33. Fejezet

Sziasztok! 

Itt is a fejezet! Jó olvasást! :)

Puszi,  Trixi

(Nellie)        

Reggel az ébresztőórám hangos csörgésére ébredtem. Laposakat pislogva fordultam át a hátamra, majd nyújtózódások közepette kerestem meg a telefonom. Kikapcsoltam az ébresztőt és mosolyogva fordultam át az oldalamra és pillantottam végig a szobán. A kispárnámat átöleltem a fejem alatt és néhány pillanatig még élveztem a csendet, ami körbevett. A takaró jótékony hatásának köszönhetően, nem nagyon akartam kikelni az ágyból. Ez is csak mostanában lett jellemző rám. Sokkal többet szerettem volna pihenni, elterülni valahol és csak lenni. Alkalom adtán pedig Josh mellkasához bújni és csak ölelni egész nap. 

Végül kikeltem a jó meleg ágyból és a fürdő felé indultam. Elvégezve a szokásos reggeli teendőimet, a kis polcra nyúltam, ahol a vitaminjaim sorakoztak fel, és be is kaptam őket. Még egy pillantást vetettem a tükörképemre majd visszamentem a szobámba és ledobva magamról a pizsamám, a tegnap előkészített ruháim után nyúltam majd magamra kaptam őket. Maradtam a könnyű, kényelmes ruháknál. Vagyis farmer és egy póló, e felé pedig egy pulcsi. Ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy a szél kissé erősebben lengeti meg a fák ágait, ezért úgy döntettem a farmerkabátom is magamhoz veszem. Felkaptam a táskám és a konyhába indultam. 

Elkészítettem a szokásos reggeli kakaóm és az asztalhoz ülve lassan kezdtem kortyolgatni. Étvágyam nem nagyon volt, úgy döntöttem majd a suliban eszem valamit. A pultnál lévő ablakon halványan beszűrődött a napfény kellemes félhomályba vonva a helyiséget. Mindkét kezemmel megmarkoltam a bögrém és ajkaimhoz emelve lassan kortyolgattam a kissé meleg italt. Rengeteg minden jutott eszembe már most reggel, de próbáltam a zavaró tényezőket száműzni és csak a kellemeseket meghagyni. Ebben a segítségemre volt az a gondolat, hogy ma Josh közelségét élvezhetem egész nap. Valamint az a tudat, hogy ez lesz az első olyan alkalom, hogy tudom, hogy még ha nem is teljesen, de mégis hármasban leszünk. Elmosolyodtam és a hasamra simítottam a kezem.

Imádtam a babám, és rettenetesen ragaszkodtam hozzá. Ha valaki benyitott a szobámba automatikusan a kaptam a kezem a hasamhoz. A védelmezési ösztön már most dolgozott bennem, és rettenetesen izgatott voltam, hogy kisfiam vagy kislányom lesz. Kire fog hasonlítani, hogy fog kinézni. A napok többségét ilyen gondolatok elemzésével töltöttem. De mindig arra jutottam, hogy Josh gyermeke csakis csodálatos lehet, már ő maga is egy apró kis ajándék nekem. Nekünk. Még akkor is, ha Josh még nem tud róla. Lepillantottam a hasamra és a mosolyom kiszélesedett. Szerettem volna, ha a hasam már növekszik, ha megérzem a babám mozgását bennem, ahogy rugdalózik. És végtelenül szerettem volna a karomban tartani. Türelmes voltam, de alig vártam, hogy elteljen ez a néhány hónap. 

Mélázásomból testvérem zökkentett ki, aki belépett a konyhába, majd mikor meglátott halványan elmosolyodott. Elvettem a kezem a hasamról és megittam a maradék kakaóm. A mosogatóhoz léptem és beletettem a bögrém, majd Bessie-re néztem, csak egy pohár vizet ivott. Majd kérdőn nézett rám, én pedig felkapva a táskám a garázs felé indultam. Szerettem volna a suliban lenni, Josh közelében, hogy érezzem a közelségét, az ölelését, a szeretetét, a csókjait. Sokkal több szeretetet igényeltem most. Szükségem volt valaki közelségére. Legyen az a testvéremé, az anyukámé, vagy Josh-é. Csak legyen mellettem valaki. 

Bepattantunk a kocsiba, Bess pedig indított. A motor halkan búgott fel a következő pillanatban pedig már ki is lőttünk. Az utat csöndben tettük meg, egyikünk sem szólalt meg, de nem is kellett. Nekem is meg voltak a magam gondolatai és szerintem Bessie-nek is. Ismertem, már annyira, hogy tudjam, Anthony féltékenységét nem igen tolerálja, és meg kell mondani, Anthony furcsa szemekkel néz Seth-re. Bár én sajnáltam szegényt mikor Bessie elmesélte, hogy járt a fiatal srác. Másnap mondjuk állítása szerint már semmi baja nem volt. Csupán fájt egy kicsit az orra, de még be se volt kötve, hogy a szavait idézzem, gyorsan gyógyul és nincs szüksége szakszerű ellátásra. 

Akkor ocsúdtam fel mikor már Bess leparkolt az iskola parkolójában. Mosolyogva fogtam meg a táskám, majd szálltam ki, és a tekintetemmel már a tömeget kezdtem pásztázni. Bessie mosolyogva intett nekem egyet és Anthony felé vette az irányt. Viszonoztam a mosolyát, majd tovább keresgéltem a tömegben, míg végre meg nem találtam, akit kerestem. Táskám az oldalamra csaptam és egyenesen futottam hozzá.

Ajkaimon mosoly játszott, hajamba belekapott a szél ő pedig hatalmas mosollyal az arcán tárta ki a karjait, rám várva. Kacagva repültem a karjai közé és fúrtam fejem a nyakhajlatába. Josh a hajamba puszilt, és átkarolta a derekam, ezzel még közelebb vonva magához. Ujjaim kabátjának cipzár részére fonódtak és közel vontam magamhoz miközben elhajoltam kicsit a nyakától és felpillantottam rá. Pilláim alól láttam, hogy végtelen szeretettel a tekintetében néz rám. Ujjaival végigsimított az arcomon és egy apró csókot nyomott ajkaimra. A végtelen gyengéd mozdulattól úgy éreztem elalélok. Annyira szerettem, hogy arra szavak se voltak. Lehunytam pilláimat és kissé elnyíltak ajkaim. Josh felkuncogott, de ajkaimra hajolt és megcsókolt. Kezeimet felvezettem a nyakára és kissé belemosolyogtam csókunkba, majd mikor elváltam tőle kinyitottam a szemeimet és ragyogó tekintettel néztem fel rá. Ő csak elmosolyodott és a fülemhez hajolva elmormogta, hogy szeret, nekem pedig melegség áradt szét a szívem tájékán. 

Átkarolta a derekam és az épület felé indult. Ugyanazt éreztem mellette, mint a legelső napon. Biztonságot és végtelen nyugalmat. Nekem pedig most erre volt szükségem. Nyugalomra. Jobban, mint bármikor máshol. Fejem a mellkasára hajtottam és belélegeztem illatát, majd engedtem, hogy egy halvány mosoly fusson át ajkaimon. Mivel az első órám történelem volt, ezért hamar el kellett búcsúznunk. Végigsimított arcomon, majd megígérte, hogy keres óra után, és egy röpke csók után, már rohant is az emelet irányába. Mosolyogva néztem utána, majd felcsóválva mentem be a terembe. Kevesen voltak bent, ezért kipakoltam a könyveimet, majd a kezem az asztal lapjára csúsztattam és rájuk hajtottam a fejem. A nyugalom csak néhány percig tarthatott, mert utána beözönlöttek a terembe a többiek. 

A csengetés utáni percben pedig be is lépett a terembe a tanár. Morogva ültetett az első sorokba úgy hat embert és íratott velük röpdolgozatot. Csak megcsóváltam a fejem. Ez a tanár félelmetes volt és valahogy egy görcsöt okozott a gyomromban mikor megláttam. Lehajtottam a fejem és vettem néhány mély levegőt. Percenként pillantottam az órára, miközben tollammal a füzetemen doboltam. Szabadulni akartam óráról, és mikor végre a csengő hangja felhangzott az elsőként pattantam fel és kaptam fel a táskám. Hallottam a tanár morgását, hogy ezért felelni fogok, de nem tudott érdekelni. Kiléptem a teremből és vártam, hogy mikor bukkan fel Josh. Nem is kellett sokat várnom, két erős kéz kulcsolódott a derekamra én pedig mosolyogva fordultam meg. Karjaimat a nyaka köré fontam és ajkaink egy érzéki csókban forrtak össze. 

Így ment egész nap, óráról-órára rohangáltam, szünetekben pedig Josh-sal voltam. Az ebédszünet volt az első, amikor hosszabb időt tölthettünk el egymás társaságába. Kezünket összekulcsolva lépdeltünk az ebédlő felé. Josh kitárta előttem az ajtót, majd beállt a sorba és ebédet vett kettőnknek. Nem kellett amiatt aggódnom, hogy valami olyat választ, amit nem szeretek, mert ez együtt töltött idő alatt, tökéletesen kiismertük egymás ízlésvilágát, és mint megtudtam a túrós sütim lett a kedvence. Mosolyogva állt ismét mellém és léptünk oda barátaink asztalához. Josh kihúzta nekem a széket a tálca letétele után, majd ő is helyet foglalt. 

Mellettem Dina ült, akit Daniel szórakoztatott, mellettük pedig Tina ült elmélázó kifejezéssel. Josh mellett ült Mandy és Thomas, akik halkan beszélgettek, de Mandy egy mosolyt intézett felém. Mellettük ült nővérem, aki rám mosolygott, mellette pedig Jacob foglalt helyett semleges arckifejezéssel, látszólag a mellette ülő Embry próbálta szóval tartani, ami nem igen jött neki össze. A kört Seth zárta, aki Gloriával elegyedett meghitt beszélgetésbe és látszólag kizárták a külvilágot. Elmosolyodtam, ahogy rájuk néztem. Seth valami földöntúli csillogással a tekintetében nézett Glóriára. 

Josh felém nyújtotta az egyik villát, én pedig felvontam a szemöldököm. Elmosolyodott és az ételt feltűzve a villára az ajkaim felé tartotta én pedig mosolyogva hajoltam közelebb hozzá, majd végig a szemébe nézve, haraptam a villára, majd kivettem a kezéből az evőeszközt. Josh egyik kezét a hátamra vezette és lassan húzta fel-le, én pedig mosolyogva tűrtem a kényeztetést. 

-           - Ezek után már csak egy tesink van, szerencsére. – szólalt meg Dina és sóhajtva dőlt hátra a székben. – Bele fogok őrülne ebbe az év végi hajtásba. Dolgozat, dolgozat hátán, valaki mondhatná a tanároknak, hogy emberek vagyunk és nem robotok. – morogta és dühösen összevonta a szemöldökét majd kisöpört egy tincset a szeméből.

-           - Egyetértek. De már nincs sok hátra, csak másfél hónap. – mosolygott bíztatóan vissza Mandy én pedig éreztem, hogy egy gombóc keletkezik a torkomban, ami a nyelést is megakadályozta.

-           - Utána jön a nyár a végtelen hülyülés, napozás, és bulik a haverokkal, töménytelen alkoholmennyiséggel. – vigyorgott Daniel és a táskáját maga mellé dobta, miután eltette az egyik füzetét.

-           - Ebbe több dolog is helytelen volt. – nézett rá Dina fölényesen, Daniel pedig közelebb hajolt és vigyorogva nézett rá – Először is nem hiszem, hogy itt olyan nagy esélyed lehet arra, hogy lebarnulj. Másrészt, ahogy a bizonyítványod megmutatod a szüleidnek, nem hiszem, hogy akárhova is elengednek. – vigyorgott rá, Daniel pedig vágott egy fintort, majd inkább megvonta a vállát.

-           - Ha ő nem, mi még mehetünk bulizni. – csatlakozott a beszélgetéshez Thomas és fölényesen mosolygott Danielre.

-           - Otthon ne merészeljetek hagyni. – háborodott föl az említett én pedig felkuncogtam.

-           - Ne aggódj, ha a többiek nem is, én felhívlak. Kivel fogok inni? – kérdeztem és rákacsintottam, Daniel pedig elvigyorodott. Azt már nem kellett tudniuk, hogy valószínűleg sehova sem fogok menni nyáron. Nem igen bírom a meleget, a terhesség pedig rátesz egy lapáttal a dolgokra. Bár azt sem tudom, mi lesz velem még a nyáron. Felpillantottam Josh-ra, aki mintha olvasott volna a gondolataimba lehajolt és békítőleg megcsókolt. Apró sóhaj szökött ki ajkaimon, ami most a bizonytalanságnak volt köszönhető.

-           - Halljátok ezt srácok? – tette Daniel a kezét a fülére a többiek pedig, többek közt én is zavartan néztem rá. Nem értettük mire akar kilyukadni. – Esküvő harangokat hallok, ez pedig öregem a bilincseid és a láncaid csörgésének hangja. Totálisan is magába bolondított a mi kis Nellie-nk. Nincs menekvés. – vigyorgott Daniel Josh-ra, aki magához húzott és az arcomra adott egy csókot. Én pedig zavartan hajtottam le a fejem.

-           - Eszemben sincs menekülni. Örökre magam mellett akarom tudni. – válaszolt Josh én pedig reménykedve kaptam fel a fejem. Mosolyogva néztem rá, és talán meg is hatódtam, amit betudtam a hormonoknak. Elérzékenyülve pillantottam a sötétbarna szemekbe. Szemem sarkából láttam Bessie amolyan „látod én megmondtam” pillantását.

-           - Ennek örülök. – suttogtam és egy leheletfinom csókot adtam ajkaira.

-           - Meg sem lepődöm, ha nyáron esküvői meghívót kapok. – vigyorgott Daniel és most már a többiek is mosolyogtak. – Esetleg babaváró party kártyát. – nézett rám és kacsintott, én pedig egy percig megmerevedtem. Bessie-re pillantottam, aki nyugtató pillantásokat lövellt felém.

-           - Azért ennyire ne szaladjunk előre. – rázta meg a fejét Dina, én pedig kissé elernyedtem. Nem akartam, hogy a barátaim tudják. Bőven elég volt, hogy anya és Bessie tudták. Lassacskán pedig majd Josh is megtudja. Ha itt az ideje, és én is késznek érzem magam rá.

-           - Talán egyszer majd annak is eljön az ideje, ki tudja. – vont vállat Josh én pedig éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd verni. Küzdöttem az ellen, hogy a reménység feléledjen bennem, de egy hangocska azt kántálta a fejembe, hogy mondd el, mondd el, mondd el. Hinni akartam, hogy Josh örülni fog a babánknak, hogy nem taszít el, hanem velem marad. Felpillantottam rá, és láttam, hogy a barna szemek furcsán csillannak meg.

-           - Fogadjunk! – vigyorgott Daniel és mindenki érdeklődve tekintett rá. Még én is. Danielnek meglehetősen furcsa ötletei szoktak lenni, de ez a stílus teszi szerethetővé.

-           - Mégis miben? – kérdezte Dina unottan és az ételét kezdte piszkálni. Bár egy idő után megunta és fintorogva tolta el maga elől.

-           - Hány gyereketek lesz? – nézett ránk, és a tekintete kettőnk között cikázott. Zavartan tűrtem a fülem mögé egy tincset. – Legalább három. – vigyorgott én pedig elképedtem. Három? Oké, nagy családot szerettem volna, de egyelőre ez a pici is elég volt, aki bennem növekedett, és akiről még senki nem tudott.

-           - Ne túlozz Daniel. – legyintettem és a villámra tűztem egy újabb szelet ételt és ismét enni kezdtem.

-            - Miért? Egyszer említetted, hogy nagy családot akarsz. Ahhoz két gyerek nem elég. – nézett rám és szinte már áthajolt Dina fölött, aki morogva lökte el magától, vagy inkább a dekoltázsától.

-           - Igen, de elfelejted, hogy mi szenvedünk kilenc hónapig egy gyermek kihordásával. Mi érezzük őt, akkor mikor még az apjuknak fogalmuk sincs róluk. Mi hozzuk őt a világra, mi érezzük a fájdalmat. – soroltam fel az érveimet, és közben gondolatomba a kisbabámról kialakított kép kúszott. Daniel elmerengett egy pillanatig majd újra megszólalt.

-           - Igazad van! – bólintott én pedig mosolyogva néztem rá. – Legyen öt. – vigyorgott én pedig már csak nevetni tudtam rajta.

-           - Nellie-nek igaza van. És szerintem két gyermekkel is ugyanolyan boldog lehet az ember. Nem kell kész hadsereg. – értett velem egyet Mandy, Thomas pedig csak mosolygott mellette.

-           - Ugyan. Ismerjük Josh-t is, és Nellie-t is hogy mekkora családot akar. A tények adottak. És mivel Josh minden kívánságát kielégíti a mi kis Nellie-nknek ezért úgy érzem sok keresztszülőn kell gondolkozniuk. – Daniel elővett egy darab papírt és egy tollat – Ugye lehetek én az egyik? – kérdezte és vigyorogva nézett ránk. Látszólag nagyon jól szórakozott.

-           - Ne is álmodj róla! Én leszek az első unokaöcsém vagy unokahúgom keresztanyja. – dobott Bessie egy szalvétagalacsint Daniel fejéhez, aki vigyorogva kacsintott testvéremre.

-           - Szívesen engedem neked ezt a posztot, de attól még keresztapa is kell. – vigyorgott, Bess pedig amolyan „álmodj csak” fejet vágott.

-           - Hogy is jutottunk el a tesitől egészen idáig? – tette fel a kérdést nevetve Tina, Daniel szemei pedig felcsillantak.

-           - Megvan! – kiáltott fel diadalittasan. – Egy egész focicsapatnyi gyereketek lesz. Ami tizenegy kis lurkót jelent, ha nem számítjuk a cserejátékosokat. – vigyorgott majd fel is nevetett megdöbbent arcom látván.

-           - Persze, mi vagyok én malac, hogy ennyi gyereket szüljek? – kérdeztem felháborodva, Josh pedig nevetve karolt át és húzott magához.

-           - Pedig én vevő lennék rá Édesem! – nézett rám mélybarna szemeivel, amikben a következő pillanatban elvesztem. Szívem hevesebben kezdett dobogni, és határtalan boldogságot éreztem, és talán most először voltam úgy vele, hogy minden rendben lesz. Így kell lennie.
Átöleltem a nyakát és vállába fúrtam az arcom. Láttam, hogy Bessie nyugtatóan simít végig Jacob karján, aki hálásan pillantott felé. Elhajoltam Josh-tól és láttam, hogy ebben a percben lépett be az ebédlőbe a Cullen család. Rose szikrázóan mosolyogva nézett rám, eddig nem látott gyengédséggel a szemében. Talán beszélném kéne majd vele, azonban a mai napot csak Josh-sal töltöm. Anthony arca megfeszült, ahogy Bessie felé pillantott, láttam, hogy Bess kezei még mindig Jacob karján pihentek. Fejem hirtelen kaptam Anthony irányába, aki nem reagált semmit, csak megfeszült testtel fordult meg és indult el a testvéreivel, a szokásos asztalukhoz. 

Ezek után semleges témákról beszélgettünk. Az év végi hajtásról, a sok dolgozatról, és hogy mindenkit mennyire megvisel. Felmerült, hogy ki hol lesz a nyáron és hogy mindenképp összejön a csapat és elmegyünk majd együtt is bulizni. Láttam, hogy Bessie sokszor pillant hátra és próbálta felvenni Anthony-val a szemkontaktust, aki rá sem nézett csak futólag. Bess ilyenkor az ujjával hívogatóan hívta ide, de Anthony csak elfordult. Bess nem mutatta ki a csalódottságát, egy ideig még próbálkozott, de aztán a jelzőcsengő felhangzásával inkább felkaptuk a táskánkat és a tornaterem felé mentünk. 

Szerencsére órán semmi megerőltetőt nem csináltuk, belemelegítő körökkel kezdtük majd a többiek fociztak az óra végén. Bess szinte repült a pályán, látszott rajta, hogy örülhet, hogy játszhat. Én egymás után róttam a köröket a pálya körül, ajkaimon elmélázó mosollyal. Sokszor éreztem kényszert arra, hogy a kezem a hasamra simítsam, ám ezt meg kellett állnom. Óra után gyorsan átöltöztem, majd megöleltem testvérem és elköszönve a többiektől mentem a parkolóba. Kilépve a friss levegőre, vettem egy nagy levegőt és Josh felé léptem, aki már az autója mellett állt. Mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót, majd szállt be ő is. 

Az úton egymás kezét szorongattuk és halkan beszélgettünk. Mindenről el tudtunk beszélgetni, ez olyan ritka volt és különleges dolog volt, ami nem minden párnak adatott meg, és a kommunikáció hiányában, voltak sok problémáik, nálunk szerencsére nem volt ilyesmi. Elég volt elkezdenünk és a beszélgetés fonala magától ment tovább. Amikor megérkeztünk a táncstúdió elé automatikusan felragyogott az arcom. Kiszálltunk a kocsiból majd Josh kezét megragadva kezdtem őt húzni be az épületbe ő pedig csak nevetve követett. Odaérve izgatottság lett úrrá rajtam és meghallva a kiszűrődő zenét, éreztem, hogy a vérem felpezsdül, és nem tudok nyugton maradni. Elengedtem kedvesem kezét, aki megállt az ajtónál majd behúzta azt maga mögött, és megállt. 

Én a párom felé lépdeltem, aki a kezét nyújtotta felém. Mosolyogva helyeztem a kézfejem ujjai közé, és élvezettel pördültem ki karjai közül. Közel vont magához én pedig átadtam magam neki, és hagytam, hogy vezessen. Kezeit a derekamra csúsztatta és közelebb vont magához. Testünk összesimult és egyszerre kezdtünk lépdelni az ütemre. Hagytam, hogy a jól ismert és szeretett zene dallama átjárja a testem és ezek után kizártam a külvilágot. Senki nem volt csak a zene, a partnerem és én. Sikerült teljesen kikapcsolódnom és ellazulnom. Ezért imádtam táncolni. A megnyugvást jelentette nekem. 

Josh lakásához menet mosolyogva kulcsoltam össze ujjainkat és hajtottam a vállára a fejem. Viszonylag hamar elértünk Josh lakására, ahol mosolyogva indultam a konyha felé, Josh pedig követett. Feltett szándékom volt, hogy sütök neki, méghozzá a kedvencét. Neki is láttunk, bár a sütésből kacagás és játék lett. Josh a derekamnál fogva húzott magához és a nyakamba csókolt én pedig kacagva próbáltam menekülni, hogy kivegyem a sütit a sütőből. Josh ennyit engedett meg, utána magához húzott, és a tányérra rakott sütikkel együtt a nappaliba mentünk, ahol lehúzott a szőnyegre és etetni kezdett. Mikor keze a hasamhoz ért, hihetetlenül erős kényszert éreztem rá, hogy mindent elmondjak neki, ám mégsem tettem. Egyszerűen nem tudtam. 

Ezek után megkértem, hogy menjünk el sétálni egy kicsit. Josh pedig örömmel tett eleget a kérésemnek. Összekulcsolt kézzel sétáltunk a közeli utcákon. Meghitt csend ereszkedett közénk. A hajamba belekapott a szél, ezzel arcomba sodorva barna tincseimet. Ajkaimon mosoly ült ki, és Josh-hoz préseltem magam. Ő átkarolta a derekam és egy puszit nyomott a fejemre. Egy magas fa árnyékában álltunk meg, Josh maga felé fordított és egy édes csókot nyomott ajkaimra. A sétánk így elnyúlt és lassan már az estéhez közeledtünk ám egyikünk sem bánta. 

A távolban egy anyukát láttam elsétálni, aki babakocsit tolt maga előtt. Benne pedig egy hihetetlen aranyos kislány feküdt. Három éves körüli lehetett. Sötétbarna haja volt és sötétbarna, hatalmas szemei, amik játékosan csillogtak. Mosolyogva nézett ránk, mikor az anyuka eltolta mellettünk nekem pedig nagyot dobbant a szívem.
Felnéztem Josh-ra, aki mosolyogva vizslatott. Arra gondoltam, hogy mennyire más lenne, ha tudná az igazat. Én folyamatosan azt éreztem a közelében, hogy nem csak ketten vagyunk, hanem immár hárman, és mikor engem etet, akkor tulajdonképpen a kisbabánkkal is ezt teszi. Amikor azt mondja szeret, tudnia kéne, hogy nem csak nekem mondja. Amikor elmélázok, tudja, hogy mi miatt teszem, hogy a közelében is nyugodtan a hasamra simíthassam a kezem, és ne kelljen félnem a holnaptól és a jövőtől. 

-           - Josh! – nyöszörögtem. Csak két szót kellett volna mondanom. Két szót, ami alapjában véve megváltoztatja az egész jövőnket. Mert joga volt tudni. Ugyanolyan joga, mint nekem. Mindennél jobban szerettem volna, ha miután hazavisz lefektessen az ágyára, és csak simogassa a hasam. Hogy lássam rajta, hogy izgatott és várja a babánk születését. Josh érdeklődve és talán kicsit aggodalmasan tekintett rám. Még nem álltam kész, nem tudtam, hogy reagálna, ha elmondanám, de tudtam, hogy ha elutasítana, abba jelen pillanatban belehalnék. Leépülnék, és ezt nem engedhettem meg. A kisbabám miatt sem. – Szeretlek! – nyögtem ki végül, elmosolyodott és megsimogatta az arcom.

-           - Én is szeretlek, Kicsim! Örökké! – suttogta és egy csókot hintett ajkaimra, amit most nem tudtam viszonozni. Megszédültem és kétségbeesetten kapaszkodtam meg Josh kabátjában, aki aggódva fonta karjait körém. – Nellie! – hallottam aggodalmas szólongatását, én pedig erőt véve magamon rá néztem.
Haza indultunk, bár Josh egész végig engem vizslatott meglepően aggodalmas szemekkel. Otthon pedig leültetett a kanapéra, én viszont a szobája felé indultam, Josh pedig értetlenül követett, majd becsukta maga mögött a szobája ajtaját és leült mellém az ágyra. Könnyes szemekkel néztem fel rá.

-           - Megígéred, hogy sosem hagysz el? Hogy mindig velem leszel? – kérdeztem suttogva ő pedig kicsit meghökkenve nézett rám. Két keze közé fogta az arcom és úgy beszélt hozzám.

-           - Sosem hagylak el Kicsim! Sem most sem máskor! – jelentette ki suttogva én pedig hittem neki, hinni akartam. Hinnem kellett, mert csak ebbe tudtam kapaszkodni. Szükségem volt erre.

-           - Szeretlek, Josh! Örökké! – suttogtam és lehunytam a szemeimet.

-           - Szeretlek, Nellie! Mindig veled leszek, Kicsim! Örökké! – suttogta. Éreztem leheletét az arcomon, én pedig felsóhajtottam. Kissé kábultan nyitottam ki a szemeimet, ő pedig látszólag erre várt. Mélyen a szemembe nézett, mintha megerősítést akarna adni. Kezeimet a pólójára vezettem és megmarkoltam a gallérját, majd megcsókoltam.

Szükségem volt rá, arra, hogy szeressen. Kívántam őt, foghattam a hormonokra, vagy másra, de így volt. Csak ő tudta, most csillapítani a kétségeket, amik bennem voltak. Féltem. Rettegtem a jövőtől, és nem akartam belegondolni, hogy mi lesz. Csak azt akartam, hogy ebben a pillanatban szeressen. Feledtessen el velem mindent. A segítségével ki tudtam zárni a külvilágot és minden mást el tudtam felejteni. 

Josh kezeivel lágyan simogatni kezdte az arcom, majd ajkaimra hajolt és finoman vette birtokba őket. Tudta, érezte, hogy most gyengédségre és törődésre vágyom. Szorosan összezártam a pilláimat és közelebb préseltem magam hozzá, míg ajkaimmal az övé után kaptam. El sem lehetett mondani mennyire vágytam rá. Lassú, de annál édesebb csókkal ajándékozott meg, amit fokozatosan mélyített el. Kezeit lejjebb csúsztatta az arcomról, majd közelebb vont magához, én pedig egészen addig fészkelődtem, míg az ölében nem kötöttem ki. Átöleltem a nyakát és kiscica módjára bújtam hozzá, Josh kezeit a derekamra vezette és csak csókolt és csókolt. Nem sietett nem kapkodott el semmit, éreztette, hogy törődik velem. Ajkai finoman siklottak végig az enyémen, én pedig átkarolva a nyakát, elnyíló ajkakkal adtam át magam neki. Kezeivel lassan kezdte cirógatni az oldalam, majd ujjait finoman a ruhám alá vezette, és ujjbegyeivel végigsimított a csípőm vonalán. Szívem hevesebben vert, és félő volt, hogy kiszakad a helyéről, izgatottság lett úrrá rajtam, és szinte hallani véltem, ahogy a vérem hevesen száguld ereimben. Kedvesem lassan és fokozatosan ébresztette fel bennem a vágyat, ami csak pihegve tűrtem. Ujjaim csak addig engedelmeskedtek nekem, míg lesimogattam róla az inget és átölelhettem. Nyakhajlatába fúrtam az arcom, majd kis puszikat nyomtam arra a területre. Josh lefejtette rólam a felsőm majd finoman a karjaiban tartva végigfektetett az ágyon. Kezeivel megtámaszkodott mellettem, és mosolyogva nézett rám. Kinyitottam a szemeimet kezem az arcára vezettem, és élveztem, ahogy ujjaim alatt meleg bőrét simogathatom végig. Ujjaimat a hajába vezettem és közelebb vontam magamhoz, hogy megcsókolhassam. Ajkai először alsó majd felső ajkam becézgették. Néhány perccel később pedig már csak azt vettem észre, hogy ő is mellettem van és csókokkal borítja be a testem. Nem tudtam volna megmondani, hogy a ruhák, hogy kerültek le rólunk, de nem is érdekelt. Néma sóhajokkal tűrtem a kényeztetést, ujjaim a lepedőbe markoltak, pilláimat csak nagy nehézség árán tudtam kinyitni. Mámoros tekintettel néztem bele a kavargó sötétbarna szemekbe. Szerelmem lehajolt és finoman megcsókolt. Gyengéden szeretkeztünk kiélvezve minden percét. Megkerestem Josh kezét és összefűztem ujjainkat, aki elhajolt ajkaimtól majd a nyakhajlatomba fúrta a fejét. Így ért el mindkettőnket a gyönyör. Josh mellém feküdt majd magához húzott és egy forró csókot nyomott ajkaimra. Átölelt és miközben a fejét a hajamba fúrta én halványan elmosolyodtam. Egyik kezét a derekamon tartotta a másik a fejem fölött volt. 

Én nem tudtam aludni. Hallottam, ahogy Josh lélegzete szép lassan egyenletessé válik, ebből következtettem, hogy elaludt. Elmosolyodtam és egyik kezem a hasamra csúsztattam. Lehunytam a pilláimat, nem akartam, hogy egy könnycsepp kigördüljön a szememből. A szívem még mindig hevesen dobogott és olyan boldogság áradt szét bennem, hogy féltem a mellkasom már nem bírja el a súlyt. Ez volt életem egyik legszebb és legemlékezetesebb napja. Josh a fejét a hajamba dörgölte, így a kezem gyorsan felcsúsztattam a lepedő mentén a mellkasomhoz. 

-           - Nem tudsz aludni? – kérdezte Josh álmatag hangon én pedig közelebb préseltem magam hozzá. – Ne félj, itt vagyok, Kicsim! És mindig itt leszek! – suttogta majd a kezét elvette a derekamtól és megkereste ujjainkat és összekulcsolta a kezünket. Lejjebb húzta a kezünket, amik a hasamnál kötöttek ki, majd a fejét a nyakhajlatomba temette és egy apró puszit nyomott arra a területre.

-           - Szeretlek! – suttogtam és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le a szemem sarkából. Boldogan adtam át magam a jótékony sötétségnek és találtam magam pillanatokon belül az álmok tengerében, és egy csodálatos álomban.

32. fejezet

Sziasztok!
Nos, gondoltam előbb felteszem a fejezetet :) Trixi támogatta az ötletemet, így itt is van :) 11 oldal lett, duplája, mint ami lenni szokott. Remélem tetszeni fog :)
Puszi

32. fejezet
(Bessie)

„Csak az a férfi féltékeny, amelyik igazán szerelmes.”

A szél körbelengte a testemet, a hajamat az arcomba csapta. Fáztam, de nem érdekelt. Egy bikini felső volt rajtam és egy vékony short. A talpamat sértették az apró kövek, amik a talajt fedték. A bőröm kiborsódzott, a fogaim összekoccantak.
- Lilák az ajkaid. –dörmögte Nellie- Ne csináld, Bessie. Meg fogsz fázni, vagy megsérülsz.
- Az utóbbira nincs lehetősége. –válaszolta Seth- Vigyázunk rá, Nellie. Ne aggódj.
- Nem vagyok már kisgyerek, Hugi. –sóhajtottam, majd közelebb csúsztam a mellettem álló barátomhoz- Te nagyon jó meleg vagy. Sugárzod a hőt.
- Köszönöm. –válaszolta halványan pirulva, miközben az egyik kezét a vállamra vetette- Így van.
- Ugorjunk, srácok. –jelentette ki Embry- Gyere, Bessie. Hacsak nem félsz…
- Én? Dehogy! –válaszoltam, majd a szikla szélére léptem- Nellie, mindent vegyél fel videóra.
- Tiszta hülyék vagyunk. –tekerte a fejét Seth- Miért csak mi hárman ugrunk?
- Mert Jacob beszari. –vont vállat Embry- Nellie pedig fél leugrani, ráadásul hideg van.
- Collin és Brandy lent ülnek, szerintem nem is tudják, hogy ugrunk. Ha tudnák, már itt lennének –mondta tovább a fiatalabb srác, miközben halványan mosolygott- Jared és Kim is lent ülnek, onnan veszik a jelenetet. Quil pedig bébiszitterkedik.
- Paul pedig itt is van. –ért fel a sziklára a srác, majd már le is dobta a pólóját- Mi van? Úgy néztek, mintha szellemet láttatok volna…
- Nem állunk messze az igazságtól. –kuncogtam, majd nyelvet öltöttem rá.
Válaszul felnevetett, majd a cipőit is a pólója mellé hajította.
- Ne aggódj, Hugi. –öleltem meg- Minden rendben lesz, nincs okod félni. Nekem lenne, de én nem félek…
- Persze, mert adrenalin-függő vagy. –fintorgott- Hoztam csereruhát.
- Nálam pedig átöltözhetsz és zuhanyozhatsz. Úgyis közel lakok a parthoz. –mosolygott Seth- Leah meg persze szívesen lát. Ott vár nálunk.
- Rendben. –fogtam meg a kezét- Na, ugorjunk. Ha tovább állunk itt, megfagyok. Jégkockák lesznek a lábaim helyén és úgy nem fogok tudni elrugaszkodni.
- Kamerát indítsd! –intett Paul és Seth mellé lépett.
Hátrafordult, belevigyorgott a lencsébe, intett egyet és egy hátra szaltóval leugrott.
- Ez az, Paul! –kiáltottam fel dicsérően- Ennyire imádja fitogtatni a tudását?
- Igen. Mi jövünk. –jelentette ki Embry- El ne engedd a kezemet, Kislány. Szél fúj, ha nem tudunk időben felhúzni, akkor baj lesz, mert a felérkezésed pillanatában beterít egy hullám.
- Nyugi, Édes. –kuncogtam, majd összefontam az ujjaimat Seth ujjaival is.
- Na hajrá. –kiáltotta Seth- Egy, kettő, három!
Háromra rugaszkodtunk el, és messze elrepültünk a szikla peremétől. Hangos sikoly tört ki a torkomból, arcomra vigyor csúszott. A hajam elrepült az arcom mellett, szállt utánam. A szél gyorsan száguldott a testem körül. Hallottam magam mellől Embry boldog ordítását valamint Seth felszabadult nyögését is. A testemet elöntötte az adrenalin, boldogság futott végig minden sejtemen. A leérkezés kellemetlenebb volt, mint gondoltam. A hidegvíz azonnal összerántotta az izmaimat, a bőröm égett a becsapódás miatt. Lejjebb és lejjebb merültem a hideg vízben, a szemeim pedig kipattantak. A buborékokat láttam egyedül magam körül, valamint a felszínről érkező fényt. A lábaim tehetetlenül kapálóztak, a két fiú húzott még lefelé. Végül megéreztem a szorításukat és rángatásukat, ahogy a felszín felé indultunk. Másodperceken belül a felszínre tértünk, mindhárman nagy levegőt vettünk.
Kisöpörtem az szemem elől a hajamat és diadalittasan elvigyorodtam.
- Király volt! –kiáltottam, hogy Nellie is hallhassa- Annyira szeretlek titeket, srácok!
Megöleltem mindkettőjüket, ők pedig nevetve szorítottak magukhoz. Kellemes volt a forró testükhöz simulni. Most kezdtem csak felfogni, hogy milyen hideg is ez a víz.
- Meg kell ismételni. –jelentettem ki.
- De nem most, Édes. –kuncogott Embry- Ki kell úsznunk. Teljesen átfagytál, lilák az ajkaid is.
Egy perc múlva már a parton ültem, Paul épp egy vastag pokrócot terített a hátamra, a törölközőm fölé.
- Legalább nem vacogsz. –kuncogott, majd felsegített- Jéggé vagy dermedve. Halasztani kellett volna ezt az ugrást egy kicsit. Legalább addig, amíg jobb idő lesz.
- Ugyan. –legyintettem, majd az autó felé indultam- Iszok egy forró teát, lezuhanyozok és semmi bajom sem lesz. Hidd el nekem.
- Ahogy gondolod. –vonta meg a vállát- Seth már hazament, hogy előkészüljön neked. Embry pedig a kocsiban vár.
- Értem.
Öt perc múlva már a Clearwater-lány zuhanyzóból folyt rám a forró víz. Leah a szobájában várt rám, a ruháimmal a kezében. Mialatt én zuhanyoztam, ő is felöltözött.
- Csodásan nézel ki. –mosolyogtam rá, miközben átvettem tőle a ruháimat.
- Köszönöm, Bessie. –válaszolta, miközben a haját igazgatta a tükörben- Kisminkelnél majd? Azt nem szoktam, és nem igazán megy…
- Persze, Leah. Szívesen.
A fürdőbe visszatérve magamra rángattam a hosszú farmert, zoknit, pólót és vastag pulcsit is. A kabátom és sportcipőm lent van a fogason, a bejárati ajtó mellett. A hajamat hagytam leengedve, kihúztam a szemhéjamat és vittem fel egy kis szempillaspirált is. A szájfényem a zsebemben pihent, arra még ráértem.
Leah-t roppant egyszerű volt kisminkelni. Nem pislogott bele, mikor nem szabadott. Nagyon jól bírta, így én is gyorsan és könnyen haladtam. A végeredmény lenyűgözte. Pedig csak a szemeit hangsúlyoztam ki, azt sem nagyon.
- Köszönöm. –ölelt magához.

Paul megvárt minket, így nem kellett sétálnunk a partig.
- Külön bejáratú sofőrünk van. –jegyeztem meg kuncogva, Paul-ra kacsintva.
- Igaz. –bólintott Leah, miközben elmosolyodott. Mosolyogni látni ritka volt, de ma határozottan jó kedve volt. Ennek örültem.
- Bármikor a rendelkezésetekre állok, Hölgyeim. –mondta Paul, majd leparkolt és kiszállt az autóból.
Még az ajtót is kinyitotta nekünk, ráadásul segített kikászálódni az autóból.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára, majd körbe kémleltem a tömeget- Nellie merre lehet?
- Felvegyelek a nyakamba? –kuncogott- Onnan többet látnál.
- A büfés asztal mellett van, Kim szórakoztatja. –adta meg a választ Leah, majd a fejével a hely felé bökött- Tehát Paul, nincs szükségünk a szolgáltatásaidra, de azért köszönjük.
A férfi vigyorogva kihúzta magát, majd szarutált egyet. Elnevettük magunkat rajta, aztán hátat fordítottunk.
- Emily és Sam is itt van. –néztem a pár felé.
- Látom. –fintorgott- Erős vagyok…
- Tudom én ezt, Leah. Tisztellek érte. –szorítottam meg a kezét- Ma érezd jól magad. Szombati tábortüzes parti! Ki kell kapcsolódni!
- Ja, majd kikapcsolódok, ha a fiúknak sikerül meggyújtani a fákat. –mosolyodott el- Kicsit sem vagyok biztos benne, hogy sikerülni fog.
- Akkor majd te mész, és átvállalod helyettük a feladatot. –vontam meg a vállamat- Nem csodálkoznék, ha ez lenne. Mondjuk ez sokat elárulna róluk.
- Hé! –tiltakozott a közeledő srác, arcán halvány mosollyal.
- Nyugi, Seth. Csak vicceltem. –legyintettem.
- Én nem, Öcsi. –tette hozzá Leah. Felnevettem.
- Embry küldi. –nyomta a kezembe a poharat Seth- Nem akart titeket megzavarni, mert szerinte Leah leharapta volna a fejét.
- Igaza van. –bólogatott a lány, majd belepillantott a poharamba- Semmi alkohol?
- Bizony.
- Ráz a hideg? Nem vagy rosszul? Nátha, tüsszögés, torokkaparás? –kérdezte Nellie, mikor mellém ért. A tenyerét a homlokomra helyezte és erősen rászorította. Gondolom a nem létező lázamat akarta ellenőrizni.
- Semmi. –mosolyogtam- Makk egészséges vagyok.
- Azt majd meglátjuk holnap reggel. –fintorgott- Anya ki lesz akadva.
Vállat vontam: nem kell tudnia.

Idegesen toporogtam a homokban. A többiek hangosan nevetve tolták le egymás torkán az alkoholt. Noha nagyon tukmálni sem kellett, ahogy elnéztem. A felnőttek már több órája elmentek, hajnal-felé járt az idő.
- Ha nem akar, akkor nem iszik alkoholt, Paul! –tiltakoztam kissé mérgesen- Mivel nem akar inni, ezért nem iszik. Hiába akarsz a torkán leönteni egy üveg whiskey-t, akkor sem fog menni.
- Megértettem. –sóhajtotta mosolyogva- Pedig tökösebbnek hittelek, Nellie!
- Akkor sem fogok inni. –tekerte a fejét.
Nem volt kérdés, hogy mi miatt nem iszik. Büszke voltam rá, hogy ilyen éretten végiggondolta a terhességét. Nem is volt kérdés: a babát megtartotta. Josh és Anya még nem tudnak rajta. Kell még egy kis idő, míg magában is megérik a gondolat. Megértem, hogy így döntött. A reggeli rosszullétei kicsit enyhültek már, talán a sok vitamin –amit a doki felírt- is segít rajta.
- Akkor Bessie, át kell vállalnod a Húgod adagját is. –tolt elém Embry egy poharat- Nézd, Brandy és Collin is iszik.
- Nem túl dicséretes. –tekertem a fejemet- Nagyon fiatalok még a részegséghez.
- Te sem vagy sokkal idősebb. –szólt közbe az egyikük kissé esetlenül.
- De nem is akarok inni.
- De nincs is választási lehetőséged, ezt tegyük hozzá. –jegyezte meg Paul.

Pár órával később oldottabb társaság vett körül. Nellie Kim társaságát élvezte, aki Jared mellkasának döntötte a hátát. Én továbbra is a fiúk gyűrűjében üldögéltem a pislákoló tűz mellett.
Leah megragadta a karomat és felhúzott.
- Szomjas vagyok, és te is. –jelentette ki. Ezzel üzente, hogy nincs választási lehetőségem: megyek vele.  Mivel a kezemet nem engedte, nem is volt kérdés.
- A fiúk fogadtak. –suttogta- Nem tudom, hogy miben. Az öcsém a főszereplő. Kíváncsi vagyok, hogy mivel égetik le.
- Én is. –mosolyogtam- Biztos nagy durranás lesz.
Egy kólát öntöttem magamnak, Leah valami alkoholt is öntött a sajátjához. Nem akartam megfejteni, hogy mi az. Valami nagy alkoholtartalmú löttynek tűnt, szinte égette a nyálkahártyámat, mikor beleszagoltam a poharába.
- Bessie.
Seth szólt mögülem, megfordultam. Az egész fiú banda engem nézett, én pedig őket vizslattam, így nem láttam, hogy Seth szorosan elém lép majd ajakit az enyémre nyomja. Reakcióra sem volt semmi időm, már épp emeltem fel a kezemet, hogy ellökjem, de karjai a derekam körül kötöttek ki, ajkai az enyémet becézgette. Láttam a vaku villanását, a fényképezőgép jellegzetes hangját.
Seth eleresztett, én pedig nagyot löktem a mellkasán.
- Te nem vagy magadnál. –fújtattam kissé dühösen.
- Azt hiszem ez volt a fogadás. –nyögte Leah kissé bambán.
- A másik opció az lett volna, ha meztelenül körbefutom La-push-t. Sajnálom, Bessie, tényleg. Nem volt választási lehetőségem. –nézett rám kérlelő szemekkel a fiatal férfi, majd vörös arccal nézett a fiúk felé. Szemeiben kissé mérges tűz lobbant, meg tudtam érteni.
- Már mindegy. –legyintettem és Nellie felé fordultam.
Megdöbbent tekintettel meredt rám, talán nem is pislogott a csók óta. Nem csodálom, hogy ilyen állapotban van- én is közel vagyok hozzá.
Megkerestem a szemeimmel a tekintetét. Feléledt és egy lépést tett felém. Közben alig észrevehető módon tátogott. Elsőre ki tudtam venni, hogy milyen nevet mormol: Edmund.
Csak most jutott el a tudatomig, hogy ezért az ártatlan csókért –ami nem is rajtam múlt- milyen nagy felelősséget fogok vállalni.
Ebben a pillanatban szólalt meg az agyamban a vészcsengő, a kezem halványan remegni kezdett. Haza akarok menni!
Leah –szerintem- látta rajtam az érzéseimet. Nem is csodálkoztam miatta. Olyan domináns és erős érzések ötlöttek fel bennem, hogy csoda lett volna, ha nem ül ki az arcomra.
- Azt hiszem az öcsém kicsit rosszat tett most. Inkább futott volna pucéran. –fintorgott, majd halványan rám mosolygott- Ne aggódj, a barátod nem fog kiakadni. Biztosan megérti majd.
- Nem ismered őt. –leheltem, majd lehunytam a szemeimet- Ha elmondom neki, akkor csak jobb lehet a helyzet, nem?
- Mintha valahonnan véletlenül megtudja? Igen. –válaszolta- Ha kárpótol, most azonnal odamehetek, és fejbe rúghatom az Öcsémet. Jót tenne az én lelkemnek is.
- Nem kell, ne tedd meg. –tekertem a fejemet halványan mosolyogva- Megoldom a helyzetet. Csak nem lesz belőle akkora balhé…
- Anthony ki fog akadni! –sipította Nellie, mikor mellém ért- Jelenetet fog rendezni és beveri Seth képét.
- Áh, csak nem!
- De. Egy féltékeny pasi bármire képes, Bessie. Ráadásul ő Edmund. –jelentette ki  meggyőzően Nel, én pedig csak bizakodni tudtam.
- Edmund Cullen a pasid? –meresztette ki a szemeit Leah, majd lehuppant a közeli székbe- Akkor tényleg ne remélj semmi jót. Tőle főleg ne. A családjától sem…
- Anthony nagy jó fiú. Nem értem, hogy miért kell ennyire rám hozni a szívbajt. Nem fog semmit tenni. –sóhajtottam.
- Maximum Seth arca fog kicsit sérülni.
Nellie továbbra is kötötte az ebet a karóhoz. Nem tudtam innentől mit hozzáfűzni a témához. Itt megállt a tudomány. Már a beszédemet fogalmaztam a fejemben, amit Thony-nak mondok el. Jól haladtam. Eddig eljutottam a legfontosabb részhez: „Kedvesem!”
Ha így folytatom, talán még a sajnálom szócskát is el fogom tudni mormolni háromféle nyelven négy megfogalmazásban…

Nem igazán tudtam, hogy hogyan kerültem a part egyik elhagyatott részére. Seth ült mellettem. Kicsit érdekes arckifejezése volt.
- Nem érzek irántad semmit. –jelentette ki az arcomat vizslatva- Barátságon kívül, persze.
- Tudom. Nem is gondoltam semmi ilyesmire. –mosolyodtam el- Nem hibáztatlak, tényleg. Gondolom az ötletgazda Paul volt, aki ez esetben kerítőnőt játszott.
- Igen. –bólogatott- Mondjuk Jacob is kivette a részét a történetből. Collin és Brandy pedig az utolsó csatlósként bólogatott.
- Az „utolsó csatlós” Magyarország volt a második világháborúban, nem? –kérdeztem.
- Úgy emlékszem, igen. –vakarta meg a tarkóját- Rég volt, mikor tanultam. Még általánosban…
- Igen, pontosan. –bólintottam.
- Anthony nagyon ki lesz akadva?
- Remélem nem. –mosolyodtam el- Talán egy kicsit összekapunk… nem tudom, hogy mit rejt a jövő. Minden esetre le fogom beszélni arról, hogy a közeledbe menjen.
- Reméltem. Mondjuk megérdemelném, amit tenne. –sóhajtott fel.
- Ugyan. –legyintettem, majd a vállára döntöttem a fejemet- Szépek a csillagok. Eddig talán még egyszer sem láttam őket itt.
- Most nincs felhő. –kuncogott- Csoda. Ilyenkor lehet a csillagképeket lesegetni. Nézd, ott a kisgöncöl!
- Ott pedig az oroszlán csillagkép.
- Nem látom. –szuggerálta az eget- Ott bizony nincs semmi féle nagymacska!
- De, ott van!
Hiába mutogattam neki, nem látta meg. Így egy idő után feladtam és inkább hátradőltem a homokban.
- Reménytelen eset vagyok. –nevetett.
- Ugyan. –legyintettem- Minden csak hozzáállás kérdése. Ha hiszed, hogy látni fogok, akkor ott is lesz.
- Jé, tényleg. –vigyorgott- Valóban ott van.
- Nem látod, igaz? –kuncogtam. Nemlegesen tekerte a fejét. Mosolyogtam rajta még egy darabig, majd felálltam a homokból. Megpróbáltam felhúzni a homokból, de nem sikerült. Túl nagy és nehéz volt hozzá. Így nevetve estem vissza mellé.
Percek múlva indultunk vissza a többiekhez, ahol zavartalanul folyt tovább a buli.

Hajnalban értünk haza. Nellie azonnal beledőlt az ágyába, én még le is zuhanyoztam előtte. A meleg víz alatt még fáradtabb lettem, alig bírtam magamra rángatni a ruhákat. Mikor párnát ért a fejem, azonnal elnyomott az álom.
A reggel- igazából dél- hamarabb jött el, mint szerettem volna. Kissé morcosan és fáradtan botorkáltam le a konyhába, ahol már nagyban folyt az ebéd-készítés. Pontosabban Anya főzte az ebédet, Nellie pedig az asztalnál ült és őt figyelte. Már meg volt terítve, ahogy elnéztem a natúr csirkén kívül minden készen volt. Anya pedig épp azt pirította, szóval perceken belül hozzá is láthatunk az ebédnek.
- Te még pizsiben? –vigyorgott rám Anya- Meg sem lepődök. Nem gondolod, hogy fel kellene öltözni, Kisasszony?
- Nem. –dörmögtem ásítva, mire halkan felnevettek- Majd magamra kapok valamit ebéd után. Úgyis el fogok menni futni egyet, nem árt egy kis kocogás.
- Gina úgyis hiányol minden reggel, mikor én viszem neki a reggelit. Suliban vagytok már, ő pedig mikor meglát halkan felnyüszít és lehajtja a buksiját. Valami mesésen aranyos olyankor. –áradozott Édesanyám miközben ajkain egy jókora mosoly terült el.
- Tegyünk be neki egy képet rólam. –kuncogtam- Vagy egy babát, ami engem formáz. Nem tudok vele egész nap kint lenni. Egy óra garantált minden nap, nyáron pedig úgyis több időm lesz. Most, hogy cseperedik fel még fárasztóbb. Futni kell utána, labdát hajigálni. El sem tudod hinni, hogy milyen, mikor megragadja a nadrágod szárát és húz. Ha megállsz, kezdi előröl. Minimum hússzor körbeszaladom vele az egész kertet. A végére már ő is elfárad, alig bír menni, de folyton visszahozza azt a nyálas labdát.
- Igazi kölyökkutya. –nevetett fel Nellie- Zizi nem ilyen. Ő lusta és bújós. Mondjuk imádom, mikor a karjaim közé fészkeli magát és dorombol.
- Ha megszületik a baba, le kell mondanod róla. Sőt, a második szemeszter után sem lenne rossz, ha kevesebbet érintkeznél vele. –okította ki Anya, miközben leült közénk.
- Anya! –nyögött fel Nellie, mire ő csak megrázta a fejét.
Sajnálkozóan mosolyodtam el. Tudtam, hogy nehezen fog lemondani róla. De a babáért mindent!

Gina mellettem futott, a pórázt is levettem róla. Már La-push partjait róttuk, a végére csak sétáltunk. Mindkettőnk elfáradt, nehezünkre esett a gyors futás- mármint az én tempómba. Kocogás még belefért, de az sem esett már jól.
Lehuppantam a partra és hátradőltem a homokban. Gina mellém heveredett, kidugta a nyelvét és nagyokat lihegett. Végül felkúszott a fejemhez és a nyakhajlatomba fektette az arcát.
- Soha többé nem futunk le idáig. –jelentettem ki. Mintha a beleegyezését igazolta volna, felnézett és végignyalta az arcomat.
Nevetve töröltem le a nyálát és megsimogattam a pofáját. Túlságosan bájosan nézett rám azokkal az óriási, sötét szemeivel. Végül felpattant és a farkát kezdte el csóválni, a nyelve pedig újra megjelent a szája oldalán.
- Induljunk haza. Ha így folytatjuk, akkor sötétedésre sem érünk oda.
A nyakörvére akasztottam a pórázt és lassan sétálgatva indulunk haza. Végsétáltunk a parton, hallgattam a hullámok halk és kellemesen hangzó csobogását. Néztem a felhőket az égen és fohászkodtam, hogy ne legyen vihar.
Az utolsó két kilométert újra futottuk, így kifulladva értünk haza. Dina azonnal a vizes tálkájához futott, én pedig kíméletlenül vettem el előle. Kiöntöttem belőle az állott vizet és frisset tettem bele.
- Ez jobb, hidd el. –simogattam meg a fejét és magára hagytam.
Bent leoldottam a csuklómról az órát és letettem a szekrényre. Végül hét kilométert tettünk meg és másfél órát voltunk oda. Nem is olyan rossz arány.
- Megjöttél? –kérdezte Anya, mikor beléptem a konyhába. Első utam a hűtőhöz vezetett egy üveg vízért.
- Mint látod. –mosolyogtam rá.
- Hány kilométer lett végül? –állt fel és vett le egy poharat- Igyál ebből, ne üvegből.
- De úgyis megiszom, ami benne van. –tekertem a fejemet- Amúgy ott az óra, nézd csak meg.
Így is tett, így kissé döbbent tekintettel tért vissza.
- Nem gondolod, hogy ez kicsit sok? –kérdezte döbbenten.
- Nem. –tekertem a fejemet vigyorogva- Nellie?
- Szobájában van, ebéd után visszafeküdt aludni. Nem is baj, sokat kell pihennie. –mosolyodott el- Jön Edmund?
- Igen, körül hétre ér ide. –adtam meg a választ- Lezuhanyozok. Ragadok.
Válaszul csak intett egyet, majd nézte, ahogy eltűnök a lépcsőfordulóban.

Most jól esett a langyos, kissé hidegbe hajló víz. Felhevült testemet lehűtötte, lemosta rólam a zavaró izzadságot. A mézes-citromos tusfürdőm pedig kellemes közérzetet is nyújtott, a samponom úgyszintén. Mondjuk a hajmosás másik pozitív következménye a dús és selymes haj, aminek most kifejezetten örültem.
Fel sem tűnt, hogy fél órát álltam a zuhany alatt. További harminc percet a testápoló bemasszírozása és a hajszárítás foglalt el.
Végül frissen és üdén léptem ki a fürdőszobából. Még volt egy kis időm Anthony érkezéséig. Gyorsan beágyaztam, a felesleges dolgokat elpakoltam a szobámból, és felporszívóztam a szőnyeget.
Elégedetten huppantam le az ágyra. Hamarabb jelent meg, mint gondoltam. Az ajtókeretnek támaszkodott és boldog pillantással méregetett.
- Anyukád engedett be. –mosolygott- Épp porszívóztál, gondolom nem hallottad a csengőt. Ide pedig magam is feltaláltam.
- Reméltem is, hogy nem kell idegenvezető. –lépdeltem elé, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Hé, csak ennyi jár? –kérdezte, majd újra magához vont és hosszasan becézgette az ajkaimat.
- Ha többet kérsz, többet kapsz. –vigyorogtam és szorosan magamhoz öleltem.
Öt perc múlva már az ágyamon ültünk. Thony a hátát a támlának támasztotta, én pedig a mellkasának dőltem.
- El kell mondanom valamit. –sóhajtottam, majd szembe fordultam vele.
- Eszedbe jutott egy vicc? –poénkodott, de meglátva komoly pillantásomat elkomorodott- Nem az, igaz?
- Igen. Ez nagyon komoly dolog. Úgy éreztem, hogy ezt el kell neked mondanom.
- Bökd ki, Bessie. Biztos, hogy nem olyan vészes. –bíztatott türelmetlenül.
- Csókolóztam Seth-tel. –mondtam a szemeibe nézve.
Vonásait meglátva inkább elfordítottam róla a tekintetemet. Megvonaglott az arca és kiült rajta a fájdalom. A szemeiben értetlenség tükröződött. A szemem sarkából láttam, ahogy ökölbe szorítja a kezeit- mérges.
- Hogyan? –kérdezte fojtott hangon, közben a falamat kezdte el vizslatni.
- Seth fogadott az egyik barátjával és ezt kellett megcsinálnia. –a választási lehetőséget inkább nem emlegettem fel- Odajött hozzám és egyszerűen megcsókolt.
- Értem. –válaszolta kimérten, majd újra a szemeimbe nézett- Miért nem ellenkeztél?
- Nem volt rá sem időm, sem lehetőségem. Egyszerűen… megcsókolt, még ellökni sem tudtam. Gyorsan történt.
- Ha még egy percig tart, akkor le is feküdtök? –kérdezte, noha látszólag választ nem várt rá.
- Te meg vagy húzatva. –jelentettem ki, majd megráztam a fejemet.
- Clearwater egy kis pojáca. Mennyi mindent meg mer tenni a korcs…
- Anthony!
- Te végképp ne szólj egy szót sem! –rivallt rám, majd felpattant és járkálni kezdett- Mikor történt?
- Tegnap, a bulin. –adtam meg a választ kissé mérgesen- Miért, mit hittél?
- Azt, hogy már egy hónapja viszonyt folytattok. Nekem nagyon úgy tűnik, túl gyanúsak vagytok.
- Pedig nem így van, Mr. Gyanakvó. –gúnyolódtam- Mihamarabb el akartam mondani és meg is tettem. Nem tudok a szemedbe hazudni, most sem tettem.
- Miért kellene hinnem neked? –nézett rám mérgesen- Lehet, hogy most is hazudsz.
- Nem hazudok! –tiltakoztam- Ugyan, Thony! Ismersz.
- Nem tudom, hogy ismerlek-e. Nem tudom, hogy minek higgyek. –tekerte a fejét- Azt meg végképp nem tudom, hogy szeretlek-e.
- Hogy mondod? –kérdeztem döbbentem.
- Jól hallottad.
- Ilyen könnyelműek az érzéseid? –bámultam megszeppenve.
- Nem. Épp ez a baj, Miss. Megcsalom A Barátomat És Még Hazudok Is Neki.
- Nem hazudok! –kiáltottam rá- Honnan veszed ezt a marhaságot, hogy hazudok?
- Látom rajtad.
- Akkor nem ismersz, ha csak ezt látod. –sóhajtottam- Mégis mit tegyek, hogy el hidd?
- Nem kell semmit tenned. –mondta. Ezzel utalva arra, hogy bármit is teszek, úgysem hisz neked.
- Elmondtam. Nem hazudtam. Szeretlek. Megbántam. Seth-tel is megbeszéltem. Miért nem tudod megérteni?
- Oh, még meg is beszélted vele? –gúnyolódott- Ma este már vár? Biztos jó menetet nyomtok le, megvan benned a tehetség és a gyakorlottság.
Megszeppenve álltam előtte. Csak néztem rá nagyra tágult szemekkel, könnyekkel a pilláim alatt. Nagyra tártam az ajtómat és a kezemmel mutattam neki az utat.
- Csak ennyi lenne? Mást nem is tudsz mondani? –kérdezte gőgösen- Nem is vártam mást tőled. Azt hiszem itt a vége.
Bólintottam egy aprót és hagytam, ahogy elinduljon a folyosón. Megtöröltem a szemeimet, majd utána kiáltottam:
- Edmund! Kényelmes az a cipő?
- Igen. –mondta értetlenkedve, majd lepillantott a dorkójára.
- Jó. Akkor akár el is mehetsz benne a fenébe!
Becsaptam a szobám ajtaját majd mérgesen fújtattam egyet.
- Féltékeny, hazug, szeretetre képtelen állat! Önző szemétláda!
Nagyot dobbantottam, végül ledőltem az ágyamra. Szorosan összeszorítottam a szemhéjaimat és ökölbe szorultak a kezeim. Ütöttem egyet a takaróba, magam mellett ott maradt az ütés nyoma.
Ekkor hallottam, hogy elindul az autó.
- Szeretlek. –suttogtam kissé dühösen. Kifarolt a feljáróról, majd gázt adva kilőtte a kocsit.
- Húha.
Nyílt az ajtóm. A döbbenetet kifejező szócska Nellie ajkait hagyta el. Jelenleg én nem csak ennyit tudnék mondani.
- Elmondtam neki a csókot. Kiborult. –mondtam, majd hosszasan mesélni kezdtem az eseményeket.
Egy-egy történésnél ő is hangosan felszisszent, majd szeretetteljesen átölelt.
- Nem akarom elveszíteni őt. –suttogtam sírós hangon, mire gyengéden ringatni kezdett- Úgy szeretem, mint eddig még senkit. Nem akarom, hogy…
Megcsuklott a hangom, nem tudtam tovább folytatni. Halkan sírni kezdtem, a könnyeim Nellie kezére hulltak.
- Minden rendben lesz, Édesem. Nem tudtok egymás nélkül élni.
Reméltem, hogy tényleg így van. Nellie nem bíztatna olyan szavakkal, amiknek nincs valóságalapjuk… ugye?

Másnap reggel kicsit sem vágytam iskolába. De hiába volt minden igyekezetem, az iskola parkolójában kötöttem ki. Körülvett a rengeteg diák, a szorgalmas fiúk és lányok, a boldog ifjúk…
Szomorúan baktattam az épület felé. Láttam, hogy Anthony Emmett társaságában áll az autójuk mellett. Láttam a dühös és fájdalmas pillantását. Így hiába döntöttem pár perccel ezelőtt úgy, hogy reggel bizony beszélni fogok vele… nem jött össze. Egyszerűen nem volt erőm ahhoz, hogy még egy hosszadalmas és roppant fájdalmas ócsárolást végighallgassak.
Beültem a padba és vártam. Első voltam a teremben, a többiek még kint beszélgettek…egy szóval meg sem közelítették a helyiséget.
De legalább most volt időm átnézni a tananyagot és reménykedtem abban, hogy nem lesz számonkérés.
Nem is volt. Ahogy a nap folyamán egyszer sem.

Seth mellettem ült a padon. A suli udvara most tele volt diákokkal, az emberek kiözönlöttek. Az utolsó óránk már meg volt, Seth is csak azért maradt itt, hogy kicsit beszélgessünk. Ennek most kifejezetten örültem. A fiúk- Jacob és Embry- pár méterrel arrébb álltak, pár számomra idegen sráccal vitatkoztak a tegnapi focimeccsről.
- Úgy sajnálom, Bes. –sóhajtott Seth, miután elmeséltem neki a tegnapi veszekedésemet- Nem akartam vitát szítani köztetek.
- Tudom. Nem is hibáztatlak téged, Kölyök. –mosolyogtam rá, majd a fejem újra a vállán kötött ki.
- De ja vu-m van. –jelentette ki.
- Pont ezt akartam mondani. –kuncogtam- De kitalálhatnánk, hogy mivel puhítom meg Őt.
- Menj oda és mondd meg neki, hogy szereted. Választhat, hogy mit tesz. Úgyis futni fog utánad, hidd el nekem.
- Nem tudom, hogy mit higgyek. –fintorogtam, majd lepattantam a padról- Megyek. Nellie már biztosan vár.
- Menj csak. –mosolygott, majd elköszönt.
Csak pár lépést mentem, mikor meghallottam a hangját, ami engem szólít:
- Bessie!
- Igen, Kölyök? –fordultam vissza hozzá. Mosolyogtam.
- Holnap… mesélnél Gloria-ról? –kérte.
- Persze, Seth. –válaszoltam kérkedve- De miért is fontos ez neked?
- Ő… Túlságosan is megfogott ahhoz, hogy hagyjam veszni. –nyögte ki.
Embry és Jacob azonnal felénk kapták a fejüket és tátott szájjal figyeltek minket. Inkább csak Seth-et. Felénk lépdeltek és azonnal letámadták a Kölyköt. Gyorsan elköszöntem és hagytam őket beszélgetni.
- Bessie! –újra Seth hangja csapta meg a fülemet, így még egyszer visszafordultam- Tudod: Szeretlek!
Felnevettem és tekerni kezdtem a fejemet. Hihetetlen. Tudtam, hogy ezt azért mondja, mert meg kell ismételnem a bizonyos szócskát Edmund-nak. Meg is fogom tenni, csak… csak nem most.
Hallottam a tompa csattanást, majd az azt követő hangos női sikolyt és fájdalmas nyögést. Megpördültem és láttam, hogy Anthony Seth felett áll és lerázza az ökléről a fiú vérét. Egy hosszú és cifra káromkodás hagyta el az ajkaimat, majd futólépésben indultam meg a Kölyök felé.
- Nem vagy normális. –lökték távolabb Őt Jacobék- Azt akarod, hogy elintézzük egy súlycsoportban? Azonnal mehetünk az erdőbe, pióca!
Embry hangja indulatos és dühös volt, meg tudtam érteni érte. Ő és Jacob is remegtek- valószínűleg a dühtől.
Edmund rám nézett, majd el is kapta a pillantását. Gondolom nem bírta elviselni a szemeimben tomboló vihart. Arrébb löktem, hogy közelebb tudjak férkőzni a földök fekvő, vérző barátomhoz.
- Az orrod, az orrod. –dadogtam ránézve, mire kábán kinyitotta a szemeit.
- Egy pillanat. –dörmögte, majd a sérült testrészéhez kapott és egy rántás és reccsenés következtében újra a helyén volt.
Csak néztem. Megszólalni sem tudtam. Láttam a barátom fájdalmas arckifejezését, majd azt, hogy Gloria felénk szalad.
- Mi történt? –guggolt le Seth mellé, aki halványan elmosolyodott a lányt látva.
- Kölyök kapott egyet az orrára. –mondtam.
Gloria előkotort a táskájából egy törölközőt és a vérző orra szorította. Seth felszisszent.
- Bocsánat. –suttogta a lány, majd halvány mosoly szaladt át az ajkain.
- Hogy merted azt mondani neki, hogy szereted? –jött az indulatos fújtatás a fülem mellől. Anthony hangja kicsit sem hasonlított ahhoz a lágy dallamhoz, amivel általában beszélni szokott. Megrémített.
Mikor megértettük a szavai jelentését, Seth és én nevetni kezdtünk. Végül csak lehuppantam mellé és úgy kuncogtam. Őt már nem érdekelte a vérző orra, csak hangosan kacagott.
- Azt neked mondja, te szadista, kontrollálatlan balfácán! –mondta, majd elvette az orra elől a törölközőt.
- Mr. Cullen.
Az igazgató hangja azonnal elnémított minket. Edmund felegyenesedett és hallotta az igazgató hangos kiabálását –tőle fél méterre sem állt az igazgató úr-, ami az irodájába parancsolta.
- Azt hiszi, hogy viszonyotok van. –szólt Gloria.
Egyetértően bólogattunk, majd felsegítettem Seth-et.
- Na gyere, hazaviszünk, Kölyök. –ragadta meg a karját Embry.
- Sue ki lesz akadva. –nevetett fel Jacob- Most aztán nekiállhat mosni.
- Leah meg téged lemosni. Azt hiszem bőr sem marad az arcodon. –kacagott Embry.
Még pár szót váltottunk, majd ott hagytam őket. Edmund továbbra is az igazgatói irodában ült. Szerintem onnan nem is fogják egyhamar elengedni.

Este már végeztünk a vacsorával. Kivételesen nem tettem egy csípős megjegyzést sem Jessie jelenléte miatt, sokkal jobban lefoglalt a saját magánéletem. Egész nap ezen forogtak a kerekeim, de nem jutottam semmilyen megoldásra.
A csengő éles és hangos hangja megtörte a csendet. Elzártam a csapot és ott hagytam a mosogatást, hogy kinyithassam az ajtót.
- Szia. –dőlt a keretnek Edmund- Bejöhetek?
- Mi okod lenne rá?
- Kérlek.
- Gyere. –sóhajtottam, majd kitártam az ajtót- Nellie, befejeznéd a mosogatást?
- Majd én befejezem, Bessie. –pattant fel Jessie és már indult is a mosogató felé.
- Kösz. –szűrtem a fogaim között.

A szobámban félhomály uralkodott, így különösen lámpát sem kellett pluszban kapcsolnunk.
- Hallgatlak. –ültem le az ágyamra. Leült mellém és a combomra tette a kezét. Elhúzódtam.
- Hülyeség volt, amit tettem. –sóhajtotta- Ostobaság volt bevernem Clearwater képét.
- Seth a neve. –dörmögtem- Csak ennyiért jöttél? Mert akkor mehetsz is.
- Nem. –tiltakozott- Bocsánatot szeretnék kérni tőled.
- Indok?
- Mondanám magamtól is. –mosolygott, majd folytatta- Olyan sok dolog csúszott ki a számon tegnap este, amit nem gondolok komolyan. Igazad van. Őszinte dolog volt tőled, hogy elmondtad. Nem akartál megcsalni, tudom. Igazából ez nem is számít teljes rangú megcsalásnak… legalább is ez szinte akaratodon kívül történt. Hülyeség volt tőlem minden egyes mondat és tett, amit ebben a másfél napban követtem el. Nem akartam senkinek ártani, csak azt akartam, hogy megérts. Mert szeretlek. Tudom, hogy ezután nem fogod elhinni nekem, hisz ezt elég erősen megcáfoltam… de könyörgök, hogy most az egyszer adj a szavaimra. Vagy ha nem is azokra, engedd, hogy bebizonyítsam az érzéseimet. Ostoba, öntő féreg vagyok. Meg sem érdemlem, hogy megbocsájts.
- Ne sajnáltasd magad. –tekertem a fejemet, majd elmosolyodtam- Féltékeny vagy, Anthony. Ez az összes bűnöd, ami… ami okozta a többit. Azokhoz még kell egy kis idő, míg feldolgozom… de azt hiszem, ha bebizonyítod az érzéseidet, akkor…akkor meg meglátom, hogy elnézem-e a szavaidat.
- Köszönöm. –ölelt magához, majd arcát a hajamba fúrta- Annyira szeretlek.
- Én nem tudom, hogy szeretlek-e. –mondtam a szavait idézve, majd ördögien elvigyorodtam. Ezt nem láthatta, hisz a vonásaim a pólójába voltak rejtve. Mikor elhúzódott- hogy az arcomat lássa- arra már mindegy volt. Pillanatok alatt rendeztem a mimikámat és fa arccal néztem fel a szemeibe.
- Ez most…
- Nyugi, poénkodtam. –kuncogtam, majd újra a mellkasára fektettem az arcomat- Nagyon nehéz volt végighallgatnom az ócsárolásodat. Rettentően bántott…
- Tudom, Édesem. –sóhajtott, majd kezeit a csípőmre simította- Akkor nem gondoltam végig, és… Áh, nem tudok semmi újat mondani, amit eddig ne mondtam volna el.
- Csak szerettem volna, ha tisztában vagy azzal, amit éreztem. –mosolyogtam fel rá- Seth és köztem nincs semmi. Megbeszéltünk mindent, Anthony. Nincs okod a féltékenykedésre. Nem egyszer bebizonyítottam már, hogy nekem csak te vagy.
- Tudom és ostobaság nem bízni benned. –bólogatott.
- Az igazgató mit mondott? –tereltem a témát.
- Kaptam egy figyelmeztetőt. –vonta meg a vállát, mire jókedvűen felnevettem- Hé, ez nem vicces! Otthon mindenki le volt döbbenve.
- Elhiszem. A nagy szent Mr. Cullen igazgatóit kap. –kuncogtam- Komédiába illő jelenet. Gondolom Emmett jót derült rajta. Jaj, látnom kellett volna, mikor megmondod otthon!
- Ugyan. –legyintett- Inkább mondd, hogy Seth hogy van.
- Jól. Kicsit még be van dagadva az orra, holnap szerintem egy tapasz lesz rajta… de semmi extra. Mellesleg mióta is érdekel téged a Kölyök állapota?
- Mióta bevertem az orrát. Meg mióta ráébresztettél, hogy nem érdemes kételkednem a szavaidban. –mosolyogta, majd egy csókot nyomott a homlokomra- Holnap elnézést fogok kérni tőle.
- El is várom. –jegyeztem meg- De legalább ezt is megértem: egy pasi verekedik értem!
Felnevetett, majd vigyorogva nézett le rám. Végül ajkai közelebb kerültek az enyéimhez és újra megcsókolt.
- Sziklát ugrottam. –böktem ki diadalittasan, miközben kipattantam a karjai közül- Van videó is róla. Megnézed?
- Természetesen igen. –mondta, majd érdeklődő pillantással várt, míg a laptopom az ágyamban köt ki- Mikor is volt ez?
- A buli előtt. –adtam meg a választ.
- Akkor nem volt túlzottan hideg?
- De. De nem érdekelt. –vigyorogtam és elindítottam a videót- A többiek igazából meg voltak esküdve arra, hogy másnapra tüdőgyulladással fogom nyomni az ágyamat. De egészséges vagyok, mint a makk!
- Látom. Ugyan úgy pörögsz, mint általában. –mosolyogta- Már hiányzott az energiád.
Nem válaszoltam rá, inkább az arcát a képernyő felé fordítottam. Végül egész csípős és döbbenetet sugárzó kommentárokkal látta el a kis videót, végül óvón magához ölelt.
- Soha többé ne merd megtenni!
- Dehogynem. –kuncogtam- Majd meglátod. Legközelebb egy fejest fogok ugrani.
- Ki is törik a nyakad. –fintorgott- Egyszer nem vagyok veled, akkor is bajba sodrod magadat.
- Akkor is, ha veled vagyok.
- Milyen igazad van. –suttogta elhaló hangon, majd magához ölelt- Szeretlek.
- Hm… talán én is.