9. Fejezet

Sziasztok!
Elmondhatatlanul sajnálom, amiért csak most jön a friss. Sok dolgom volt, és sajnos csak most tudtam megírni. Jó olvasás. 
Puszi, Trixi

(Nellie)

Remek. Megint összevesztünk, és megint megbántottam. Hihetetlen, hogy alig telt el pár nap, és többet veszekedtünk, mint egész eddigi életünkben. Nem akartam megbántani, felhánytorgatni a múltat meg még inkább nem. Tudom, hogy már túltette magát a dolgokon, még sem akartam ezt ilyen kíméletlenül a fejéhez vágni. Nem volt jogom hozzá. 

Sóhajtottam, és felültem az ágyamon. Időközben átjöttem a szobámba, hogy nyugodtan gondolkozhassak egy kicsit. Nem tudom, hogy hová ment Bess, de Edmunddal és Emmettel nem lehet nagy baja. Megcsörrent a mobilom, azonnal utána nyúltam, hogy megkeressem, meg is találtam a táskám legalján. Láttam, hogy ismeretlen szám hív. 

-           - Halló! – szóltam bele bizalmatlanul

-           - Szia Nellie! – hallottam meg Rose kacagását, amin elmosolyodtam.

-           - Honnan tudtad meg a számom? – kérdeztem, miközben elterültem az ágyon. Sejtettem, hogy egy hosszú beszélgetésnek nézünk elébe.

-           - Vannak informátoraim. – kuncogott

-           - Értem. Mi újság? – kérdeztem rá, hogy elkezdjem a beszélgetést.

-           - Mi történt közted meg Bessie között? – kérdezett rá, és hangjában kíváncsiságot, és még valamit véltem felfedezni. Sóhajtottam.

-           - Összevesztünk. De most nem a sulis dolog miatt. Tegnap kimaradtam éjszakára, és ezért berágott. Meg felemlegettem valamit, amit nem kellett volna. – hadartam el gyorsan, nem volt kedvem erről beszélni.

-           - És hol töltötted az éjszakát? Mert suliban sem voltál. Azt hittem beteg vagy. – úgy látszik erre a témára már ő is felélénkült.

-           - Khm. Nos… tudod az úgy volt… - kezdtem el dadogni, miközben a takaró szélét gyűrögettem.

-           - Csak nem egy fiúnál voltál? – kérdezte, és hallottam, hogy mennyire izgatott lett.

-           - Tulajdonképpen arra sem emlékszem, hogy, hogy kerültem ki a klubból. – kezdtem el a mesélést.

-           - Igen? Mondd már! – sürgettet Rose.

-           - Mondom, csak maradj csöndben! – nevettem fel.

-           - Rendben, csendben leszek, csak mondd! – majd hallottam, hogy valószínűleg leült, és türelmesen várt.

-           - Szóval, este elmentem táncolni egy klubba, ahová anya nem engedett el, így kiszöktem. Ott iszogattam, és táncoltam. Majd találkoztam valakivel. Ez a valaki Josh volt. Együtt ittunk, és táncoltunk, jól éreztük magunkat. Aztán egyszer tánc közben megragadta a derekam, közelebb húzott magához, aztán semmi. Innentől se kép se hang. Josh szobájában ébredtem. Ő ott ült tőlem nem messze, elmondta, hogy összeestem, és haza vitt magához. Aztán megreggeliztünk, beszélgettünk, és haza vitt. Ennyi. – meséltem el, röviden a történetet, egyes részeket kihagyva.

-           - Úristen! Ha ez kiderülne a suliba. Mindenki arról álmodozik, hogy Josh legalább köszönjön nekik. Te meg egyenesen az ágyában aludtál. Vagy épp, nem is aludtál. – szinte láttam magam előtt, ahogy Rose elvigyorodik.

-           - Ez nem vicces Rose. Nem történt semmi az égvilágon. – mondtam miközben, még magam is próbáltam meggyőzni erről.

-           - Ugyan már. Mindannyian ismerjük Josh Hartney-t. Egy alkalmat sem hagyna ki, hogy egy lányt az ujja köré csavarjon. – hallottam Rose győzködését.

-           - Én nem vagyok olyan lány Rose. Különben is, Josh nekem nem jön be. – állítottam az igazam, bár ez nem volt teljesen igaz.

-           - Na! – hallottam Rose méltatlan hangját – Egy kicsit sem jön be? Semennyire? – kérdezett rá, én pedig beharaptam az ajkam. Hirtelen szemeim elé villantak a csodálatos barna szemei.

-           - Talán. Egy kicsit. – hallottam Rose örömujjongását – De ez nem változtat semmin. Josh-nak nem tetszik a modora. Tudom milyen típusú fiú, és tudom magamról, hogy nekem nem egy nőcsábászra van szükségem. – mondtam szépen lassan, hogy minden szót felfogjon. Rose csak felhorkant.

-           - Nem hallottál még arról, hogy egy ember képes megváltozni a szerelméért? – ütötte Rose a vasat.

-           - Josh nem szerelemes belém. Honnan veszed ezt a hülyeséget? – kérdeztem szemöldök ráncolva. Rose nem válaszolt. Viszont a következő pillanatban meghallottam, hogy valaki bekapcsolhatta a hifit, ugyanis a zenét még így telefonon keresztül is tisztán hallottam. Majd valaki énekelni kezdett. – Mi történt? – kérdeztem rá. Rose sóhajtott.

-           - Bessie itt van nálunk. És épp szórakoznak a többiekkel. – mormolta.

-           - Bess ott van? – kérdeztem, és felültem. Nem is tudom, mi történt velem.

-           - Igen. És nagyon jól elvannak a fiúkkal. – motyogta. Féltékeny voltam? Talán. Mindig is tudtam, hogy a testvérem sokkal jobban beilleszkedik. De, hogy már ilyen jóba legyen másokkal az nekem kicsit sok volt.

-           - Valami baj van ezzel? – kérdeztem rá, mert sejtettem, hogy Rose-t nem az érdekli, hogy Bess ott van náluk.

-           - Nellie… nem mondta neked Bessie véletlenül, hogy Emmett felkeltette az érdeklődését? – kérdezett rá kertelés nélkül, nekem pedig a tüdőmben akadt a levegő.

-           - Nem! Nem mondott ilyet. – nyögtem ki végül.

-           - Értem. – motyogta – Csak tudod Emmett mostanában minden idejét vele és Edmunddal tölti. És csak… Ő nem ilyen. Soha senkivel nem barátkozott, és mindig fordított időt kettőnkre. Most meg… - megértettem Rose-t, viszont tudom, hogy Bess nem tenne ilyet.

-           - Szerintem emiatt feleslegesen aggódsz Rose. Bess-nek barátja van, és jól megvannak együtt. – mondtam nyugtatólak.

-           - Redben. Talán tényleg csak túlaggódóm a dolgot. – sóhajtott beleegyezően.

-           - És… mit csinálnak a fiúk? – kérdeztem rá, csak, hogy tereljem a témát.

-           - Énekelnek. Bessie, azt hiszem jó hatással van rájuk. – mondta és hallottam, hogy kinyit egy ajtót, majd egy másikat.

-           - Bess mindenkire jó hatással van. Remek lány, tele van energiával. – mondtam, és szemeim elé képzeltem testvérem őszinte, szívmelengető mosolyát.

-           - Igen. Erről mindenki megbizonyosodik, amint egy szót vált vele. – hallottam nyugodt hangját, és a szél suhogását, amiről arra következtettem, hogy kinn van valahol a szabadban, vagy esetleg az erkélyen.

-           - Azt hiszem, lassan megyek. Szerintem Bessie is hamarosan haza jön. – mondtam majd felálltam az ágyról.

-           - Rendben. Eljönnél velem, majd valamikor vásárolni? – kérdezte tőlem.

-           - Igen, persze, majd megbeszéljük, hogy mikor. – mondtam.  – Szia, Rose! – köszöntem el.

-           - Szia, Nellie! Akkor holnap a suliba. – köszönt el, majd letette. 

Kimentem a szobából, és lesétáltam a konyhába. Anya ott tevékenykedett, és szerintem épp a vacsorát csinálta. Mögé sétáltam, és kezem a szemeire helyeztem, láttam, hogy anya elmosolyodik. Akármennyire is haragudott rám, mindig kibékültünk, és megbeszéltük a dolgokat. Imádtam anyával beszélgetni, csak annyira, mint a nővéremmel. Mindent elmondhattam nekik. Anya szinte mindenről tudott, az eddig életemről. 

-           - Jól vagy? – kérdezte tőlem miközben megfordult.

-           - Ha arra gondolsz, hogy Bessie szépen lehordott-e akkor a válasz igen. De igaza volt. – mondtam miközben leültem az asztalhoz.

-           - Meleg szendvicset csinálok. Kérsz? – kérdezte, miközben már a hűtőből vette elő az alapanyagokat.

-           - Persze. Segítsek? – kérdeztem miközben mögé léptem.

-           - Ha szeretnél. – mosolygott rám, majd egy kést nyújtott felém.
Kivettem két szelet kenyeret, a kést a vajba mártottam, majd kenni kezdtem őket. Ezek után telepakoltam, sonkával, sajttal, szalámival. Így tettük be őket sülni. Anya közben elővett két poharat, majd a tejet kivette a hűtőből és teleöntötte a poharakat. A két poharat az asztalra helyezte, majd rakott mellé két kistányért, és intett, hogy üljek le, amíg sülnek a kenyerek.

-           - És, melyik barátodnál aludtál? – kérdezte, miközben leült, és rám nézett. Én a tányért kezdtem fixírozni.

-           - A suliban ismerkedtem meg valakivel. Igazából véletlen volt, mert neki mentem. Egy fiú, Josh-nak hívják, ő amolyan a suli legmenőbb pasija, minden lány oda van érte. – mondtam, és felnéztem anyára, akinek egy huncut mosoly volt a szája szélében.

-           - Vajon neked is tetszik? Hogy néz ki? – kérdezte, miközben felállt és a sütőhöz ment, hogy kivegye a meleg szendvicseket. A tányérokra helyezte őket, majd leült, és kíváncsi szemekkel nézett rám.

-           - Anya! – csattantam fel, és enni kezdtem – Tudod, hogy nem ilyen vagyok. Helyes igen, de nem akarok vele lenni. Tipikus barna hajú, és barna szemű fiú. – mondtam miközben még egyet haraptam a szendvicsemből. – Hm. Ez nagyon finom lett. – motyogtam.

-           - Pont az ideálod. – mormogta anya, mint egy megjegyzést, miközben a rám pillantott, a tányérja felől.

-           - Igen! De nem ő. Soha nem lennék, csak én is egy a sok közül. – mormogtam.

-           - Szóval megfordult a fejedbe, hogy esetleg több is lehetne köztetek. – nézett rám, miközben szemei felcsillantak. Anya mindig is szerette volna, ha kicsit többet mozdulok ki itthonról, és végre találnák magam mellé valakit.

-           - Szerintem mindenkinek megfordulna, aki csak rá néz. – sóhajtottam, majd letettem a szendvicsem a tányérra, és anyára néztem – Tudod, mikor beszélgettünk a lakásán, akkor olyan más volt. Főleg mikor arról kérdeztem, hogy miért ilyen. Sok mindent megtudtam róla, olyat, amit talán más elképzelni sem tud. És… valahogy másként látom őt, mint mások. – mondtam el, mire anya homlok ráncolva nézett rám.

-           - Talán rossz dolgot? – kérdezte és lelkesedése egy perc alatt lecsökkent.

-           - Jaj, nem dehogy. Csak tudod, a szülei sokat utaznak, és látom rajta, hogy bántja, mégsem mondd semmit. Inkább a suliban éli ki magát. – mondtam, anya pedig elmerengett.

-           - Értem. Ha így van, akkor szerintem jót tenni neki, ha beszélgetnél vele, és a barátja lennél. – mondta őszintén, miközben kortyolgatta a tejét.

-           - Nem azt mondtad még valamikor, hogy féri és nő között nincsen barátság. – mondtam felhúzott szemöldökkel.

-           - Szerintem nincs is. De ha az a fiú olyan, mint amilyennek mondod, akkor örömmel megismerném. – mosolygott, én pedig éreztem, hogy az arcom égni kezd.

-           - Köszönöm a vacsorát, azt hiszem, lefekszem. Holnap suli. – mondtam, majd felálltam, betoltam a székem és a tányért a mosogatóba tettem.

-           - Jó éjt Kicsim! – puszilta meg anya a homlokom, majd egy ölelés után a lépcső felé vettem az irányt. 

A lépcsőkön futó lépésben mentem fel, majd a szobámba érve becsaptam magam mögött az ajtót. Az ágyamhoz sétáltam, és lefeküdtem rá, miközben a plafont bámultam. Nem tudtam mi is zajlik le most bennem. Kétség kívül én nem úgy látom Josh-t, ahogy a többiek. Mióta beszélgettünk, és láttam rajta a fájdalmat, és a reménytelenséget, valahogy megváltoztak a nézeteim. Mert ő nem csak egy beképzelt gyerek. Annál sokkal több, sokkal több van annál benne. A telefonom megcsörrent, én pedig utána kaptam. Sms-m jött. Megnyitottam és elolvastam. Mindössze két szó állt benne.

Rózsás éjszakát.
Josh

Nem értettem miért küldi ezt. Aztán meghallottam, hogy csengetnek. Felpattantam az ágyról és lefutottam a lépcsőn. 

-           - Nyitom! – kiáltottam anyának, miközben elértem az ajtót és kinyitottam. Előttem pedig egy futár állt.

-           - Nellie Leaves? – kérdezte tőlem.

-           - Igen, én vagyok. – mondtam miközben a kezében lévő csomagot bámultam.

-           - Ezt önnek küldik. Itt írja alá. – elém nyomott egy papírt, én pedig oda firkantottam az aláírásom, majd megköszöntem, és el is ment.

-           - Ki jött? – kérdezte anya, miközben a kezét törölte.

-           - Csak egy futár.  – mondtam majd a szobámba futottam, és kinyitottam a négyzet alakú dobozt.

Egy gyönyörű vörös rózsa hevert benne. Kivettem, és elolvastam a kis papírt, ami mellé volt rakva. 

Köszönök mindent. Jó volt elmondani valakinek, és örülök, hogy te vagy az a valaki.
Kellemes éjszakát.
Josh

Josh. Még jó pár percig ismételtem a nevét magamban. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem rajta. A hold bevilágított a szobába. Megszagoltam a rózsát és elmosolyodtam. Talán anyának igaza van. Egy biztos, nem hagyom magára bármi is történjen.