24. fejezet

Sziasztok!
Nos, mint látjátok, meghoztam a fejezetet :)
Ez most meglehetősen hosszú rész lett, hét és fél oldal :)
Jó olvasást hozzá!
Puszi

24. fejezet

(Bessie)

- Haza kell osonnod. –tájékoztattam kissé borúsan, miközben a karjaiba csimpaszkodtam.
A szobám közepén álltunk. Rajtam az egyik itt hagyott pólója volt, ő pedig már induláshoz készen szorított magához.
- Még csak hajnali négy van, Kincsem. –kuncogott- Kétlem, hogy bárki is észrevenne.
- Áh, ugyan! Te még nem ismered Anyát. –válaszoltam jókedvűen- Hiányozni fogsz.
- Te is nekem. –suttogta a fülembe, majd egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra.
Lekísértem a bejárati ajtóig. Pontosabban ő a karjaiba kapott és el sem engedett, mert szerinte így sokkal kevesebb zajt csaptunk… Hát, én egyet értettem vele.
Még perceket álltunk a nyitott bejárati ajtó előtt, engem pedig egyre többször rázott ki a hideg.
- Meg fogsz fázni. –susogta a fülembe- Mellesleg ha tovább itt ölelkezünk, le fogunk bukni. Azt pedig nem szeretnéd.
- Miért, te fel akarod vállalni a kapcsolatunkat?
- Igen. –bólintott- De ez a te döntésed. Egy darabig így is jó nekem.
- Hol van a kocsid? –kérdeztem végül, mire elvigyorodott.
- Az út végén hagytam. –jelentette ki- Büszke lehetsz rám.
- Az is vagyok. –mosolyogtam, majd egy csókot nyomtam az ajkaira- Suliban találkozunk…
- Bizony. Szeretlek. –csókolt meg újra, majd lesétált a lépcsőről. Intettem neki egyet, aztán becsuktam az ajtót.
Szeret… és én nem tudom kimondani neki. Minden nap látom a csalódottságát, amit persze próbál leplezni. De tudom, hogy ő is vágyik arra, hogy kimondjam azt a bizonyos szót… Csakhogy én még nem vagyok képes rá.
Percekkel később már az ágyamban feküdtem a puha párnák és meleg takarók között. Szükség is volt erre, ugyanis a lábaimat már alig éreztem, úgy átfagytam abban a pár percben, amíg Thony-t kikísértem. Nemsokára elnyomott az álom.

Reggel Nellie keltegetett. Meglehetősen boldogan ugrált az ágyon, nem is törődve azzal, hogy én még aludni szeretnék. Morcosan pillantottam az órára, majd a fejemre rántottam a takarót.
- Még lenne tíz percem aludni, Nellie. Ne kínozz! –dörmögtem.
- Tíz perc ide vagy oda! –nevetett, majd lehúzta rólam a takarót- Ma van a szülinapunk, Bessie! Boldognak kéne lenned!
- Az is lennék, ha aludhattam volna még tíz percet. –sóhajtottam, majd felültem- Te élvezed, ha ilyen szadista módon kelthetsz fel ?!
- Pontosan. –bólogatott, majd lehuppant mellém az ágyra- Olyan jó ez a mai nap!
- Csakugyan. –mormogtam álmosan.
- Na, ne csináld már. –csapott aprót a karomra- Ma van a szülinapunk. Ráadásul Valentin nap is van.
- Az utóbbi tény nem igazán érint meg. –sóhajtottam.
Na jó, igazából nagyon szíven üt a tény, hogy ma van a szerelmesek napja. Nem vártam senkitől semmit. Igaz, Edmund arca egyre többször villant fel előttem…
- Oh, ugyan. –huppant le mellém, majd sajnálkozva meredt rám- Sajnálom, hogy felhoztam.
- Ugyan, nem baj. –mosolyogtam rá- Kapni fogsz valamit Josh-tól?
- A lelkére kötöttem, hogy ne vegyen semmit… De hát, beszélhetek én neki! –sóhajtott.
- Megegyeztetek? –pillantottam rá csodálkozva, mire jókedvűen bólintott- Gondoltam. Merem remélni, hogy megszeged a fogadalmadat…
- Még szép, hogy!
- Mit vettél neki? –kíváncsiskodtam. Belegondolva… Reméltem, hogy Thony nem vett nekem semmit. Az meglehetősen kellemetlenül venné ki magát. Főleg, hogy nekem teljesen kiment a fejemből az egész valentín napi felhajtás.
- Egy órát. Láttam, ahogy a napokba szemezett vele a kirakatba. –vigyorgott elégedetten- Ráadásul még kedvezményem is volt hozzá. Tudod, ez a bolthálózat kihat Floridára is, és ott van törzsvásárlói-kártyánk.
Ezután nekiállt magyarázni, hogy hol is találhatom meg ezt a boltot, valamint az előző otthonunkban hol volt az üzlet. Igazából már ott elveszítettem a fonalat, hogy Fordulj jobbra a második lehetőségnél!
- Olyan vagy, mint egy GPS. –jegyeztem meg poénosan- „A negyedik lehetőségnél fordulj balra. Halad egyenesen százhuszonhárom és fél métert.” Már csak az „újratervezés, újratervezés!” hiányzik.
- Gúnyolódsz rajtam? –kérdezte csillogó szemekkel.
- Hát, nekem nagyon úgy tűnik. –válaszoltam, minek következtében egy párna landolt a fejemen- Hé! Ez háborút jelent!
Felpattantam, majd a legközelebbi díszpárnát ragadtam meg. Ezzel kezdtem el ütögetni Hugicámat. Mindent ütöttem, amit csak értem.
- Lányok! –kiáltotta nevetve Anya.
A párna mindkettőnk kezéből kiesett, én pedig nekiálltam kiszedegetni a hajamból a tollpihéket.
- Remélem délután mindezt összetakarítjátok. –mondta kissé szigorúan, mire nagyot bólintottunk- Nellie, legalább te is egy díszpárnát tettél volna tönkre. Az nem hullat tollat.
- Most már mindegy. –vigyorgott Hugicám, majd visszahuppant az ágyamra.
- Igazából csak a reggeliteket hoztam. –mosolygott Anya, majd kilépett a folyosóra.
Onnan két nagy tálca ételt hozott be. Palacsintákat sziruppal leöntve, egymásra pakolászva őket. Még egy kis gyertya is volt a tetején!
- Boldog születésnapot, Kicsikéim!
Egy gyors köszönöm után mindketten nekiálltunk enni, Anya pedig szembe leült velünk szemben az ágyamra.
- Mit terveztek mára? –kérdezte.
- Te mit tervezel?
- Hát, Bessie. –mosolygott- Igazából nem gondoltam semmi konkrét programra. Mi lenne, ha átjönne Josh?
- Én kitörő örömmel fogadnám. –vágta rá Nellie.
- Tőlem jöhet. –mosolyogtam.
- Edmundra is gondoltam. Rég láttam azt a csirkefogót. –kuncogta Anya.
- Ha szeretnéd. Hívd fel és kérd meg. –utasítottam, mire elővette a telefonját.
- Diktálnád a számot? –kérdezte játékosan. Dermedten mondtam neki a telefonszámot, mire ő nyomban meg is nyomta a zöld gombocskát.
- Háló? Szervusz, Edmund. –vigyorgott Anya, majd rám kacsintott- Áh, dehogy! Bessie-vel minden rendben van. Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy nincs-e kedved átjönni délután… Oh, igen, egyet értek. Rendben. Akkor délután. Szia.
- Te most komolyan felhívtad? –kérdeztem magas hangon, mire egy bólintás volt a válasz- Nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszed, Anya! Ez gáz!
- Már miért lenne az? –értetlenkedett- Tudtommal semmi közötök sincs egymáshoz Edmund-dal.
- Nincs is. –válaszoltam zavartan- De Anya! Ez így csak még rosszabb.
- Mindegy is. Én ezt úgysem érthetem meg. Inkább egyetek, mert el fogtok késni a suliból.
Egy-egy puszit nyomott az arcunkra és újra eldörmögte a jól ismert születésnapos köszöntést, elhagyta a szobát.
- Ez nagyon ciki volt, Bessie. –dörmögte Hugicám. Egyetértően bólintottam vele.
~
Durván fél óra múlva már az iskola előtt parkoltunk le. A tömeg már igencsak nagy volt, a párok egymástól elkülönülve romantikáztak. Mélyet sóhajtottam. Nellie szomorú pillantást vetett rám, majd megszorította a kezemet.
- Kitartást. –suttogta.
- Oh, ugyan! –mosolyogtam- Úgy ismersz te engem, mint aki egy ilyesmi miatt kiakad?
- Nem, Bessie. –válaszolta csillogó szemekkel- De még nem volt ilyen alkalom…
- Tudom. De ezt is kibírom, mint minden mást is. –tettem hozzá- Ne is törődj velem. Nem kell.
- Rendben. –ölelt magához- Olyan erős vagy, amilyet elképzelni sem tudok, Bessie. Sokszor vágyok arra, hogy olyan legyek, mint te.
- Nem olyan jó, mint hiszed. –mosolyogtam, majd a fejemmel a közeledő srác felé böktem- Ott jön Josh. Érezd jól ma magad, Nellie. Add át magad az érzésnek, meg minden ilyesmi. Ne is figyelj rám. Jól leszek.
- Szeretlek, Nővérkém. –suttogta mosolyogva.
- Én is téged, Nellie.
Ezután köszöntem az épp megérkező Josh-nak, majd hátraarcot vágtam és besiettem az épületbe. Ott is nagy volt a tumultus. A párok legtöbbször elzárták az utamat is, mire mérgesen morogva próbáltam átpréselni magam az esetleges helyeken. Rózsák tömkelege jelent meg időről időre a szemem mellett, plüss medvék lógtak mindenhol.
- Jól vagy? –fogta meg valaki a könyökömet, majd az egyik ablakhoz húzott- Hó fehér vagy. Minden rendben?
- Persze. –dörmögtem, majd felnéztem a fiú arcába.
Barna szemei érdeklődve tekintettek le rám, rövidre nyírt haja össze-vissza meredezett. Kisfiúsan bájos arcán gondterheltség látszott, de próbált halványan rám mosolyogni. Még sosem láttam ebben az iskolában. Na, nem mintha hosszú ideje járnék ide. Olyan fiatalnak tűnt. Éreztem, hogy fiatalabb nálam. Egy vagy maximum két évvel. Mégis, a korához képest furcsán izmos volt. Az izomkötegei csak úgy dudorodtak a szűk póló alatt.
 Biztos voltam benne, ha barna bőrét nem az itteni gyakori napsütés következményeként szerezte.
- Nagyon sápadt vagy. –dörmögte rosszallóan- Ettél ma már?
- Reggeliztem, igen. –válaszoltam- Miért?
- Én mindig rosszul vagyok, ha nem eszek. –mosolygott- Csak kiindultam magamból.
- Nem szoktam reggelizni. –dörmögtem.
- Akkor mi a baj? –kérdezte- Tényleg rosszul nézel ki.
- Nem érzem jól magam ebben a környezetben. –sóhajtottam- Úgyis tudom, hogy kérdezgetnél, így megspórolom az energiádat: Nemrég szakítottam a barátommal.
- Értem. Bocsánat, amiért a terhedre voltam. –húzta el a száját- Csak ez itt ma az első napom. Nem tudom, hogy hova menjek, mit csináljak, kit kérdezzek meg… Gondoltam, ha segítek neked, akkor megszánsz és elkalauzolsz.
- Egy egyszerű légy szíves is megtette volna. –mosolyodtam el, majd kikaptam a kezéből az órarendjét- Én sem hosszú ideje járok ide, így nem tudok minden termet… De az első két órádra még el tudlak vezetni. Utána meg csak találsz valakit…
- Biztosan.
- Erre gyere. A harmadikra kell felbaktatnunk. Arra van a kémialabor. Az osztálytársaid, vagyis a többi második C osztályba járó nebuló bizonyára már ott van. –indultam a lépcső felé- Miért jöttél ebbe az iskolába?
- Miért érdekel? –kérdezett vissza meglepetten.
- Úgy gondoltam, hogyha te kiszedted belőlem a magánéletem problémáját, én is megtehetek ennyit.
- Kirúgtak a másik suliból. –mondta kissé szégyenkezve, mire én meglepődve pillantottam rá.
- Nocsak, ez dicséretes. –vigyorogtam, mire elmosolyodott- Hadd halljam, hogy miért!
- Nem mentem be pár órára. Vagy esetleg az óra közepén leléptem. –vont vállat- De a tanulmányi eredményeim tökéletesek, szóval igazán elnézhették volna…
- Igen, bizonyára. –kuncogtam, majd megálltam a labor előtt- Ez a te termed. A többit már úgyis tudod. A következő órád a 23-as teremben lesz. Az a második emeleten van. Az első szám jelzi az emeletet, a második pedig a termet. Bizonyára megtalálod.
- Köszönöm. –bólintott hálásan.
Egy gyors köszönés után hátra arcot vágtam, majd elindultam a lépcső felé. Még volt öt percem becsengetésig. Igaz, még Thony-val is szerettem volna találkozni.
- Megtudhatnám a nevedet?
Visszafordultam a hang irányába, majd rávágtam a választ:
- Bessie Leaves. A kiváltságosok hívhatnak Bes-nek is. –vigyorogtam- Hát a tiéd?
- Seth Clearwater.
~
Végül óra előtt már nem találtam meg Anthony-t, így kissé szomorkásan ültem le a helyemre. Bántam, hogy nem vele töltöttem a reggelt. Igaz, kissé kárpótolt a tudat, hogy Seth-et megismerhettem. Furcsa boldogság töltött el, mikor mellettem volt. Őrjítő!
Az óra végén először pattantam fel a helyemről. A táskámba már belepakoltam kicsengetés előtt, így csak a vállamra kellett akasztanom. Elsőként léptem ki a teremből, mégis nagy tömeg volt már a folyosón. Sóhajtottam. Elvesztettem a reményt, hogy Anthony-t még a mai nap megtalálom. Hiába kémleltem a tömeget, nem volt sehol.
Újabb sóhaj után indultam a következő terem felé. Közben éberen figyeltem minden árnyékot, hátha megtalálom őt. De nem volt sehol. Tovább haladtam a harmadik emeleti ötös terem felé. Közben a folyosó teljesen kiüresedett, csodálkoztam is rajta. Mondjuk igaz, ilyenkor senki sem siet a terme felé, mikor az udvaron hallani a hangos kacagásokat.
Éreztem, ahogy a karomra kulcsolódik egy kéz, majd a számon is kikötött egy. Így megakadályozva, hogy sikítsak. Megrémültem. Hallottam és láttam, ahogy becsukódik előttem egy ajtó, majd a zár is kattant.
- Nehogy sikíts nekem. –hallottam a bársonyos hangot- Megijesztettelek?
- Az nem kifejezés! Legközelebb meg ne merd csinálni, Edmund Anthony Cullen! –kiáltottam rá hevesen dobogó szívvel.
- Sajnálom. –vont magához, majd az ajkaimat vette birtokba- Hoztam neked valamit.
Halkan felsóhajtottam. Inkább élveztem volna a csókját, mint az ajándékát.
- Kecsegtetem a tehetségemet. Látod, nem csak te tudsz rajzolni. –vigyorgott, majd előhúzott a táskájából egy sima, fehér mappát- Boldog Valentin napot!
Kíváncsian nyitottam fel a mappa tetejét, majd kihúztam belőle a rajzokat. Én voltam rajtuk. Az összesen.
- Ezek az emlékeim. –suttogta a fülembe- Tudom, hogy nem olyan nagy szám… De úgy éreztem, hogy ennek örülnél.
Közben néztem magamat. Ahogy alszok, ahogy mosolygok… Vagy épp a kettő kombinációja. Még egy olyan kép is volt, ahol a Nap aranyló sugarai körbelengnek. Vagy épp a tőle kapott vörös rózsát szagolom meg. El voltam bűvölve.
- Ez hihetetlen. –dörmögtem boldogan, majd a karomat a nyaka köré fontam- Nagyon szépen köszönöm.
- Semmiség. –mosolygott, majd újra lecsapott az ajkaimra.
- Én nem készültem semmivel. –hajoltam el tőle, majd bűnbánatosan néztem rá- Az igazat megvallva nem is gondoltam arra, hogy tőled kapni fogok valamit, így aztán…
- Ne magyarázkodj. –vigyorgott, majd újra megcsókolt.
Közelebb simultam hozzá és a mellkasára simítottam a kezeimet.
- Hiányoztál. –suttogtam az ajkai közé- Azt hittem, hogy nem is jössz ma iskolába.

- Ki nem hagynák egy napot veled. –válaszolta, majd a falhoz préselt.
Újra elcsitított a csókjával, majd a fenekem alá nyúlva felemelt. A lábaimat a dereka köré fontam, kezeimmel a hajába túrtam.
- Egy suliba vagyunk. –dörmögtem vészjóslón, mire megvonta a vállát és ajkai a nyakamra siklottak.
Éreztem, ahogy merevedése nekem feszül. Tudtam, ha most nem hagyjuk abba, annak súlyos következményei lesznek. Mondjuk… egy szenvedélyes együttlét az iskola szertárában, ha rajtakapnak minket akkor pedig a következő iskolához köthető szexuális élményünk: kibasznak minket.
- Thony, becsengettek. –toltam el magamtól- Órára kell mennünk.
- Igazad van. –sóhajtott, majd az ölére nézett- Na, és így hogy megyek órára?
- Oh, az már a te dolgod. –nevettem, majd még egy csókot nyomtam Anthony ajkaira és kisiettem a szertárból.
~
A következő órák nyugodtan teltek el. Sem felelés, sem dolgozat, sem különlegesen nehéz anyag. Így aztán mosolyogva, Nellie-vel mentem az ebédlőbe. Ott már Anthony és Josh párosa várt minket. Thony kezében egy dugig megrakott tálca volt. A szemével üzente, hogy vett nekem is ételt, így nem engedte, hogy visszaálljak a sorba. Azt pedig főleg ne, hogy kifizessem neki a részemet.
Miután négyen leültünk az egyik kicsi, kerek asztalhoz. Nellie maga mellé fektette a rózsáját, majd csillogó szemekkel nézett barátjára, aki halványan rámosolygott, majd megcsókolta szerelmét.
Vágyakozóan pillantottam rájuk, majd inkább a pizzám felé néztem. Úgy szerettem volna én is ilyet tenni a mellettem ülő személlyel… Thony mellkasából is halk sóhaj szakadt ki. Ugyan arra gondoltunk.
- Anyukád felhívott reggel. –szólt egyszer csak Anthony.
Nellie és én összenéztünk, majd nagy szemekkel néztünk rá. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Hugicám elvigyorodott.
- Igent mondtam neki a meghívásra, persze csak ha nincs ellene kifogásotok.
- Természetesen nincs. –mosolyogtam- Nem árulta el neked, hogy mit tervez?
- Nem. Én viszont bulizni szerettem volna...
- Benne vagyok. Régen kapcsolódtam ki. –dőltem hátra a székben- Egy buli pedig pont tökéletes alkalom lesz. El lehet vegyülni a tömegben, olyan dolgokat tenni, amiket másképp nem tennék meg…
Úgy fordultam, hogy Nellie és Josh párosa ne lássa az arcomat, majd egy kacsintást küldtem Thony felé.
- Én is szívesen elmegyek. –válaszolta Josh- Persze csak akkor, ha Nellie…
- Igen. –vágott bele szerelme szavaiba- Akkor ezt meg is beszéltük.
- Húh, de gyorsan lezártad a témát. –nevettem, mire egy vállvonogatást kaptam válaszul.
- Leülhetek?
Az ismerős és bizonytalan hangra felkaptam a fejemet, majd rámosolyodtam az előttem álló személyre. A lábammal kilöktem a széket.
- Csak tessék. –válaszoltam, majd sorban mindenkit bemutattam Seth-nek.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Edmund eléggé ellenségesen méregette a fiatal fiút.
- Seth másodikas. –tájékoztattam a többieket.
- Egy évvel fiatalabb nálunk? –kérdezte Nellie, mire elvigyorodtam.
- Drága Hugicám… Ha mi harmadikasok vagyunk, Mr. Clearwater pedig másodikas, akkor hány év korkülönbség van köztünk? –kérdeztem- Tudod. Ha Peter négy éves, az öccse pedig egy évvel fiatalabb nála, akkor hány éves az öccse?
- Nem vagyok teljesen hülye. –mondta durcásan, mire jókedvűen magamhoz öleltem.
- Nem is feltételeztem. –nyomtam egy puszit az arcára, majd a többiekhez fordultam- Jut eszembe. Ha ma nulla fok van, és holnap kétszer ilyen hideg lesz, akkor holnap hány fok lesz?
Látszott rajtuk, hogy egyikük sem gondolkodott el a válaszon.
- Milyen volt az első napod, Seth? –kérdeztem, mire az említett egy mosolyt küldött felém.
- Egész jó. Megismerkedtem az osztályommal. Vannak egész rendes gyerekek is. Igaz, a többség pillantást sem vetett rám. Gondolom manipulálja őket a tény, hogy kirúgtak a régi sulimból…
- Miért?
Seth pár szóban elmagyarázta az okokat is. Ezután Josh kíváncsian kérdezgetni kezdte a magánéletéről is. De a legfontosabb téma az volt, hogy a fiatal férfi hogy tud ennyire izmosan és jól kinézni. Erre én is kíváncsi voltam.
- Nem sportolok különösebben. –vont vállat- Sokat úszok, gyakran ugrok sziklát. Rengeteget futok, tudok akrobatikázni. De semmi extra.
Josh továbbra is maradt ebben a témában, így szünet végéig megvolt a témánk…
~
- Ne igen barátkozz vele. –dörmögte mérgesen Anthony- Sőt, örülnék, ha többet nem is találkoznátok.
- Féltékenységi roham? –válaszoltam szem forgatva- Talán még örülnék is neki, ha féltékeny vagy, hisz az azt jelentené, hogy jelentek neked valamit. De az, hogy azt feltételezed, hogy lecserélnélek egy nálad és magamnál is fiatalabb férfira, akkor erősen tévedsz.
- Nem vagyok féltékeny arra a kis srácra. Csak szimplán szeretném, ha többet nem…
- Nem érdekel. –szakítottam félbe dühösen- Nem vagy féltékeny, oké, értettem. De akkor miért akarsz eltiltani egy fiatal fiútól, aki jelenleg támogatásra vár? Mellesleg én bírom a srácot. Vicces, kedves és rendes is.
- Kérlek, tényleg ne találkozz többet vele.
- Nem. –jelentettem ki egyszerűen- Mást kérhetnél tőlem. Bírlak Thony, sőt, kedvellek. De ez sok. Nem engedem, hogy szabályokat szabj az életemben. Ezt még Nellie sem teheti meg. Úgy élem az életemet, ahogy én akarom és ahogy nekem tetszik. Édesanyámnak talán még van beleszólása, de azt még ő sem határozza meg, hogy kivel barátkozzak.
- Bessie. –sóhajtott- Kérlek.
- Hiába kérsz. Nem fogok meghajolni az akaratod előtt. Ugyanis ez az én életem.
Dühösen hátraarcot vágtam, majd az autómba pattanva hazahajtottam.
~
Nellie és én épp a hajunkat csináltuk. Úgy döntöttünk, hogy egyikünknél készülünk össze az esti bulira.
- Annyira bántott, hogy elfelejtette a születésnapomat. –szólt bánatosan- Pedig tudja, hogy ma van a szülinapom. Még a telefonjába is be van írva, mutatta.
- Nyugi, biztos van rá valami magyarázata.
Nellie haja már kész volt. Feltűzte, és pár vékony pincset, ami kimaradt, azt kegyetlen göndörítőnek tette ki.
Én szabadon hagytam a loknijaimat, csak megmostam és megszárítottam a tincseimet. Pár rendezettebben göndör vonalat is varázsoltam bele.
A sminkünk mindkettőnknek kész volt, már csak a ruhát kellett magunkra öltenünk. 
Én egy fehér, spagetti pántos, térd fölé érő ruha mellett döntöttem. Az alján fekete csipkével volt díszítve, a mellrésze finoman ráncolva volt, a mell alatt pedig egy szalag futott, amit megkötöttem egy elegáns masniba. Egy fekete körömcipőt vettem fel hozzá, majd a csuklómra kapcsoltam az egyik karláncomat.

Bessie ruhája

 A csengetéskor egyszerre kaptuk fel a táskánkat majd nyúltunk a kilincsért. Egymásra vigyorogtunk és leszaladtunk a lépcsőn. Nellie nyitott ajtót, közben én elolvastam Anya üzenetét, amit a pulton hagyott. Igaz, egyeztette velünk a terveit, de mindig hagy egy kis nyomot maga után.
- Anya már elment. –tájékoztattam a többieket- A barátnőjével van. Mivel megváltoztattuk a programot, úgy döntött, hogy ő sem marad otthon.
- Jól teszi. –mosolygott Thony, majd mikor Josh és Nelli kimentek a kocsihoz a fülembe suttogott- Gyönyörű vagy, Bessie.
- Ugyan. –legyintettem, de azért elmormoltam egy köszönömöt is.
- Megértem, hogy mérges vagy rám. –szorította meg a kezemet- Rájöttem, hogy tévedés volt ilyesmire kényszerítenem téged. Értem, hogy neked nem lehet határokat szabni. Többet nem teszem meg, csak bocsájts meg. Nem szeretem, hogy nem mosolyogsz rám, nem érsz hozzám…
- Ne aggódj. –simítottam végig az arcán- Nem haragszom. Már.
Felnevetett, majd kiterelgetett a házból és bezárta maga mögött az ajtót.
~
- Biztosan ide jövünk? –nézett körbe Nellie- Egy lélek sincs itt.
- Ez az új hely. –mosolygott Josh- Bízz bennem, Édesem. Nagyon jó partikat rendeznek itt.
Hugicám csak bólintott egyet, majd engedte, hogy Szerelme a karjánál fogva bevezesse a szórakozóhelyre.
- Tök sötét van. –dörmögtem rosszallóan- Anthony Cullen! Ha le fognak minket mészárolni, én kinyírlak!
- Dehogy fognak. –nevetett halkan, majd a sötétséget kihasználva magához rántott egy csókra.
Nellie kilökte maga előtt a terem ajtaját, majd megragadta a karomat.
- Nem bírom a sötétséget. –nyafogta, mire halkan felnevettem.
- Boldog születésnapot!
A kiáltás körülvett minket, minden négyzetcentiméterről származott egy. Ebben a pillanatban kapcsolódott fel a villany, mi pedig egy nagy tömeg közepén álltunk. A terem lufikkal virágokkal és színes füzérekkel volt feldíszítve, a plafonról jelenleg konfetti hullott alá. Telement vele a hajam és a dekoltázsom. Az utóbbiból a mellettem álló, irtóra vonzó személy bizonyára nagyon szívesen kiszedte volna.
Nellie és én egymás mellé kerültünk, közben a tömeg nekiállt a boldog születésnapot című dalt énekelni.
- Ez mindig annyira zavarba hoz. –suttogtam Hugicám fülébe, mire egyetértően bólogatni kezdett.
Anya vonult elénk maga előtt –egy kiskocsin- tolva egy óriási méretű tortát. Csak bámultam a süteményre.
- Boldog szülinapot, Kicsikéim! –vigyorgott ránk, majd egy-egy óriási puszit nyomott az arcunkra.
- Ez a te műved, Anya? –kérdeztem.
- Részben. Én is szerveztem, Rosalie, Jasper, Alice, Emmett… Anthony és Josh is benne volt a lebonyolításban. –válaszolta- Alice és Rosalie hívta meg a barátaitokat, Jasper foglalta le a helyet, Emmett szervezte a DJ-t, én hoztam a tortát.
Mosolyogva néztünk körbe a szervezők csoportján, majd Nellie-vel egyszerre köszöntük meg nekik a partit.
~
Miután mindenkinek vágtunk egy-egy szeletet a tortából- és a többség a kezünkbe nyomta az ajándékokat-, táncolni mentünk. Engem Anthony karjai zártak körbe, nem messze pedig Nellie élvezte Josh ölelését.
- Oda akarom adni az ajándékomat. –suttogta Edmund a fülembe, mire mosolyogva rábólintottam.
Elengedte a kezemet, majd maga előtt terelgetve vitt el egy hangszigetelt kis szobába.
- Nem kellett volna semmit venned. –tekertem rosszallóan a fejemet.
- Ugyan, ezt csak most mondod. Holnap pedig felemlegetted volna. –kuncogott, mire kissé mérges pillantást vetettem rá- Jó, oké. Nem akarlak általánosítani.
- Amúgy azt hittem, hogy teljesen elfelejtetted a születésnapomat… Már kezdtem megsértődni.
- Dehogy is! –tiltakozott- Egész nap ezen az estén jártak a gondolataim. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne adjak egy boldog születésnapot-csókot. Láttam rajtad, hogy hiányolod a köszöntést, így pedig még nehezebb volt tartóztatnom magam.
- De sikerült. –vigyorogtam.
- Bizony. Így már semmi sem akadályoz meg ebben. –ezekkel a szavakkal magához húzott és egy láb remegtető csókban részesített.
- Az ajándékod. –engedett el, majd a zsebébe nyúlt –Tudom, hogy nem olyan nagy ajándék…
Kinyitotta az ékszeres dobozt, majd az orrom elé tolta. Könnybe lábadt a szemem.
- Nem tetszik? Oh, tudnom kellett volna, hogy ez túl sok és…
- Fogd már be! –mosolyogtam rá, majd újra az ajkait vettem birtokba.
Anthony ezek után a nyakamba akasztotta a fehérarany láncot. Igazából nem is maga a lánc, hanem a rajta lévő medál érintett meg. Egy apró szív lengett a láncon, ami csillogó drágakövekkel volt díszítve.
- Azt ne mondd, hogy ez az, amire gondolok. –néztem rá vádlón.
- Nem tudom, hogy mire gondolsz. –válaszolta ártatlanul, mire mosolyogva ránéztem- Jó, igen. Gyémánttal van díszítve. Tudom, teljesen átlagos az ajándékom, de…
- Egy vagyont kiadtál ezért. –tekertem a fejemet- Ennyit nem érek meg.
- Ennél csak sokkal többet érsz. –csókolt meg újra- Tudom, hogy nehéz elhinni… De másképp tényleg nem tudom bizonyítani, hogy tényleg szeretlek.
Nagyot sóhajtottam, majd közelebb bújtam a mellkasához. Mélyen a szemeibe néztem, majd ujjaimat a hajába vezettem.
- Én is szeretlek téged.

23. Fejezet

Sziasztok!
Itt is a fejezet. Nem is fűzök hozzá semmit. Jó olvasást! :)
Puszi, Trixi

(Nellie)

A lágy, könnyed dallam bekúszott a fülembe, és ott dobogott tovább. Lehunytam a szemem és kinyújtottam a kezem. Egy kéz kulcsoldott az ujjaim köré, és erősen tartott. A szívem dübörgött, a zene teljes egészében átjárt. Egy erős kezet éreztem a derekamon, ami közelebb vont magához. Kinyitottam a szemem és egy kék szempárral találkozott a pillantásom. Ő csak kedvesen mosolygott rám, miközben határozottan tartott a karjai között. Aztán tett egy lépést felém én pedig vele együtt léptem hátra. Átadtam magam a partneremnek. Sodródtam az árral és legjobb tudásom szerint cselekedtem. 

Könnyedén lépkedtem a parkettán, miközben cipőm egyenletes koppanása ismétlődött a fülemben. Kezeimet gyengéden tartottam párom vállán, miközben ajkaimra egy mosoly kúszott. Úgy éreztem, hogy repülök. Lábaim alig érintették a talajt, könnyed voltam és kecses. Úgy simultam partneremhez amennyire szükséges volt. Tökéletes összhangban mozogtunk együtt. Semmi más nem volt, csak a zene, ő és én. Így alkottunk mi hárman valami földöntúlit. Valami angyali volt abban, ahogy mozogtunk. Tökéletesen vezetett én pedig engedelmesen követtem. Körbetáncoltuk az egész termet és nem éreztem azt, hogy elég volt. 

Mikor véget ért a zene megálltunk, de nem engedtük el egymást. Legszívesebben a végtelenségig táncoltam volna vele. Csak át akartam adni magam annak, amit imádtam. Lazítani akartam és kikapcsolni. Így tökéletesen meg is tudtam tenni. Végül a zene ismerős dallama nem csendült fel újra, ez pedig kis csalódással töltött el. Párom elengedett, de ajkain még mindig egy kedves kis mosoly ült. Elengedte a derekam, majd ujjaimat ajkaihoz emelte. Egy könnyed csókot lehelt kézfejemre, majd elengedett. Kis kuncogással hajoltam meg előtte, és láttam, hogy ajkai szélébe mosoly játszik.

Végül mindketten a tanár elé sétáltunk, aki mindkettőnket szigorú szemekkel vizsgált. Hallottam mögöttem a többiek suttogását, amit próbáltam kizárni. Kissé riadt szemekkel néztem fel a tanárra. Féltem, hogy elrontottam valamit, és elszúrtam az egyetlen lehetőségem, hogy újra táncolhassak. De nagy megdöbbenésemre ő csak elmosolyodott és szólásra nyitotta ajkait. 

-           - Isten hozott köztünk Nellie! – intézett a tanár felém egyetlen mondatot, ami engem a mennyekbe repített. Táncolhatok, újra táncolhatok. Pillantásom a zárt ajtónál várakozó Josh-ra tévedt, aki féloldalas mosollyal ajándékozott meg, majd rám kacsintott. 

Elmosolyodtam és felsóhajtottam. Újra partneremre kaptam a pillantásom, majd megkönnyebbülten repültem a karjaiba. Ő kis kuncogást hallatott, majd a kezét nyújtotta én pedig örömmel fogadtam el, és kezdtem újra táncot vele. Elmerültem az emlékekben és a kellemes érzésekben. Lábaim követték partnerem lépéseit, és mosollyal az ajkaimon forogtam és pörögtem a karjaiban. 

~

Önfeledt kacagás szakadt ki a mellkasomból miközben Josh karjai közé repültem, aki felkapott és néhányszor megpörgetett a levegőben. Tincseim repkedtek a levegőben, én pedig Josh nyakhajlatába fúrtam az arcom és beszívtam kellemes megnyugtató illatát. Josh végül letett a lábaimra és kezeit arcomra vezette majd megcsókolt. Örömmel simultam bele ölelésébe és viszonoztam édes csókját, ami egy pillanatra minden mást elfelejtetett velem. Kezeimet a nyaka köré fontam és közelebb vontam magamhoz. Mikor elszakadtam tőle a kabátjába kapaszkodtam, és homlokom az övének támasztottam. Csillogó szemekkel néztem rá, ő pedig átkarolt karjaival. Egy puszit nyomott az arcomra majd szólásra nyitotta csábos ajkait. 

-           - Örülsz? – kérdezte, pedig biztos voltam benne, hogy tudja a választ. Válaszol csak vadul bólogattam és mosolyogtam.

-           - Igen. Bekerültem. Újra táncolhatok. Újra táncolhatok. – ismételtem meg a szavaimat és közben ujjongtam. Úgy nézhettem ki, mint egy kislány, aki most kapta meg a karácsonyi ajándékát, és épp azt meséli az anyukájának. Josh csak elnéző mosollyal nézett rám. Megfogta a kezeimet, amikkel szinte már majdnem tapsikoltam és közel hajolt hozzám.

-           - Gratulálok Kicsim! – suttogta és egy apró csókot nyomott ajkaimra. – Tényleg fantasztikus voltál. – mosolygott – Ha ezt tudom, akkor veled táncoltam volna a szalagavatós táncomat. – mosolygott én pedig közelebb bújtam hozzá.

-           - Talán majd az enyémen megejthetjük azt a táncot. – mosolyogtam ő pedig csak furcsán villanó szemekkel nézett rám.

-           - Abban biztos lehetsz. – húzott egészen közel magához majd vett egy mély levegőt – Mehetünk? – kérdezte, miközben lenézett rám én pedig csak bólintottam egy aprót. 

Josh a kocsijához terelt, majd miután beszálltam ő is beült mellém és indított. Az autó halkan búgott fel, engem pedig mint egy régi ismerős köszöntött ez a hang, s párszor körbe pillantottam az annyiszor látott berendezésen. A cd-k most is rendezetlenül álltak, Josh hanyag mozdulattal tette a telefont a kis monitoros kijelző elé, majd kitolatott a parkolóból. Minden mozdulata annyira ismerős volt, és megszokott. Ahogy a kezét hátra teszi, miközben hátra pillant, sose használta a visszapillantó tükröt. Mindig inkább hátra fordult és a saját tekintetével pásztázta körbe az utat. Majd a szemét újra előre az útra helyezi, és miközben előre fordul egyet rám kacsint. Melegség áradt szét bennem. Ösztönösen hajtottam a fejem a vállára és hagytam, hogy kissé elbóbiskoljak. Az autó kerekei gurultak, a kocsi mozgott alattam én pedig lehunytam a szemem. Szerettem mikor körbevett a csend. A békesség, amit Josh mellett éreztem. 

Arra kaptam fel a fejem, hogy Josh lágyan cirógatja az arcom. Kissé ködös tekintettel néztem fel, Josh vigyorgó arcába. Egy puszit kaptam az arcomra, majd Josh a ház felé intett, jelezve, hogy megjöttünk és ki kéne szállni. Lehajtott fejjel szálltam ki az autóból, a táskámat kezembe kapva. A meglehetősen hűvös levegő azonnal kitisztította az elmém. Már egyáltalán nem voltam fáradt. Josh mellé sétáltam és összekulcsoltam ujjainkat. Josh kinyitotta az ajtót és bevezetett minket. A kulcsot felakasztotta, majd levette a kabátját, és az enyémet is lesegítette. Annyira megszokott volt, hogy Josh egyedül él, és mikor ide jövünk olyan mintha a már közös kialakított kis otthonunkba térnénk vissza. Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle ezt a gondolatot. 

-           - Mit szeretnél csinálni? – kérdezte Josh és maga után húzva vezetett a nappaliba. Ott leült az egyik kanapéra engem pedig az ölébe húzott. Kíváncsi szemeit az enyémbe fúrta én pedig elgondolkoztam.

-           - Nem tudom. Táncórák után általában mindig enni szoktam. Így… mint szólnál ha… - felpattantam Josh öléből és a kezem nyújtottam felé. Josh kíváncsian nézett rám, de megfogta a kezem, én pedig a konyhába húztam őt. Mivel épp a múltkor írtam neki össze, hogy mit kéne vennie a hűtőjébe így tudtam, hogy minden van itthon, ami kell egy tökéletes süti elkészítéséhez.

-           - Mit csinálsz Nellie? – kérdezett rá Josh, mikor majdnem fél testtel keresgéltem a hűtőszekrényben. Végül minden szükséges dolgot kipakoltam.

-           - Sütit sütök. – vigyorogtam Josh elképedt ábrázatán.

-           - Sütsz? – kérdezte én pedig felkuncogtam.

-           - Nem mindent tudok csinálni, bonyolultabbakat pedig főleg nem. Az inkább Bessie asztala. De egy egyszerű túros sütit én is össze tudok húzni. Főleg, hogy most azt kívánom. – fordultam a pult felé Josh pedig mögém lépett.

-           - Mi minden van, amit még nem tudok rólad? – kérdezte miközben félre húzta a hajam és a nyakamba csókolt. Én felsóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szemem.

-           - Inkább hagy, hadd csináljam meg a piskótát. – mosolyogtam rá, majd neki láttam az édes tészta elkészítésének. 

Mindent kitettem az asztalra és elkezdtem a hozzávalókat összeönteni, majd összegyúrni a tésztát. Josh közben leült egy székre és árgus szemekkel nézte minden mozdulatom. Volt, hogy egy-egy mozdulat után pilláim alól néztem fel rá, és miközben egy édes mosolyt küldtem felé rákacsintottam. Josh ilyenkor csak elvigyorodott és csillogó tekintettel vizslatott tovább. Néha szinte már úgy éreztem lyukat éget belém a tekintete. Nem is értettem, hogy lehet valakinek egyszerre ennyire perzselő és felemésztő pillantása. Nem kétséges… azokba a barna szemekbe szerettem bele, már a legelső pillanatban. 

Mikor az alap elkészült hozzáláttam a túró elkészítéséhez. Pontosítva csak láttam volna, mivel Josh mögém lépett, két erős karjával átölelte a derekam és maga felé fordított majd megcsókolt. Amennyire tudtam megtöröltem a kezem a pultról lekapott konyharuhában, majd amint az a padlóra hullott, Josh tincseibe túrtam. Közelebb préseltem magam hozzá és úgy mélyítettem el a csókot. Josh ujjai szorosan ölelték a csípőm és ujjaival gyengéden cirógatni kezdte. Majd egyik keze a pólóm alá tévedt, én pedig ajkaitól elszakadva ziháltan néztem rá. Kezeivel el nem engedett, miközben homlokát az enyémnek támasztotta. Végül kitáncoltam fogságban tartó kezei közül és egy tálat nyomtam a kezébe. 

-           - Inkább segíts, és készítsd el a túrót! – vigyorogtam rá, ő pedig kissé furcsa ábrázattal, de szót fogadott és leült majd nekilátott elkeverni a túrót. Mikor az kész volt elővettem egy sütőt és alulra egyenletesen tésztát tettem, majd a túrót és ismét tésztát. Ezt betettem a sütőbe és mosolyogva fordultam meg és néztem Josh-ra.

-           - Már csak várnunk kell. – mosolyogtam ő pedig közelebb lépdelt hozzám. 

Mosolyogva sétált felém, de a tekintetében valami megfejthetetlen fény lobogott. Tettem egy lépést hátra, de a pultba ütköztem. Josh két oldalt megtámaszkodott mellettem, így esélyem sem volt menekülni, na, nem mintha akartam volna. Josh a szemembe nézett én pedig elvesztem abban a sötétbarna pillantásban. Talán most először láttam Josh szemében az érzelmeit tükröződni. Két kezem a nyakára vezettem és úgy néztem rá. Annyira elbűvölt, teljesen magával ragadott a lénye. Josh ajkaimra hajolt és megcsókolt. Finoman és puhatolózóan. Ajkai először a felső majd alsó ajkam kényeztették, én pedig örültem, hogy megtart, mert ettől az édes és gyengéd mozdulatsortól remegett kezem-lábam. Majd csókunkat elmélyítette és karjaival szorosan ölelt magához. Én egyik kezemmel beletúrtam Josh tincseibe a másikat arcán tartottam. Josh közelebb lépett hozzám, én pedig közé és a pult közé préselődtem. Mellkasa az enyémnek nyomódott én pedig majdnem felsóhajtottam. Tartott már a karjai között, csókolt már szenvedélyesen, ez azonban más volt. Teljesen új és eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába. Josh megfogta a csípőm két oldalát és felültett a konyhapultra. Meglepett, nem kicsit, azonban ellenkezni nem volt erőm. Átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz. Josh kezeit a csípőmön nyugtatta, miközben még mindig csókolt. Lábaim közé furakodott miközben egyik kezét lassan le-fel kezdte húzogatni az oldalamon. Apró villámok cikáztak végig a testemen. Ismeretlen, de jóleső érzés fogott el. Josh elszakadt ajkaimtól és a nyakamat kezdte csókolgatni. Kipattantak a szemeim. Túl gyorsan haladtunk, túlságosan új érzelmek temettek maguk alá. Kezeimet a mellkasára vezettem és taszító erőt fejtettem ki. Josh azonnal hátrébb húzódott tőlem, bár a tekintete kissé felhős volt. Lehajtottam a fejem és összezártam a lábaimat. Olyan gyerekesen éreztem magam. Josh kezeit a térdemre tette. 

-           - Nellie! – hangja apró suttogásként érte a füleimet. Nem akartam felnézni. – Nézz rám! – kérte gyengéden, azonban én megráztam a fejem. Josh egyik kezét az állam alá vezette és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Sajnálom! – tekintett rám bánatosan én pedig egy percre ledöbbentem. Most magát hibáztatja?

-           - Ne kérj bocsánatot. Ez csak… én még… - suttogtam, nem tudtam szavakba önteni azt, amit éreztem. Uh, beszélnem kell majd Bessie-vel.

-           - Nem készültél fel. Megértettem. És sajnálom, ha sietettelek. – kezdte lágyan egyik ujjával simogatni az arcom én pedig belesimultam az érintésébe.

-           - Nem sietettél, csak még túlságosan új volt nekem azt hiszem. – feleltem és örültem, amiért nem vagyok pirulós fajta, bár az arcom így is égni kezdett. Josh felkuncogott én pedig durcásan néztem rá. Lehúzott a pultról és elsimított egy tincset az arcomból.

-           - Édes vagy, amikor zavarban vagy. – mosolygott és egy csókot nyomott az ajkaimra. Ellépett előlem és a sütőhöz lépett.

-           - A süti! – kaptam a szám elé a kezem és azonnal megnéztem. Szerencsére nem égett le, én pedig nem győztem hálát adni. Az illatát már messziről érezni lehetett, és szépen kissé barnára is pirult a tészta teteje. Felvágtam őket és egy szép ezüst tálcára szedtük ki őket, majd átsétáltunk a nappaliba és leültünk az annyira ismerős bolyhos, vastag szőnyegre.

-           - Hm. Isteni! – motyogta Josh miközben harapott egyet a még forró süteményből. Én csak felkuncogtam. – Tényleg. – mondta és ujjait szájához vezette majd cuppantott egyet, mint az olaszok. Felkacagtam és az hívogató karjai közé simultam. Befészkeltem magam az ölelésébe és felnézve rá megcsókoltam. Josh mellkasára hajtottam a fejem és hallgattam egyenletes szívdobbanásait. Lehunytam a szemem. Élveztem a csendet, a békét és a szeretet, ami körbevett. De a leginkább Josh szerelmét.

22. fejezet

Sziasztok!
Kicsit előbb hoztam meg a következő fejezetet :) Próbáltam sietni vele, azt hiszem ez össze is jött... :)
puszii

22. fejezet

(Bessie)

A fejemet a kemény, hideg mellkasnak döntöttem. A ritmikus hátsimogatás hatására zokogásom lecsendesedett. Egy-egy égető könnycsepp még végigfolyik az arcomon. Ezekre Thony egy apró sóhajjal reagált, majd újabb és újabb csókot nyomott a hajamba.
- Annyira, de annyira sajnálom. –susogta a tincseim közé, mire megtörten ráztam meg a fejemet.
- Nem. Nem kell. Nem akarom, hogy sajnáljon bárki is. –válaszoltam, mire egy apró bólintással jelezte, hogy megértette.
Az egyik karomat átbújtattam a keze alatt, és átkaroltam a mellkasát. Felnéztem az aranybarna szemeibe, és halványan, keservesen elmosolyodtam.
- Köszönöm, hogy itt vagy, Edmund.
- Mindennél többet ér, hogy nem löksz el magadtól, Bessie. –suttogta halkan- Rossz téged így látni. És átkozom magamat, mert melegséggel tölt el, hogy a karjaim közt tudhatlak. Mégis… annyira rossz ez az egész. Utálom, hogy nem tudok segíteni neked. Annyira akarok, mégsem tudok semmit tenni.
Elszakadtam a tekintetétől, és a fejemet a mellkasának döntöttem.
- Elég, hogy velem vagy.
Csak apró sóhajt hallatott, és az álla újra a fejem búbján kötött ki.
- Hiányoztál, Bessie.
Nem szóltam rá semmit. Csak csendben hallgattam a szuszogását és a karja lassú mozgására összpontosítottam.

- Nem zavarunk? –dugta be a fejét az ajtón Jasper, mire nemlegesen ráztam a fejemet.
Lassú lépteivel közelebb jött az ágyhoz, és leült az oda húzott fotelba. Pár másodperc múlva Nellie is bejött. Fanyar arccal közeledett felém, én pedig kipattantam Anthony öléből, és a karjaiba vetettem magam. Szükségem volt Rá is. Ezt mindketten tudtuk nagyon jól.
- Jobban vagy már, Bessie? –kérdezte a fülembe suttogva, mire bizonytalanul bólintottam.
- Mondhatni.
- Hogy érzed magad? Vagy… mit érzel most? –szólt Jasper, mire felé fordultam.
- Szomorú és csalódott vagyok. De ezen érzések egy részét már átvette a düh. Azt hiszem jogosan…
- Igen, jogos. Teljesen átérzem és megértem, amit érzel.
- Megérted, Jasper? Átérzed? –csattantam fel- Ugyan! Csalt már meg Alice? Csalt meg egyáltalán bárki is?
- Nem. –suttogta, mire megráztam a fejemet.
- Akkor nem tudhatod.
Mérgesen trappoltam át a fürdőszobámba, és hangosan csaptam be magam mögött az ajtót. Nem akartam hallani, bármit is mondanak. Túl sok volt nekem…Ez…
Ordítani akartam, rombolni, egyedül lenni. Egyedül, és nem úgy, hogy mellettem vannak, és figyelnek. Egyedül jobban ki tudom adni magamból az érzéseimet. Ha mellettem vannak, akkor… akkor ez nem megy. Hogy ez a büszkeségem, vagy más miatt van, azt magam sem tudom…
A mosdókagyló fölé hajoltam, és hideg vizet locsoltam az arcomba. Nagyokat sóhajtottam, és próbáltam minél jobban kizárni a külső zajokat. Ez nagyjából sikerült is.
Próbáltam átgondolni a helyzetet. Ez nagyjából sikerült is. Nem is volt kérdés, hogy mit teszek. Eddig is tudtam, hogy a Michaellel való kapcsolatomnak véget kell vetnem… De ezután még biztosabb voltam a döntésemben.
Utólag, miután meglehetősen lenyugodtam még Thony karjaiban elolvastam a levélhez tartozó szöveget. A kép alá jó pár sor le volt körmölve. Abban kifejtette, hogy több fénykép is készült, de nem akar tovább kínozni engem, így azokat nem küldte el. Leírta, hogy egyes képeken sokkal jobban látszik a kapcsolatuk. Továbbá leírta, hogy a kapcsolatuk mióta tart és milyen körülmények között találkoztak. Nem volt kérdés: zseniálisan játszottak ki engem. Alá nem írták a levelet, de bárki is küldte, hittem neki. Mikor először megnyitottam a levelet, átkoztam magamat, amiért nem néztem meg előbb… Az e-mailt már több, mint egy hete küldték, csak az utóbbi időben nem igazán néztem meg a mailjeimet. Magam is tudtam, hogy a kapcsolatuk hónapok óta tart, de nem akartam elfogadni. A tökéletes kép, amit magam alkottam a kapcsolatunkról repedezett, viszont én folyamatosan foltoztam be. Újra és újra biztosítottam magamat arról, hogy a kapcsolatunk stabil lábakon áll és tökéletes. Mikor Edmunddal megismerkedtem, kezdtem felfogni, hogy kicsit sem úgy van, mint képzeltem. És a megérzéseim is igazak voltak. Az utóbbi időben, mielőtt ide költöztünk volna, Michael egyre többet sietett el a találkozónkról, egyre több velem összeegyeztethetetlen programja volt, de még véletlenül sem gondoltam arra, hogy esetleg más nővel találkozna… Csupán éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, de nem fordítottam rá túl nagy figyelmet. Beteges ragaszkodásom hozzá minden kétségemet legyűrte, csak az álmodott képet vetítettem magam elé, és élveztem az életet.
Szerencsére jött Anthony, és végleg betörte a képet, így már tisztán láthattam. Neki ezért csak köszönetet mondhattam. Tudtam, hogy most már semmi sem áll a kapcsolatunk útjában, ez mégsem töltött el boldogsággal… Talán azért, mert levetítődött előttem az utóbbi időszak… Mindaz, amit vele tettem. Amit Thony átélt amiatt, mert én…ilyen kiállhatatlanul viselkedtem. Nem is tudom, hogy miért van itt…
A jól ismert zeneszám beszűrődött az ajtón, majd a tipikus férfias köszönés is a tudatomba száguldott. Megdöbbenve téptem fel az ajtót, és elkerekedett szemeket meresztettem Thony-ra, aki a füléhez tartott telefonomba beszélt.
- Nem, itt van. –dörmögte a telefonba- Nem, kicsit sincs jól. Hogy miért nem vette fel… Nos… Én meggondolnám, hogy mivel vádolom meg őt. Oh, igen? Hogy én ki vagyok? Az, aki jelenleg kiáll mellette… Mert amit te műveltél… Igen, nyugodtan visszamehetsz édesa…
- Edmund! –rivalltam rá- Add ide azt a készüléket.
- Bessie.
- Azonnal. –mondtam fojtott hangon.
Nem totojázott tovább, a kezembe nyomta a készüléket.
- Szeretném, ha kimennétek. –fordultam a többiek felé, mire Jasper és Nellie szó nélkül álltak fel és mentek ki. Thony továbbra is az ágyamon ült- Te is, Anthony.
- Bessie, ne csináld!
- Azonnal hagyd el a szobámat! –dörrentem rá, mire halványan megrázta a fejét, és kiment.
Éreztem rajta, hogy dühös. Maga az, ahogy becsukta a szobám ajtaját, mindent elárult…
- Igen? –szóltam bele a telefonba, mire egy mérges hang csapta meg a fülemet.
- Mit keresett a telefonod egy férfinél?
- Mi közöd van neked ahhoz, hogy hol van a telefonom? –kérdeztem vissza.
- Mert a barátod vagyok!
- Oh… Azért van nála, mert a szobámban van. Ahogy Nellie is. –válaszoltam fojtottan. Már ki akartam bukni. Annyira, de annyira kiabálni akartam vele. Ordítani, a fejéhez vágni mindent.
- Bizonyára…
- Nem akarsz valamit elmondani nekem? Amit eddig nem mertél, vagy csak… nem volt alkalmad rá? –kérdeztem végül.
- Nem. –vágta rá gondolkodás nélkül.
- Akkor azt hiszem nincs miről beszélnünk. –motyogtam.
- Hogy mondod?
- Szakítok veled! –szóltam erősen, határozottan- Nincs értelme tovább hitegetni magamat veled, Michael. Egy… egy… áh! Annyi mindennek el tudnálak mondani!
- Mi a franc történt?
- Mi? Mi történt? –hitetlenkedtem- El sem hiszem! Mi történt? Micsoda? Hm… Mennyi minden történt… Figyelj, erre szerintem magad is rájöhetsz. Nem vár a csajod?
- Hogy mim?
- Egy mocskos görény vagy! –dühöngtem- Egy hazug szemétláda! Menj, és fektesd meg Tiffanyt, az biztos megnyugtatja a lelkedet!
- Oh, Drágám…
- Ki ne mondd! Ezt ne merészeld még egyszer mondani! –kiabáltam- Drágád? Drágád? Oh, biztos Tiffany fölött is ezt nyögted! Menj a fenébe, és engem hagyj békén!
- Oh, ne csináld már, Bessie. Mi a bajod úgy mégis?
- Hogy megcsaltál? Az nem elég?
- Ugyan, csak párszor volt…
- Nekem ez bőven elég. –suttogtam.
Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, és épp letettem volna a telefont, mikor meghallottam a csilingelő hangot, amitől jelenleg a gyomrom is felfordult. Tiffany jellegzetes hangja szűrődött be a vonalba. A megszólítás, vagyis a Drágám kifejezés meglehetősen árulkodó és hányingerkeltő volt.
- Ég veled, Michael…
Ezzel letettem a telefont. Épp, hogy kinyomtam a hívást, a mobilom rögtön csörögni kezdett. Nem is volt kérdés, hogy kinek a neve villog a képernyőn. Kinyomtam, majd felhívtam a szolgáltatómat, hogy letiltsam Michael számát.
Sóhajtva dőltem hátra az ágyon és megnyaltam az ajkaimat. Teljesen kiszáradt és kicserepesedett rajta a bőr, a kezem halványan remegett. Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ez a megkönnyebbülésemet jelezte. Igen. Felszabadultam, hogy ezt a hívást is megejtettem…
Az ajtóm kinyílt, sorban lépdeltek be egymás után. Nellie mellém telepedett, engem felhúzva átölelt. Jasper és Thony az ajtónál álltak, látszólag nem tudták, hogy mit tehetnek.
- Annyira sajnálom. –suttogta a fülembe Nel, mire halványan bólintottam, és a nyakába nyomtam egy puszit. Annyira megnyugodtam a karjaiban… A szokásos illata bekúszott az orromba, a haja okozta csiklandozó érzés ellepte a tudatomat…
- Annyira szeretlek, Hugi.
- Én is téged, Bes. –suttogta. Éreztem a hangján, hogy elmosolyodik.
- Mi újság? –hallottam a lágy kérdést magam mellől, mire összerázkódtam.
- Mit keresel még itt, Thony? Nem kellett volna hazamenned? –kérdeztem nyersen- Biztos jobb dolgod lenne, mint itt…
- Ugyan. Most miért csinálod ezt?
- Az én telefonom volt. Az én hívásom. És ez az én szobám. Semmi jogod sem volt hozzá, hogy fogadd a hívást! –rivalltam rá.
- Gyere, Nellie. Menjünk ki. –szólt neki Jasper, mire ő felpattant mellőlem, és kisietett az ajtón.
Hallottam, ahogy lemennek a lépcsőn, majd a lenti ajtót is behúzzák maguk mögött.
Mérges voltam. A tudatomat elöntötte a düh. Tudtam, hogy ez nem Edmundra irányul, de szerencsétlenségére ő volt mellettem. Ő volt a legközelebb, akin kiélhettem a dühömet.
- Nem tudok normális indokot adni arra, hogy miért vettem fel a telefonodat. –szólt szelíden.
- Persze, hogy nincs! Hogy is lenne?! –kiáltottam- Te is beleszólsz a dolgaimba! Az az én magánügyem volt! Az én hívásom, az én pasim! Érted te ezt? Engem csalt meg, nem téged! Te pedig óriási vágyat éreztél az iránt, hogy beleszólj az életembe! Nem volt jogod hozzá! Egyszer megfektettél, oké. De az, hogy beleszólj az életembe! Azt nem nézem el!
Halványan megrázta a fejét és elmosolyodott. Könnyed mozdulatokkal állt fel az ágyról, és míg én tovább szidtam, ő elém lépett, és csókjával belém fojtotta a szót. Mérgesen téptem az ajkait, majd ellöktem magamtól. Újra nekem esett és a falnak nyomott. Csókjait a nyakamon, ujjait a pólóm alatt éreztem. Végül engedékenyen simultam bele a karjaiba, és apró sóhajjal hagytam, hogy kényeztessen. A vágy lávaként öltötte el a testünket, és most nem is totojáztunk. Felkapott, az ágyhoz vitt, közben édes csókjaival továbbra is behintette a testemet. A ruháinktól megfosztott minket. Mozgása lassú és lágy volt, én pedig elégedetten vettem fel vele a tempót…
Körülbelül fél órával később már a ruháimat kapkodtam fel. Hallottam, hogy Jasper és Nellie jönnek fel a lépcsőn, így még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Már épp a zoknimat húztam fel, mikor Thony egy fésűt nyomott a kezembe.
- Tiszta kóc vagy. –vigyorgott, mire felvetettem, és átfésültem a hajamat.
- Igen, ez is a te hibád!
- Hé! –kacagott- Nem úgy tűnt, mintha bármilyen ellenvetésed is lenne.
- Mert nem is volt. –mosolyodtam el, majd a szemeibe pillantottam- Mellesleg kifordítva vetted fel a pólódat.
- Oh, fel sem tűnt. –dörmögte, majd lekapta magáról.
Meztelen mellkasához simultam, és egy csókot hintettem rá.
- Vissza kellene vennem, Bessie. –sóhajtotta.
Elléptem tőle, és hagytam, hogy magára vegye a ruhadarabot.
- Kitörlöm azt a képet. –motyogtam, és felnyitottam a laptopomat.
- Biztos vagy benne, hogy látni akarod? –kérdezte Thony, és a vállamra hintett egy csókot.
- Igen… muszáj lesz.
- Nem. Én is ki tudom törölni, ha szeretnéd. –mondta, mire elmosolyodtam.
- Ez az én dolgom, Edmund. Jobb, ha szembenézek vele.
Halk kopogás törte meg a beálló csendet. Jasper és Nellie egyszerre lépték át a küszöbömet. Halványan elmosolyodtam, mikor meglátták, hogy milyen jó állapotban vagyok. Nem kérdezgették, hogy mi történt. Jasper pillantása elárulta, hogy ő pontosan tudja, hogy miért vagyok ilyen. Nellie pillantása viszont kíváncsi volt, de látszólag betudta a jókedvemet annak, hogy kiélhettem a dühömet… De jó, hogy nem tudja, hogy milyen módokon is éltem ki…
- Minden rendben, Bessie? Miért kapcsoltad be a gépet? –kérdezte Nel bizonytalanul.
Elmosolyodtam, és megnyitottam a postafiókomat. Arra a bizonyos levélre kattintottam és a kukába húztam.
- Így már értem… Amúgy… Anya velünk akar vacsorázni. Azt mondtam neki, hogy fél órán belül lent leszünk. –huppant le az ágyra Nellie, mire mosolyogva bólintottam.
- Régen vacsiztunk Anyával együtt… Mit főzött?
- Nem tudom. –nevetett fel- De biztos isteni lesz.
- Akkor mi nem is zavarunk tovább. –állt fel Jasper –Edmund, jössz?
- Persze, egy pillanat. –válaszolta.
- Oh, Jasper! A könyv, amit ígértem. –ugrott fel Nellie, majd már el is rohant.
- Utána megyek. –jegyezte meg Jasper, majd már ott sem volt.
- Találkozunk holnap? –kérdezte Thony, közben magához ölelt.
- Igen. Hisz megyek iskolába. –simítottam végig az arcán- Rettentően sajnálom, hogy ilyen rémesen viselkedtem veled… Eddig még nem volt alkalmam bocsánatot kérni miatta…
- Ugyan. Nem kell. –mosolyodott el- Szeretlek, Bessie.
- Én… -akadt torkomon a szó- Sajnálom. Én ezt nem tudom mondani…
A homlokomra nyomott egy csókot, majd végigsimított az ajkaimon.
- Szép álmokat, Bessie.
- Neked is, Anthony. –sóhajtottam, majd kikísértem…
~
Már mindhárman konyhában voltunk. Körbeültük az asztalt, és falatoztunk.

- Egész délután nem láttalak titeket. –szólt két falat között Anya.
Nellie és én összenéztünk. Ő nagyot nyelt és kortyolt egyet a vizéből. Félénken nézett rám, nem tett semmit.
- Szakítottam Michaellel. –nyögtem ki végül, mire Anyu köhögésben tört ki- Jézusom, meg ne fulladj itt nekem!
Felpattantam és a hátát kezdtem el ütögetni.
- Jól vagyok. –köhögte, majd ivott pár kortyot- Miért szakítottatok?
- Én dobtam ki őt, Anya. –ültem vissza a székemre.
Anya meghökkent és csodálkozó tekintete mindent elárult.
- Megcsalt engem, utána pedig tagadta. Úgy éreztem, hogy nem tudok mást tenni, mint…feladni. Még a költözésünk előtt is… különleges viszont alakított ki a lánnyal.
- Ki az?
- Tiffany. –szólt Nellie, mire mérges pillantást vetettem rá.
- Na igen, ez arra a lányra vall… Mindig is tudtam, hogy egyszer komoly gondokat fog okozni neked, Kicsim. –sóhajtott Anya, majd az ölelésébe zárt- Annyira sajnálom, Egyetlenem. Tudok valamibe segíteni?
- Hát… mondjuk ha verőlegényeket küldenél Michaelre, az sokat segítene. Biztosan dobna egyet a hangulatomon.
- Megnézem, mit tehetek. –nevetett fel, majd látványosan elővette a noteszét és lapozgatni kezdte. Elvigyorodtam, és hagytam, hogy Nellie egy puszit nyomjon az arcomra.