8.fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet, remélem örültök neki.
Ki fog derülni, hogy nem is olyan felhőtlen Bessie múltja, mint gondolnátok ;)
Várjuk a kommenteket.
Puszii:
Brigi Bogyó

Twins Story 8. fejezet
(Bessie)

Reggel az órám csörgésére keltem. Lassan felültem, és rengeteg morgás közepette ki slattyogtam a fürdőszobába.
Tegnap kilenc óra után kerültem haza, miután Tom meghívott minket a lakásába. Ott beszélgettünk, míg végül rájöttem, hogy nekem haza kéne kotródnom.
Óriásit ásítottam a tükörben lévő önmagamnak, és fáradtan túrtam bele a hajamba, majd bedugtam a hajvasalót. Még hosszú percekig dülöngéltem a csapnak dőlve, míg végül rávettem magam, hogy valami ruha után kutassak.

Mivel eléggé esőre állt az idő, ezért valami melegebb ruha után kezdtem el kutatni. Felvettem egy fekete farmert, egy világoskék hosszú ujjú pólót, aminek az elején Marilyn Monroe volt. Magamra kaptam egy pár fehér Converse cipőt, és kihalásztam még a fehér bőrdzsekimet is.
Pár perc alatt kivasaltam hosszú hajamat, lágy sminket tettem fel, bekötöttem a kezemet, és már fel is kaptam a táskámat. Lassan mentem le a lépcsőn, a lehető leghalkabban próbáltam közlekedni.
Éreztem, hogy Anya még alszik, gondolom a migrénje miatt, mellesleg nem hallok semmiféle mozgást az egész házban.
Tényleg… akkor Nellie hol lehet?
Aprót ráztam a fejemen, és a konyhába battyogtam. Felkaptam egy almát, és kivettem egy kisüveg üdítőt a hűtőből, majd a táskámba hajítottam őket.
Az ajtó felé vettem az irányt, amit aztán ugyan azzal a lendülettel ki is nyitottam. Az ajtóban –legnagyobb meglepetésemre- Thony állt. Pimasz mosollyal az arcán, hátát nekivetve a falnak nézett rám.
- Szia Cica. –kuncogott.
- Ne cicázz. –tekertem a fejemet mosolyogva.
- Tegnapról rajtam maradt. –vigyorgott, majd benézett mögöttem a házba. –Húgod?
- Gondolom itthon van. Csak még nem készült össze… -rántottam meg a vállam.
- Nincs itthon. –rázta meg a fejét.
- Hát ezt meg… ?- néztem rá értetlenül.
- Ő… akkor már készülődne. Annyira azért ismerlek titeket, hogy tudjam, hogy ő előbb készülne össze, mint te. –nyitotta ki előttem a kocsiajtót.
- Jut eszembe… -álltam meg. –Miért is jöttél el értem?
- Mert nem vezethetsz ilyen kézzel. –tekerte a fejét miközben megfogta a bal kezemet, mire fájdalmasan felszisszentem. –Látod, mondom én.
Megforgattam a szemeimet, és inkább –megelőzve a további veszekedést –bepattantam az anyósülésre.
- Szerintem meg kellene mutatni orvosnak… -motyogta, ahogy beült, és indított.
- És mégis miért? –néztem rá érdeklődőn. – Így is, úgyis be fog gyógyulni, szóval teljesen mindegy.
- Hát nem éppen… -húzta el a száját. –Elfertőződhet, nem normálisan forr össze, kétszer tovább tart…
- Dehogy. –legyintettem –Holnapra már meg sem fogom érezni…
- Azt megnézem. –mosolyodott el.
- Vezetni akkor is tudtam volna… -jegyeztem meg, miközben a tökéletes arcát térképeztem fel.
- Biztosan. –mosolygott. –Tegnap este eléggé rondán nézett ki, szóval inkább nem kell kockáztatni.

- Legalább tesiből kiírsz?
- Ma nincs testnevelésed. –rántotta meg a vállát –Később meg meglátjuk…
- És honnan tudod, hogy nincs tesim? –kérdeztem vissza.
- Megnéztem az órarendünket. –mosolygott.
- Nem is ugyanaz az órarendünk. –vontam össze a szemöldökömet.
- De most már igen. –kuncogott.
- Te meg mit csináltál? –vékonyodott el a hangom.
- Áttetettem az óráimat, hogy mindegyik egyezzen. –mosolygott. –Szóval lesz társad minden egyéb órán is.
- Ott van Nellie… -mondtam lazán.
- A-a… -kuncogott –Megváltozott az órarendje. Újra. Legalább is jövő héttől teljesen más óráitok lesznek…
- De… -motyogtam halkan. –Miért?
- Más szakra jártok. –mondta meggyőzően –És változott az órarendjük. De a tiéd emiatt nem...
- Bonyolult ez nekem. –ráncoltam a szemöldököm.
- Nekem is az volt az elején. –vigyorgott –De most nem magyarázom el. Hosszadalmas lenne.
- Ne is. Korán reggel van… még nem lehet terhelni az agyamat. –nyöszörögtem, és fejemet a hideg üvegnek támasztottam.
Halk nevetést hallottam mellőlem, én pedig felhorkantam.
- Nem vicces. Nem szeretek korán kelni…
A további utat mindennapos beszélgetéssel ütöttük el. A suli előtt épp, mikor ki akartam pattanni, már ki is nyitotta az ajtót.
- Eszméletlen gyors vagy. –kuncogtam, és kiszálltam.

Az emberek elég nagy döbbenettel nézték kettősünket, miközben az iskola épülete felé vettük az irányt.
- Miért néznek ennyire? –mormogta halkan.
- Na, mi van? Nem bírod a feltűnést? –kuncogtam, és meglöktem a vállát.
- Nem arról van szó… -mosolyodott el.
Nem firtattam a dolgot…
~
- Szia Cica. –ült le mellém az ebédlőbe Thony.
Az asztaltársaságom elég furcsa szemeket meresztett rá. Meglepődtek.
- Szia Thony. –kuncogtam –Indulni is akarsz?
- Nem. Bőven ráérünk. –mosolygott, és keze a vállaimon landolt, átkarolva engem.
Megforgattam a szemeimet, és egy utolsó harapás után az almacsutkámat egy zsepibe csomagoltam, és a kuka felé fordultam. Hosszú méregetés után lendítésre emeltem a kezemet, de egy hideg érintés megállította dobásban.
- Úgysem fog menni. –vette ki a kezemből, és egy laza mozdulattal a kukába hajította –Másrészt meg ma megnézetem apámmal a kezedet. Nagyon rémesen fest.
- Nem is. –motyogtam –Jól vagyok. Nem szeretem az orvosokat, úgyhogy csak ne kelljen feleslegesen járkálnom hozzájuk.
- Ez nem felesleges. –tiltakozott azonnal.
- Kivételesen egyetértek Edmund-al. –vigyorgott Gloria.
- Áruló. –tátogtam neki, mire elnevette magát.
- Akkor ezt meg is beszéltük. És csak rajtad áll, hogy mikor indulunk.
- Thony. Úgy is tudod, hogy ha rajtam múlna már rég leléptem volna, hogy aztán elvégezzek egy-két dolgot. –forrongtam.
- Most jut eszembe. –szólt közbe Thomas –Egész nap nem láttam a húgodat.
- Sem Josh-t. –kotyogta Dina.
- Tudom. –mondtam dühösen.
- Ebből következik, hogy együtt vannak valahol. –elmélkedett Thomas.
- Tudom. És remélem amire haza érek otthon lesz. Mert nem tudom, hogy hol lakik Josh, de én fogom onnan kirángatni. –morogtam.
Felpattantam, és kisiettem az épületből. Thony persze jött utánam. Sietős léptekkel mentem a kocsihoz, Thony pedig könnyű szerrel tartotta velem az iramot.
- Ne siess annyira. –kapta el a karomat –Nyugi. Biztos otthon van már.
- Csak szálljunk be, és menjünk. –szorítottam össze a számat.
Nagyon ideges voltam, és dühös. Legszívesebben most ordítottam volna, hogy kiadjam magamból a haragot.
- Meg kell várnunk Emmett-et… -motyogta halkan.
Pár perc múlva már hárman szeltük az utakat. Emmett a hátsó ülésen figyelt minket, és nem szólalt meg, én pedig az ablakon bámultam ki.
- Kíméld majd meg… -sóhajtott fel.
- Felejtsd el. –mondtam azonnal.
Felé fordultam, és nagy szemeket meresztettem rá. Eléggé mérges voltam, ráadásul ezek a szólások sem segítenek.
- Még hogy kíméljem meg! –fortyogtam –Lelépett otthonról.
- Te is megtetted tegnap délután. –mondta, engem félbeszakítva.
- De megkaptam az engedélyt. –szóltam közbe. –És én nem maradtam ki egész éjszakára.
Innentől lezártnak tekintettem a témát, és újra az ablak felé fordítottam a tekintetemet.
Pár perc alatt elértünk a házunkhoz, ott pedig kipattantam a kocsiból. Nagy trappolás közepette indultam meg a bejárati ajtóhoz, de egy hideg kéz váratlanul rántott vissza.
- Megvárunk idekint…- suttogta a fülembe Thony, és egy aprócska puszit nyomott az arcomra, majd tovább engedett.
- Nem kell. Gyertek csak be. –nyitottam ki az ajtót, és a lépcső felé siettem, hogy ott aztán a haragtól hangos lépteimmel feltrappolhassak.
Thony és Em hangtalanul követtek, nem szóltak egy szót sem. Miután beléptünk a csajos nappaliba, hangosan csaptam be magunk mögött az ajtót.
Nellie a kanapén feküdt, fejére egy jeges és hideg dolgot szorított. Az ajtó hangjára felkapta a fejét, és lassan felült. Fájdalmas tekintete találkozott az én dühtől túlfűtött szemeimmel, és azonnal el is kapta rólam a tekintetét, és inkább a földet kezdte el fixírozni.
Ez még jobban feldühített.
- Mégis mit gondoltál? –kérdeztem fojtott hangon.

Thony váratlanul a derekamra tette a kezét, mintha csak vissza akarna fogni, hogy nekiugorjak a testvéremnek.
- Én…én… -makogtak.
- Te? Te? –horkantam fel. –Igen, azt kérdeztem, hogy TE mit gondoltál. Bármily meglepő is. Mert azt tökéletesen tudom, hogy én mit gondoltam,és gondolok most is.
- Tudom, hogy dühös vagy… -motyogta halkan –És teljesen logikusan és jogosan van benned ez az érzés…
- Még szép, hogy.
- Csak kérlek értsd meg a helyzetem…
- Milyen helyzeted? Mi volt az a fontos dolog, ami rákényszerített arra, hogy lelépj itthonról, annak ellenére, hogy anya világosan a tudtodra adta, hogy most nem mehetsz el. –most már felemeltem a hangomat.
- De elmentem. És pont. Ezen már nem lehet változtatni. –állt fel.
- Épp ez az! Szerencséd van, hogy nem történt meg… -kiabáltam vele.
- Oh, mert ezt is csak te kaphatod meg, mi? Nekem ezt sem lehet. –mondta megsértődve.
- Ha te erre vágysz, hát nem akadályozlak meg benne. –suttogtam teljesen ledöbbenve.
- Miért gondolod azt, hogy akárhova elmegyek, velem is meg fog történni, és megerőszakolnak? –ordította.
Csak bámultam rá, miközben szemeimet könnyek lepték el. Az emlékek végigsuhantak a tudatomon, és pár könnycsepp legördült az arcomon.
- Bessie. Sajnálom, én… -makogta, közben közelebb lépett hozzám.
Thony keze is megmerevedett a derekamon, közben újabb könnycseppek folytak végig az arcomon.
- Hagyj békén. –léptem hátra.
Leráztam magamról Thony kezét, és az ajtó felé mentem. Lerohantam a lépcsőn, becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, és az erdőbe vetettem magam.
Csak futottam, és futottam. A zsebemben lévő mobilom megállás nélkül rezgett, én pedig csak szlalomoztam az erdő méretes fái között. Egyszer-egyszer megbotlottam egy kiálló gyökérben, de sorban nyertem vissza az egyensúlyomat, és megakadályoztam az orra bukást.
Végül találtam egy nagy, és terebélyes fát, aminek ágai elég vastagok voltak, és strapabírónak tűntek. Határozottan kezdtem el mászni az ágai között, míg végül elértem szinte a legtetejéig. A fejemet a fa törzsének döntöttem, és letöröltem közben előtörő könnyeimet.
Pár percig ültem itt, míg végül felálltam, és átléptem a mellette lévő ágra.

- Még szerencse, hogy nincs tériszonyom… -suttogtam, közben lenéztem.
Hát… biztos nem úsznám meg éppen, ha innen leesnék…
De ha már itt vagyok, akkor legyen egy kis merészség a dologban. Semmit sem veszítenék…
A másik fa ága jó egy, másfél méterre volt tőlem. Na, most ugrik a majom a vízbe.Felkészültem az ugrásra, mély levegőt vettem, és elrugaszkodtam. Csakhogy a faág végére ugrottam, ami azon nyomban le is törött alattam. Egy gyors mozdulattal sikerült megkapaszkodnom a fölöttem lévő ágba.
- Bessie! Bessie! –hallatszott az erdőből Thony hangja.
- Bes! –ordította Emmett is.
- O-o… -suttogtam.
Ha meglátnak a fa tetején, amint épp próbálok átlendülni a másik ágra, nekem végem. Nem is az esésbe halok bele, hanem abba, hogy ezután ők fognak majd a sírba vinni az aggódási-mániájukkal.
Nagylevegő, beszív, kifúj.
A kezemen lévő seb feszült húzott és lüktetett, vagyis újra felszakadni készült, így nem várhattam tovább. Megpróbáltam a lehető legnagyobb lendületet venni, és lóbáltam magam. Egyre gyorsabban mentem, és áldottam magamat, hogy ilyen kitartóan edzettem. Most nem lenne valami szerencsés, ha gyenge lenne a karizmom, és leesnék.
Eközben Emmett és Thony a fa alá értek, és megkövülne nézték, ahogy himbálózok.
- Bessie! –ordította Thony –Gyere le onnan!
- Oh, ha tudnák. –kuncogtam.
Ekkor értem el azt a sebességet, ami már elég volt, hogy átrepüljek a szomszédos fára, jó pár méterrel arrébbra. Ugrásommal egy időben hangos kiabálásokkal telt meg az erdő. Thony és Em eléggé féltenek.
Erőteljesen csapódtam neki a fa törzsének, de legalább odaértem. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőmet, és elégedetten mosolyodtam el.
- Ez cool volt. –ordítottam a lentieknek, akik most megkövülve figyeltek engem.
Most így utólag leesett, hogy milyen hülye is voltam. Az őrültségemen elnevettem magam, és hangos nevetésem betöltötte az erdőt.
Nem érdekelt, hogy valószínűleg felszakadt a sebem, tele van sérülésekkel a kezem, és a ruhám is tiszta kosz lehet. Csak nevettem.
- De hülye is vagyok én… -kuncogtam.
Lassan felálltam az ágon, és lefelé kezdtem el mászni. Pár perc múlva már a lábamat tettem volna le az avarba, de ehelyett két kéz ragadott meg, és az ölébe kapott.
- Te örült nőszemély. –suttogta Thony a nyakamba –Már azon voltam, hogy felmegyek érted, vagy legalább is lerágom az összes körmömet, amire leérsz.
- Jól vagyok, itt lent vagyok. –mosolyogtam –De letehetnél.

- Nem. A végén még újabb öngyilkos-merényletre szánod rá magad. –motyogta.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy eldobjam magamtól az életemet. –tiltakoztam –Én szeretem az életemet. A múlttal együtt. Ez van. De tényleg letehetnél.
- Majd csak a kocsiban. Most elviszlek Carlisle-hoz, mert a kezeden lévő kötés újra átázott. –mondta dühösen –Te nem tudsz magadra vigyázni. Felszakadt. És most már ha kell bele varrat, ha nem, tetetek bele neked.
- Nem. Nem fogom engedni. –szóltam közbe.
- Innentől nem érdekel, hogy mit szeretnél, és mit nem.
- Tudod, most szívesen behúznák neked egyet. –mosolyogtam rá bájosan. –Emmett, nem vinnél inkább te, ha már le nem tesztek?
- De, persze. –kuncogott, és mellettem termett.
- Nem adom. –mondta tiltakozóan Thony.
- Innentől nem érdekel, hogy mit szeretnél, és mit nem. –idéztem a szavait, egy gunyoros mosoly mellett.
- Oké, oké. –sóhajtott fel –Egyezkedhetünk az orvosi dolgokat illetően.
- Oké, maradok nálad. –kuncogtam.
Válaszul csak megforgatta a szemeit. Emmett pedig jóízűen felnevetett mögöttem.
- Crazy Chicken. –borzolta össze a hajamat Emmett.
- Tudod ám, ki a csirke! –reklamáltam –Az őrült az nagyjából stimmel, de a csirke!
- Kot, kot, kot… -nevetett.
- Thony. –fordultam felé –El kell bujtatnunk Emmett-et.
- Miért?
- Mert mintha azt hallottam volna, hogy viszik a szemetet. –vigyorogtam.

~
Pár perc múlva már a kocsival száguldottunk a Cullen villa felé. Emmett vezetett, míg én Thony-val a hátsó ülésen ültem.
Egy óriási ház előtt parkoltunk le, aminek jó pár fala csak üvegből volt. Még szinte meg sem állt az autó, de Emmett már az ajtót nyitotta ki.
- Nehogy kézbe akarjatok bevinni. –pattantam ki.
- A legtöbb csaj örül az ilyennek. –dörmögte mögülem Thony, miközben a lépcsőn pattogtam felfelé.
- De én nem a legtöbbe tartozom.
- Igen. Te különleges vagy. –jött a suttogás.
Apró vigyor kúszott az arcomra, miközben kinyitották előttem az ajtót.
- Tudom, tudom. Ne is reklamáljak. –sóhajtottam fel, miközben beléptem.
Pár másodperc után előttem is termett egy nagyon szimpatikus, angyalarcú nő.
- Szerbusz Édesem. Esme vagyok. –ölelt hirtelen magához.
- Én is nagyon örülök. –kuncogtam, és bátran öleltem vissza –Engem Bessie-nek hívnak.
- Tudok én már mindent. –tolt el magától –Anyukád jó barátom. Már dicsekedett veletek.
- Ilyen kevéske kis idő alatt összeismerkedett a város két legjobb anyukája? Ez nem semmi. –kuncogtam.
- Jaj, köszönöm Kedvesném. –mosolygott.

- Nagyon szép otthonuk van. –dícsértem meg.
- Ez Esme érdeme. –lépett mellé egy magas, szőkés hajú férfi, akinek keze azonnal Esme derekára siklott. –Én Carlisle vagyok.
- Bessie. –mosolyogtam, és kezet ráztam vele.
- Apu, megnéznéd Bes kezét? –kérdezte Thony.
- Persze, hogyne. –bólintott –Az irodám az emeleten van, feljönnél?
- Természetesen. –bólintottam, és Carlisle után indultam, de közben visszafordultam Thony felé, akinek az arcán egy óriási mosoly volt, és eltátogtam neki: -Gonosz!
Carlisle fent leültetett az egyik székre, és letekerte a kezemről a teljesen átázott kötést.
- Mikor történt? –kérdezte, miközben vizsgálgatta.
- Hát… -mosolyodtam el –Elestem, és elvágtam. Utána az edzésen újra felszakadt…
- Milyen edzésen?
- Kich-boksz. –kuncogtam –Mivel meg volt feszülve,és nem forrt olyan erősen össze, újra felszakadt. Meg ma is.
- Nincs más választásom, mint…
- Na ne. –nyavajogtam.
- Pedig össze kell varrni, legalább is egy részen igen. –motyogta, és már vette is elő a tűt, cérnát, meg az érzéstelenítőt.
Szótlanul tűrtem, míg ellátja a sérülésemet, közben már azt tervezgettem, hogy hogyan is fogom ezt leverni Thony-n.
- Köszönöm. –álltam fel, miután be is kötözte a sérülést, és elkezdte lefertőtleníteni az asztalát.
- Ugyan, ez a dolgom. –mosolygott rám.

- Jöttem érted. –kuncogott Thony.
Pár perc múlva már a nappaliban ültünk, és Em épp a laptop-ját csatlakoztatta a TV-hez.
- Mire készül? –súgtam a mellettem ülő Anthony-nak.
- Nem tudom. –kuncogott.
- Edmund! –jött Esme hangja a konyhából.
- Megyek, anya. –állt fel, és a hang irányába tartott.
- Na, végre kész is. –huppant le mellém a kanapéra, kezében a távirányítóval.
- Várj. A többiek hol vannak?
- Kicsi Bessie…. –kócolta össze a hajamat –Olyan kis butus vagy. Csak négyen vagyunk itthon, plusz Carlisle és Esme. A többiek elmentek va…vagyis vásárolni. És magukkal rángatták Edward-ot.
- Négyen? –kérdeztem vissza.
- Jasper is itthon van. –kacsintott. –De a többiek is meg fognak jönni rövidesen.
- Pár perc múlva itthon lesznek. –huppant le mellém Thony –Most telefonáltak.
- Fiatalok. Azon gondolkodtam, hogy zenélhetnénk egyet. Legalább is egy kis éneklés senkinek sem árt.
Emmett szavaira felcsillant a szemem, és óriási mosoly kúszott az arcomra.
- Van gitárotok? –fordultam feléjük.
- Jaz, hozd le veled a gitárodat is. –kiáltott fel Emmett.
- Oké. –hallottam a hangját, majd egy perc múlva már a lépcső tetején állt, egy Fender gitárral a kezében.
- Nem mondod komolyan… -nyúltam érte.
Azonnal a kezembe adta, én pedig lágyan megpengettem a húrokat.
- Nekem is ilyen van otthon. Csak fehérbe. –simítottam végig a fekete színezésen, és az oldalára csináltatott: I love you, Jasper. –feliraton.
- Alice-től kaptam. –mosolygott.
- Gondoltam. –kuncogtam.
- Na, ki kezdi? –pattant fel Emmett –És milyen számmal?
- Kezdek én. Te választasz. –kuncogott Thony.
- Ez nem jó ötlet. –sóhajtott fel Jasper, és lehuppant a fotelba.
- Nem baj. Vállalom a kockázatot. –rántotta meg a vállát Anthony.

Ebben a pillanatban szólalt meg Bruno Mars- The Lazy Song című számának karaoke verziója.
Kitört belőlem a nevetés, és belecsaptam Emmett pacsizásra feltartott kezébe.
~
Ez így ment egészen addig, amíg a többiek be nem toppantak. Akkor épp én énekeltem Thony-val egy duettet, amit Emmett talált a neten. A végére már csak röhögtünk rajta, így a többiek egy francia Szívből szeretni duettet hallgattak, nevetéssel vegyítve.
- Ezt még megbánod. –huppantam le Emmett mellé, miközben egy nagyot csaptam a tarkójára.
- Most miért? –nézett rám ártatlanul –Inkább gitározz nekünk egyet.
- És mit?
- Akármit. –ült le Alice is.
Apró kuncogás futott végig rajtam. Sorban kezdtem el játszani nekik a népszerű dalokat, és míg én pengettem a húrokat és énekeltem, ők is kiengedték a hangjukat.
Közben Carlisle és Esme is lejöttek, és a lépcsőnél álltak meg. Mosolyogva figyeltek minket.
~
- Akkor jössz? –állt fel Jaz.
- Persze. –mentem utána.
Alice és Jaz közös szobájában kötöttünk ki. Jaz az ágyhoz vezetett, és leültetett rá.

- Na, mesélj. –nézett rám bizakodón.
- Mi lenne, ha inkább kérdéseket tennél fel? –ültem le a földre, és az ágynak dőltem.
- Ő… oké. –sóhajtott fel, és ugyan úgy helyezkedett el, mint én –Mikor is volt ez?
- Körülbelül két éve… -motyogtam halkan.
- És…
- Hogy mi is történt? –apró bólintással jelezte, hogy erre gondolt.
Próbáltam a legkíméletesebben megfogalmazni a dolgokat, és kibámultam az ablakon.
- Persze, ha nem akarod, akkor nem kell elmondani.
- Ne kéresd magad, Jaz. Tudom, hogy hallani szeretnéd a részleteket, hogy aztán továbbadhasd a család többi tagjának is. –rántottam meg a vállamat.
- Én…
- Hagyjuk. Inkább elmondom. Két éve volt… elmentem buliba. Ott…valamit kevertek az italomba. Elkábultam, de még védekeztem egy darabig. Aztán… khm… megvertek. Nem is igazán éreztem, a kábítószer hatására teljesen elbódultam. Először hárman voltak, de a végére csak egy maradt… innen gondolom ki tudod találni, hogy mi történt…
- Én…sajnálom. –motyogta.
- Nem kell. Az évek alatt elegem lett a sajnálatból. Mindenki csak sajnálkozik. Arra senki sem gondol, hogy legkevésbé sincs szükségem rá.
Közben az ajtóhoz sétáltam, és az utolsó szavammal együtt elhagytam a döbbent csendbe burkolózott szobát, és becsuktam magam után az ajtót.
~
- Vigyázz magadra. –nyomott az arcomra egy puszit Thony.
- Meglesz. –kuncogtam.
- A Húgodat kíméld meg. –nyitotta ki előttem a bejárati ajtónkat.
- Jó éjszakát. –mosolyogtam rá.
- Szép álmokat. –kuncogta.
- Neked is.
Ezután becsuktam az ajtót, felszaladtam a lépcsőn, ledobtam a cuccaimat, és a zuhanyzás után magamra kaptam a köntösömet.
Lementem a lépcsőn, egyenesen a konyhába.
Igaz, Esme teletömött a Cullen házban kajával. Sütött palacsintát, gofrit, muffint, és szendvicseket csinált, meg még sorolhatnám. Nem hagyhattam ki azt a sok finomságot.
Így most csak egy kispalack ásványvizet vettem magamhoz. Épp csuktam be a hűtőajtót, amikor Anya tekintetével találtam szembe magam.
- A szívbajt hoztad rám. –mosolyodtam el, és egy puszit nyomtam az arcára –Jól vagy?
- Hát persze. –mosolyodott el –Elmúlt a fejfájás, meg ilyesmi.
- Akkor jó. Anyu, én most megyek, alszok. Fárasztóbb volt a mai nap, mint gondoltam. –tüntetőleg ásítottam egy nagyot, és megdörzsöltem a szemeimet.

- Persze, menj csak. Jó éjt kicsim. –nyomott egy puszit a homlokomra, és ezután már ott sem voltam.
A szobámba letettem az éjjeliszekrényemre az ásványvizet, lekapcsoltam a lámpákat, és az ágyamba dőltem. Pár perc múlva már aludtam is…

7. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, remélem tetszeni fog. Ez nagy alkalom, mert ez az első fejli, amit egyedül írtam meg. :D Jó olvasást.

Puszi, Trixi

(Nellie)

A nap meleg sugarai cirógatták arcomat, ami kellemes érzéssel töltött el. A kertben kinn feküdtem a puha füvön, miközben Zizi bundáját simogattam, ő pedig dorombolva adta tudtomra, hogy élvezi, amit csinálok.
Mindjárt sötétedett és azon gondolkoztam, hogy mivel üssem el az időt. Bes valószínűleg még mindig haragszik rám, és mivel edzésen van egy ideig még ő sem jön haza. Anya pedig kétlem, hogy elengedne valahova, mivel ez egy idegen város, és nem ismerjük a környéket.
Hirtelen ültem fel, mert már tudtam, hogy mit fogok csinálni. Kicsit feszült voltam, és szerencsére tudtam, hogy ezt hol kell levezetnem. Már csak anyát kéne meggyőzni valahogy a dologról. Zizit kivettem az ölemből és a földre helyeztem. Hatalmas szemeivel nézett rám, mintha csak azt kérdezné, hová mész? Olyan aranyos volt, de ha el akartam készülni, akkor igyekeznem kellett, és még anyával is beszélnem kellett.
Öles léptekkel indultam meg az ajtó felé. Magabiztos voltam, és tudtam, hogy a mostani célomtól semmi és senki nem tántorít el. Megteszem, ha kell engedély nélkül is. Bár az kicsit neccesebb lenne, de nem baj. Nem ez lenne sem az első sem az utolsó alkalom. Azért jó, hogy egy napja vagyunk itt és máris ilyesmire készülök, miközben megígértük, hogy jók leszünk anya kedvéért. Már csak abban reménykedhetek, hogy anya elenged és akkor már minden magától menni fog.
Belépve az ajtón egyenesen a konyhába mentem, mivel lassan vacsoraidő volt, arra gondoltam, hogy anya ott lesz, de csalódnom kellett. Akkor hol lehet? Lehet rajzol. Az irodája felé mentem és benyitottam viszont itt sem találtam meg. Akkor végül maradt a szobája.
De anya nem épp olyan állapotban volt ott, mint amilyenre számítottam. Az ágyon feküdt és az egyik kezét a homlokára szorította, szemét lehunyta, és szerintem próbált aludni. Az éjjeliszekrényen egy pohár víz volt és valami gyógyszer. Rögtön leszűrtem a helyzetből, hogy komoly migrénje lehet. Volt már ilyen neki, és akkor sem nézett ki jobban. Bes-szel egész végig ott voltunk mellette, amíg el nem aludt.
Kicsit rossz érzésem volt, hogy ilyen állapotban akarom itt hagyni. Viszont a következő pillanatban a kicsit vadabb és merészebb énem felszínre tört és győzködött, hogy ne foglalkozzak semmivel, ennyi nekem is jár, és ha elalszik, akkor úgysincs rám szüksége. Végülis ez a felem győzött és lassan anya ágya felé kezdtem sétálni, majd leültem mellé és megfogtam az egyik kezét. Anya kinyitotta szemét és rám mosolygott. A lelkiismeret-furdalás mielőtt elhatalmasodott volna rajtam, megsimogattam a kezét és megszólaltam.

-           - Jól vagy? Nincs semmire szükséged? – kérdeztem tőle figyelmesen.

-           - Nem köszönöm, mindjárt elmúlik. – szerettem volna hinni neki, de sajnos tudtam milyen mikor ennyire fáj a feje. – De inkább mesélj valamit. Mesélj a suliról, vannak már barátaitok? Beilleszkedtetek? – anya mindig is ilyen aggódó és figyelmes volt velünk szemben. Kérdéseivel mosolygásra késztetett.

-           - Igen, már vannak barátaink, és nagyon jól beilleszkedtünk. Én személy szerint még a történelem tanárnak is megmutattam, hogy milyen kemény fából faragtak. – vigyorogtam pimaszul anyára, aki rosszallóan nézett rám.

-           - Nem csináltam semmit, csak kihívott felelni, és mikor mindent tökéletesen elmondtam akkor csak hármast akart adni. Én pedig feltettem egy egyszerű kérdést és mivel nem tudott rá válaszolni végül beírta az ötöst. – anya tudta, hogy mindig kiállok az igazamért, legyen bármiről szó.

-           - Azért ezt nem kellett volna, főleg nem az egész osztály előtt. De azért büszke vagyok rád. – mosolyodott el a végére. Imádtam anyát, mindent meg tudtunk beszélni.
Ezek után csendbe burkolóztunk. Míg én azon gondolkoztam, hogy hogyan kérdezem meg anyát erről, addig ő szerintem próbált aludni.

-           - Anya… - kezdtem lassan, mire anya rám kapta a tekintetét.

-           - Mit szeretnél Nellie? – szemei értetlenséget tükröztek, én pedig úgy döntöttem csak egyszerűen kimondom.

-           - El szeretnék menni valahova bulizni és táncolni. – hadartam el gyorsan, épp ezért nem voltam benne biztos, hogy meghallotta, de mikor szemei egy kicsit kikerekedtek és lesápadt akkor már biztos voltam benne, hogy ebből az estéből sem lesz semmi.

-           - Nellie, ha Floridában lennénk elengednélek, ezt te is tudod. Viszont ez egy új város, ráadásul Forks-ban nincsenek is ilyen szórakozóhelyek. Nem engedhetlek el. – anya szemei megbánást tükröztek, de ugyanakkor ott volt benne az anya szigor is.

-           - De anya, el tudnék menni. És nem maradnék ki sokáig. –próbáltam meggyőzni, de úgy tűnt nem értem célba.

-            - Nem Nellie. Fáradt vagyok, ráadásul nagyon fáj a fejem. Maradj inkább itthon és tanulj. – kezét ismét a homlokára tette, és tudtam, hogy a beszélgetésünket lezárt témának tekinti.

Egy szó nélkül álltam fel az ágyról, kimentem, s átmentem a szobámba. Nem adom fel ilyen könnyen, szükségem van most a kikapcsolódásra, és azt csak így találom meg. Mivel, holnap iskola nem akartam sokáig maradni. Csak épp addig, amíg a gondolataim elterelődnek és lazítanék.
Hirtelen ötlettől vezérelve a fürdő felé indultam, majd ott gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Jól esett, ahogy a forró vízcseppek végigfolynak bőrömön. Mivel időm volt bőven, ezért kétszer is megmostam magam, a hajam is megmostam, és miután már mindenem jól kiázott kiszálltam és egy törölközőt tekertem magam köré. A hajam megszárítottam, majd kivasaltam. Úgy döntöttem mást nem csinálok vele.
A gardróbomban valami ruha után néztem. Végül egy fekete tapadós spagetti pántos ruhánál döntöttem, fekete magas sarkúval. Magamra kapkodtam a ruhákat és a fürdőbe szaladtam megcsinálni a sminkem. Nem vittem túlzásba. Szemceruza, szempillaspirál, és egy enyhe szájfénnyel koronáztam meg az egészet.
A szobámba visszaérve a táskámba dobáltam néhány szükséges dolgot, majd bekapcsoltam a laptopom. A keresőbe valami közeli szórakozóhelyet kerestem, amit lassan meg is találtam. Egy papírra leírtam a pontos címet, és azt, hogy-hogy jutok el oda. Csak reméltem, hogy nem most fogok eltévedni.
Lecsuktam a laptopom tetejét, és kinéztem az ablakon, és láttam, hogy már javában sötét van. Így elment volna az idő? Felkaptam a táskám és lábujjhegyen indultam el anya szobája felé. Ereimben csak úgy száguldott a vér, szívem hevesen dobogott, és az adrenalin szintem az egeket verdeste. De mégsem tudtam volna megállni. Volt valami felemelő az egészbe. Élveztem, hogy bármikor lebukhatok, és akár egy hónapig megfosztanak mindentől.

Anya szobáját amennyire halkan csak tudtam, úgy nyitottam ki. Bekukucskáltam a kis résen és örömmel nyugtáztam magamban, hogy elaludt, így semmi veszély nem volt a lebukásra. Visszazártam az ajtót, és szinte rohantam a bejárati ajtó felé, ami most a boldogságom kulcsa volt. Cipőm hangos kopogása visszaverődött a falakról, miközben már a lépcsőn futottam lefelé. Majd elérve az ajtót, majdnem kiszakítottam a helyéről, nem törődtem vele. A kocsihoz futottam és bepattantam, majd azonnal indítottam.
A motor halkan zúgott fel kezeim alatt, majd kifordulva az ösvényre a város felé vettem az irányt. A szórakozóhely, amit kinéztem Seattle-ben volt. Kocsival könnyű megközelíteni, és az út sincs több fél óránál. Az utat csak a lámpák fénye világította meg. Hálát adtam az égnek, amiért most viszonylag könnyen megtettem az utat. A táblák és a fények nagyon sokat segítettek, és nem győztem magamban hálálkodni, amiért egyenesen ideértem.
Leparkoltam a club előtt, ami már kívülről is elnyerte a tetszésem. Egy hatalmas kék tábla hirdette a club pontos tartózkodási helyét. Az írás pedig ebből állt. Little Devils. Vagyis Kis Ördögök. Hm. Azt hiszem ennél találóbb neveket találtak ki Floridában, de nem baj, most ez is megteszi.
Kiszálltam a kocsiból és a bejárat felé mentem. A fiúk utánam néztek, de nem törődtem vele. Most nem ezért voltam itt, és nem is állt szándékomban megismerkedni senkivel. Kecses léptekkel haladtam előre, a bejáratnál szinte rögtön beengedtek. Benn sem kellett csalódnom, pont olyan volt, mint amilyenre kívülről ítéltem volna meg. Jobbra egy hosszú bárpult húzódott, ami előtt tinédzserek hada ült. Ez előtt egy hatalmas hely, ami a táncolok számára volt fenntartva, és leges leghátul pedig néhány box volt, ahol néhány kisebb csoport ült.
Én a bárpult felé indultam, és leültem egy szabad helyre. Azon gondolkoztam, hogy mit igyak. Mivel kocsival vagyok, ezért alkohol kilőve, de akkor mit igyak? Végülis úgy döntöttem, hogy egy pohártól nem lesz semmi bajom.

-           - Egy pohár pezsgőt. – intettem a pultosnak, aki rögtön ugrott is és már hozta is a poharat. Ugyanis ha tisztán ittam és nem kevertem az italokat, akkor teljesen józan maradtam. Üvegeket is megittam belőlük és semmi bajom nem volt. Tapasztalat.

Hamar lehúztam a pohár tartalmát és már kértem is a következőt. Körülbelül a negyedik pohárnál tartottam mikor táncoló tömeg felé kezdtem kacsingatni. A következő percben pedig felcsendült a kedvenc számom hangja. Pörgős dallama bekúszott a fülembe, és lábaim szinte maguktól indultak meg a parkett felé.
Tudtam, hogy ez az este az enyém lesz.
Fiúk hada vett körül alig egy perc alatt. Nem foglalkoztam velük. Igaz néha éreztem magamon egy-egy kezet vagy simítást, de ügyesen elkerültem őket. Nem kezdeményeztem senkinél.
Csupán élveztem, hogy csípőm a zene ütemére mozog, kezeim a magasba csapnak, és hajam ide-oda száll. Mivel tapasztalatom már elég sok volt, ezért nem csak ügyetlenül mozogtam, hanem nőiesen és egy kicsit szexisen. Amivel elértem, hogy a fiúk szájából elismerő szavak jussanak el a fülemig.
Elkövettem egy elég nagy hibát, akkor mikor minden félét kezdtem el iszogatni. Már nem is figyeltem, hogy épp mit adnak a kezembe csak az volt a lényeg, hogy folyékony legyen és lefolyjon a torkomon. Ami még inkább olyan dolgokra sarkalt, ami szerettem volna elkerülni. A végén már csak táncoltam és éreztem, hogy a testemet elönti a forróság.
Viszont a  következő pillanatban két kéz simult a derekamra. A várt hatás, miszerint elhúzódom elmaradt, ugyanis mikor keze hozzámért furcsa bizsergés futott végig egész testemen. Amit mintha ő is megérzett volna közelebb húzott magához. Testem az ő testéhez simult, igaz arcát nem láttam, mégis volt egy olyan érzésem, hogy mindenkinél jobban ismerem. Éreztem a testéből áradó forróságot, ami csak felpezsdített. A zene ütemére kezdtem táncolni, testem szorosan az ő testéhez nyomtam, kezeimmel pedig amennyire tudtam így hátulról átöleltem a nyakát. Csípőm mozgatni kezdtem és szinte semmi mással nem foglalkoztam. Agyam kiürült és csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarom, hogy elmenjen innen.
Éreztem, ahogy teste megremeg mikor csípőm az ágyékához nyomtam és úgy kezdtem mozogni. De én sem akartam, hogy ilyen könnyen vége legyen, még élvezni akartam a közelségét rejtélyes idegenemnek. Ezért kezemmel elengedtem a nyakát, de kezem továbbra is a magasba tartottam, majd fokozatosan guggoltam le elé, és végül ismét felemelkedtem.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, hogy szembenézhessek táncpartneremmel. De arra nem számítottam, hogy egy mélybarna szempár fog rabul ejteni. Barna haja az ég felé meredezett, szemei pimaszul villogtak, és ajkain hatalmas vigyor volt. Egy fekete pólót viselt, és farmert. Döbbenet váltotta fel az eddigi eksztázist. Nem gondoltam volna, hogy pont vele fogok itt találkozni.
Közelebb lépett hozzám és arca pár centiméterre volt az enyémtől. Forró lehelete súrolta arcom. Éreztem bódító illatát, ami teljesen elvette azt a maradék józan eszem is. Kezei a derekamra csúsztak és nagy meglepetésemre elkezdett a bárpult felé húzni.
Engedelmesen követtem és azon gondolkoztam, hogy mit is akar pontosan tőlem.

-           - Nellie. – ejtette ki olyan lágyan a nevem, hogy lábaim megremegtek, de lehet, hogy csak beképzeltem, ezt betudtam az alkohol hatásának. – Rendelj bármit a vendégem vagy. – nézett a szemembe Josh. Egy pillanat erejéig még szemeztünk aztán a pultoshoz fordultam, és tettem amire Josh kért.

Ezek után még elmentünk táncolni. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, élveztem Josh jelenlétét. Nem beszéltünk sokat, most sokkal inkább testbeszédet használtunk, ami félreérthetetlen módon közölte velünk testünk akaratát. Azonban én nem adtam magam ilyen könnyen. Táncoltam és jól éreztem magam, de nem léptem túl azt a bizonyos határt.
végül arra lettem figyelmes, hogy Josg megragadja a derekam, majd egyik kezével a állam alá nyúl és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Barna szemei megigéznek, nem tudok másfelé nézni, még ha akarnék sem. Arca veszélyesen közel került az enyémhez, és egyre közelebb jött, ajkaink már majdnem találkoztak mikor…

~

Reggel arra ébredtem, hogy a nap bevilágít a szobába és ezzel minden álmot kiűz a szememből. Morcosan fordultam a másik oldalamra, mikor megéreztem, hogy mennyire hasogat a fejem. Automatikusan oda kaptam a kezem és keservesen felnyögtem. Felültem az ágyban és végre kinyitottam a szemem. De nem az én szobámmal találtam szemben magam. Ez a szoba inkább fiús volt, a barna és a fekete színek uralkodtak benne. Az ágy mellett egy kis éjjeliszekrény volt, az ágyal szemben pedig egy tv. Az mellett pedig egy asztal rajta könyvekkel és egy laptoppal.
Majd végig néztem az ágyon, amiben aludtam. Fehér ágynemű húzat volt felhúzva, kimondottan gyönyörű volt, viszont csak ekkor néztem végig magamon. Egy szál fehérneműben voltam. A takarót azonnal magam elé húztam és gondolkoztam. Hogy történhetett ez meg? Egyáltalán hol vagyok? És mi történt az éjjel? Arra még emlékszem, hogy elmentem bulizni és találkoztam… Josh-al, táncoltunk, de aztán… semmi. Hiába gondolkoztam görcsösen nem emlékeztem semmire. Vajon mi történt?

-           - Örülök, hogy végre felébredtél. Elég sokat aludtál, bár ez érthető a tegnap este után. – hallottam egy kellemes, de ugyanakkor viccesen csengő hangot. Azonnal abba az irányba kaptam a fejem, láttam, hogy Josh ott áll előttem karba tett kézzel egy pimasz vigyorral a képén. Úristen. Vajon mit akart ezzel mondani? Nem. Az nem lehet.

-           - Mi történt? Mit keresek itt? És egyáltalán hol vagyok? De a legfontosabb te mit keresel itt? – a kérdések csak úgy záporoztak belőlem, és hirtelen nem is tudtam melyik a legfontosabb. Csak választ akartam rájuk kapni, és megtudni mi történt tegnap este.

-           - Nem emlékszel semmire? Kár, pedig nagyon jól szórakoztunk. Amúgy én hoztalak haza, mármint hozzám. Ez az én szobám. Mivel eléggé kiütötted magad, ezért jobbnak láttam elhozni téged. De arra nem gondoltam, hogy ilyen állapotban is látlak téged. – az-az idegesítő vigyor még mindig ott volt az arcán. Én viszont leragadtam a mondata elején. Jól szórakoztunk? Ez alatt vajon mire gondolt? Ugyan Nellie ne légy hülye, biztos nem beszélgetettek az éjjel. Jaj, csak remélem, hogy nem csináltam semmi hülyeséget.

-           - Hogy érted, hogy jól szórakoztunk? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben próbáltam megőrizni a hidegvérem, ami elég nehéz volt, ezért kezeimmel görcsösen szorongattam a takaró szélét.

-           - Úgy, ahogy mondtam. Tudod tegnap sikerült egy teljesen más oldaladat megismernem, ami őszintén nem nagyon hittem, hogy egyáltalán létezik. De te bebizonyítottad, hogy igenis van. Olyan voltál, mint egy kis vadmacska. – a szemeim kikerekedtek és most volt az a pont mikor már nem bírtam tovább. Miért nem beszél világosan?

-           - Megtennéd, hogy nem rébuszokban beszélsz? Mégis mi a fene történt az éjjel? Tudni akarom Josh. – hangom magasabb volt a kelleténél. Bár már egy hülye is összerakta volna a történetet.

-           - Nyugi Nellie. Először is hozok egy fejfájás csillapítót és aztán minden elmondok. – Josh megfordult készen arra, hogy elhagyja a szobát, azonban én kis híján ráordítottam.

-           - Nem kell semmilyen gyógyszer. Csak mondd el, hogy mi történt tegnap. – hisztérikus hangom betöltötte az egész szobát, szemeim kétségbeesést tükrözhettek. Igaz a fejem ordított a gyógyszerért, most mégis fontosabb volt megtudnom az igazat. Josh arcáról lefagyott a mosoly. Közelebb jött majd leült az ágyra és kezével meg akarta fogni az enyémet, azonban én elhúzódtam előle. Ő sóhajtott egyet majd beszélni kezdett.

-           - Nem történt semmi, ha ez aggaszt. Teljesen kiütötted magad, épp táncoltunk mikor összeestél, valószínűleg a sok alkohol miatt. Arra gondoltam, hogy haza viszlek, de aztán meggondoltam magam, és végül ide hoztalak. A kocsidat haza vitettem. Téged pedig lefektettelek aludni. – fejezte be a mesélést, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről.

-           - De, ha én itt aludtam, akkor te hol voltál egész éjjel? – tettem fel a kérdést, ami hirtelen jutott eszembe. Kicsit rossz érzés volt, hogy kitúrtam a helyéről.

-           - Ne aggódj! Én végig itt voltam melletted, semmit sem aludtam. Mivel már hajnal volt mikor eljöttünk, inkább leültem és néztem, ahogy alszol. Tudod nagyon aranyos vagy olyankor. – mosolyodott el, én pedig éreztem, hogy pirosodni kezdek. – A ruhád a fürdőben van – mutatott egy ajtó irányába – Ott vissza tudod venni, és le tudsz mosakodni. Mielőtt megkérdezed én vettem le rólad, gondoltam kényelmetlen lenne abba aludnod – rántotta meg a vállát – Amíg te felöltözöl én készítek valami reggelit. – állt fel az ágyról majd utoljára rám nézett és kilépett a szobából. Egy ideig még néztem utána majd végül rávettem magam, hogy kiszálljak az ágyból.
Arcom újra elöntötte a pír, ahogy arra gondoltam, hogy Josh így látott. A fürdőbe menet megmostam az arcom és kifésültem a hajam. Ami nem tudom, hogy Josh-nak miért van, ráadásul pont keféje, de ő tudja. Visszavettem a ruhám, viszont a lábam már fájt, ezért a cipőm kézbe kaptam és úgy indultam lefelé. Nem igazán tudtam merre mehetnék, de mikor megláttam egy csigalépcsőt, arra mentem és lementem. Lent megéreztem a tojás illatát, ezért hagytam, hogy szaglószervem vezessen. Végül megtaláltam a konyhát. A cipőm letettem az ajtóban és beléptem a tágas helyiségbe. Josh amint meglátott elmosolyodott, majd elém lépett és egy pohár vizet adott a kezembe meg gyógyszert. Rámosolyogtam és azonnal lenyeltem. Josh intett, hogy üljek le, miközben a rántottát szedte két tányérba. Az asztalon már két pohár narancslé díszelgett. Josh lerakta elénk a tányérokat és jóétvágyat kívánt. Nem gondoltam volna, hogy tud főzni. Legyen csak szó rántottáról. Viszont a következő pillanatban ez az elméletem megdőlt. Amint lenyeltem az első falatot, arcomra valószínűleg egy fintor ült ki. Josh-al egyszerre kaptunk a pohár narancslé felé és ittuk ki a pohár tartalmát. Majd egymásra néztünk és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Az étel ugyanis kegyetlenül sós volt.

-           - Azt hiszem a reggeliből nem lesz semmi. – Josh vágott egy fintort, ami egy aranyos kisfiús arcot adott neki.

-           - Ne aggódj, majd én összeütök valamit. – mosolyogtam rá és felálltam az asztaltól.

-           - Ugyan ne fáradj. – állt fel ő is miközben a kukába hajította a reggelit.

-           - Nem fáradság én sem akarok éhen halni. Csak mutasd meg, mi hol van. – mondtam neki, mire ő elkezdte mondani. Végül közös megegyezés alapján maradtunk az egyszerű pirítósnál. Amíg ő elővette a vajat és a lekvárt addig én a kenyeret sütöttem.

-           - Hm. Ez isteni lett. – motyogta Josh miközben még egyet harapott a kenyeréből.

-           - Ne túlozz, ezt nem lehet elrontani. – mosolyogtam rá.

-           - Ne persze. Én még arra is képes vagyok, hogy odaégessem, komolyan. – nézett a szemembe komolyan Josh, én pedig felnevettem.

-           - Amúgy a szüleid nincsenek itthon? – kérdeztem rá két harapás közben. Josh pedig elkomorult.

-           - Ők szinte sosincsenek itthon. Apa fontos vállalkozó, ezért szinte állandóan utazik. Sosincs egyhelyben, nagyon ritka mikor haza jön. Anya pedig szokás szerint mindig elkíséri. – Josh megrántotta a vállát. Én pedig egyre figyelmesebben hallgattam. – Már megszoktam. Általában csak fontos ünnepekkor vannak itthon, de akkor sem többet, mint egy vagy két hét. – láttam, hogy mennyire feszélyezi ez a téma. Nekem pedig hirtelen össze álltak a kirakós darabjai. Ő a suli legmenőbb sráca és látszólag ezt ki is használja, de belül teljesen más. Csak nem akarja, hogy megismerjék, ezért használja ki a nőket.

-           - Szóval ezért? Ezért vagy ilyen? – kérdeztem rá végül. Szemeit rám kapta én pedig lesütöttem a tekintetem.

-           - Ilyen vagyok Nellie, már nem fogok megváltozni. Nincs, aki miatt megváltozzak. Senki sem ismer, és ez jó is így. – felpillantottam rá, és láttam, hogy a tányérját fixírozza. Ezek után csendben voltunk. Majd elmostuk a tányérokat és Josh mondta, hogy hazavisz. A kocsijában ülve is csendben voltunk. Csupán annyi ideig beszéltünk, amíg elmondtam, hogy hol lakunk. Josh megállt a házunk előtt és leállította a motort. Felé fordultam, és láttam, hogy ő is engem néz. Szemeibe néztem, amik még most is elbűvöltek. Nem értettem, hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű szemei.

-           - Hát… köszönök mindent. Nagyon rendes volt tőled, hogy elhoztál és még nálad is aludhattam. – mosolyogtam rá, és őszintén örültem, hogy viszonozza.

-           - Én köszönök mindent. A finom reggelit, és a beszélgetést, jó volt elmondani valakinek. – mosolygott, én pedig bólintottam. Egy ideig még egymást néztük aztán rávettem magam, hogy végre kiszálljak a kocsiból és egy utolsó pillantás után megfordultam és benyitottam a házba.
Nem tudtam, hogy mit kapok még ezért. Eddig nem volt példa arra, hogy kimaradjak egész éjszakára, anya nyílván halálra aggódta magát. Örülhetek, ha nem hívta fel a rendőrséget. Végül a konyhába mentem, ahol pechemre anya ült az asztalnál, amint meglátott felpattant és a nyakamba borult, majd szorosan megölelt.

-           - Remélem tudod, hogy mennyire aggódtam miattad. Azt sem tudtam, hogy mi van veled, és még fel sem hívtál. Ráadásul megkértelek, hogy maradj itthon, te mégis elmentél. Nagyon nagy felelőtlenség volt ez részedről Nellie. Be kell valljam most csalódtam benned, nem hittem volna, hogy ilyenre képes vagy. Ráadásul egész éjszakára kimaradtál és azt sem tudtam, hogy egyáltalán tető van-e a fejed fölött…

-           - Egy barátom haza vitt magához. – motyogtam.

-           - Értem. De ez még nem ment fel a tetted alól. Nem büntetlek meg, de azt akarom, hogy gondolkozz el a tetteiden és a következményén. – anya a reagálásomat meg sem várta elment mellettem egyenesen a dolgozószobájába. Sóhajtottam. Egy ideig még biztos, hogy hallgathatom ezt, és ha Bes hazajön akkor még tőle is kapok egy alapos fejmosást.
A fejem ismét lüktetni kezdett, ezért a hűtőhöz sétáltam és kivettem egy toboz jeget. Mindet egy rongyba csavartam és a fejemre helyeztem. A cipőm ledobtam a többi mellé és a kanapén kényelmesen elhelyezkedve hűtöttem továbbra is a fejem. Ami most kellemesen hatott rám. Szemeimet lehunytam és próbáltam relaxálni.