10. fejezet

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy legutóbb annyira kiborultam, remélem nem sértettem meg senkit :) Köszönjük szépen a kommentárokat :)

Puszii

Bessie

Twins Story -10. fejezet
(Bessie)

Reggel álmosan keltem fel. Habár én minden reggel álmos vagyok, és nehezen kelek, szóval ezen nem is értem, hogy minek akadok fent. Anya szerint Apa is ilyen volt. Rengeteget aludt, és akár délig is tudta húzni a lóbőrt. Persze Nellie és Anya nem ilyen. Korán kelők, és állandóan fittek. De nem is bírják ki egész éjszaka, hogy fent legyenek. Szilveszterkor kitapasztaltam. Aludtam egyet délután, és egy éjszaka bírtam, és csak akkor feküdtem le, amikor Nellie és Anya felkelt. Eléggé vicces volt, hogy reggelivel vártam őket, megettük, ők mentek felöltözni, én pedig huppantam bele az ágyamba.
Kibotorkáltam a fürdőbe, és csodák csodájára most nem rémültem meg a kinézetemtől. A hajam sem volt szénaboglya, megfésültem párszor, áthúztam rajta a hajvasalót, és tökéletes is lett. Megmostam az arcomat, fogat mostam, gyorsan kisminkeltem magamat, és a gardróbomhoz botladoztam. Még nem ébredtem fel teljesen.
Perceket álltam a ruhatenger előtt, mire eldöntöttem, hogy mit veszek fel. A legtöbb időbe mégis az telt, hogy kikeressem a kigondolt ruhadarabokat. Gyorsan felvettem őket, és a tükörhöz sasszéztam. Egy kék, nagyon szűk farmer volt rajtam,- aminek a combjain fontok vannak, amik úgy néznek ki, mintha ki lennének szakadva- egy bézs színű hosszú ujjú, tapadós felső, egy barna magas sarkú, aminek az elején egy bézs masni van. Felcsatoltam az órámat, az ékszeres ládikómból előkerestem az igazgyöngy fülbevalómat, a nyakamba tettem a hangjegyes láncomat, és egy szürke táskába beledobáltam a szükséges dolgaimat. Felkaptam a fehér bőrdzsekimet, még egyszer megnéztem magam a tükörbe, forogtam egyet, majd lesiettem a lépcsőn. A táskámba belehajítottam a kikészített almámat és a kekszemet, még egyszer ellenőriztem, hogy minden meg van-e. Pénztárca, telefon, fülhallgató, tolltartó, füzetek. Szerencsére az utóbbi időben nem kell tanulnunk, mert ezt a tananyagot speciel az eszembe véstem már. Nem szükséges újra megtanulnom őket, így is tökéletesen tudom a redoxi reakciót. 

A pult széléről felkaptam a kocsikulcsot, és a garázsba indultam. Furcsa mód a kocsiban már Nellie ült, és látszólag engem várt. Egy szó nélkül ültem be, indítottam, és már száguldottunk is.

- Bessie. –szólt Nel –Én sajnálom, tényleg. Nem volt direkt ez az egész.
Rezzenéstelen arccal ültem, és lábam egyre jobban rátapadt a gázra, és erősebben nyomta azt.
Pár perccel később újra belekezdett:
- Kérlek, ne csináld már.
Újra elhallgatott egy kis időre.
- Miért nem válaszolsz?
Továbbra sem szólaltam meg, csak az utat figyeltem. Befaroltam az iskola parkolójába, leállítottam a kocsit, és megragadtam a táskámat. Mire nyitottam volna az ajtót, az már tárva volt. Thony áll ott, vigyorogva.
- Neked is jó reggelt. –nyomtam egy puszit az arcára –Jasper, Alice, sziasztok.
- Szia Bessie. –ugrándozott Alice –Annyira jó ez a ruha.
- Oh, köszönöm. –vigyorogtam –Te is csodásan nézel ki ebben a szoknyában. De nem fázol? Egy kicsit hideg van…
- Engem az nem érdekel. Inkább megfázok, csak jól nézzek ki. –kacsintott rám –Annyira jó délutánt fogtok eltölteni.
- Tényleg?
- Hát persze. –karolt át Anthony –Ez a kis manó mindent megjósol.
Alice csak nyelvet öltött rá, és továbbra is boldogan ugrándozott.
- Bessie. Be kéne zárni a kocsit. –kiáltott rám Nellie.
Hátrafordultam, és lecsipogtattam az autót, majd a kulcsot a táskám mélyére süllyesztettem.
- Azóta sem beszélsz vele, ugye?
- Nem hát. –szegtem feldacosan az államat, majd elmosolyodtam –Bűnhődjön csak egy kicsit. Amikor én kiszöktem, akkor egy hónap szobafogságot kaptam. Ő pedig még ott is aludt egy srácnál, és semmi büntetés.
- Van egy olyan érzésem, hogy te így bünteted. –motyogta Jasper.
- Pontosan. –mosolyogtam.
- Pár perc múlva csengetnek. Mindenki az órájára. –adta ki az utasítást Alice.
- Milyen órád lesz? –kérdezte Thony.
- Töri. –motyogtam –Utálom.
- Nekem is az lesz. Majd ketten túléljük valahogy.
Lassú lépteinkkel mentünk a teremhez, és pont csengetésre értünk be. A tanár szerencsénkre még nem volt bent.
Nincs szükségem egy büntetésre. Ráadásul ma délután akarjuk megírni a biosz-házinkat.
- Akkor délután megírjuk azt az akárhány oldalas izét?
- Jaj, Bessie.
- Most mi van? –vigyorogtam.
- Annyira rövid a memóriád. Egy biológia-házidolgozatot kell írnunk.
- Azt én is tudom.
- Tíz oldalasat kell írni. Mivel a tanár úgy döntött, hogy nem megyünk még egy kirándulásra, így a holnapi órára kell beadni.
- És ezt te honnan tudod? –kérdeztem vissza.
- Kitűzte a faliújságra.
- Boszorka. –motyogtam az orrom alatt.
Harsányan felnevetett, de amikor észrevette, hogy a tanár az ajtóban áll, elhallgatott, és egy vigyor kíséretében igazította meg a könyveit.
- Nos, Mr. Cullen… Ennyire mókásnak találja a mai felelést is? –kérdezte felvont szemöldökkel.
- Bizonyára, Tanár úr. –mondta komoly arccal, de a szája szegletében ott bujkált a mosolya
- Akkor irány ki, ön lesz a mai áldozatom.
Thony mosolyogva állt fel, közben végigsimított a vállamon, és kiment a táblához.
Nem figyeltem arra, hogy miként felel. Elővettem a rajztömbömet, egy lapot húztam ki belőle, és miután az aquarell ceruzámat is előkerestem, rajzolni kezdtem. Részletesen figyeltem meg a táblánál felelő srácot, és kezem már mozgott is. Mire végeztem, már bőven az óra közepén jártunk. A rajzot lefelé fordítva csúsztattam az ő térfelére, a tolla alá. Vigyorogva battyogott vissza a padhoz, és miután egy puszit nyomott az arcomra, leült a helyére.
- Na, hányas?
- Ötös. –kuncogott –És ez meg mi? Láttam, hogy szorgalmasan rajzolsz, de mi ez?
- Nézd meg. –kacsintottam rá.
- Miss Leaves! Netán ön is felelni kíván? –morogta nekem a tanár.
- Nem áll szándékomban. –mosolyogtam –Elnézést tanár úr.
- Olvassátok el az anyagot. –mondta mogorván.
- Hányadik oldal? –szólt egy hang hátulról.
- Keresd meg. –dörögte.
- Száznegyvenkilenc. –suttogta Thony.
- Köszi. –mosolyogtam rá.
Kinyitottam, és olvasni kezdtem. Ezt még én sem tanultam, csodás.
Egy aprócska papír csúszott a kezem alá. Vigyorogva hajtogattam szét, és olvastam a sorait.
„Nagyon szép, köszönöm.”
Elámultam, hogy mennyire tökéletesen ír. Mintha rajzolta volna a betűket.
„Nem volt más dolgom, szívesen csináltam. De valami varázslatosan szépen írsz *-*”
Visszacsúsztattam neki, és abból tudtam, hogy elolvasta, hogy felnevetett, és felkapta a tollát, majd mintha a könyvben húzna alá valamit újra írni kezdett.
„Hát igen, sokan mondták már. De ebben nincs semmi csoda. De viszont a te macskakaparásod szinte el sem lehet olvasni. Amúgy… Alice-nak igaza van. Csodásan festesz ebben a ruhában.”

- Köszönöm. –suttogtam.
Vigyorogtam még egy sort, és a papírt a táskámba ejtettem. Végre végeztem az anyag elolvasásával, és mivel sok időm volt, meg is tanultam. Legalább otthon nem kell. Épp csaptam be a könyvet, amikor megszólalt a csengő éles hangja, az osztály egy emberként sóhajtott fel megkönnyebbülésében.
Thony és én elsőként hagytunk el a termet, és már mentünk is a következő felé…
~
Az egész napunk így telt. Egyik teremből a másikba futkoztunk. Épp az ebédlőbe mentünk, a többiek már minket várnak az asztalnál.
- Talán mégis igaz a hír? –mondta azonnal Emmett.
- Milyen hír? –ültem le, mellém pedig Thony telepedett le.
- Egész nap el sem szakadtok egymástól. Csak nem tényleg igaz?
- De mi?
- Az, hogy van köztetek valami. –dőlt hátra a székben.
Thony-val egymásra néztünk, és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. A többiek csak érdekes arckifejezéssel néztek minket, egyedül Edward és Alice mosolygott.
- Ez gondolom azt jelenti, hogy nincs köztetek semmi. –mondta csalódottan, és szipogott is hozzá.
- Le kell lombozzalak Emmett,de tényleg nincs. –vigyorogtam –Barátom van, ha elfelejtettétek volna. Igaz, most nem valami fényes a kapcsolatunk, de az már más kérdés.
- Miért? –kérdezte Jasper.
- Utoljára pár napja beszéltünk… Hiába hívom, nem hajlandó visszahívni vagy felvenni. Úgyhogy, én innentől nem fogom zaklatni. Ha úgy érzi, úgyis hív. –rántottam meg a vállam.
- Ennyire lazán veszed? –jött a kérdés Alice-től.
- Minek görcsöljek rá? Ha most izgulnák sem hívna fel előbb. –motyogtam szomorúan.
Az ebédszünet hasonló kedvben telt el, de a többiek legalább jól mulattak. Egyedül Thony volt az, aki továbbra is hozzám beszélt, még úgy is, hogy én nem válaszoltam neki. Most nem ment. Mert igazából nagyon idegesített, hogy nem hív vissza, vagy nem ad életjelet magáról. Sokszor legszívesebben elsírtam volna magam emiatt.
~
Utolsó óra után unalmasan battyogtam a kocsihoz, beültem, megvártam, míg beül Nellie, majd hazahajtottam.
Otthon Anya várt minket. Épp akkor tálalta a köretek mellé a rántott sajtot, és a tányérokat már hozta is az asztalhoz.
- Szia Anyu. –nyomtam egy puszit az arcára, majd Nellie is így tett.
- Sziasztok, Kicsikéim. –mosolygott –Pont jókor jöttetek, pont most lett kész.
- Mi mindig képesek vagyunk a tökéletes időpontban beállítani valahova. –hadartam, és leültem az asztalhoz.
Miközben ettük, beszélgettünk. Habár ez megszokott a mi családunknál. Sosem tudjuk befogni azt a lepcses szánkat.
- Anya, nem baj, ha elviszem a kocsit? –mosolyodott el Nellie.
- Dehogy, vidd csak. –mosolygott beleegyezően –Valami új barátnőddel mész valahova?
- Igen. –bólogatott.
- Anya, ha nem gond, felmegyek… –vittem a tányért a mosogatóba –Gyorsan összepakolászom a dolgaimat.
- Miért fontos ez? Mármint, nem mintha nem örülnék annak, hogy rendet akarsz tenni, csak az nem vall rád.
- Vendégei lesznek. –szólt közbe Nellie.
- Pontosan. –vigyorogtam angyalian –Thony, Emmett és Jasper átjönnek megírni a biosz-házidolgozatot. Habár lehet, hogy a többiek is itt lesznek.
- Akkor szólnom kéne Esme-nek is… Régen beszélgettünk egy jót. –mosolyodott el –Fel is hívom.
- Akkor nem gond, ha átjönnek?
- Dehogy, Bessie. Mikor volt ez gond?
Kuncogva vontam meg a vállamat, és már szaladtam is fel a lépcsőn. A Nappalinkba is körül néztem, minden a legnagyobb rendben volt benne.
A szobámba szerencsére nem volt akkora kupi, mint amire emlékeztem. Gyorsan átöltöztem egy pink short-ba, egy fehér trikóba, és magamra kaptam egy titokzoknit is, összefogtam a hajamat, majd a pakolásnak álltam neki. A polcra tettem a könyveket, megigazítottam az ágyamat, összepakoltam egy kicsit az íróasztalomon, felporszívóztam és port töröltem.
- Kész is. –huppantam le a fotelomba.
Épp, hogy fújtam egyet, már csengettek is. Őrült módjára vágtattam le a lépcsőn, egyszer meg is botlottam, de szerencsére komoly sérülés nélkül jutottam el a bejárati ajtóig.
- Oh, sziasztok. –tártam ki –Bocs, hogy nem vagyok kiöltözve, de épp most végeztem a takarítással.
- Így is tökéletes vagy. –kuncogott Alice, és megölelt –Ha nem gond, jöttem én is.
- Dehogy gond, örülök neked is. –mosolyogtam rá,és befelé tereltem őket –Nellie már elment, Anya fogalmam sincs, hogy hol van.
- Itthon vagyok, Kicsim. –jött mellém –Sziasztok. Én Julia vagyok, Nellie és Bessie anyukája. És tegezzetek nyugodtan, ne öregítsetek még jobban.
- Szia. Én Alice vagyok. –mutatkozott be Alice, majd sorban mindenki.
Még pár percig beszélgettek, amíg én kibogoztam a hajamból a gumit, és a lenti fürdőben megfésülködtem.
- Akkor, ide telepedjünk le? –intett a kanapé fel Emmett.
- Dehogy. –tiltakoztam –Majd meglátjátok, hogy hol töltjük a délutánt.
Kacsintottam egyet, és intettem, hogy kövessenek. Vigyorogva haladtam felfelé a lépcsőn.
- Ez a második emelet. Anya helyiségei, valamint a vendégszobák vannak itt. –mosolyogtam, és tovább indultam.
- Három emelet?
Jasper kérdésére bólintottam egyet.
- Lent még egy fedett medence is van. –kuncogtam.
- Nem semmi. –füttyentett Emmett.
Tovább vezettem őket, egyenesen a harmadik emeletre.
- Szóval… Ez Nellie és az én területem. –mosolyogtam.
- Saját nappalitok van? –döbbent le Emmett.
- És saját edzőtermünk. –mosolyogtam –Azt is megmutatom, ha szeretnétek. Habár… én előhozom a szükséges dolgokat, te pedig úgyis megtaláljátok. Végig a folyosón. A jobb oldali, rózsaszín ajtós szoba az enyém, a szemben lévő piros színű pedig Nellie-é. A folyosó végén lévő fehér ajtó pedig az edzőterembe nyílik.
- Mindenhova bekukkanthatunk? –kérdezte Alice
- Persze. –mosolyogtam, és még előttük rohantam be a szobámba.
Előszedtem a bioszcuccomat, megfogtam a hófehér Laptopomat, és kipakoltam őket a nappaliba. Ők már az edzőteremben jártak, így én is utánuk indultam.
- A táncdíjak Nellie-é, minden egyéb kitüntetés, mez az enyém. –vigyorogtam az ajtófélfának dőlve.
- Ennyi díjad van? –mutatott végig rajtuk Thony –Hogy-hogy?
- Jó vagyok a sportokban. –mosolyogtam.
- Arra rájöttem. –mondta dicsérőn –Az a gól, amit tesin csináltál, nem volt semmi.
- Tök könnyű megcsinálni. –mosolyogtam –Akrobatikáztam és tornáztam egy ideig. Szóval sima ügy. Amúgy is… hátraszaltózni is tudok, meg ilyesmi.
- Az ágytornában is jó vagy? –húzta fel a szemöldökét Emmett.
- Eddig nem volt rám panasz. –villantottam egy pimasz vigyort, Emmett pedig kacagásban tört ki.
- Neki kellene állni a biosz-házinak…
Jaspernek adtunk igazat, így visszamentünk a nappaliba, és miután kitaláltuk a címet, gépelni kezdtem.
~
- Biztos, hogy jó lesz? –kérdeztem, miután felolvastam.
- Tökéletes. Biztos, hogy jelest kapunk. –húzta ki magát Emmett –Akkor biológiából ez eddig a…Tizenhatodik ötösöm az évben.
- És,  Alice, biztos, hogy nem fogja más is ezt a címet választani?
- Mindenki könnyebbet választ. Ti a: Forks erdei közössége címmel írtatok egy tíz oldalas esszét, a többség pedig egy állatot fogja választani.

- Remélem is. –mosolyodtam el.
- Ne aggódj már. –karolt át Thony.
- Én nem aggódok. –vigyorogtam.
A lépcső irányába kaptuk a fejünket, hisz halk léptek zaja csapta meg a fülünket.
- Nellie és Rose. –motyogta Jasper.
- Együtt voltak valahol? –csodálkoztam.
- Tegnap, amíg énekeltetek is beszélgettek telefonon. –mosolygott Alice- Jóban vannak. Nem gyakran esik ez meg Rose-al.
- Az ő életük… azt csinálnak vele, amit akarnak. Minden esetre én megyek, és kinyomtatom ezt.
Bevittem a gépemet, hozzácsatlakoztattam a nyomtatóval, és már papíron is volt a dolgozat. Négy példányban nyomtattam ki, hogy mindenkinek meg legyen. Ki tudja, hogy mennyire jár ránk a rúd mostanában.
- Miért aggaszt, ha Nellie Rose társaságában tölti a szabadidejét? –ült te az ágyam szélére Thony.
Megfordultam a székben, és halványan elmosolyodtam.
- Nem zavar. Tényleg… örülök neki, hogy talált barátokat.
- Én nem úgy érzem, hogy tényleg ez a véleményed… -motyogta –Miért nem vagy őszinte velem?
- Nem szeretem kitálalni az egész lelki világomat. –szegtem fel az államat, és megfogtam a papírokat –Majd talán egyszer, ha jobban megbízok benned, elmondom.
- Várom már azt a pillanatot. –sóhajtott, és együtt léptünk ki a szobámból, és egyenesen a többiekhez, akik mosolyogva beszélgettek.

 

Bessie sulis ruhája

Thony-ról készített rajz