16. fejezet

Sziasztok!
Próbáltam időre megírni a fejezetet. És sikerült is. Így nem csúsztam a fejezettel :) Remélem megjutalmaztok minket pár kommentárral.
Puszii

Twins Story- 16. fejezet
(Bessie)

Péntek van. És reggel. És iskola.
A keserűség újra elöntött. Tegnap itthon maradhattam, de ma… Semmi komoly testi bajom sincs. Ráadásul az sem lenne szerencsés, ha lemaradnák az iskolában.
Lomhán keltem ki az ágyból. Képtelen voltam arra, hogy bármit is úgy csináljak, mintha tényleg lenne hozzá kedvem.
A gardróbomba ballagtam, ahol elővettem egy szürke farmert, lila pólót és pulcsit, majd előkotortam a szürke-lila magas szárú cipőmet is. A fürdőszobában felöltöztem, majd átfésültem a hajamat. Kicsit kisminkeltem magamat. Legalább is alapozót vittem fel az arcomra, hogy kicsit eltüntessem a szemeim alatt éktelenkedő karikákat. Szörnyen festettem. Alig aludtam éjszaka, és ez meg is látszott rajtam. Csak feküdtem az ágyban, és a plafont bámultam. Közben egy-egy könnycsepp kigördült a szemeimből, amit aztán egy lassú mozdulattal töröltem le. Szörnyű egy éjszakám volt.

Hosszú percekig bámultam magam a tükörben, végül a fülembe tettem a fülbevalót, a nyakamba kötöttem egy ezüst ékszert, és az iskolatáskámat valamint a focicuccomat, lementem.
Anya már a konyhában szorgoskodott, Nellie ott ült az asztalnál, és a reggelijét falatozta.
- Jó reggelt. –köszönt a húgom, miközben az egyik barna tincsét a füle mögé tűrte.
- Jobbat. –dörmögtem.
A táskámba ejtettem egy almát, és kortyoltam egyet a saját nevemmel ellátott csészéből. Meleg baracktea.

- Bessie. –szólt Nellie, mire felé fordultam –Josh eljön értem. Nem kell megvárnod.
Kurtán bólintottam egyet, és elfordultam, hogy ne lássa keserű arckifejezésemet.
- Sziasztok. –köszöntem végül, és elmentem.
A garázsban nekidőltem az ajtónak, és mély levegőt vettem. A mennyezet felé fordítottam az arcomat, és visszatartottam a könnyeimet. Azt hiszem nehéz napom lesz.

A kocsimba bepattanva zenét indítottam magamnak, majd kitolattam a garázsból, és az iskola felé hajtottam. Most- csodák csodájára- a zene sem tudta elterelni a figyelmemet, vagy legalább kicsit megnyugtatni az idegeimet.
Az iskolába befordulva még rosszabb érzés kerített hatalmába. Leparkoltam egy üres helyre, és mély levegőt vettem.
- Kitartás. –suttogtam magamnak.

A táskámat a vállamra akasztottam, és kiszálltam az autóból. Gyorsan becsaptam az ajtót, lezártam a kocsimat, és már el is indultam az épület felé. Az iskolatársaim csak nézték, ahogy szlalomozok közöttük. Többek felhördültek, amikor elsiettem mellettük, de nem érdekelt. Csak mielőbb be akartam érni az épületen belülre, hogy aztán a mosdóban eltűnjek mindenki elől.
Mikor végre beértem az épületbe, kissé fellélegeztem. Itt ilyenkor nem sokan szoktak lenni.
Megpillantottam egy magas alakot, amint integet, és felém közeledik.
- Ne. –suttogtam halkan.
- Szia Bes. –köszönt.
- Emmett. –bólintottam.
A szekrényemhez mentem, és kutakodni kezdtem benne.
- Hogy vagy? –kérdezte.
- Jól.
- Nem vagy valami beszédes kedvedben. –jelentette ki.
Bólintottam egyet, és elővettem a következő órára szükséges könyveimet. Biológia. Engem valaki nagyon utál odafönt.
- Ma megtudjuk, hogy hányast kaptunk a házi dolgozatunkra.
- Szerintem ötöst. –mondtam.
Meglepődtem, hogy a hangom mennyire gyengének és erőtlennek hatott. Látszólag őt is meglepte a hirtelen változásom, de nem szólt semmit.
- Igaz… végül is Jasper és te sokat dolgoztatok rajta. Ahogy elnéztem minden fontos információt beleépítettetek. –jelentette ki dicsérőn.
- Remélem ezt a tanár is így gondolja. –eresztettem meg egy gyenge mosolyt.
Egyre több diák lepte el a folyosókat, és mi Emmett-el ugyan ott álltunk.
- A többiek… hogy vannak? –kérdeztem.
- A családtagjaimra célzol, vagy az osztálytársakra?
- Mindkettőre.
- Amíg nem voltál, a suliban nem történt semmi eget rengető. –mosolygott –Mindenki tengett, lengett.
- És… a családod?
- Ott is minden rendben. Jasper hiányolt. –vigyorgott –Valami biológiai akármiről szeretett volna veled beszélni. Azt hiszem valami szemét is volt a dologban.
Bólintottam egyet. Látszólag meglepte, hogy semmilyen csipkelődést sem ejtettem meg, pedig a poén még az én fejemben is megfordul. Nagyjából így szólt volna: Szemét lett volna a dologban? Bocsi, Emmett, biztos, hogy nem rólad akartunk beszélni.
- A többieket véleményem szerint nem nagyon ismered. –folytatta.
- És…
- Ja, Edmund. –kuncogott –Lehangolt volt. A testvéredet kérdezgette egész nap. Hadd ne mondjam, Nellie a nap végére eléggé kibukott. Otthon Thony hozzá sem szólt senkihez. Aki viszont beszélt hozzá, azt jól lehordta. A végén már Rosalie tartott neki egy fejmosást. Azután kicsit visszafogta magát. De a végén kitört. És ordított…
Nyögtem egyet, majd halványan megráztam a fejemet.
- És épp ott jön. –intett egyet.
- Megyek. –mondtam hirtelen, és már ott is hagytam Emmett-et.
- Bessie! –kiáltotta utánam Thony.
Észrevettem, ahogy utánam akar jönni, de Em a mellkasa elé teszi a kezét. Láttam, hogy mond neki valamit, viszont már túlságosan távol voltam tőlük ahhoz, hogy halljak bármit is.

A terembe mentem, ahol csak három-négy ember volt, és beszélgetett. Lehuppantam a helyemre,és a fejemet a padra fektettem. Sajgott a halántékom, és remegett a kezem.
Nem kellett volna még eljönnöm. Túl nagy megpróbáltatás nekem, hogy látnom kell Anthony arcát, hallanom kell hangját. Erre én még nem voltam felkészülve.
Hiába vagyok egy rettentően erős ember, ez még engem is kikészít.
Szótlanul figyeltem, ahogy a többi diák bejön az órára, majd beszélgetni kezdenek egymással, csoportokba tömörülve. Emmett és Jasper is megjött, akik a mögöttem lévő padba ültek le.
Köszöntek nekem, én viszont csak aprót bólintottam, és továbbra is csak előre meredtem.
Épp becsengettek, amikor Edmund is megjött. Felém vette az irányt, amitől kissé megrémültem, de mikor ledobta mellém a táskáját, eszembe jutott, hogy mellettem ül. Ennek most egyáltalán nem örültem.
- Szia Bessie. –köszönt.
Nem válaszoltam. Szerencsémre bejött a tanár, a kezében egy óriási stóc papírral. Észrevettem, hogy ezek több darabban össze vannak tűzve. Kis időbe telt, mire leesett, hogy azok a házi dolgozataink.
Miután üdvözölt minket a tanár, mosolyogva fogott bele a mondandójába:
- Elolvastam őket. Némelyiken olyan jót mulattam. Mondjuk… Hogy jön ide a hiéna?
Emmett súgott valamit Thony-nak, mire ő halkan felkuncogott mellettem. Nem figyeltem rájuk. Csak arra ügyeltem, hogy nehogy kibuggyanjon egy könnycseppem. Szerencsére sikerült elterelnem a figyelmemet, így nem éreztem magam annyira szörnyen.
- Csak két csoportnak tudtam ötöst kiosztani. –mondta végül a tanár –Őket megdicsérem. Egy egyes sem lett. Aki megcsinálta, az már kapott egy kettest. De szerintem nem szövegelek.
Mindenki padjára odatette a dolgozatát. Egy kis boldogság futott át rajtam, amikor megláttam rajta az ötöst.
- Jó vagyunk, Bessie. –szólt előre Jasper.
Hátra fordultam hozzá, és halványan rámosolyogtam, majd belecsaptam feltartott kezébe.
- Bizony.
- De azért mi is segítettünk. –szólt bele Emmett.
- Ja. Összekuszálni mindent. –mosolyogtam rá.
Durcás fejet vágott, de aztán elvigyorodott.
- Az első őszinte mosolyod a mai nap. Azt hiszem ez komoly előrehaladás. –kuncogott.
- Miss. Leaves. –szólt a tanár –Tudom, hogy örül az ötösének, de ha nem fordul előre, kap mellé egy egyest is. Szóval legyen szíves normálisan ülni a székben.
- Elnézést. –mondtam halkan, majd visszafordultam.
Bólintott egyet, majd prezentáció formájában leadta az anyagot.
~
Az óra végén sietősen pakoltam össze a cuccaimat. Voltaképp már csengetés előtt egy-két perccel össze volt pakolva, már csak a táskámba kellett beleszórnom. Ami azért kisebb feladat.
Fürgén mentem ki a teremből, az elsők között értem ki. A diáksereg már így is ellepte a folyosókat. Levegőért kapkodva próbáltam elsasszézni közöttük, nem valami nagy sikerrel.
Megkönnyebbülve értem végre a szekrényemhez, ahol kivettem a szükséges könyveket, és a következő órára siettem.
~
Az egész napom így telt. Bujkáltam, és szinte senkivel sem beszéltem. A szokásos jókedvem sehol sem volt. Most nem próbáltam kitűnni a tömegből. Sőt. Próbáltam minél észrevétlenebb lenni. De így is sokszor észrevettem a nap folyamán, hogy néznek engem.
Persze rájöttem, hogy ki lehetett az.
Rendszerint felém vette az irányt, és az embereket kikerülve próbált közelebb jutni hozzám. Persze ez nem sikerült neki. Mindig találtam valami kibúvót. Egy tanárral álltam neki beszélni, beszaladtam a mosdóba, vagy épp gyors beszélgetésbe elegyedtem egy közelemben lévő barátommal.
Illedelmes pari révén Edmund ilyenkor nem szakított félbe, és nem jött utánam. Csak hagyta, hogy elsétáljak mellette, miközben sóhajtott egyet.
De persze nem volt mindig ilyen.
Az ebédlőben utolért. 
Épp leültem egy üres asztalhoz, és vártam, hogy a többiek is megérkezzenek. Sejtésem sem volt, hogy merre lehetnek.
Épp beleharaptam az almámba, mikor hangos zajjal kihúzódott mellettem a szék, majd leült rá valaki.
- Bessie. –szólt Thony lágy hangon, mire én meglepetten néztem rá.
Épp szóltam volna, de elhallgattatott a szemeivel. A felállás is megfordult a fejemben. De nem lehetek ennyire bunkó…
- Miért kerültél? Véletlenül tetted?
Kérdésére válaszul csak megráztam a fejemet.
- Tehát szándékosan kerültél. Mi a gondod velem?
Nem válaszoltam. Csak lehajtottam a fejemet, és hagytam, hogy a hajam függönyként takarja el az arcomat.
- Bántottalak?
Megráztam a fejemet, de nem szóltam.
- Kérlek, válaszolj.
- Mégis mit mondjak? –kérdeztem halkan, a szemeibe nézve –Mit szeretnél, hogy mondjak?
- Bessie…
- Nekem barátom van, Thony. –nyögtem ki elcsukló hangon –Szeretem őt.

- De engem is szeretsz!
- Nem tudhatod. –tekertem a fejemet, majd az asztal szürkés lapját kezdtem el bámulni –Nem érzed azt, mint én. Nem látsz a gondolataimba. Nem ismersz.
- Épp ez az. Én szeretnélek megismerni.
- Viszont én nem akarom. Szeretem a barátomat.
- Nem is beszélsz vele! –tiltakozott.
- De! Igenis beszélek vele. És tényleg szeretem.–vágtam vissza erőtlenül.
- Értsd meg. Én azt akarom, hogy engem szeress, hogy adj nekem egy esélyt. –suttogta elhaló hangon.
Rá emeltem a szemeimet. Arcán elgyötörtség jele látszódott, homlokán apró ráncok jelentek meg.
- Kérlek, Bessie. Könyörgök.
Elnéztem róla. Látásom elhomályosult, szemeim megteltek könnyel. Ajkam megremegett, és végigfolyt az arcomon egy könnycsepp.
- Bes…
Edmund a karomhoz ért, mire én zavartan húztam el azt. Letöröltem a bőrömről a sós könnyet, majd felálltam, és az ajtó felé mentem.
Nem néztem senkire, viszont éreztem, hogy többen is engem néznek.
- Kérlek, ne tedd ezt velem!
Thony kétségbeesett szavai voltak az utolsók, amik eljutottak a tudatomig. Eztán csak mentem előre, és nem gondolkodtam. A lábaim maguktól mentek előre. Az utam a női mosdóba vezetett, ahol az egyik fülkébe belépve kitört belőlem a zokogás.
~
A csengőszóval együtt léptem ki a mosdó ajtaján. Duzzadtak voltak a szemeim, és az arcom is kipirult. Smink segítségével próbáltam magamból kihozni egy normálisnak kinéző embert. Ez nagyjából sikerült is. Igaz, a sírás nyomait nem igazán tudtam eltüntetni, de legalább a szemem alatti karikákat eltüntettem, a sápadt bőrömmel együtt.
A terembe siettem. Szerencsére a tanár előtt sikerült beérnem, de mikor letettem a táskámat, már be is lépett.
A történelemtanár szürke öltönyt viselt, valamint fehér nyakkendőt. Homlokán erőteljes ráncok voltak, fejét kissé lehajtotta, vállai előre dőltek.
- Felelünk.
A terembe lépést követően ez volt az első szava hozzánk. Az osztály kilencven százalékán látszott, hogy erőteljesen megriadtak. Engem nem tudott mélyen érinteni ez a dolog. Most nem.
Mikor a tanár felcsapta a naplót, és nem az én nevemet mondta, fellélegeztem.
~
A történelem óra végeztével a kocsimhoz mentem, ami mellett Josh és Nellie turbékoltak. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most rám várnak, vagy esetleg a Nővérkém pasija mellettem parkolt le.
- Sziasztok. –köszöntem halkan, majd kinyitottam az ajtót.
Először üdvözöltek, majd rám néztek. Nellie kimeresztette a szemeit, mintha nem is hinné el, amit lát.
- Szörnyen nézel ki! –sikkantotta halkan.
- Ugyan Nel. –nyögtem.
- Mi történt veled?
- Semmi. –válaszoltam.
- Ugyan. Látom, hogy… Jesszusom! Te sírtál?!
Kezét a szája elé kapta, és riadt szemeit az enyéimbe véste. Tudta, hogyha én megtörök, akkor már tényleg baj van.
Nem válaszoltam, csak beültem a kocsiba, és a leült ablakon még kiszóltam:
- Velem jössz, vagy?
- Majd én hazaviszem. Menj csak. –válaszolta kedvesen Josh, mire bólintottam egyet, és az ablakot feltekerve elhajtottam.
~
Mikor hazaértem, első dolgom az volt, hogy egyek. Egész nap egy falat sem igazán ment le a torkomon, így már émelyegtem. Nem is éreztem a forró leves ízét, csak kanalaztam. Lassan, de oda sem figyelve. Nem érdekelt, hogy mi az, és hogy milyen alapanyagok lettek felhasználva hozzá.
Anya közben körülöttem tett-vett. Beszélgetni próbált, de miután észrevette, hogy nem igazán vagyok ma kapható erre, inkább békén hagyott. Ezt igazán szerettem benne. Érzi, hogy mikor van szükségem egy kiadós anya-lánya beszélgetésre, és mikor csendre és nyugalomra.
Az ebéd befejeztével a szobámba mentem, ahol aztán az ágyra vetettem magam. A sűrű felhőrétegnek köszönhetően nem volt valami világos a szobában.
A fejemet a párnák közé rejtettem, és a derekamra húztam egy plédet.
Azt vettem észre, hogy szemhéjaim elnehezednek, majd egy ásítás után megszakadt a kép.
~
Levegőt kapkodva ültem fel. A lepedő összegyűrődött alattam, izzadság gyöngyöződött a testemen. Könnycseppek csorogtak végig az arcomon, és remegtem, mint a nyárfalevél.
Nagy levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam. Pár perc múlva sikerült is, de könnycseppek még mindig buggyantak ki a szememből.
Az óra fél tízet mutatott. Rendesen elaludtam.
Sóhajtva keltem ki az ágyból, majd a fürdőmbe mentem, és lezuhanyoztam. A gardróbomban magamra öltöttem a lila babydollomat. Ez egy lila tangából állt, majd fölé egy apró hálóinggel. Lágy, fátyolos anyagból készült. A mell alatt egy ezüst, vékony mintázat fut.
Visszaültem az ágyamra, és felidéztem az álmom legmegrázóbb pillanatát:

„- Kérlek, Bessie!
- Nem, Thony. –ráztam meg a fejemet –Hagyj békén, kérlek.
- Nem teszem.
- Én viszont igen. –termett mögöttem Michael–Soha többé nem akarlak látni! Megcsaltál!
- Csalódtam benned, Kislányom –jelent meg előttem Anya.
- Hogy tehetted ezt, Bessie? Egy pasi sosem elég jó neked? Mindig több kell? Nézd, mit tettél!
Arra néztem, amerre Nellie mutatott. Thony feküdt a földön. Látszólag súlyos sérülések érték, minek következtében haldoklott. Sikkantottam egyet, majd hozzá szaladtam. A fejét az ölembe fektettem, és a homlokát simogattam.
- Mi történt? Ki tette ezt veled? –kérdeztem.
- Hogy ki tette? A bűneid. És miért? Mert... Beléd szerettem. –nyögte, majd lehunyta a szemeit, és többet nem vett levegőt. ”

Még mindig az álom hatása alatt álltam, ez nem kérdés. Ahogy Edmund elnyúlt és szürke arcára gondoltam, kirázott a hideg. Viszont újra és újra felrémlett előttem a kép.
Nevetés hangja szűrődött be a Nellie-vel közös nappalinkból. Összeráncoltam a szemöldököm, majd kikeltem az ágyból. Halk lépteimmel mentem ki, de a kép, ami kint várt, arra nem számítottam.
Rosalie, Jasper, Emmett és Thony voltak itt. Nellie-vel a sarokkanapén ültek. Nel épp magyarázott valamit, minek következtében mindenki rá figyelt. Majdnem mindenki. Thony eddig a falat bámulta, most viszont rám kapta a pillantását, ami tele volt bánattal. Szemeit végigfuttatta a testemen, minek következtében kimeresztette a szemeit.
A plazmatv-n valami vicces film ment. Igaz, ahogy elnéztem épp vége volt, ugyanis a szereplők listája vonult végig a kijelzőn.
-  Pont jókor jöttél, Bessie. –pattant fel Nellie, és megölelt.
- Miért?
- Most kezdjük el a másik filmet. Eddig úgy tűnt, észre sem vetted, hogy kint vagyunk. –mosolygott.
- Aludtam. –motyogtam –De… Hogy-hogy itt vannak? Mármint, nem mintha zavarnának…
- Értem én. –mosolygott felpörögve –Még délelőtt meghívtam őket. Átfilmezzük az egész éjszakát. Úgyis olyan régen néztünk filmeket. Be kell hoznunk a lemaradást.
- Vissza is tértem. –nyitódott az ajtó.
Alice táncolt be a szoba közepére, és ledobott egy táskát.
- Megyek átöltözni. –vigyorgott –Ohh, szia Bessie.
- Hello.
- Menj csak, Alice, Bessie megmutatja, hogy hol tudsz átöltözni. –pillantott rám Nel.
- Gyere, Alice.
Ő jókedvűen bólintott, és utánam táncolt. A fürdőmbe vezettem. Elámulva nézte, majd megdicsérte azt. Megköszöntem, és magára hagytam, hogy tudjon öltözködni.
Pár percen belül újra előttem állt. A miniszoknyáját és a blúzát lecserélte egy rövid pizsama alsóra, és egy spagetti pántos felsőre. A felsőjén egy zsiráf figurája volt.

- Cuki a pizsid. –kuncogtam.
- Jól néz ki ez a babydoll. –dicsérte meg a rajtam lengedező lila ruhát –Hol vetted?
- Fehérneműboltban. –mosolyodtam el –Ebben a plázában is van egy ugyan olyan bolt…
- Igen. Már tudom. –tapsikolt –Nem jössz el valamikor vásárolni velem?
- Majd meglátjuk.
- Rendben. –bólintott vigyorogva.
Visszamentünk a többiekhez. Alice Jasper ölébe pattant, aki boldogan csókolta meg kedvesét. Elfordítottam a fejemet. Most nem tudtam rájuk nézni. Nellie maga mellett lévő üres helyre intett, és elmosolyodott.
Nekem a maradék jókedvem is elpárolgott. Az üres hely másik oldalán Thony ült. Fürkésző tekintete most is rajtam volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez az engem alig takaró ruha miatt volt, vagy épp amiatt, hogy próbál megérteni engem. Az utóbbira nincs sok esélye.
Egy sóhajtás után leültem Nellie és Thony közé. A filmnek épp a főcímdala ment.
Titanic.
- Ez komoly? –nyögtem.
- Nem szereted? –suttogta nekem Anthony.
- De. –motyogtam.
- Csak sírni szokott a végén. –kuncogott Nellie.
Dühösen, és sértődötten néztem rá. Ő csak vigyorgott. Megforgattam a szemeimet, majd egy párnát vettem az ölembe, és magam alá húztam a lábaimat.
- Eszembe jutott egy vicc. –szólt Emmett –Mondjatok egy szót, amiben benne van a Titanic!
- Óceán. –válaszoltam rá.
Vigyor keletkezett az arcán, és kacsintott egyet.
- Pontosan.
- Csitt. –suttogta Alice, és Jasper vállára döntötte a fejét.
Halványan elmosolyodtam, és a filmre koncentráltam.
- Bes, nem mennél le pattogatott kukoricáért? –suttogta felém Nel.
- Dehogynem.
Sóhajtottam egy aprót, majd felálltam.
- Elkísérlek. –jött utánam Thony.
Apró grimaszt vágtam, majd leindultam a lépcsőn. Anthony hangtalanul követett.
A konyhában az egyik szekrényből előkotortam egy csomag kukoricát, és a mikróba tettem kipattogtatni.
- Miért teszed ezt velem? –suttogta elgyötört kifejezéssel.
- Sajnálom.
- Nem a sajnálatodra van szükségem. Hanem rád. –válaszolta.
Elhúztam a számat, és visszafordultam a mikró felé.
- Én szeretem Michaelt.
- De miért? –emelte fel a hangját –Miért pont őt? Miért pont azt, aki nem érdemel meg téged?
- Nem is ismered.
- De tudok róla pár dolgot. Alig beszéltek. Én itt vagyok. És bármit megtennék, hogy…
- Ne. –nyögtem erőtlenül.
Kivettem a kukoricát, majd egy tálba öntöttem.
- Ráadásul ezzel a ruhával is kínzol.
- Elhiheted, ha tudtam volna, hogy jöttök, nem ezt vettem volna fel. –válaszoltam, majd felindultam a lépcsőn.
A többiek továbbra is a filmet nézték. Nellie kezébe nyomtam a popcornt, és leültem. Thony közel helyezkedett hozzám, így éreztem a belőle áradó hűvösséget.
Nehéz bevallanom, de hatással volt rám a jelenléte. Egyrészt nyomasztónak is éreztem a bűntudat miatt, másrészt pedig megnyugodtam…
Nehéz egy éjszakának nézek elébe…

Bessie Babydoll-ja