11. Fejezet

Sziasztok!

Tudom megint elég későn, de időm nem nagyon volt, de a következő jóval hamarabb fog jönni, és remélem a tartalma kárpótol. Jó olvasást. 

Puszi, Trixi

(Nellie) 

Reggel friss és üde voltam, mint általában mindig. Az ébresztőórám csörgésekor pontban kipattantam az ágyból, és a fürdőbe indultam. A tükörbe néztem, ahonnan egy boldogan mosolygós arc nézett vissza rám. Megnyitottam a csapot, és megmostam az arcom. Visszanéztem a tükörbe és próbáltam megfejteni azt a rejtélyes csillogást, ami a szememből áradt. Megráztam a fejem, és inkább elléptem a tükör elől. Megtöröltem az arcom, és a fésűm után nyúltam, hogy kifésüljem összekuszálódott tincseimet. Visszasétáltam a szobámba, majd a gardrób elé lépve találomra kikaptam egy farmert, és egy pólót. Ledobtam magamról a pizsamám, és felvettem a ruháimat. A fürdőbe mentem, és feldobtam egy halvány sminket, majd még egyszer gyorsan átfésültem a hajam. Felkaptam a táskám és beledobáltam a szükséges dolgokat, felkaptam a kabátom és lefelé indultam a konyhába. Bessie még nem volt itt, gondolom még készülődik, neki mindig nehezebben indulnak a reggelek.

 

Letettem a táskám az asztalra, majd a hűtőhöz léptem, és kivettem a tejet. Élveztem, ahogy a hús folyadék végigfolyik a torkomon. Ez elmaradhatatlan volt számomra reggel. Kikaptam a szekrényből egy gabonaszeletet, és kinyitottam, miközben az órára pillantottam. Volt még időnk, ezért valószínű, hogy Bessie sem siet. Kihúztam egy széket és leültem, miközben enni kezdtem a nem túl kalóriadús reggelim. Gondolataim az iskola körül forogtak. Ez lesz az első alaklom, hogy látom Josh-t, azután a nap óta. Ettől valamiért görcsbe rándult a gyomrom. Gondolataimból nővérem magas sarkújának a koppanása zökkentett ki. Gyorsan felálltam, felkaptam a táskám, és a garázsba siettem. Lazán beültem a kocsiba és vártam Bessie-t, abban a reményben, hogy sikerül kibékülnünk. Elvégre sose voltunk még ennyi ideig haragban. 

Tervem csúfondáros kudarcba fulladt, ugyanis Bess még csak hozzám sem szólt. Nem mondom, rosszul esett. Igen tényleg hibáztam, de a tetteimen már nem tudok változtatni. Azért reméltem, hogy sikerül kibékülnünk. Nekem már hiányzik, hogy beszélgethessek vele, főleg most. Eléggé el kéne a tanácsa. 

Kicsit lelombozva léptem oda a többiekhez, akik vidáman nevetgéltek valamin. Amint megláttak elhallgattak, és kíváncsian fürkészték az arcom. 

-           - Sziasztok! – köszöntem sóhajtva, amikor meguntam a kínos csendet.

-           - Szia! – köszöntek vissza, és a fiúk elvigyorodtak.

-           - Valami baj van? – kérdezett rá Mandy, mikor már befelé mentünk az iskolába, miközben mellém szegődött.

-           - Azon kívül, hogy a testvérem levegőnek néz, semmi – sóhajtottam.

-           - Összevesztetek? – kérdezett rá felhúzott szemöldökkel.

-           - Nem éppen… csak… mérges rám. De meg fog oldódni ne aggódj! – mosolyogtam rá – Sosem voltunk hosszabb ideig haragban. – És csak remélhettem, hogy ez most is így lesz.

-           - Milyen órád lesz? – kérdezett rá Tina, mikor beértük a többieket. Elővettem az órarendem, mivel még mindig nem tudtam fejből, és kikerestem.

-           - Történelem – vágtam rá, ez a többiek arcára is mosolyt csalt.

-           - Remélem, most is beléd köt, az a vén majom. Te meg akkor kioszthatnád, nekünk meg lenne egy jó napunk – vigyorgott Daniel.

-           - Nem épp ez volt a célom a múltkor sem. Csak nem tetszett, hogy szinte mindent elmondtam, ő meg ezt közepesre értékelte, ha elmondta volna jobban, akkor fejet hajtok a dolog felett, de így – vontam vállat végül, és a terem felé indultam. A többiek követtek és kezdetét vette egy unalmas történelem óra. 

A tanár egész órán még csak rám sem nézett. Inkább a többieknek tett fel olyan kérdéseket, amiket a könyv csak apró betűkkel jelölt, mivel csak kiegészítés volt. A fiúk csak bambán néztek a tanárra, mintha azt mondták volna: ha lehet, akkor érthetően fogalmazzon tanár úr. Persze az már kevésbé tetszett neki, mikor barátaim segítségére siettem, és helyettük én válaszoltam meg a kérdéseket. Daniel hátra fordult és egy hatalmas vigyor kísértében rám kacsintott, miközben valami olyasmit tátogott, hogy: így kell ezt csinálni kislány. Amin csak elmosolyodtam. A tanár a többiek vezetéknevén kezdett el szólongatni, így a mai nap több névvel is gazdagodtam, de nem bántam. A tanár, vöröslő feje, remegő ajkai, és ökölbe szorított keze, mindent megért számomra. Még akkor, ha Miss. White, vagy Smith lettem éppen. 

A többiekkel nevetve jöttünk ki a teremből, és sétáltunk a szekrényünkhöz. Thomas a nevetéstől könnyes szemeivel nem látta tisztán a kódot, ezért csak a negyedik próbálkozásra sikerült kinyitnia a szekrényét. Betettem a történelem könyvem, és kivettem a magyart, mivel az következett. Sajnos ezen az órán csak Dina és Daniel van velem, de ők együtt ülnek. 

-           - Ez állati volt kislány! – tartotta pacsira a kezeit Daniel, én pedig lepacsiztam vele.

-           - Sosem láttam, még ennyire dühösnek – kuncogott Gloria, miközben átölelte a vállaimat.

-           - Az biztos, hogy ezt soha nem fogom elfelejteni – lépett mellén Tina is – De nekem mennem kell, a matek tanár leszedi a fejem, ha kések. – majd el is viharzott. Ezek után elment Thomas és Mandy is. Intettünk egyet Gloriának és a magyar terem felé indultunk. 

Daniel vigyorogva sétált mellettem, örültem, hogy feldobtam a napját. Dina viszont feltűnően csöndes volt, és mióta megjöttem, még csak hozzám sem szólt. Nem tudom mi baja, de mindenképp meg fogom tőle kérdezni. Daniel úriemberhez méltón kinyitotta előttünk az ajtót, és kicsit meghajolt, egy apró kuncogás csúszott ki ajkaimon. Dina dühösen viharzott be előttem a terembe, én pedig meglepetten néztem utána. Daniel csak legyintett, jelezve, hogy ne foglalkozzak vele. Arcomra egy mosoly kúszott, ahogy megpillantottam a szőke hajzuhatagot, majd alig pár pillanattal később a mosolygós arcot. Rose intett egyet, hogy üljek mellé. Elköszöntem Danieltől és Rose felé vettem az irányt. Ott lehuppantam mellé, a könyveimet pedig az asztalra tettem. 

-           - Szia! – mosolygott rám, én pedig nem tudtam nem viszonozni. Rose-ból sugárzott a boldogság, és a társaságában én is máris sokkal jobban éreztem magam.

-           - Szia! Hogy telt a napod? – kérdeztem miközben felcsaptam a tankönyvet, és megnéztem, hogy mi a következő anyag.

-           - Eddig jól. Bár nyílván nem olyan jól, mint neked. – arcán egy sejtelmes mosoly volt, én pedig meglepetten néztem rá. – Jasper a bátyám történelem szakos és ott volt az órán, amin te is. Ő mesélte. Mindenkit elkápráztattál ugye tudod? – tette hozzá magyarázatképp.

-           - Direkt szívatta szegény diákokat, én csak segítettem – vontam vállat.

-           - Ilyen jó vagy a humán tárgyakból? – húzta föl tökéletes szemöldökét.

-           - Igen. Ezzel is szeretnék majd foglalkozni. Vagy valami hasonlóval. – magyaráztam, miközben elmosolyodtam. Azonban a beszélgetést nem tudtuk folytatni, mert belépett a tanár a terembe és elkezdte az órát. Unalmas volt. Számomra semmi újat nem nyújtott. A reneszánsz költészetet és kultúrát vettük. Idegesen sóhajtottam egyet, miközben az órát néztem percenként. 

A következő percben Rose egy papírt csúsztatott elém, amin felfedeztem tökéletes kézírását.
Ahogy látom, nem nagyon köt le. Tanultad már?
Olvastam el a gyöngybetűket.
Sajnos igen, és kicsit unalmas végighallgatni még egyszer.
Dobtam vissza a papírt, ami alig egy perccel később ismét nálam landolt.
Van kedved ma elkísérni, vásárolni? Emmettnek szeretnék valami ajándékot nézni. Évfordulónk lesz.
Meglepetten olvastam a sorokat, de végül csak bólintottam, Rose pedig elmosolyodott. 

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor meghallottam a csengő hangját. A levelet a tankönyvem lapjai közé csúsztattam, és felálltam. Rose mosolyogva sétált mellettem. Mosolyogva intett egyet, és elmormogott egy mondatot, miszerint ebéd után találkozunk és elsétált. Léptei kecsesek voltak, mint egy modellé, végül azon kaptam magam, hogy percekkel később is őt bámulom, ezért inkább elindultam a következő órámra, ami matek volt. Utáltam. Sose voltam jó belőle, ez inkább Bess asztala volt. Sóhajtottam, ahogy eszembe jutott, a reggeli viselkedése. Így léptem be a matek terembe, felkészülve a legrosszabbra. 

Sóhajtva léptem ki a fizikateremből. Mára azt hiszem ennyi bőven elég volt. Sietős léptekkel haladtam az ebédlő felé, hogy magamba tömjek valamit, és ezáltal újult erővel nézzek szembe az utolsó órámmal.  Valamint, már látni akartam a többieket. Kitártam magam előtt az ebédlő ajtaját, és nem törődve a kíváncsi tekintettekkel, vettem magamnak valamit. A többiek asztalához léptem és letelepedtem melléjük. Kinyitottam az ásványvizem, és ittam egy kortyot, majd enni kezdtem. A többiek is ezt tették, de Daniel nem bírta ki, hogy meg ne szólaljon evés közben. 

-           - Mesélj! Melyik tanár ment az agyadra? – kérdezte mindet tudóan, de vigyorogva.

-           - Ennyire látszik? – kuncogtam fel.

-           - Jó emberismerő vagyok! – húzta ki magát büszkén, Dina csak megforgatta a szemeit, Gloria pedig kuncogott.

-           - Matek. Utálatos egy tantárgy. Örülök, ha érettségin átmegyek – vágtam egy fintort.

-           - Ugyan. – legyintett Tina – Biztos sikerülni fog. És különben is. Addig még rengeteg időnk van.

-           - Legyen is csak messze. Még nem készültem fel rá lelkileg. Bezárva egy szobába három tanár mellé. -  rázkódott meg Thomas, mire mindenkiből kitört a nevetés. A nevetést Dina hagyta abba, majd szép lassan mindenki, meglepetten néztem az ajtó felé, ahová mindenki bámult. Talán nem kellett volna. Josh lépett be az ebédlőbe a barátai körében. A legrosszabb talán az volt, hogy engem bámult, és mikor rá néztem, még inkább elmosolyodott. Vagy az volt a rosszabb mikor a szemeibe néztem, és a gyomrom bukfencezett egyet? Nem tudom. Josh mosolyogva bólintott, és a barátaival egy asztalhoz sétáltak. Zavartan fordítottam el a fejem, és a tányérom kezdtem nézegetni, miközben az ételben turkáltam, ugyanis már semmi kedvem nem volt enni.

-           - Ez mi volt? – sziszegte Dina, én pedig meglepetten néztem fel rá. Szemei villámokat szórtak, én pedig letettem a villám.

-           - Nem tudom, mi bajod van velem egész nap, de nem is érdekel. Ha valami bajod van, akkor mondd a szemembe, ha meg nem akkor inkább hagyj békén, és maradj csendben. – ezzel felálltam fogtam a tálcám és a kuka felé indultam. A maradék kajám kidobtak a tálcát pedig levágtam, talán kicsit túl hangosan.

Épp fordultam volna meg mikor kis híján neki mentem valakinek. Egy mosolygós arcra pillantottam fel. Minden dühöm elszállt, és zavartan kezdtem nézelődni mellette. Josh gyengéden megfogta a karom és a kijárat felé kezdett húzni, majd mikor látta, hogy magamtól is követem elengedte a karom, ami egy kis csalódással töltött el. Éreztem a hátamba fúródó kíváncsi tekinteteket, amikkel próbáltam nem törődni. Josh kinyitottam előtte az ajtót, majd utánam ő is kilépett az ebédlőből. Mosolygós barna szemeit az enyémbe fúrta, amitől úgy éreztem, hogy a gyomrom ismét vet egy bukfencet. 

-           - Köszönöm a rózsát! Igazán nem kellett volna. – feleltem zavartan, hogy megtörjem a csendet.

-           - Úgy éreztem valamivel meg kell köszönnöm, hogy meghallgattál. És remek ürügy volt, hogy ma beszélhessek veled. – felkaptam a fejem és rá néztem. Arcán egy pimasz kis vigyor ült ki. És mielőtt gondolkoztam volna kicsúszott egy mondat a számon.

-           - Nincs szükség rózsára, hogy beszélhess velem. – amint kimondtam, legszívesebben a nyelvem is leharaptam volna. Josh arcán egy pillanatig megdöbbenés suhant át, majd elmosolyodott, én pedig zavartan hajtottam le a fejem.

-           - Örülök, hogy ezt mondod, mert akkor ezek után sűrűn számíthatsz arra, hogy megkereslek. – mosolygott, én pedig éreztem, hogy a szívem a háromszorosát kezdi verni. Josh közelebb lépett hozzám, és végigsimított az arcomon, miközben tekintete fogva tartotta az enyémet. Majd mielőtt feleszmélhettem volna, elkapta a kezét, és hátat fordítva nekem, elindult a folyosón. Sokkos állapotban néztem utána. Lábaim megremegtek, ezért legközelebbi utam, a mosdóba vezetett, hogy magamhoz térjek. 

~

Rose épp a próbafülkébe volt, és valami irtó szexi és kihívő fehérneműt próbált fel. Én a próbafülke előtti széken ültem és dühöngtem.

-           - …és utána képes volt egy szó nélkül ott hagyni. – fejeztem be, a történetet még mindig teljesen felpaprikázva.

-           - Egyértelmű a dolog. Segítenél megkötni? – szólt ki, én pedig sóhajtva felálltam, és bementem hozzá.

-           - Wáó – ámultam el. Rose-on egy fekete csipke csoda díszelgett, ami hátul fűzős volt. Mögé léptem és megkötöttem a fűzőt. Rose minden szemszögből jól megnézte magának, majd egyszerűen kijelentette.

-           - Megveszem! – majd vigyorogva felém fordult. – Ami pedig téged illet… - felelte cinkos mosollyal én pedig menekülni akartam, bárhová csak el innen, tőle, és a mindent tudó vigyora elől. – Beleszerettél Josh Hartney-be! – olyan egyszerűen mondta, mintha csak azt mondta volna, hogy süt a nap. Elakadt a lélegzetem, és kikerekedett szemekkel néztem rá. – Vegyél levegőt Nellie! – kuncogott, mikor percek múlva is ugyanúgy néztem rá.

-           - Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. Én nem vagyok szerelmes! – csattantam fel, és szemrehányóan néztem rá.

-           - Először is halkabban, most pedig menj ki! Átöltözöm, te pedig gondolkozz! – utasított, és kitolt a próbafülkéből. 

Rose néhány perccel később mosolyogva sétált ki a próbafülkéből, karján a temérdek fehérneművel. Nem is értem minek ennyi. De Rose szerint kell az utánpótlás, ezek után nem is firtattam tovább a dolgot. Rose kifizette a fehér neműket, teszem hozzá, az eladó már név szerint ismerte őt, majd a kocsi felé indultunk. Rose betette a csomagtartóba a szatyrokat, direkt, azért, hogy Emmett meg ne lássa őket, majd beszálltunk és indultunk. Hozzánk mentünk, Rose szerint a többiek is ott vannak, mert valami házi dolgozatot írtak. 

Én nem igazán tudtam normálisan gondolkozni. Rose kijelentése teljesen lesokkolt. Nem lehetek szerelmes valakibe, akit nem is ismerek. Igaz, már ott aludtam nála, és bízik bennem, mert olyat osztott meg velem, amit mással nem, de ez még nem szerelem. Lehet szoros barátság. Bár a barátok nem vonzódnak egymáshoz, én pedig kétség kívül vonzódom hozzá. Ha így folytatom, megőrülök. Egy ideges sóhaj után az ablaknak döntöttem a fejem. Szemem sarkából láttam Rose somolygását. Szerencsére megjöttünk így nem kellett ezen tovább gondolkoznunk. 

Rose-zal felmentünk a szobámba. Leültem az ágyamra, majd rögtön utána el is terültem rajta. Rose leült a földre, és mosolyogva nézett engem. Felültem és rá néztem. Tudtam, ha kettesben maradunk, végül meg fog győzni az igazáról. Így felajánlottam, hogy csatlakozzunk a többiekhez, amit persze nem hagyott megjegyzés nélkül. És tudtam, hogy egyszer le kell ülnöm vele beszélni, de az nem most lesz, és rajtam múlik, akkor nem is a közeljövőben. 

Átsétáltunk a Bessie-vel való közös nappalinkba, és leültünk a többiek mellé. Bessie mellé ültem és a kezében lévő lapokat nézegettem. 

-           - Készen letettek? – kérdeztem miközben a szemeibe bámultam. Rám nézett. Szemei furcsán csillogtak, és egy végtelennek tűnő pillanatig egymás szemébe néztünk. Sejtettem, hogy ma megpuhítom, és már tudtam is hogyan.

-           - Igen, de nem terelj! Ismerem, ezt a nézést, mit forgatsz a fejedben? – kérdezte.

-           - Semmit. – vontam vállat, és Rose-ra siklott a tekintetem, aki Emmett ölében ült.

-           - Merre jártatok? – kérdezte Emmett, Rose csípőjét simogatva.

-           - Vásárolni. – vigyorgott, miközben rám kacsintott.

-           - Tudod milyen kósza hírek reppentek fel rólad meg a suli álom pasijáról? – kérdezte Emmett tőlem felhúzott szemöldökkel.

-           - Nem. És van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom hallani. – néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

-           - Akkor az sem igaz, hogy nála töltötted az éjszakát? – kérdezte egy kaján vigyor kíséretében, én pedig érzem, hogy az arcom két oldala égni kezd. Emmett erre még jobban vigyorgott.

-           - Tudod szerintem nem vagy az a leteperős fajta. Inkább az a szűzies kislány, mert mondjuk az is vagy. – vigyorgott. A torkom elszorult, de nem mutattam.

-           - Nem ismersz engem Emmett. És nem is fogsz. Más vagyok itt, és más, ha bulizok. – jelentettem ki egyszerűen.

-           - Akkor bizonyíts! – jelentette ki vigyorogva, és a szemei furán villogtak. Szemöldök felhúzva néztem rá. – Bizonyítsd be, hogy nem vagy félős kislány. Teperj le valakit, itt és most. – jelentette ki még mindig vigyorogva.

-           - Nem! – mondtam magabiztosan.

-           - Na, de Nellie… - nézett rám huncutul én pedig nyeltem egyet.

-           - Felajánlom magam. – sóhajtott fel Thony és felállt. Oh milyen gáláns lovag, hogy oda ne rohanjak.

-           - Gyerünk Nellie! – biztatott Emmett – Rajtad a világ szeme, vagy ha az nem is, de a miénk igen. – kuncogott. Ilyenkor utáltam, hogy apa természetét örököltem. Én sem tűrtem, ha állítottak rólam valamit, és az nem volt igaz. Bármi áron, de bebizonyítottam az ellenkezőjét. Mondjuk ez elég kényes út, de ez van. Sóhajtva felálltam, és Anthony elé sétáltam, miközben kezeimet a mellkasára, majd vállára simítottam. Közel hajoltam ajkához, majd oldalra a füle irányába, amit megharaptam, majd nekilöktem a kanapénak, és az ölébe ültem. Az arcára egy nagy cuppanós puszit nyomtam, majd fülig pirulva felálltam.

-           - Elégedett vagy? – kérdeztem Emmettől, aki kajánul vigyorogva nézett rám. Majd tekintetem testvéremre siklott, aki vigyorogva nézett rám. De arca megfejthetetlen volt számomra. Szemeiben volt valami furcsa felvillanás, ami amilyen gyorsan jött úgy el is tűnt.

-           - Nem is tudom Nellie… talán tévedtem veled kapcsolatban… lehet már nem is vagy olyan tapasztalatlan pasik terén. Talán már nem is vagy szűz! – ez inkább kijelentés volt, mint kérdés. Éreztem, hogy arcom eltorzul, és a düh elemi erővel telepedik rám. Kezeim ökölbe szorultak. Nem is tudta, milyen pontra tapintott most rá.

-           - Gondolj, azt, amit akarsz! – dühösen léptem ki az ajtón, majd csaptam be azt magam után, olyannyira, hogy beleremegett, az egész emelet. 

Gyorsan futottam le a lépcsőn, majd a garázsba érve, bepattantam a kocsiba, és elhajtottam. Torkom elszorult, és éreztem, hogy az első könnycsepp végigfolyik az arcomon. Kétség kívül én nem voltam olyan, mint a testvérem. Néha szerettem volna olyan lenni. Engem könnyen meg lehetett bántani, túl könnyen. És ez a téma, amit Emmett feszegetett, erre is érzékeny voltam. Gyorsan hajtottam az utakon, nem is figyelve merre megyek. Mikor a könnyeim miatt a vezetés lehetetlenné vált, lehúzódtam az út szélére. Egyszer csak kiszúrtam az ismerős házat. Kipattantam a kocsiból, és szinte rátenyereltem a csengőre. Nem kellett sokat várnom, az ismerős személy néhány perccel később ajtót nyitott. Meglepődve nézett rám. Nem mondtam semmit csak a nyakába borultam, és utat engedtem könnyeimnek.