a tartalma mindenért kárpótol Titeket :)
Ebben a részben kiderül, hogy Bessie egy kicsit extrémebb, mint gondolhattátok ;) Nem a jókislány kategóriába tartozik =)
Nagyon örültünj a komiknak, és most is szeretném, ha legalább ennyit kapnánk :)
Puszi:
    Brigi Bogyó

Twins Story 4. fejezet
(Bessie)

Az ebédlőben Thony olyan szinten stírölt, hogy az hihetetlen. Így én is beszálltam. Pár csábos pillantást vetettem rá, beharaptam az ajak, és ráadásul a tesiterem felé menet is összetalálkoztam vele. Akkor csak kihívóan mosolygott.
Michael-el való beszélgetésem feldobott. Biztosított arról, hogy szeret, és természetesen hiányzok neki. És persze magyarázatot is adott a késői reagálására, miszerint leejtette a telóját, és csak fizikán tudta megcsinálni.
Jól van, nincs semmi gond. Lenyeltem, pedig nem valószínű, hogy ez lenne a gond.
Az öltözőben gyorsan átvettem a tesis ruhámat. Egy fekete Nike rövidnadrágot, és egy hozzá passzoló, testhez tapadó, fehér pólót, fehér sportcipővel, amik ugyancsak Nike jellel vannak ellátva.
- Focizni fogunk. –ugrott a nyakamba Gloria.
- Az nagyon jó. –mosolyogtam rá.
- És én leszek a csapatkapitány. –húzta ki magát. –Készülj.
- Van egy tervem. –kacsintottam.
- És mi? –mosolyodott el.
A fülébe suttogtam, mire próbálta a nevetését visszafojtani.
- Psszt. –kuncogtam.
- Sorakozó. –töltötte be a termet a Tanúr úr mennydörgő hangja.
Nellie-vel mi is odabattyogtunk hozzá, mire kijelölte a helyünket a tornasorban.
Természetesen a fiúk és a lányok külön-külön sorban voltak, de egy órán.
- Focizni fogunk, hogy ezt az ezelőtti órán is megmondtam. Pontosabban ezen az órán a Hölgyek fogják kiélni a sport iránti szenvedélyüket, a következő óra pedig az Uraké. Két csapatra oszlatok –fordult felénk, a lányok felé. –Két csapatkapitány lesz. Gloria és… Dot.
Gloria csapata vesz fel jelzőmezt, és ő kezdi a választást.
- Bessie. –mondta azonnal a nevemet, mire arcomon egy jókora mosoly terült szét.
És mire minden ember elfogyott a várakozók közül, a csapatok pont meg voltak.
Ria vezetése alatt én, Nel, Tina, Mandy és Dina, és még 5 csajszi állt.
Kiderült, hogy Tina, vagyis Valentina ugyan abban a csapatban játszik, amelyikben Gloria (Ria), csak kapus.
Tina egy osztályba járt velünk, de legelőbb csak erre az órára tudott bejönni, mivel sportorvosnál volt.
A hosszú, göndör barna hajú szépség szülei Dél-Koreai, de még a lány születése előtt elköltöztek onnan.

Mielőtt elkezdődhetett volna a játék gyorsan lenyújtottam. Ahogy láttam csak a focisták, vagy a rendszeresen sportokat végzők ügyeltek erre. Ezután szoros copfba kötöttem a hajam, és már mehetett is a játék.
A fiúk a kis lelátón ültek, és minket figyeltek. Legalább is engem. Gondolom kíváncsiak voltak, hogy mire vagyok képes.
Ria csak Tina-nak árulta el a profi poci tudásomat. Hát igen… a régi csapatom áll a lista élén, az én csapatvezetői nevem pedig mellé biggyesztve.

Elkezdődött a meccs, nekem pedig jó darabig nem passzolták. Szerencsére egész pályán játszottunk. És csatárnak tettek be.
A lányok jórészt ügyetlenkedtek, de nekem nem passzolta senki. Mindenki bénának hitt, és nem is igen avatkoztam bele a dolgok állásába.
Viszont amikor a másik csapatból egy harcias lány szerezte meg a labdát, és a többieket félrelökve próbálta eljuttatni a kapuig közbeléptem. Mégsem nézhettem tétlenül. Becsúsztam, eltoltam alóla a labdát, és már pattantam is fel. A fiúk azonnal fütyülésbe kezdtek, de nem törődtem velük. Könnyedén cselezgetve haladtam a kapuig, villámgyors közlekedésemet szinte észre sem vették. Ott vagy négyen jöttek be elém, így inkább lepasszoltam. Szerencsémre Gloria ott volt, és miután én helyezkedtem, visszalőtte a labdát, de egy kicsit magasra sikeredett, de nekem pont tökéletes volt a kedvenc mutatványomhoz. Egy óriásit ollóztam, a labdát ellőttem, ami pont oda ment, ahova céloztam. A fekete-fehér bőr játékszer a háló bal felső sarkában landolt. A kapus csak odanyúlt, de még esélye sem volt elérni.
De igazából a földre érkezés egy kicsit macerásabb, mint maga a mutatvány. De végül az is hiba nélkül sikerült, és azonnal felpattantam, de nem kellett volna. Ria vetette rám magát, én pedig újra a földön kötöttem ki.
- Bessieeee! –visította a fülembe, majd felsegített. –Ezt meg kell tanítanod.
- Ígérem, megtanítom. –nevettem fel, és a húgomhoz mentem, aki már tapsolva várt.
Igazából mindenki tapsolt. A lányok azért, mert ilyet még nem láttak. Maximum Ronaldinho-tól a TV-be, a fiúk pedig azon, hogy ezt egy lány tudta megcsinálni, amikor a meccs elején látványosan bénáztam.
- Tudtam, hogy megcsinálod. –ölelt magához Nel. –Ezt mindig beveted.
- Hát figyelj, ez a kedvencem.  –mosolyogtam rá, és folytatódott a meccs.

Ria is rúgott egy gólt, míg Tina tökéletesen védett. Egyetlen egy gólt sem engedett be, amit nem is csodálok. Végül segítettünk a többieknek is, így a húgom is rúgott egy gólt, és Dina legnagyobb csodálatára ő is.

De azért hogy ne legyünk annyira genyák, beengedtünk egy gólt az ellenfélnek is, amit kitörő örömmel jutalmazott.
A nézőinken is látszott, hogy egyre jobban élvezik. Mondjuk ki ne élvezné ezt? Amikor a Tanár Úr lefújta a meccset tapsviharba kezdtek.
Nem is izzadtam le. Sőt, el sem fáradtam. Nagyon nem. Még simán le tudtam volna úszni legalább tizenöt hosszt, és még a futópadon is futottam volna legalább egy órát. Nos igen… sokszor mondják, hogy egy kicsit túlhajszolom magam. De nem igazán érdekel. Ja, és a legtöbben csak a focit tudják. A karatét szinte senki.
- Ügyesek voltatok. –jelent meg egy kéz előttem, mire automatikusan belecsaptam.
- Kösz. –válaszoltam gyorsan, és tovább mentem az öltöző felé.
- Hát Csajszi, nem gondoltam volna, hogy ennyire sportos vagy. –jelent meg előttem Emmett.
- Oh, sok mindent el sem tudsz képzelni rólam. –nevettem fel. –Ha a focit sem képzelnéd el, akkor le leszel döbbenve, ha a többi titkomra fény derül.
- Kíváncsian várom, hogy elmeséld nekem. –nevetett fel.
- Majd meglátod. –kacsintottam rá, és a húgom után indultam az öltözőbe.
- Milyen titkok? –mosolygott rám.
- Visszatérek a világomba. Legalább is benézek egyszer. –meséltem neki izgatottan.
- Csak nem? –döbbent le.
- De. –ugráltam előtte. –Megtaláltam. Ide költözött. És ezt nem hagyhatom ki. –öleltem meg.
- Itt már csak egy a kérdés. –sóhajtott fel. –Hogy fogod beadni anyának.
- Azt majd én megoldom. –kacsintottam rá. –Amúgy tegnap este találtam rá a neten. Ma délután lesz az edzés, hatkor, szóval hatra mind a ketten a kocsiban fogunk ülni. –jelentettem ki. –Vagy inkább motoron. Drámai belépőt szeretnék.
- Oké. De ha összevereted az a szép kis pofid, és anyunak nem mondod meg, én belezlek ki, érthető? –mosolygott rám angyalian.
- Nem fog megtörténni, de oké. –nevettem fel, és már az öltözőben is voltunk.
Ott gyorsan átöltöztünk, és kész is.

- Az edzés kedden és pénteken van. –mondta amint beértem Tina.
- Oké. Ott leszek. –mosolyodtam el.
- Fél ötkor nálatok leszek. A címet írd le. –mondta Ria.
- Nem kell, oda fogok találni, ne aggódjatok. –mosolyogtam rá. –De nem biztos, hogy újra focizni fogok. Azt a korszakot lezártam.
- Kérlek. –néztek rám könyörgőn.
- Várj. Az mikor lesz? – kíváncsiskodott Nel.
- Ma. –mosolyogtam rá.
- Többször nem is egy héten? –döbbent le.
- Többre nem megyek el, csak ha muszáj. –nevettem fel idegesen. –De úgyis ott fog fogni, szóval már előre rettegek. Sőt, szerintem még befog maga mellé edzőnek is.
- Az meglehet. De ha visszaesel abba a korszakodba, megnyúzlak. Esküszöm. –jegyezte meg még.

- Nem fogok. –nevettem fel. –Ne aggódj.
- Oké. –sóhajtott fel. –Nem aggódok.
- És te mikor mész órára? –mosolyogtam rá.
- Nem tudom. Majd. Ha találok egy megfelelő csoportot.
- Akkor hajrá.
Kész is voltam az öltözéssel, csak megfogtam a táskám, és megvártam Nel-t, és mentem is.
Kint már vártak is rám.
- Na, mit nem mondasz el te nekem. –nevetett fel Em.
- Oh, az nagy titok. –mosolyogtam.
- Azt, hogy V. danos kich boksz mester. –bökte ki Nel. –Mellesleg karatéból sem semmi.
- Oh, hogy te egyszer sem tudod tartani a szádat. –fújtattam dühösen, és otthagytam őket.
Dühösen mentem a szekrényemhez, betömködtem a cuccomat, és kirángattam belőle a táskámat.
- Ezen nem tudom, hogy miért húzod fel magad. –termett mellettem Emmett. –Én büszke lennék a helyedbe.
- Nem hiába hagytam abba azt a sportot, és pont most szeretnék egy kicsit újra belepillantani ebbe a kemény világba. –mormogtam, és megindultam a terem felé.
- És ezt titkolni kell?
- Te ezt nem értheted. Nem szeretem kikürtölni. Ha megtudják, hogy vissza akarok térni, nekem lőttek. Szó szerint lőttek. –sóhajtottam fel.
- Hogy?? –döbbent le.
- Mindegy. Nem lényeges. Nem hiába akarok csak egy edzőhöz járni, akit imádok. De egyszer már megszívtam azért, mert kiütöttem valakit. Szóval kérlek, ne mozdítsatok hátra.
- De nem is látszik rajtad, hogy bokszolsz. –nézett végig rajtam- Csak hogy izmos vagy. De csajosan izmos. Mármint jó értelembe.
- Tudom, köszönöm. Olyanra gondolsz, hogy nincs rajtam sérülés, vagy heg?
Erre csak bólintott, és újra végignézett rajtam.

- Egyrészt, mert nagyon ritkán sérültem meg. És már rég voltam újra a pályán. –indultunk el a terembe. –Egyetlen egy sérülésem van, de az szinte észrevehetetlen. Amiatt a sérülés miatt hagytam abba. Legalább is egy időre.

- Hol van? –kérdezett vissza.
- A térdhajlatomba. –rántottam meg a vállam, és még most is megremegtem, ahogy arra gondoltam, hogy szereztem.
- Hogyan?
- Kés. –sóhajtottam fel. –Vagyis tőr. Mondtam, hogy emiatt hagytam abba. Az edzőmnek el kellett menekülnie. Engem pedig, mivel nem hagytam abba a versenyt, a döntő előtti nap késtartónak néztek. De egyvalamire nem gondoltak, hogy erre is edzettek engem. Minden nekem tartó fegyvert kikerültem, csak ezt az egyet nem. –sóhajtottam fel. –És még szerencse, hogy ide ment, és például nem egy létfontosságú szervem állította meg. De végül is elkapták őket, most a sitten csücsülnek.
- Huh… Ezt nem gondoltam volna rólad. –mondta döbbenten, és közben kinyitotta előttem a terem ajtaját.
- Senki sem gondolná. –mosolyogtam rá. –Ezután álltam neki a focinak, és a karaténak. Tudod, a küzdősportok megszállottja vagyok. –suttogtam a fülébe. –De ez az egész óriási titok. Ha valakinek elmondod, megnyúzlak.
- Nem fogom. –mondta azonnal, és elnevette magát. –Kezdek félni tőled.
- Jól teszed –ültem le kuncogva.
Nos igen, ezen az órán sincs Nel. Kiderült, hogy változott az órarendje, és most alig van közös óránk. Így megint Thony mellett ülhetek. Em hátrafordult, hisz itt előttem ül, de még egyikünk padtársa sincs itt.
- Ne menj akkor vissza. –mosolygott Emmett. –Nem akarom, hogy bajod essen.
- Csak meglátogatom Tom-ot. –nevettem fel. –Anya ki is akadna, ha visszamennék. Szerintem a karatét is abbahagyom. Mostanában abból is elég volt. Legtovább a legtragikusabban véget érő sportom tartott. És azt is imádtam a legjobban.
- Nem vagy semmi, csajszi. –nevetett fel ismét Em. –Nagyon extrém vagy, az biztos.
- Tudom. Anyámat ezekkel a sport iránti rajongásommal az őrület szélére kergettem. –mosolyogtam angyalian. –Tudod… Ő mindig azt hitte, hogy én leszek a szőke balerina, aki lábujjhegyen fog piruettezni. Ehelyett én tíz évesen már bokszoltam.
- Elkísérhetnélek egy extrém edzésre? –kacsintott.
- Ma délután megyek. Hat előtt legyél a házunk előtt. –írtam le a címet. –Ha lehet, motorral gyere. Köszi.
- Én köszönöm, hogy elmehetek. –vigyorgott.

Ekkor bejött a két testvér is, és leültek a helyükre.
- Ha lehet hat előtt jó tíz perccel. –mosolyogtam. –Vagy egy kicsit előbb is, ha akarsz.
- Ha elindulok otthonról, megcsörgetlek. –adta vissza a papírt, amire a telefonszámomat is felírtam, és újra nála kötött ki a kis cetli.
- De ne késs, mert arra nagyon mérges tudok lenni. –vigyorogtam rá. –És tudod mi van, ha mérges vagyok.
- Igen. Akkor elbújok anyuci szoknyája mögé. –mondta faarccal, kíváncsi szemekkel.
- Mekkora az a szoknya, hogy beférsz mögé? –nevettem.
- Jó napot. –jött be a tanárnő. –Mindenkit köszöntök. Arra gondoltam, hogy mivel ma jobb idő van, így elmennénk arra a kis körbenézésre, amiről már beszéltem nektek. Nos, ezen, és a következő órán is kirándulnánk. És négyfős csoportokba osztódva kellene egy tíz oldalas házi dolgozatot megírnotok. –mosolyodott el. –A csoportokat gyorsan elosztom. Ti négyen, Ti, Ti, Ti, Ti, és ti. –mutatott végig a termen.
Tömören az egymáshoz legközelebbi padokat egybevette, és négyes csoportokat alkotott. Így én a Cullen család társaságát élvezhetem.
- Na, akkor meg tudjuk beszélni a délutánt. –kacsintott rám Emmett.
- Legyen. –mosolyogtam rá.
- Öt perc múlva a suli bejárata előtt találkozunk. –ment ki a teremből.
- Megyek a cipőmért. –álltam fel, és már szedtem is a lábamat, és a szekrényemhez mentem.
Onnan pedig kivettem a sportcipőm. Nos igen, mindig van nálam egy kényelmes cipő. Még szerencse, hogy ma nem miniszoknyát vettem fel.
A magas sarkúmat visszahajítottam a szekrénybe, és immár sportcipőbe mentem vissza a terembe, aminek az ajtajában már Emmett várt.
- Szerintem nem lesz valami rengeteg időd otthon. –mosolyodott el.
- Hidd el, megoldom. –nevettem fel. –Én bármire képes vagyok.
- Azt már tudom. –vigyorgott. –Én már meg sem lepődök.
- Ne is. –mosolyogtam rá, és már az udvaron is voltunk, és elkezdődött a rövidnek sem mondható túra.

3. Fejezet

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a segítséget húgicámnak. Nos szerintem többen tudják, de aki nem annak mondom, hogy beteg vagyok, és kórházba kerültem. Szerintem a következő fejlikkel csak húgicám fog megajándékozni titeket. Jó olvasást. 
Puszi
Trixi

(Nellie)

- Majd otthon elmondom. –mosolygott rám rá. –De most menj.
- Oké. –sóhajtottam fel, és elindultam a történelem órára.
Ez uncsi lesz… nagyon uncsi.
Végül valahogy eljutottam a teremig, ahol nem kicsi megdöbbenésemre nem is nagyon vettek észre. Pár gyerek kiszúrta, ahogy bemegyek, de nem nagyon izgatták magukat. Csak susmorogtak egyet, és újra beleásták magukat a tanulásba. Töri óra… de miért bújják ennyire a könyvet? Leültem leghátra, egy üres padba, és pont becsengettek. A tanár úr, mint a szélvész, jött be a terembe, és azonnal leült a gurulós székére, és az osztály elé gurult. A tanár egy tömzsi, bajszos és borostás, mogorva alak volt. Eléggé alacsony is volt, olyan törpe formájú. Olyan… favágó feeling-je volt.
- Felelés. –mondta, és hangja hasított a csendben.
Úgy tűnik senki sem mer megszólalni nála.
- Ki is legyen az. –nézett végig a termen, közben hümmögött. –Te ott! –mutatott rám.
- Igen? –villantottam meg a szemeimet.
A többiek felhördültek, és aggódva, valamint félelemmel teli szemekkel néztek rám.
Minek félni egy tanártól? Én nem félek tőle. Nem igazán tud olyat kérdezni, amit ne tudnék.
- Gyere, felelsz. –mondta dörmögős hangon, összevont szemöldökkel.
- Oké. –álltam fel.
Természetesen viselkedtem. Kicsit sem izgultam.
- Miről kell beszélnem? –mentem ki a táblához.
- Ennyire okos vagy? –nézett rám lenézően. –Akkor nézzük, hogy Nagy Sándorral hogy állsz.
- Ennél könnyebbet nem is tudott volna kérdezni. –mosolyogtam rá. – III., vagyis Nagy Sándor Krisztus előtt 365-ben született. Makedónia 19. királya volt…
És elmondtam mindent, amit tudtam. Nem tömörítettem, minden apró adatot megosztottam az osztállyal, és pár izgalmas és érdekes tényt is mondtam.
- Hármas. –hümmögött a tanár, és jó közel hajolt hozzám. –Jóindulattal.
- Igen? –mosolyodtam el, és a füzete felé hajoltam. – Mr. Realnolds. Hármas? Oké. Tudja, engem nem igazán izgat, hogy hányast ad. Ha ennyi mindent el tud mondani róla, akkor oké. Beírhatja.
- Nagyon sokat gondolsz kislány. –villantotta meg a szemeit.
- Lehet. –rántottam meg a vállam. –De van egy ötletem. Felteszek egy kérdést. Ha maga nem tudja, akkor beírja az ötöst. Ha tudja, akkor beírhatja a hármast.
- Rendben. Készülj fel a közepesre. –mormogta. –Várom a kérdést.
- Mondja el a nevét görögül. –mosolyogtam rá.
- Hát… öhm… - gondolkodott el. –A neve Nagy Sándor.
- Görögül. –mondtam el még egyszer a kulcsfontosságú szót.
- Rendben. –mondta mogorván. –Makedóniai Nagy Sándor.

- Tanár Úr. Görögül. –mosolyodtam el.
Már percek teltek el. És csak hümmögött, az osztálynak pedig egyre jobb kedve lett.
- Uram, mennek az értékes percek. –pillantottam az órára. –Az idő pénz.
- Nem tudom. –adta meg magát.
Az osztály üdvrivalgásba kezdett, én pedig csak elmosolyodtam.
- Megalexandrosz. És kérem az ötöst.
- Beírtam. –csapta be a naplót, én pedig mosolyogva ültem le a helyemre.
Innentől az óra eseménytelenül telt. Gyorsan lehadarta az anyagot, amit senki sem értett. Legalább is én értettem, mert már tanultam, de a többiek csak néztek bambán.
Nem is csodálom. Ilyen tanárral még sosem találkoztam. Bunkó állat. Bunkó, mert így viselkedik az osztállyal. Állat, mert olyan szájszaga van, mint egy görénynek. Ja, és törpe.
Végül kicsengettek, én pedig kisiettem a teremből, mielőtt a többiek letámadhattak volna.
Kint a Húgomat találtam, aki épp egy lánnyal beszélgetett. A szőke lány mosolyogva mesélt Bes-nek valamit, amit a húgom érdeklődve hallgatott.

- Sziasztok. –léptem melléjük.
- Szia. –ölelt meg Bes. –Ő itt Mandy.
- Nellie. –mutatkoztam be.
- Tudom. A tesód már mesélt rólad. –mosolyodott el.
- Túlélted az órát? –kérdezett rá.
- Hát… mondhatjuk úgy is. –mosolyogtam rá.
- Ez a csaj nem semmi. –karolta át Mandy-t egy pasi. –Megszívatta Mr. Törpét.
- Hogyan? –döbbent le Mandy.
- Kihívott felelni, Nagy Jánosból. –pillantottam Bes felé, aki csak vigyorgott. –Mindent, kihangsúlyozom, mindent elmondtam neki, erre hármast akart adni. Én pedig egyezkedtem, és mivel nem tudta a válaszomra a kérdést, ötöst írt be. Jó, hogynem hármast akar nekem töriből adni. –mosolyodtam el.
- Büszke vagyok rád. –nevetett fel Bes. –Te sosem változol.
- Még jó, hogy nem. –öleltem meg. –Milyen óránk is lesz?
- Matek. –vágta rá a pasi. –Amúgy Thomas vagyok.
Nos igen. Szőke hajú srác, egész magas, izmos, és olyan… aranyos arca van.
- Menjünk. –mosolyogtam a többiekre. –Nem sokára becsengetnek.
- Ebédnél találkozunk. –intett Mandy, és eltűnt a látókörünkből.
- Na, részletesen el kell mesélned a töriórát. –karolt belém Bes. –Mivel szívattad meg szegény tanárt?
- Kihívott felelni… - kezdtem el mesélni…

(Ebédlőnél)

- Oké. Túl fogjuk élni. –fújtam ki a levegőt.
- Nem akarsz véletlenül jógázni egy sort? –nevetett a testvérem.
Rajtam. Rajtam, és azon, hogy félek bemenni.

- Köszi. –fújtattam.
- Na, ne stresszelj. –mosolygott rám. –Semmi gond sem lesz, csak nyugodtnak kell, hogy maradj. És lehetőleg nem orra esni. Az nagyon ciki lenne.
- Kösz, ez most megnyugtatott. –forgattam meg a szemeim.

- Tudom, és szívesen. –nevetett fel. –Na, gyere. Már várnak ránk.
- Oké. –mentem utána.
Ahogy beléptünk, szinte síri csend lett. Csak azt lehetett hallani, ahogy a többiek összesutyorognak, és közben minket bámulnak.
- No para. –bátorított Bes, és Mandyék asztalához ment. – Sziasztok.
És leült közéjük, nekem pedig kihúzta a másik széket. Nyugodtan szedtem a lábaimat, és lehuppantam a székre.
- Hello. –tettem le az ásványvizem az asztalra.
- Sziasztok. –mosolygott Mandy. –Thomas-t már ismeritek. Mellette Gloria, aztán Daniel, utána Bes mellett pedig Dina.
- Én Bes vagyok, ő pedig a tesóm, Nel. –mondta azonnal Bes.
- Örülök. –nevetett fel azt hiszem Gloria. –Gloria a nevem, tudjátok, mint az angyalok. Én vagyok az okos tojás, visszahúzódóbb típus. Mielőtt megkérdezitek, nem festetett szőke vagyok. Kedvenc sportom a foci, és egy csapatban is játszok.

- Én is fociztam. –szólt közbe Bes. –És karatéztam.
- Az jó. Végre valaki, aki ilyen sportos. –nevetett fel.
- Aha. –mosolyodtam el.
- Én Dina vagyok. Kedvenc sportom a plázázás. –nevetett fel kedvesen. –Nem vagyok egy tipikus plázacica fajta. Sőt. Soha, semmi pénzért nem festetném be ezeket a csodálatos barna és hosszú fürtöket.
- Én vagyok Daniel, de csak Dan. Ha a hobbiknál tartunk… Imádok szörfözni… és… csajozni.
- Tipikus pasi. –nevettem fel, tesómmal együtt.
- Miért? Ez van. –mosolyodott el.
- Ő ki? –pillantott Bes az ajtó felé.

Ott… egy iszonyatosan helyes, barna, rövid hajú pasi jött be. Pont tökéletesen magas volt, izmos, de nem izomagy. Olyan… tökéletes.
- Látom már ti is észrevettétek. –dörmögte Dina. –Ő Josh. Hát… Végzős. Minden csaj rajong érte. Tudjátok… Ő az a tipikus… „jóképű, izmos, kedves” pasi. Engedékeny, de nem papucs. Olyan… tudjátok, aki bármit megtesz, hogy megszerezzen egy csajt. Nem kell neki mindenki…
- Á, szóval téged is megszerzett. –suttogta Bes.
- Öhm… - esett kétségbe Dina. –Igen.
- Éreztem. Ahogy beszélsz róla… olyan, mintha épp magad elé képzelnéd, ahogy megcsókol, vagy éppen tovább mentek a csóknál. –vette elő azt a tipikus perverz mosolyát Bes.
- Héé. –nevetett fel Dina.
Bes csak meghúzta a szemöldökét, és beleharapott az almájába, Dina pedig jól elvörösödött.
- Sőt, le is feküdtél vele. –mondta Bes, és hátradőlt a székben.
Én félrenyeltem az ásványvizem, köhögésbe kezdtem, Daniel pedig megmerevedett.
- Ebben szakértő vagyok. Nem tudsz átverni. –mosolyodott el Bes.

- Oké. –adta meg magát Dina. –Te győztél. Három hónapja szakítottam vele.
- Én megmondtam. –nevetett fel Bes.
- Ez a csaj profi. –mosolyodott el Dina. –De a többiek már tudták.
- Akkor jó. Azt hittem, hogy óriási bajt csinált ez a kis őrült azzal, hogy elmondta. –fújtam ki a benntartott levegőt.
- Dehogy. Mi olyanok vagyunk, mint egy család. –mosolyodott el Mandy. –Mindenki tud mindenkiről mindent.
- Oké. Akkor minden rendben. –mosolyodtam el.
- Ők Cullenék. –intett az ajtó felé Gloria. –Legelöl Alice és Jasper.
Jasper egy szőke… elég furcsa alak. Alice meg… Alice boldogságot sugároz. És az a haja. Nagyon aranyossá teszi az angyal arcát.
- Utánuk Rosalie és Emmett.
Rosalie… ő a megtestesült szépség. Gyönyörű, hosszú, göndör és szőke hajzuhatag, varázslatos arc, tökéletes alak. Emmett meg… Ő ilyen izomagynak néz ki.
- Nem azért, de Emmett minden szabadidejét az edzőteremben tölti? –nevettem fel.
- Nem tudom. –rántotta meg a vállát Dina.
- Utánuk Bella és Edward.
Ők azok, akik fizikán előttünk ültek. Ez fix.
- És végül Edmund. –fejezte be Mandy.
- Anthony. –szólt közbe Bes. –De csak Thony.
- Hát te ezt honnan tudod? –nézek rá kíváncsian.
A mosolya mindent elárul. Az a pimasz mosoly.
- Majd otthon elmesélem. –vágta rá, és felpattant. –Csörög a mobilom.
És előhúzta a zsebéből a készüléket, és kiment az épületből.
- Ez fix, hogy Michael. –jegyeztem meg.
- A pasija? –kérdezte érdeklődve Dan.
- Aha. –mosolyogtam rá. –Valentin napon lesznek egy évesek.
- Ez nagyon aranyos. – jött Dina reakciója.
- Az. –nevettem fel.
- Milyen a kapcsolatuk? –érdeklődött Mandy.
- Aranyosak együtt. Teljesen egymásra vannak hangolódva. –vágtam rá egyből.
- Az jó.
- Aha. Szerintem is. –mondtam Gloria reakciójára.

- Én nem jósolok sokkal több időt a kapcsolatuknak. –jegyezte meg Mandy. –Hiába, szeretik egymást, és én nem ismerem a pasiját, de az, hogy ilyen gyorsan leteszik a telefont…
És igaza volt. Részben. Mert Bes már jött is vissza. Közben félre pillantottam, és kiszúrtam, ahogy Edmund a popsiját stíröli.
- Vissza is tértem. –ült le mellém.
- És? Mi volt? –mosolyogtam rá.
- A suliban már szórólapok vannak. Thiffany átvette a csapatomat. –tette le a fejét a padra. –A francba. Anyának persze akkor kellett költöznie, amikor mentünk volna bajnokságra.
Normálisan visszaült a székbe.
- Ne nyavalyogj. –mosolyogtam rá. –Így úgysem fognak nyerni. Ki fogja a gólokat lőni?

- Majd ő. –forgatta meg a szemeit. –Hogy törne le a százdolláros műkörme.
Felkacagtam.
- Te be tudnád verni az orrát, ha akarnád. Sőt, akár el tudnád a csontját úgy, hogy balesetnek álcázod. –folytattam.

- Az biztos. Nem hiába vagyok fekete öves… minden stílusból. –tette hozzá.
- Ennyire profi vagy karatéból? –döbbent le Thomas.

- Aha. –rántotta meg a vállát Bes. –Sokat dolgoztam azért, hogy jó legyek pár sportból. De most gondolj bele. Én vagyok a szőke. Én nézek ki úgy, mint egy plázacica, pedig nem. Ha valakik megtámadnak például az utcán, simán leverem őket. Nem okoz nehézséget.
- Hát azt gondoltam. –mosolyodott el.
- Akkor jó. –ivott egy kortyot Bes az üdítőjéből.
- Edmund figyel minket. –suttogta Dina.
- Csak engem. –rántotta meg a vállát Bes. –Ne izgassátok magatokat.

A Húgom az „udvarlója” felé fordult, és rákacsintott. Edmund csak elnevette magát, és megnyalta az alsó ajkát. Bes reagálása sem késett. Beharapta az ajkát, és egy csábos pillantást küldött a hátradőlt pasinak. A többiek a mi asztalunknál csak döbbenten figyeltek.
- Oké, szerintem menjünk órára. –állt fel Bes.
- De mi is lesz az? –mosolyodtam el.
- Tesi lesz. –ugrott fel Gloria.
- Mit fogunk csinálni? –kíváncsiskodtam.
- Nem tudom. –mosolyodott el Mandy.
Miután mindenki felállt, elindultunk…

2. fejezet

Sziasztok!

Hát... 0 komi...
Van 11 rendszeres olvasónk, nagyon örülök is neki, de 0 komi?? Ezt komolyan gondoltátok, vagy valami átverés? Mert ha átverés, akkor megüzenem, hogy messze van még április elseje.
Most megkérek mindenkit, hogy írjon komit. Ha nem írtok, annak köveketményei lesznek.
Ja, és ez az egyész dolog eléggé ramaty kedvet adott nekem, és Trixinek is. Szóval...
Puszi, Jó olvasást:
  Brigi Bogyó

Twins Story – 2.fejezet
(Bessie)

Reggel. A telefonom csörgőórája szó szerint a fülembe tutult, mivel valahogy éjszaka a fejem alá került. Ugrottam ki az ágyból, és szerencsésen belegabalyodtam a takarómba, és orra estem. Nyöszörögtem egy ideig, viszont fel kell kelni. Hiszen ez az első nap. Izgatottan ugráltam a tükör elé, hogy szőke hajamat kifésüljem, ami gyorsan meg is lett. Megmosakodtam, fogat mostam, és felöltöztem. A tegnap vásárolt fehér csőfarmert vettem fel, egy halványrózsaszín feszülős tunikával, és egy pink elég magas tűsarkút. Az arcomra kentem egy kis alapozót, szemceruza és szempillaspirál, majd egy kis szájfény, és kész is. Gyorsan, utolsó simításként még beletúrtam a hajamba, majd felkaptam a táskám, és már mentem is le.
A konyhában a nővérem reggelizett.
- Jó reggelt Kicsim. –köszönt Anya, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szia Bes. –köszönt Nel is.
- Nektek is jó reggelt. –mosolyogtam.
- Reggelit? –fordult el a gáztól anya.
- Nem, köszi Anya. –mosolyogtam rá.
- Jaj, bocsi, kiment a fejemből, hogy nem szoktál reggelizni. Bocs, csak még teljesen szét vagyok esve. –fogta a fejét.
- Semmi baj, Anya. Te sem tudsz mindent észben tartani. –mosolyogtam rá.
- Indulás a suliba, mert elkésünk. –pattant le a székről Nel.
- Oké. –álltam fel én is, és miután felkaptam a kabátomat, a garázsba mentem, és indítottam.
Nel is bepattant a kocsiba, így kifaroltam a garázsból, és tövig nyomtam a gázt.
- Milyen furcsa lesz új suliba járni. –sóhajtottam.
- Ne is mond. Mit fogunk mi csinálni itt?
- Fogalmam sincs. Szerintem azt, mintha máshova mennénk. Tanulunk. –vetettem fel.
- Jó. Oké. Tanulás. Semmi bajom vele, de itt nincs semmi szórakoztató. Se tánc, se semmi. –forgatta a szemeit.
- Még lehet, hogy van. Te keresel egy tánccsapatot, én meg megyek vissza a sportjaimhoz. Azok kellenek nekem. –határoztam el.
- Legyen. Benne vagyok. –egyezett bele Nel.

- Még szép. –mosolyogtam, és leállítottam a kocsit a suli parkolójában. –Oké, csoda. Ide is eltaláltunk elsőre.

- És te ennek örülsz? Én inkább kocsikáztam volna még egy órát. –szállt ki.
- Anya elég dilis lenne, ha már az első napunkat ellógnánk, ne feledd. –vigyorogtam rá, és kipattantam én is –Csak Anya miatt.
- Igen, csak miatta. –sóhajtott.
- Jók leszünk? –nyújtottam neki a kisujjam.
- Egye fene, megpróbálom. –kulcsolta össze a kisujjainkat, és megrázta.
- Akkor jó. –mosolyogtam rá. –Ja, és ha lehet, ne blokkolj le, mert most hirtelen nincs egy ötletem sem, hogy mivel menthetnélek ki a pácból.
- O, köszönöm. –fonta karba a kezeit. –Nem tehetek róla, hogy mások vagyunk.
- Oké. Oké. –tettem fel a kezeim védekezésképpen. –Bocsi.
- Semmi baj, de most tényleg mennünk kellene. –sóhajtott.
- Jaj, Drágám. Hát persze, te még nem is lógtál a suliból. Egyszer sem. –vigyorogtam rá.

- Hát persze. –lökött vállon. –Nekem nem volt kivel ellógnom a suliból, hogy lemenjünk a házába, és szexeljünk egyet.
- Héé. –szóltam rá nevetve, és most én böktem vállon. –Ezt jó lenne, ha nem tudná az egész város.
- Lakat a számon. –vigyorgott. –Még jó, hogy tudtalak fedezni. Tudod, női bajok. A tesitanár nem is kérdezett többet.
- Hát, elég kreatív voltál. Büszke vagyok rád. –mosolyogtam.
- Akkor jó. El is várom. –kuncogott.
- Na, majd egyszer veled is megtörténik, és akkor én fedezlek téged. –nevettem fel, és míg az iskola összes tanulója minket bámult, bementünk az épültbe, egyenesen az iroda felé.
- Nellie és Bessie Leaves? –pillantott fel a papírjai mögül a középkorú, szemüveges nő.
- Igen, mi vagyunk. –mondta bájosan Nel.
- Itt vannak a papírok. –adott át egy köteg papírt, és elmagyarázta, hogy melyik terem hol van, melyik órával és melyik teremben kezdünk, mik itt a szokások, meg ilyenek.–Sok szerencsét.
- Köszönjük. –mosolyogtam rá, és kimentünk az épületből.
- Fizikával kezdünk. –sóhajtott fel.
- Ez semmi jót nem jelent. –kuncogtam. –Habár valószínűleg itt nem olyan szemét a tanár.
- Legalább is reméljük. –tolt a terem felé, hisz már van két perce becsengettek.

- Ez az? –pillantott a papírjára.
- Valószínűleg. –kopogtam be, és benyitottam. –Elnézést a késésért, de az irodában voltunk.

- Semmi gond. –bólintott a tanár úr. –Osztály, ők itt… öhm… - kereste a papírját.
- Nellie.
- És Bessie Leaves –fejeztem be.
- Köszönöm lányok. Az utolsó pad üres. Üljetek le oda. –mondta gyorsan.
- Oké. –bólintottunk, és a pad felé vettük az irányt.
Én ültem kívülre, az ablakhoz közelebb. Mindig ez volt a felállás. Én szerettem, ahogy rám süt a nap. Itt erősen kétlem, hogy tűzni fog a nap, akár még öt percre is. Pedig milyen szép is lenne…
Körbenéztem a teremben… Mindenki minket nézett, és nem zavartatták magukat. Előttünk egy fiú és egy lány ült. A pasinak bronzos haja volt, míg a lány hosszú, barna hajzuhataggal rendelkezett. A pasi a lány kezére tette a sajátját, és összekulcsolták az ujjaikat. Szerencsések, hogy itt vannak egymásnak. Hiányzik Michael…
Nekiálltam jegyzetelni. Igaz, semmi kedvem nem volt hozzá. Főleg azért, mert ezt az anyagot már tanultam. Végül elég lassan, de eltelt az óra. 
- Végre. –álltam fel a kicsengetés után. –Azt hittem, hogy már sohasem lesz vége.
- Már másodszor tanuljuk ezt. –nevetett fel Nel. –Ennyire előrehaladt volna az előző suli a tantervvel?
- Gondolom. –forgattam meg a szemem, és felkaptam a táskám, majd együtt indultunk a következő terembe.
- Nem ugyan az órarendünk... –sóhajtott fel.
- Nekem kémia, neked töri. Szerintem csak ez a különbség. –mosolyogtam rá. –Egy héten háromszor csak kibírjuk egymás nélkül.
- Oké. –simított ki egy tincset az arcából. –De utána itt találkozunk.
- Nyugi. Ne parázz már. –böktem vállon.
- Bocsi. –hallottam meg egy kellemes hangot mögülem. Hátrafordultam, és megbizonyosodtam róla, hogy a hang egy ugyancsak kellemes személyhez tartozott. Barna, furcsán összevissza álló, de mégis rendezett haj, elbűvölő tekintet. Fehér póló volt rajta, kék farmer, és fehér Nike cipő.  –Be szeretnék benni a terembe.
- Oh, bocsi. –álltam félre.
- Semmi gond. –mosolyodott el, majd bement a terembe.
- Én meg vagyok zakkanva. –ráztam meg a fejem.
- Miért? –nézett érdeklődve Nel.
- Majd otthon elmondom. –mosolyogtam rá. –De most menj.
- Oké. –sóhajtott fel, és elindult a terme felé.
Én pedig bementem a kémiaterembe. Ahogy beléptem, mindenki rám kapta a tekintetét, és ízléstelen, valamint eléggé kiakasztó bámulásba kezdtek. Minden mozdulatomat elemezték. Legalább is nekem nagyon úgy tűnt. Körbenéztem. Az második padban kiszúrtam egy üres helyet, amellett a helyes pasi mellett, így hát oda mentem.
- Bocsi. Elfoglalhatom ezt a helyet az év végéig? –mosolyogtam rá.
- Persze. –volt a válasz.
- Köszi. –tettem le a táskám, és leültem. –Amúgy bocsi, hogy elálltam az utat.
- Semmi gond. Beértem, látod. –nevetett fel halkan. –Habár jobb lenne kint maradni. Veled.
- Ohh… - nevettem fel. Könnyen kezelem az ilyen helyzetet. –Te mindenkivel ilyen… nőcsábász módjára viselkedsz? Mert az magyarázatot adna a szörnyű viselkedésedre.
- Csak veled viselkedek így. –búgta.
- Nagyon jó. –forgattam a szemem. –Akkor talán le is szállhatnál rólam, és keress mást. Mert én most húztam ki magam a listádról.
És pont bejött a tanár.
- Gyerekek. Ma a tanár úrnak el kellett mennie, mivel rosszul lett. –mondta a nő.
Gondolom ő lehetett akkor a helyettesítő tanár.
- És mivel én nem nagyon értek a kémiához. –húzta el a száját. –Ezért inkább csináljatok, amit akartok. De halkan, és otthon olvassátok el a következő anyagot.
Erre az osztály azonnal beszélgetésbe, nevetésbe kezdett. Én csak elővettem a rajzmappám, egy ceruza, és rajzolni kezdtem. Pontosabban befejeztem a már nagyjából kész rajzomat. Ez a kép Nellie-t ábrázolta. Otthon egy fényképről kezdtem el rajzolni, aztán inkább váltottam. Emlékezetből valahogy más. Nekem valahogy felszabadító érzés. Így a képen meg lett örökítve Nel. Születés napjára adom neki. Te jó ég. Addig már csak egy hónap. Miután kész lettem, szépen a mappámra tettem a papírt, amit pedig az asztalon hagytam. Lehajoltam a táskámért, hogy megkeressem benne a kézfertőtlenítőmet, amit meg is találtam. Amikor visszaültem, normálisan a helyemre, a rajz sehol sem volt. Pontosabban a padtársam kezében.
- Add vissza, semmi jogod sincs, hogy megnéz a dolgaimat. –mondtam mérgesen.
- Miért nem veszed el? –incselkedett.
- Mert ha kitépném a kezed közül, akkor megsérülne. És egy idő után úgy is vissza fogod adni. –rántottam meg a vállam. –Mire is kellene neked egy amatőr rajz?
- Hát, sok mindenre. –gondolkozott el. –Mondjuk ezzel tudlak zsarolni…
- Na, álljon meg a menet. –szóltam közbe. –Egyeztessünk. Én nem vagyok zsarolható, eddig sem voltam az. Érthető? Másrészt, pedig engem nem érdekel egy rajz, tudok csinálni másikat is. Nem életbevágó, hogy annyira zsarolhatnál vele.
- Okos. –bólogatott elismerően.
- Tudom, mondták már. –rántottam meg a vállam, és előhalásztam a mobilom.
Dobtam egy gyors sms-t Michael-nek, hogy minden rendben van-e, és hogy szeretem, ezután el is tettem a készüléket.
- Van barátod? –hozakodott elő egy újabb kérdéssel.
- Most komolyan… te megnézted, hogy mit írtam? –mondtam dühösen.
- Úgy látszik –rántotta meg a vállát.
- Azt hiszem rosszul döntöttem, hogy melléd ültem. –sóhajtottam fel. –És igen, van. De mit érdekel ennyire?
- Csak úgy… - rántotta meg a vállát. –Mindent szeretnék tudni rólad.
- Érdekes… Könyvet akarsz rólam írni, vagy mi?
- Hát… nem is rossz ötlet…
- Hihetetlen vagy. –forgattam a szemem.
- Tudom. Mondták már… Tudod, épp azon gondolkodtam, hogy hol voltál eddigi életemben?
- Oh… Hát jó rejtekhelyet kerestem, ahol elbújhatnák előled. –mondtam pimaszul. –Amúgy Forksban születtem, elköltöztünk, és következő áldozatunk Florida lett. Aztán Anya megunta, és inkább visszaköltöztünk ide.

- Érdekes élettörténet. –bókolt.
- És te? Ha már ennyire kihallgatósdit játszunk.
- Én? Londonból jöttünk ide. Apám itt kapott állást. –rántotta meg a vállát.
- Mit dolgozik? – érdeklődtem.
- Orvos. –mosolyodott el.
- Érdekes. Anyám lakberendező, meg ilyesmi. –nevettem fel.
- Valami érdekesség az életedből?

- Oh, sok van. –mosolyogtam. –Van egy ikertestvérem, Nellie. A külsőnk szinte teljesen egyforma, annyi a különbség, hogy ő barna hajú.
- Érdekes. Ha már a testvéreknél tartunk. Nekem van jó pár. Örökbe fogadtak minket. Pontosabban van vérszerinti testvérem is, Edward. Ő egyel alattunk jár.
- Másodikas? –mosolyogtam rá.
- Igen. –bólintott. –Másik három testvérem is harmadikba jár. Például a kettő előttünk ülő mamlasz.
- Öcsi. –fordult hátra egy izmos, kigyúrt, barna hajú pasi. –Mi mamlaszok vagyunk?
- Lassan már ténylegesen megállapítják. –bólintott a padtárs. –De most ne szórakozzatok. Ő itt Emmett és Jasper.
- Sziasztok. –bólintottam aprót, és a szőke testvért is megnéztem. Szőke, göndör fürtök, sápadt bőr, mint mind hármójuknak. Furcsa… Ráadásul… aranybarna szem… Te jó ég! Ez tök olyan, mint az álmomban. Csak emlékeznék annak a férfinak az arcára. De nem, azt nem láttam. Túl… sötét volt, ráadásul köd…
- Na, gyere tesó. Forduljunk előre, hagyjuk, hogy kialakuljon a románc. –vigyorgott Emmett.
- Csakhogy nem fog. –rántottam meg a vállam, és hátradőltem a székben. –Ahhoz kettő személy kell. És itt csak ő esik számításba. –mutattam a padtársamra.

- Na, majd meglátjuk. - nevetett fel Emmett.
- Oké. De semmi, még egyszer mondom, SEMMI nem lesz köztünk. Szóval csinálja egyedül. –fontam keresztbe a karomat magam előtt.
- Egyedül csinálni? Oh… - mosolyodott el Emmett.
- Vagy hivatásossal. Vagy egy csajjal a suliból… vagy akár pasival, nekem aztán tökmindegy. –rántottam meg a vállamat, közben a padtársam dühös pillantást küldött felém.
- Bírom ezt a csajt. –lelkesedett fel Emmett.
- Akkor legalább már ketten vagyunk. –jegyezte meg a padtársam.
- Oké, most, hogy mindenki rajong értem, elárulhatnád a neved. Mert, hogy azt még mindig nem adtad a tudtomra. –mondtam mosolyogva.
- Edmund Anthony Cullen. – mondta, közben büszkén kihúzta magát.
- Huh, de régies. –nevettem fel.
- Anyám nagyon… régies volt. –gondolkozott el.
- Oké. Akkor Thony… mivel öt másodpercen belül kicsengetnek… - pillantottam az órámra. –Elköszönök tőled. Remélem még látjuk egymást.
- Abban biztos vagyok. De várj. Thony?? –mondta egy csibészes mosoly mellett, és pont kicsengettek.
- Igen. Thony lettél. Nem mondom ki mindenki nevét végig. Főleg, ha ilyen hosszú. Szóval, sziasztok. –intettem az előttünk ülő két fivérnek is.
- Vigyázz magadra, és a humorodra. –integetett Emmett, és Jasper is megjutalmazott egy halvány mosollyal, majd szépen kimentem a teremből.
Végre. Végre leléphettem tőlük. Mármint jól érzem magam velük, meg minden, de Thony állandó nyomulása egy kicsit sok. Főleg, hogy tudja, hogy foglalt vagyok. Már elég hosszú ideje.
- Szia. –sétált mellém egy szőke hajú lány. –Mandy vagyok.
- Szia. –mosolyogtam rá. –Én pedig Bessie.
- Tudom. –nevetett fel. –Milyen a suli?
- Hát… eddig egész jó. Ahhoz képest, hogy amit most itt tanulok, már bemagoltam egyszer…
- Buktál? –kerekedtek el a szemei.
- Dehogy. –nevettem fel. –Már csak az kéne. Tudod, ide költöztünk. És az előző suliban egy kicsit előrébb voltunk a tananyaggal.
- Ja. Értem. –mosolyodott el. – Milyen volt a Cullen srác mellett ülni?
- Thony mellett? –nevettem fel. –Elmegy.

- Elmegy? –döbbent le. –Csak elmegy? Ő a legjobb pasi a suliban. És mivel az öccse, Edward foglalt, csak ő maradt. Helyesbítek, az összes Cullen pasi foglalt, kivéve őt.
- Pompás. –dörmögtem.
- Csak nem sajnálod? Megtetszett az egyik? –mosolygott.
- Nem. És nem sajnálom. Sőt, jobban örülnék, hogy mindegyikőjüknek lenne párja. Akkor legalább Thony is felhagyna a folyamatos csajozással. –forgattam a szemeim, és közben felnevettem.
- Szóba állt veled? –mondta döbbenten.
- Aha. Ebben mi a furcsa? –értetlenkedtem.
- Ránk ügyet sem vet. Nem szól hozzánk, ilyesmi. –ráncolta össze a szemöldökét. –Ha úgy vesszük, Cullenék csak magukkal foglalkoznak…
És nekiállt róluk mesélni…

 

Mandy



Bes rajza



1. Fejezet

(Nellie)

Engem ki fog nyírni. Nem baj, azért is felkeltem. Már itt van tizenegy óra, én már kilenckor fent voltam, és ideje lesz vásárolni. Utálom, hogy ő ennyire nyugodtan, és édesen tud délig aludni. Én is nagy alvó akartam lenni, de sehogy sem jött össze. Végül is ráugrottam az ágyára, és lelöktem róla.
- Hé. –sikította.
- Bocsi. –mosolyogtam rá édesen.
- Te, miért keltettél fel hajnalok hajnalán? –nyöszörögte a földön összegömbölyödve.

- Hajnalok hajnalán? –horkantam fel. –Elmúlt tizenegy.
- Mi? Csak? –fogta a fejét. –Nem várhattál volna még mondjuk egy órát?
- Nem. Én már tök rég óta fent voltam, és nem tudok magammal mit kezdeni. Anya beleásta magát a munkába, te meg itt alszol. –magyaráztam hevesen. –És most ne izélj, hanem készült, mert kiderült, hogy Anya már be is íratott minket a suliba, így hétfőn már ott kezdünk. Tehát még a sulira is be kell vásárolnunk. És…
- Sulira? –szakított félbe riadt arckifejezéssel. –Ez most komoly?
- Igen, nagyon is. Tudom, szörnyű, de ez van.
- Oké, oké. Összekészülök, fél óra múlva mehetünk.
- Rendben, addig megyek, beszélek anyuval. –mentem ki a szobájából, és egy emelettel lejjebbre vettem az irányt, egyenesen anya dolgozószobájába.
Igen, ez klasszikusan Anya volt. A cseresznyefa asztalánál ült, és hevesen nyomkodta a laptop billentyűzetét, közben a poharából iszik pár korty ásványvizet, megdörzsöli a szemét, és folytatja a munkáját, s közben néha hátrafordul a könyveihez, kivesz egy példányt, megkeres egy oldalt, végigfuttatja a szemeit a sorok között, és újra folytatja a dolgát.
- Szia Anya. –vigyorogtam rá.
- Jé, szia Nellie. Mi járatban Kicsim? –mosolygott rám.
- Oh, mi lenne? Semmi –rántottam meg a vállam. –Csak bejelenteni jöttem, hogy elmegyünk vásárolni, és szükségünk lenne a kocsira.
- Aham… - hümmögött egy sort, és kivett a fiókból egy kulcsot, és a kezembe nyomta. – Vigyázzatok rá.
- Oké, tudom. –forgattam meg a szemeim. –Sietünk Anya. Használhatjuk a hitelkártyánkat ugye?
- Csak ne fogyasszátok le. Az én vagyonom is véges.
- Tudom, köszi. Imádlak. –vigyorogtam, és már a szobám felé is tartottam, ahol pedig átöltöztem.
Felvettem egy zöld felsőt, egy fekete farmert, egy zöld tűsarkút, pár ékszert, megfogtam a fekete bőrdzsekimet, és már a nővéremnél is voltam.
- Na, mikor leszel kész? –kiáltottam el magam.
- Mindjárt. –lépett át a fürdőből egy szál törölközőben a gardróbjába, és öltözködni kezdett.
Öt perc múlva már előttem állt. Egy kék, elég szúk, és kivágott felső volt rajta, fekete farmerral, fehér tűsarkúval, és persze kiegészítőkkel.
- Jó leszek? –fordult körbe.
- Tökéletes. –mosolyogtam rá. –Indulhatunk?
- Persze, csak a kabimat még kihozom. –lépett vissza a gardróbjába, és immár a fehér bőrdzsekijével a kezében állt előttem. –Na, irány.
- Oké. –nevettem el magam, és lefelé mentünk a lépcsőn, még beköszöntünk Anyunak, a konyhába megettük a nekünk kikészített pirítósokat, és már mentünk is a garázsba.
De ott nemcsak Anya autója volt, hanem két motor, és egy ezüstszínű Volvo s60-as is. Bessie-vel mindig erre vágytunk. Várjunk csak… Anya milyen kulcsot is adott? Kikerestem a táskámból a kulcsot, és ehhez a kocsihoz passzolt. Kinyitottam és beültem. A kormányon egy levelet találtam.

„Remélem tetszik, és eltaláltam az ízléseteket. Puszi: Anya”

- Jaj, ez nagyon bulis. –pattant be az anyós ülésre Bes is.
- Ugye, ne is mond. –vigyorogtam. –Ez a vásárlás már jól indul.
- Szerintem is. Úgy hogy indulás. –mosolygott.
Indítottam, és elhajtottunk. Csodák csodájára eltaláltunk a plázához. Legnagyobb meglepetésemre nem tévedtünk el sehol. Mert mi képesek vagyunk arra is, hogy egy egyirányú utcában eltévedjünk. Például egyszer nem találtunk meg egy házat, és vagy tíz percet köröztünk az utcában, mire Bes rájött, hogy nem is ez az utca az, amit keresünk, hanem a szomszédos. Tehát, mi és a tájékozódás…
- Jé, elsőre idetaláltunk. –szállt ki a kocsiból. –Ilyen sem volt még.

- Hidd el, én is meglepődtem. –vigyorogtam.
- Talán be kéne festetned a hajad. Te is elmennél szőkének. Én inkább barnának. –nevetett, és belém karolt. –Na, gyere. Indulás. Sok dolgunk van.
- Tudom, úgyhogy ne is totojázzunk. Vigyázz, pláza, jövünk. –mosolyogtam.
- Huh, te jó ég. Milyen régen vásároltunk. –sóhajtott fel nevetve. –Azt hiszem ma be kell pótolnunk az elmaradást.
- Mikor is vásároltunk utoljára? Három hete? –forgattam a szemem.
- Jaj, ne izélj. Régen volt az már. –nevetett fel, és már húzott is a boltok felé.
- Figyu, tudok egyedül is menni, bármily meglepő. –vigyorogtam rá.
- Hát jó. –engedett el. –De miért kellett pont most költöznünk? A félév előtt. Idegesítő az egész. Nem értünk rá még… fél évet? –nyafogott.

- Úgy látszik, hogy nem. De a nyarat semmiképp sem töltöttük volna ott. Így a Michael-lel való nyaralás lefújva.
- Pedig tavaly is olyan jól mulattunk. –sóhajtott fel.
- Tudom, de ez van. –öleltem meg. –De most ne ezzel szórakozzunk, hanem élvezzük a vásárlást.
- Oké. De figyelmeztetlek, fel vagyok pörögve.
- Oh, akkor félnem kéne? –léptem egy lépést távolabb.
- Rettegned. –szökkent mellém.
- Na jó, inkább menjünk. –mosolyogtam rá.
- Tavaszi cuccokat akarok venni. –kezdett bele. –Szerencsére a téli szünetnek már vége, remélem hó már nem fog esni.
- Pedig fog. Itt fog. –forgattam a szemem.

- Én a nyarat jobban szeretem. –sóhajtott. –Tudom, te a telet szereted. Én a nyarat.
- A személyiségünk teljesen különbözik. Ez van. –nevettem el magam, és tényleg elindultunk az üzletek felé.
Először bementünk egy farmer üzletbe, és összevásároltunk mindent.
- Figyi, ez milyen? –jött ki Bes egy fehér csőfarmerbe.
- Jól áll. Szerintem vedd meg. –mosolyogtam rá.
- Nem nagy benne a popsim? –nézegette magát a tükörbe.
- Nincs is hátsód. –csaptam rá, és elnevettem magam. –Jól áll.
- Oké. Akkor ez a fehér, a kék, az a szürkés, a fekete, és az a furcsa kék, ami eléggé koptatott. Még van az a kettő nagyon pici és rövid is, meg itt van ez a farmerszoknya–sorolta fel a kiválasztott darabokat. –Elég lesz?

- Anya így is ki fog akadni, hogy ennyi ruhával megyünk haza. –mosolyogtam rá.
- O… Csak még azt. –fogott meg egy pink darabot is.
- De többet nem. –szóltam rá.
- Oké. De te biztos nem viszel többet kettőnél? – mosolygott rám.

- Nem, nekem ennyi elég. –kuncogtam, és megvártam, amíg visszaöltözik a saját ruháiba.

- Oké, fizessünk, és mehetünk.
Így is tettünk. A farmerbolt után bementünk a mellette lévő boltba, ott pedig felsőket vettünk, nem is keveset. Anya ki fog akadni. Bementünk egy írókézbe is, ott pedig megvettük a sulihoz szükséges dolgokat, persze nem olyan sokat, mert a régi sulis cuccaink is megvannak, de azért vettünk pár dolgot.
Még beugrottunk pár üzletbe, és hazafelé indultunk. Bes vezetett, mivel kiharcolta.
- Jaj, nézd. –mutatott egy állatmenhely táblájára. –Tudod, hogy meg kell állnunk.
- Oké. Állj. –sóhajtottam fel. –Te sosem változol. Még mindig a szokásos állatvédő vagy.
- Örülj neki, hogy védő, nem kínzó.
- Örülök is, és büszke is vagyok rád.
- Na, akkor kanyarodok is. –vigyorgott, és már ment is a menhelyhez vezető úton.
Ott leparkoltunk, és kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk. Ott egy középkorú férfi volt, aki épp egy öreg német juhász kutyát vitt el az orvosi rendelőnek kinevezett helyiségbe, és utána jött oda hozzánk.
- Sziasztok. Mi járatban? –mosolygott rám.
- Megszállott állatvédő vagyok. –mosolygott Bes. –Csak meg szeretném kérdezni, hogy mi történt szegény állattal, aki épp az előbb vitt el?
- Tegezz nyugodtan. Beteg volt, már rég óta. Már menni sem tudott, nem látott, nem hallott, így el kellett altatnunk.
- Igen, így már jobb neki. –válaszolta a nővérem. – Körülnézhetnénk?
- Ja, persze. Menjetek csak. Menjek veletek?

- Nem kell, köszi. –válaszoltam.
- Oké. Ha valami segítség, vagy ilyesmi kell, csak szóljatok. –mosolygott a férfi.
- Köszönjük. –mondta Bes, és már el is indult.
Végment a sorok között, minden állatot megsimogatott, és megállt egy nagy ketrecnél. Bent egy golden retriver kölyök játszott egy szivacslabdával, de amikor meglátott minket, elkezdett nyüszíteni, és kaparni.

- Jaj, de édes vagy. –simogatta meg Bes. –Elnézést. Bocsi, nem tudom mi a neved, de idejönnél?
- Persze, jövök. –mosolygott a férfi. –Gerard-nak hívnak. Ő egy nőstény kutyus, és ha valaki nem viszi el két napon belül, el kell altatnunk.
- Jaj, szegény. Kivehetem? –vette elő a boci szemeit Bes.
- Hát persze. Ha szeretnéd. –mosolygott Gerard. –Hogy hívnak titeket?
- Én Nellie vagyok, ő pedig Bessie. Ő ilyen született állatimádó. Ha mondhatom így. –nevettem.
- Ikrek vagytok? –váltogatta a szemeit testvérem és közöttem.
- Igen. Csak a hajunk színe más, amúgy szinte teljesen egyformák vagyunk. Legalább is külsőre. Amúgy teljesen más személyiségek vagyunk. Ő a kutyákat szereti, én inkább a macskák felé húzok. –vigyorogtam.
- Nézd, milyen édes. –sóhajtott fel Bes. –És el fogják altatni. Azonnal meg kell ezt vitatni Anyával.
- Akkor hajrá. –mosolyogtam rá. Ő letette a kutyát, és füléhez emelte a csörgő telefont, és várta, hogy Anya felvegye.
- Szia Anya. –visított bele a nővérem.
- Nem, csak azért hívlak, hogy valamit nagyon szeretnék kérni. –mondta.
- Nem, csak egy kutyát szeretnék. Tudod, egy zsemleszínű golden retriver-t. Ha nem viszem el, elaltatják. Ha most ezt visszautasítod, akkor megölöd szegénykét. … Nem, Lécci, Anya. Csak ez a kutya. Ja, meg Nelnek egy kiscicus… Kérlek Anya. Csak az állatok miatt. Meghalnának. Mi vagyunk az utolsó esélyeik. Kérlek. –könyörgött. –Köszi Anya. Imádlak.
És letette.
- Megvan. –ugrott a nyakamba nevetve. –Rávettem. Tudod, hogyha felhozom az utolsó esély érvet, megtörik.
- Ügyes vagy. De milyen macska nekem?- Húztam fel a szemöldököm.
- Oh, hát egy cicust is viszünk. Válassz. –vigyorgott rám, és felkapta a lábánál játszó ebet. –Ugye elvihetjük őket.
- Persze. Sőt, örülök nekik. Biztos vagyok benne, hogy felelősségteljes gazdák lesztek.

- Köszönjük. –mosolygott Bes.
Én otthagytam, és mentem a cicák felé. Azonnal kiszúrtam egy macskát, aki a rácsokon kidugta a mancsát, és egy tollpihével játszott. Barna, csíkos kisállat.

- Tudom már. Őt szeretném. –mutattam rá.
- Ő már régóta itt van. Legalább három hete. –vette ki, és a kezembe adta. –Édes macska. Nőstény.
- Köszönjük. A papírokat kitöltöm. –ment el a férfi. –Be vannak oltva, minden orvosi vizsgálaton keresztülmentek, meg ilyenek. –Adta oda a papírokat.
- Néha párszor jöhetek besegíteni? –mosolygott Bes.
- Én csak örülnék neki. A fürdetés elég nehezen megy. –nevetett. –Tiszta víz leszek általában. Igaz, nincs valami sűrűn, meg minden. Értitek…
- Persze, értem. Majd jövök párszor. –vigyorgott Bes. –De most megyünk.
- Oké, persze. –mosolygott.
- Azt akartam kérdezni, hogy egy dobozban ellesznek a kocsiban, amíg beugrunk egy boltba dolgokat venni nekik? –ugrottam gyorsan Gerard elé.
- Valószínűleg igen. De van egy boltom itt, igaz, csak a fontos dolgok vannak meg.
- O, az tökéletes lesz nekünk. –mosolygott Bes. –Csak tálak kellenek, kaják, nyakörvek, póráz.
- Az van. –mosolygott, és elvezetett minket a kicsi üzlethez.
Bent megvettük a dolgokat, és elköszönés után már mentünk is haza.
- Milyen jó ötlet volt ez részemről. –húzta ki magát Bes.
- Ne is mond. Nekem is tetszik. –nevettem.
Megálltunk a ház előtt, kipattantunk a kocsiból, megfogtuk a két kicsi állatot, és bementünk.
- Szia Anya. –kiáltotta el magát Bes.
- Sziasztok Kicsikéim. –jött le Anya a lépcsőn. –Na, kik a családunk legújabb tagjai?
- Ők. Tök cukik. –meséltem. –Ő itt Zizi.
- A macskának a Zizi nevet adtad? –nevette el magát Anya.
- Igen. Nagyon úgy tűnik. –vigyorogtam.
- Ő pedig Gina. –mutatta be a kutyust Bes. –Édes egy állatka.
- De szigorúan kint lesznek. –mondta Anya. –És valahogy éreztem, hogy ilyenre engem rá fogtok venni, úgyhogy nézzetek ki.
Nem is mondtam semmit, csak kifelé indultam. Az udvaron volt egy kisebb ház, amin volt egy kutya-macska ajtó, és egy kerítéssel volt körülvéve. Azonnal odamentem, és letettem a kezemben tartott Zizit, aki be is ment a házba. Én is utána mentem, és bent meglepődtem. Ez egy teljes mértékben állatlak. Bent, a faház végében egy kutya és egy macskaágy, valamint mindenhol állatjátékok voltak. Bes is bejött, és ledöbbenve figyelte a házat, majd letette a kezében lévő táskákat, és kipakolta őket. Letette a kutyusát a helyére, majd miután még egy darabig játszottunk vele, kimentünk, és magukra hagytuk őket.
Anya már a konyhában várt minket, pizzás dobozokkal a kezében ment a konyhaasztalhoz.
- A kedvenceiteket rendeltem. –mondta, és letette a dobozokat, majd tányérokat hozott, és miután Bessel kezet mostunk, leültünk, és enni kezdtünk.
Anya tényleg a kedvenceinket rendelte. Nekem egy vegetáriánus pizzát, Bes-nek egy hawai-t, míg Anya magának egy sonka-gomba-kukoricás pizzát hozatott. Miközben beszélgettünk, befaltuk a pizzákat.
- Lányok, holnap suli. –mosolygott ránk Anya.

- Tudjuk. –mormogtuk egyszerre.
- Azért ennyire ne örüljetek neki. –forgatta meg a szemeit. –Viszont most menjetek. Ideje van az esti tornának. És a karatét folytatod?
- Oh, tényleg. El is felejtettem. Karate… Szeretném… De… Nem hiszem, hogy itt van olyan. –gondolkodott el Bes.
- Majd utána nézek. Szeretlek Titeket, és megpróbálok mindent megtenni, hogy nagyjából visszatérjetek a normális kerékvágásba. –mosolygott Anya.
- Tudom, Anya. –öleltem meg. –Lehet, hogy én inkább kiáztatom magam. De így megtöröm a megszokott rendet. –kacagtam fel.
- Én is. –szólt Bes.

- Oké, akkor menjetek csak. –intett. –Majd én elmosogatok, meg elpakolok.
- Köszi Anya. –mondtuk egyszerre.
- Szívesen, bármikor. –nyomott egy-egy puszit az arcunkra, és nekiállt elpakolni, mi pedig a fürdőnk felé vettük az irányt.
Ahogy megmondtam, beledőltem egy kád forró, habfürdőtől rózsaillatú vízbe, és a holnapon gondolkodtam. Hogy lesz ez az egész? Első nap ebben a suliban. Új környezetben… Ez semmi jót nem jelent. Meg ahogy elképzelem, nincs valami tánccsoport szerűség. De a verseny ebben az évben is lesz. Nem maradhatok le róla. Az… képtelenség. Az nálam nem működik, ha nem játszhatok. Ha nem versenyezhetek. Nekem és Bes-nek is az életünk. Hogy lesz ez most? Jó, mondjuk egy pörgős táncot meg tudnák tanítani pár embernek… Bes pedig abbahagyná a sportját? Az imádott sportjait?
Még elmélkedtem egy darabig, és amikor úgy éreztem, hogy kellőképp kiáztattam magam, kiszálltam a vízből, szárazra töröltem magam, és a pizsim felkapása után már az ágyban is voltam, és aludtam.

A ház :)



Ház kívülről





Nappali



Konyha



Bes-Nel közös nappalija



Bes szoba




Bes fürdő




Nel szoba



Nel fürdő



Bevezető

Sziasztok!
Meghoztam a bevezetőt. Remélem, vagyis Trixivel reméljük, hogy tetszeni fog nektek a töri.
A komikat várjuk.
Puszi:
  Brigi Bogyó

Twins Story – Bevezető.
(Bessie)

- Gyere. –jelent meg egy kéz a látókörömben, és a rekedtes, elfojtott, összeszorított szájjal hallatott hangok betöltötték a fülemet. –Ne félj. Nem bántalak. Tudod, hogy sosem tenném.
- Nem félek. –álltam fel a segítség nélkül, és belenéztem az aranybarna szemébe. Egy csodálatos, aranybarna szempárba, amik megbabonáztak.
- Ki vagy te? –nyögtem ki.
- Bessie… Tudod, hogy ki vagyok? – nézett rám kétségbeesve.
- Nem. –ráztam meg a fejem.
- Én vagyok az, emlékezz rám, kérlek. Én vagyok az, E…

- Bessie. Bessie. –kezdett el rázogatni valaki. –Bes! Kel már fel! Nem fogok egyedül becipekedni!
- Mi van már? –löktem félre a kezet. –Nellie. Hagyja kérlek.
- Nem. Kelj fel! –kezdett el lökködni újra. –Itt vagyunk.
- Mi? – éberedtem fel. –Végaludtam az utat?
- Ne hisztizz, csak a reptérről idáig aludtál. Vagy ezt is elfelejtetted?
- Bocs. Még nem tiszta minden. Még korán van az elmélkedéshez. –nyújtózkodtam ki, és megdörzsöltem a szemeim. –Lemaradtam valami fontosról?
- Lemaradtál a házhoz vezető útra. Valami csodálatos. –áradozott. –És a házat meg kéne nézned. Anya már bement, de én meg akartalak várni, így csak kintről néztem. És egyszerűen mesés ez a ház. Tudod, mint abban a filmben, amit annyiszor néztünk meg már, és…- kezdett el csacsogni. – És nem hiszem el, hogy egyedül zagyválok mindent. Fel kéne ébredned, így nem olyan jó buli.
- Nel. Fent vagyok, de még nem olyan éber, mint aminek lennie kéne. Nyugi. A házat megnézem. –nevettem el magam, és kiszálltam a kocsiból.
Azonnal egy csodálatos, óriási, és ablakokkal teli ház tárult a szemeim elé. Az alsó emelet falai úgy néztek ki, mintha kővel lennének bevonva, viszont a ház többi részét fa fedte.
- Anya megint kitett magáért. –nyögtem ki végül.
- Ne is mond. Amikor megláttam, alig bírtam visszatartani magam, hogy bemenjek, de mivel megígértem neked, hogy együtt megyünk be, így be is tartom. –mondta büszkén.
- És most örülsz a fejednek, hogy meg tudtál várni? –mosolyogtam rá felhúzott szemöldökkel.
- Pontosan. –nevette el magát, és az ajtó felé húzott.
Felmentünk a lépcsőn, aminek tetején már Anya várt. Hosszú, szőkés haját felkapta a szellő, de anyás mosolya állandóan az arcán ült.
- Végre, Kicsikém, azt hittem már sosem ébredsz fel. –ölelt meg, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Hát, Anya, jól kitettél magadért. –mondtam elismerőn.
- Igen, szerintem is. Nem akarok dicsekedni, de szerintem eddig ez a legjobb munkám. –mosolyodott el.
- Anya. Mindenki tudja, hogy nem lehet sorrendbe állítani a műveidet. –forgatta meg a szemeit Nellie.
- Jól van. De csak hogy tudjátok, ti tartatok csak ilyen jónak. –mosolygott továbbra is.

- Anya. –szóltam rá. –Te vagy a legjobb lakberendező, és az egész világ ismeri a munkáidat. Nem hiába hívnak fel minden nap az ország másik végéről, hogy tervezz meg nekik egy házat, szobát, termet, vagy tudom is én mit.
 - Kicsikéim. Ti semmit sem változtok. –karolt át minket. –Még mindig ugyanolyan csökönyös kis angyalkák vagytok.
- Jaj Anya. –nyafogott Nellie.
- Anya. Csak az igazat hajtjuk, és ezt te is tudod. –nevettem fel. –De nem mehetnénk végre be?
- De. Menjünk. –sóhajtott fel, viszont az ajtó előtt megállt. –Ahogy megegyeztünk, a szobáitok olyanok lettek, amit megterveztetek. Viszont minden más meglepetés. Remélem tetszeni fog.
- Abban biztos vagyok. –kommentálta Nel, és már nyúlt is a kilincsért, a másik kezével pedig karon ragadott.
Együtt léptünk be az új otthonunkba. Ami bent volt… az ledöbbentett. Elénk tárult egy csodálatos nappali. Drappos, sárgás falak, bézs bútorokkal, középen egy fa asztal. Az egyik sarokban egy kandalló.
A nappaliból átmentünk a konyhával egybekötött étkezőbe. Ez Anya ízlése volt. Fa konyhabútorok, márvány kredenc, a konyha közepén egy pult, amin volt a csap, és végig fiókos, és szekrényes volt. A helyiség túl végében volt a mahagóni asztal, négy székkel.
- Akkor most vissza a nappaliba. –karolt át minket Anya, és vitt oda, ahol még nem voltunk. – Igazából idelent nincs olyan sok minden. A nappali, a konyha, a terasz, és a meglepetés.
Megálltunk egy hófehér ajtó előtt, és Anya kitárta előttünk. Egy medence.
- Ez most komoly? –nyögte ki Nellie.
- Igen, Kincsem, komoly. –helyeselt Anya.
- Köszi Anya. –ugrottam a nyakába, és megölelgettem.
- Gondoltam, hogy örültök majd neki. És mivel ugye itt elég hideg szokott lenni, csak fedett lett. Pontosabban a házban van, ha úgy vesszük, így akár télen is jöhettek egyet fürdeni. Na, ezt az emeletet kivégeztük. A második az én birodalmam, valamint a vendégszobáé. Viszont a legfelső emelet csak a tiétek. Remélem tetszeni fog. És most menjetek.
Nem is kellett nekünk több, már rohantunk is fel a lépcsőn, fel a harmadik emeletre. A lépcső azonnal egy kisebb nappaliban ért véget. Szürke bútorok, fehér padló, pink és szürke oldalfalak, míg a plafon világosszürke. Egy szürkés sarokkanapé van az egyik falnál, előtte egy plazma TV, és fekete szőnyeg. Az egyik falon egy erkélyajtó, és azon túl az erkély. Egy óriási, kovácsolt vas erkély. Visszamentünk a falak közé, és ahogy elnézem a ház egyik sarka lehet, így elindultunk balra, egy kisebb folyosón haladtunk. Itt egymással szemben volt két ajtó. Egy pink, és egy piros. Egyértelmű volt, hogy melyik az enyém, így lenyomtam a rózsaszín kilincset, és beléptem a birodalmamba, ami pontosan úgy volt berendezve, ahogy én szerettem volna. Egy tipikus csajos szoba. Pink falak, halványrózsaszín padló, sötétrózsaszín ágy, lila ágynemű. Az ággyal szemben egy polcrendszer rajta a képeimmel és a porcelánjaimmal, és sok üres hellyel, mellette egy hosszabb íróasztal, amin egy nagy plazma TV volt, az asztal túloldalán pedig a laptopom helye, előtte egy kényelmes bőrszék.
A szobámból nyílt két ajtó. Az egyik a fürdőszoba. A falak sötét pink színűek voltak, és a fehér csempével hangsúlyt teremtettek. Egy óriási kád volt a szemben lévő falon, és felette a falban kisebb bemélyedések, lyukak, amibe a fürdős cuccaimat tudom tárolni.
A másik ajtó a gardróbomba vezetett. Csak félig volt pakolva, hisz a másik felét még csak most fogom kipakolni a bőröndjeimből, és persze vásárolni is kell majd.
Kimentem a szobámból, és pont akkor léptem ki a folyosóra, amikor a nővérem is kiért.
- Csere? –vigyorogtam rá.
- Oké, de öt perced van, és ugyanitt találkozunk. –mosolygott rám, és egy gyors helycsere után már a szobájában is voltam.
Ez egy tágas, világos szoba volt. A padló fehér, rajta óriási, piros pöttyöt formáló szőnyegek, és szürke ágy, rajta piros párnákkal. A falon furcsa mintájú tapéta. Ez annyira… Nellie volt. Nála is, mint nálam is, két ajtó nyílt a szobából. Egy gardrób, és egy fürdő. A fürdő fapadló borítású, fehér falú helyiség volt, ugyancsak óriási piros pöttyökkel a padlón, viszont itt még volt pár drapp folt is. A bútorok nagy része fehér, viszont van pár vörös bútor is.
A gardróbba nem is néztem be, az ugyan olyan mind a kettőnknek.
Ugyanakkor léptünk ki a szobából.
- Mi lehet ott? –böktem a folyosó végén lévő fehér ajtós szobára.
- Megnézzük, és megtudjuk. –vigyorodott el, és futásnak eredt, majd benyitott, és ledöbbent.
Akárcsak én.
 - Ez… Ez… - dadogta.
- Ez ugyan olyan, mint a régi mindenünk. –suttogtam. –Teljesen ugyan az a berendezés, mint a régi házban.
- Anya tudta, hogy ez hiányozni fog nekünk. –simított végig a berendezéseken.
Odamentem a futópadjainkhoz, és végigsimítottam a gombokon, megcsodáltam a már megszokott hifit, majd odaléptünk a jól ismert szekrényekhez.
- Kíváncsi vagyok, hogy Anya elhozatta-e ezeket is. –nyitotta ki a szekrényajtót. –Mind itt van.
Mert a szekrényben díjak voltak, mezek és ehhez hasonló dolgok.  
- És itt vannak. –simított végig az anyagon.
- Mint ahogy a trófeák is. –böktem a szekrény felett lévő polcra.
- Mindenünk itt van. –ment oda a képekhez. – A régi osztály, a barátaink, a csapatod.
- Már most hiányoznak. Hogy fognak nélkülem boldogulni? –vigyorogtam rá.
- Hát… nem tudom… A vezető lelép. Majd Tiffany átveszi a terepet. –forgatta meg a szemeit.
- Na, akkor végre boldog lesz. Átkozott szuka. –dörmögtem.

- Még a szivacs szőnyegjeink is itt vannak. –bukfencezett gyorsan.
- Figyi, minden itt van. –mosolyogtam. –Nem gondolod, hogy meg kellene köszönnünk Anyunak?
- De, én is pont erre gondoltam. –vigyorgott rám, és már mellettem is termett, és rohantunk le a lépcsőn.
Anya a konyhában szorgoskodott, de amikor észrevett minket, felhagyott a munkával, és mosolyogva kerülte meg a pultot, és elénk állt.
- Na, hogy tetszenek a szobák?
- Jaj, Anya. –ölelte meg Nellie.
- Köszönjük, hogy áthoztad a kedvenc szobánk pontos mását. –öleltem meg én is.
- Tudtam, Kicsikéim, hogy az a szoba a mindenetek. Tehát úgy gondoltam, hogy arra szükségetek van, és boldogok lesztek tőle. És tádámm. –kuncogott fel. –Az anyai ösztönök mindig bejönnek.
- Anyai ösztönök? –incselkedtem. –Neked most már olyanod is van?
- Nem beszólni, Kicsilány. –koppantott a fejem búbjára. –Attól, hogy nem vagyok egy otthonülős, kötögetős vénasszony, még vannak anyai ösztöneim.
- Anya. Mi örülünk neki, hogy nem vagy egy vén trotty, de az anyai ösztönökig ne menjünk el. –vigyorgott rá a nővérem is.
- Lányok. Látszik, hogy ti ikrek vagytok. –ölelt meg minket. –Na, de most irány kicsomagolni. A bőröndök a kocsiban. A cuccok nagy részét pedig már ideszállíttattam reggelre, és be is pakoltattam őket, szóval csak a bőröndjeitekkel van gond. Ja, meg el kellene mennetek holnap vásárolni.
- Oké Anya. –bólintottunk.
Kimentünk a kocsihoz, behoztuk a csomagjainkat, és a szobánk felé vettük az irányt, hogy kipakolhassunk. Ez az én esetemben órákat fog igénybe venni. Egyrészt, mert rengetek cuccom van, másrészt, pedig szeretek közben gondolkodni. Így előre láthatólag talán éjfélre kész leszek. Most van hét óra, így talán végzek még ma. Ahogy felértem, bekapcsoltam a lap-topom, és indítottam zenét, majd nekiálltam gondolkodni.
Hogy is kerültünk ide vissza?
Vissza… Újra itt… Nos igen, egyszer már éltünk itt. Csak halvány, nagyon halvány emlékeim vannak belőle. Alig voltunk Nellie-vel öt évesek, amikor apa meghalt. Anya még a mai napig azt állítja, hogy egy állat támadta meg.

Anyát rendesen megviselte a dolog, hogy a férje meghalt, így elköltöztünk. El, Florida-ba. Szép hely, az biztos. De a szülőm megint úgy döntött, hogy itt az ideje a költözködésnek. Vissza a szülőhelyhez. Először eléggé lelombozódtunk Nellie-vel, hogy ott kell hagynunk a csapatunk. A saját szurkoló csapatunk. De beletörődtünk. Ha Anyának ez kell a boldogságához, hát legyen. Igaz, boldognak és felszabadultnak mutatja magát, de hiányzik az életéből a szerelem.
Nos… Így Anyára térve… Mindig, mindent megtett nekünk. Lakberendezőként, otthon stylist-ként dolgozik, vagy nem is tudom, hogy erre mi a megfelelő szó. Elég híres lett, így rengeteg megrendelése van, amiben szoktunk neki segíteni, ha netán kifogyna az ötletekből. Ilyen szinte sosem esik meg, de mi mindig csak adjuk neki az ötleteket. Anya olyan, mint én. Szőkés, göndör haj. Anya szerint Nellie Apára ütött. Neki volt barnás, göndör haja, még ha rövidre vágva is hordta.
Az ikertestvérem és közöttem ez az egy feltűnő különbség van. A hajszínünk. Minden másban szinte teljesen megegyezünk. Azért nem teljesen, mert Nel visszahúzódóbb típus, míg én vagyok a nagyon szókimondó, lázadós, határozott fajta. Ő mindenféléről csacsog, össze vissza, míg én inkább csak a számomra fontos dolgokról szoktam mesélni. De akkor le nem lehet állítani.
A tanulmányaink sem ugyanazok. Míg én természettudományokat szeretem, és értem, addig ő a törit, az irodalmat és nyelvtant szereti. Így kiegészítjük egymást. Ha valamelyikünk valamit nem ért, a másik elmagyarázza neki. Amint mind a ketten szeretünk, az a matek. Hisz nagyon könnyen megértjük, és a tanár sem tud belénk kötni.
A suliban a fiúk általában engem szúrtak ki, mert azt gondolták, hogy a szőke a gyengébb. Hát, elég rendesen elszámolták magukat. Sorban elutasítottam a bunkó parasztokat, akik csak a szexre mentek. Így a végén végre rájöttek, hogy engem szépen békén lehet hagyni, így rászálltak a húgomra. Na, a tízedik SMS után - amiben olyan tartalmak voltak, amire még én sem számítottam- felment benne a pumpa, és lekevert egyet az egyik szex mániás állatnak, így megtanulták, hogy a Leaves ikrekkel nem érdemes kikezdeni, mert semmi eredménye nem lesz. Igaz, egy valaki az, aki bármit megtett értem, és minden ellenére szeretett… Michael… De…. Most a költözés miatt nem is tudom, hogy állunk. Egy biztos… hiányzik…
Tizenhét éve élünk ezen a Föld nevű bolygón. Anya szerint a mennyországból jöttünk. Én inkább a Marsra voksolnék. Anya szerint mi igazi romantikus lányok vagyunk, hisz a papírunkon az áll, hogy mi február 14-én születtünk. Én nem látok ebben semmi összefüggést, de ha ő így gondolja, hát legyen.
Oh, te jó ég. A gépemen az óra már 23:45-öt mutat. Azt hiszem, ideje lesz lefeküdni. Már csak egy farmert kell elraknom… és kész is.
Magamra kaptam a pizsimet, és az ágyamba ugrottam, majd a fejemet a kispárnámba nyomtam, és már aludtam is.