24. fejezet

Sziasztok!
Nos, mint látjátok, meghoztam a fejezetet :)
Ez most meglehetősen hosszú rész lett, hét és fél oldal :)
Jó olvasást hozzá!
Puszi

24. fejezet

(Bessie)

- Haza kell osonnod. –tájékoztattam kissé borúsan, miközben a karjaiba csimpaszkodtam.
A szobám közepén álltunk. Rajtam az egyik itt hagyott pólója volt, ő pedig már induláshoz készen szorított magához.
- Még csak hajnali négy van, Kincsem. –kuncogott- Kétlem, hogy bárki is észrevenne.
- Áh, ugyan! Te még nem ismered Anyát. –válaszoltam jókedvűen- Hiányozni fogsz.
- Te is nekem. –suttogta a fülembe, majd egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra.
Lekísértem a bejárati ajtóig. Pontosabban ő a karjaiba kapott és el sem engedett, mert szerinte így sokkal kevesebb zajt csaptunk… Hát, én egyet értettem vele.
Még perceket álltunk a nyitott bejárati ajtó előtt, engem pedig egyre többször rázott ki a hideg.
- Meg fogsz fázni. –susogta a fülembe- Mellesleg ha tovább itt ölelkezünk, le fogunk bukni. Azt pedig nem szeretnéd.
- Miért, te fel akarod vállalni a kapcsolatunkat?
- Igen. –bólintott- De ez a te döntésed. Egy darabig így is jó nekem.
- Hol van a kocsid? –kérdeztem végül, mire elvigyorodott.
- Az út végén hagytam. –jelentette ki- Büszke lehetsz rám.
- Az is vagyok. –mosolyogtam, majd egy csókot nyomtam az ajkaira- Suliban találkozunk…
- Bizony. Szeretlek. –csókolt meg újra, majd lesétált a lépcsőről. Intettem neki egyet, aztán becsuktam az ajtót.
Szeret… és én nem tudom kimondani neki. Minden nap látom a csalódottságát, amit persze próbál leplezni. De tudom, hogy ő is vágyik arra, hogy kimondjam azt a bizonyos szót… Csakhogy én még nem vagyok képes rá.
Percekkel később már az ágyamban feküdtem a puha párnák és meleg takarók között. Szükség is volt erre, ugyanis a lábaimat már alig éreztem, úgy átfagytam abban a pár percben, amíg Thony-t kikísértem. Nemsokára elnyomott az álom.

Reggel Nellie keltegetett. Meglehetősen boldogan ugrált az ágyon, nem is törődve azzal, hogy én még aludni szeretnék. Morcosan pillantottam az órára, majd a fejemre rántottam a takarót.
- Még lenne tíz percem aludni, Nellie. Ne kínozz! –dörmögtem.
- Tíz perc ide vagy oda! –nevetett, majd lehúzta rólam a takarót- Ma van a szülinapunk, Bessie! Boldognak kéne lenned!
- Az is lennék, ha aludhattam volna még tíz percet. –sóhajtottam, majd felültem- Te élvezed, ha ilyen szadista módon kelthetsz fel ?!
- Pontosan. –bólogatott, majd lehuppant mellém az ágyra- Olyan jó ez a mai nap!
- Csakugyan. –mormogtam álmosan.
- Na, ne csináld már. –csapott aprót a karomra- Ma van a szülinapunk. Ráadásul Valentin nap is van.
- Az utóbbi tény nem igazán érint meg. –sóhajtottam.
Na jó, igazából nagyon szíven üt a tény, hogy ma van a szerelmesek napja. Nem vártam senkitől semmit. Igaz, Edmund arca egyre többször villant fel előttem…
- Oh, ugyan. –huppant le mellém, majd sajnálkozva meredt rám- Sajnálom, hogy felhoztam.
- Ugyan, nem baj. –mosolyogtam rá- Kapni fogsz valamit Josh-tól?
- A lelkére kötöttem, hogy ne vegyen semmit… De hát, beszélhetek én neki! –sóhajtott.
- Megegyeztetek? –pillantottam rá csodálkozva, mire jókedvűen bólintott- Gondoltam. Merem remélni, hogy megszeged a fogadalmadat…
- Még szép, hogy!
- Mit vettél neki? –kíváncsiskodtam. Belegondolva… Reméltem, hogy Thony nem vett nekem semmit. Az meglehetősen kellemetlenül venné ki magát. Főleg, hogy nekem teljesen kiment a fejemből az egész valentín napi felhajtás.
- Egy órát. Láttam, ahogy a napokba szemezett vele a kirakatba. –vigyorgott elégedetten- Ráadásul még kedvezményem is volt hozzá. Tudod, ez a bolthálózat kihat Floridára is, és ott van törzsvásárlói-kártyánk.
Ezután nekiállt magyarázni, hogy hol is találhatom meg ezt a boltot, valamint az előző otthonunkban hol volt az üzlet. Igazából már ott elveszítettem a fonalat, hogy Fordulj jobbra a második lehetőségnél!
- Olyan vagy, mint egy GPS. –jegyeztem meg poénosan- „A negyedik lehetőségnél fordulj balra. Halad egyenesen százhuszonhárom és fél métert.” Már csak az „újratervezés, újratervezés!” hiányzik.
- Gúnyolódsz rajtam? –kérdezte csillogó szemekkel.
- Hát, nekem nagyon úgy tűnik. –válaszoltam, minek következtében egy párna landolt a fejemen- Hé! Ez háborút jelent!
Felpattantam, majd a legközelebbi díszpárnát ragadtam meg. Ezzel kezdtem el ütögetni Hugicámat. Mindent ütöttem, amit csak értem.
- Lányok! –kiáltotta nevetve Anya.
A párna mindkettőnk kezéből kiesett, én pedig nekiálltam kiszedegetni a hajamból a tollpihéket.
- Remélem délután mindezt összetakarítjátok. –mondta kissé szigorúan, mire nagyot bólintottunk- Nellie, legalább te is egy díszpárnát tettél volna tönkre. Az nem hullat tollat.
- Most már mindegy. –vigyorgott Hugicám, majd visszahuppant az ágyamra.
- Igazából csak a reggeliteket hoztam. –mosolygott Anya, majd kilépett a folyosóra.
Onnan két nagy tálca ételt hozott be. Palacsintákat sziruppal leöntve, egymásra pakolászva őket. Még egy kis gyertya is volt a tetején!
- Boldog születésnapot, Kicsikéim!
Egy gyors köszönöm után mindketten nekiálltunk enni, Anya pedig szembe leült velünk szemben az ágyamra.
- Mit terveztek mára? –kérdezte.
- Te mit tervezel?
- Hát, Bessie. –mosolygott- Igazából nem gondoltam semmi konkrét programra. Mi lenne, ha átjönne Josh?
- Én kitörő örömmel fogadnám. –vágta rá Nellie.
- Tőlem jöhet. –mosolyogtam.
- Edmundra is gondoltam. Rég láttam azt a csirkefogót. –kuncogta Anya.
- Ha szeretnéd. Hívd fel és kérd meg. –utasítottam, mire elővette a telefonját.
- Diktálnád a számot? –kérdezte játékosan. Dermedten mondtam neki a telefonszámot, mire ő nyomban meg is nyomta a zöld gombocskát.
- Háló? Szervusz, Edmund. –vigyorgott Anya, majd rám kacsintott- Áh, dehogy! Bessie-vel minden rendben van. Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy nincs-e kedved átjönni délután… Oh, igen, egyet értek. Rendben. Akkor délután. Szia.
- Te most komolyan felhívtad? –kérdeztem magas hangon, mire egy bólintás volt a válasz- Nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszed, Anya! Ez gáz!
- Már miért lenne az? –értetlenkedett- Tudtommal semmi közötök sincs egymáshoz Edmund-dal.
- Nincs is. –válaszoltam zavartan- De Anya! Ez így csak még rosszabb.
- Mindegy is. Én ezt úgysem érthetem meg. Inkább egyetek, mert el fogtok késni a suliból.
Egy-egy puszit nyomott az arcunkra és újra eldörmögte a jól ismert születésnapos köszöntést, elhagyta a szobát.
- Ez nagyon ciki volt, Bessie. –dörmögte Hugicám. Egyetértően bólintottam vele.
~
Durván fél óra múlva már az iskola előtt parkoltunk le. A tömeg már igencsak nagy volt, a párok egymástól elkülönülve romantikáztak. Mélyet sóhajtottam. Nellie szomorú pillantást vetett rám, majd megszorította a kezemet.
- Kitartást. –suttogta.
- Oh, ugyan! –mosolyogtam- Úgy ismersz te engem, mint aki egy ilyesmi miatt kiakad?
- Nem, Bessie. –válaszolta csillogó szemekkel- De még nem volt ilyen alkalom…
- Tudom. De ezt is kibírom, mint minden mást is. –tettem hozzá- Ne is törődj velem. Nem kell.
- Rendben. –ölelt magához- Olyan erős vagy, amilyet elképzelni sem tudok, Bessie. Sokszor vágyok arra, hogy olyan legyek, mint te.
- Nem olyan jó, mint hiszed. –mosolyogtam, majd a fejemmel a közeledő srác felé böktem- Ott jön Josh. Érezd jól ma magad, Nellie. Add át magad az érzésnek, meg minden ilyesmi. Ne is figyelj rám. Jól leszek.
- Szeretlek, Nővérkém. –suttogta mosolyogva.
- Én is téged, Nellie.
Ezután köszöntem az épp megérkező Josh-nak, majd hátraarcot vágtam és besiettem az épületbe. Ott is nagy volt a tumultus. A párok legtöbbször elzárták az utamat is, mire mérgesen morogva próbáltam átpréselni magam az esetleges helyeken. Rózsák tömkelege jelent meg időről időre a szemem mellett, plüss medvék lógtak mindenhol.
- Jól vagy? –fogta meg valaki a könyökömet, majd az egyik ablakhoz húzott- Hó fehér vagy. Minden rendben?
- Persze. –dörmögtem, majd felnéztem a fiú arcába.
Barna szemei érdeklődve tekintettek le rám, rövidre nyírt haja össze-vissza meredezett. Kisfiúsan bájos arcán gondterheltség látszott, de próbált halványan rám mosolyogni. Még sosem láttam ebben az iskolában. Na, nem mintha hosszú ideje járnék ide. Olyan fiatalnak tűnt. Éreztem, hogy fiatalabb nálam. Egy vagy maximum két évvel. Mégis, a korához képest furcsán izmos volt. Az izomkötegei csak úgy dudorodtak a szűk póló alatt.
 Biztos voltam benne, ha barna bőrét nem az itteni gyakori napsütés következményeként szerezte.
- Nagyon sápadt vagy. –dörmögte rosszallóan- Ettél ma már?
- Reggeliztem, igen. –válaszoltam- Miért?
- Én mindig rosszul vagyok, ha nem eszek. –mosolygott- Csak kiindultam magamból.
- Nem szoktam reggelizni. –dörmögtem.
- Akkor mi a baj? –kérdezte- Tényleg rosszul nézel ki.
- Nem érzem jól magam ebben a környezetben. –sóhajtottam- Úgyis tudom, hogy kérdezgetnél, így megspórolom az energiádat: Nemrég szakítottam a barátommal.
- Értem. Bocsánat, amiért a terhedre voltam. –húzta el a száját- Csak ez itt ma az első napom. Nem tudom, hogy hova menjek, mit csináljak, kit kérdezzek meg… Gondoltam, ha segítek neked, akkor megszánsz és elkalauzolsz.
- Egy egyszerű légy szíves is megtette volna. –mosolyodtam el, majd kikaptam a kezéből az órarendjét- Én sem hosszú ideje járok ide, így nem tudok minden termet… De az első két órádra még el tudlak vezetni. Utána meg csak találsz valakit…
- Biztosan.
- Erre gyere. A harmadikra kell felbaktatnunk. Arra van a kémialabor. Az osztálytársaid, vagyis a többi második C osztályba járó nebuló bizonyára már ott van. –indultam a lépcső felé- Miért jöttél ebbe az iskolába?
- Miért érdekel? –kérdezett vissza meglepetten.
- Úgy gondoltam, hogyha te kiszedted belőlem a magánéletem problémáját, én is megtehetek ennyit.
- Kirúgtak a másik suliból. –mondta kissé szégyenkezve, mire én meglepődve pillantottam rá.
- Nocsak, ez dicséretes. –vigyorogtam, mire elmosolyodott- Hadd halljam, hogy miért!
- Nem mentem be pár órára. Vagy esetleg az óra közepén leléptem. –vont vállat- De a tanulmányi eredményeim tökéletesek, szóval igazán elnézhették volna…
- Igen, bizonyára. –kuncogtam, majd megálltam a labor előtt- Ez a te termed. A többit már úgyis tudod. A következő órád a 23-as teremben lesz. Az a második emeleten van. Az első szám jelzi az emeletet, a második pedig a termet. Bizonyára megtalálod.
- Köszönöm. –bólintott hálásan.
Egy gyors köszönés után hátra arcot vágtam, majd elindultam a lépcső felé. Még volt öt percem becsengetésig. Igaz, még Thony-val is szerettem volna találkozni.
- Megtudhatnám a nevedet?
Visszafordultam a hang irányába, majd rávágtam a választ:
- Bessie Leaves. A kiváltságosok hívhatnak Bes-nek is. –vigyorogtam- Hát a tiéd?
- Seth Clearwater.
~
Végül óra előtt már nem találtam meg Anthony-t, így kissé szomorkásan ültem le a helyemre. Bántam, hogy nem vele töltöttem a reggelt. Igaz, kissé kárpótolt a tudat, hogy Seth-et megismerhettem. Furcsa boldogság töltött el, mikor mellettem volt. Őrjítő!
Az óra végén először pattantam fel a helyemről. A táskámba már belepakoltam kicsengetés előtt, így csak a vállamra kellett akasztanom. Elsőként léptem ki a teremből, mégis nagy tömeg volt már a folyosón. Sóhajtottam. Elvesztettem a reményt, hogy Anthony-t még a mai nap megtalálom. Hiába kémleltem a tömeget, nem volt sehol.
Újabb sóhaj után indultam a következő terem felé. Közben éberen figyeltem minden árnyékot, hátha megtalálom őt. De nem volt sehol. Tovább haladtam a harmadik emeleti ötös terem felé. Közben a folyosó teljesen kiüresedett, csodálkoztam is rajta. Mondjuk igaz, ilyenkor senki sem siet a terme felé, mikor az udvaron hallani a hangos kacagásokat.
Éreztem, ahogy a karomra kulcsolódik egy kéz, majd a számon is kikötött egy. Így megakadályozva, hogy sikítsak. Megrémültem. Hallottam és láttam, ahogy becsukódik előttem egy ajtó, majd a zár is kattant.
- Nehogy sikíts nekem. –hallottam a bársonyos hangot- Megijesztettelek?
- Az nem kifejezés! Legközelebb meg ne merd csinálni, Edmund Anthony Cullen! –kiáltottam rá hevesen dobogó szívvel.
- Sajnálom. –vont magához, majd az ajkaimat vette birtokba- Hoztam neked valamit.
Halkan felsóhajtottam. Inkább élveztem volna a csókját, mint az ajándékát.
- Kecsegtetem a tehetségemet. Látod, nem csak te tudsz rajzolni. –vigyorgott, majd előhúzott a táskájából egy sima, fehér mappát- Boldog Valentin napot!
Kíváncsian nyitottam fel a mappa tetejét, majd kihúztam belőle a rajzokat. Én voltam rajtuk. Az összesen.
- Ezek az emlékeim. –suttogta a fülembe- Tudom, hogy nem olyan nagy szám… De úgy éreztem, hogy ennek örülnél.
Közben néztem magamat. Ahogy alszok, ahogy mosolygok… Vagy épp a kettő kombinációja. Még egy olyan kép is volt, ahol a Nap aranyló sugarai körbelengnek. Vagy épp a tőle kapott vörös rózsát szagolom meg. El voltam bűvölve.
- Ez hihetetlen. –dörmögtem boldogan, majd a karomat a nyaka köré fontam- Nagyon szépen köszönöm.
- Semmiség. –mosolygott, majd újra lecsapott az ajkaimra.
- Én nem készültem semmivel. –hajoltam el tőle, majd bűnbánatosan néztem rá- Az igazat megvallva nem is gondoltam arra, hogy tőled kapni fogok valamit, így aztán…
- Ne magyarázkodj. –vigyorgott, majd újra megcsókolt.
Közelebb simultam hozzá és a mellkasára simítottam a kezeimet.
- Hiányoztál. –suttogtam az ajkai közé- Azt hittem, hogy nem is jössz ma iskolába.

- Ki nem hagynák egy napot veled. –válaszolta, majd a falhoz préselt.
Újra elcsitított a csókjával, majd a fenekem alá nyúlva felemelt. A lábaimat a dereka köré fontam, kezeimmel a hajába túrtam.
- Egy suliba vagyunk. –dörmögtem vészjóslón, mire megvonta a vállát és ajkai a nyakamra siklottak.
Éreztem, ahogy merevedése nekem feszül. Tudtam, ha most nem hagyjuk abba, annak súlyos következményei lesznek. Mondjuk… egy szenvedélyes együttlét az iskola szertárában, ha rajtakapnak minket akkor pedig a következő iskolához köthető szexuális élményünk: kibasznak minket.
- Thony, becsengettek. –toltam el magamtól- Órára kell mennünk.
- Igazad van. –sóhajtott, majd az ölére nézett- Na, és így hogy megyek órára?
- Oh, az már a te dolgod. –nevettem, majd még egy csókot nyomtam Anthony ajkaira és kisiettem a szertárból.
~
A következő órák nyugodtan teltek el. Sem felelés, sem dolgozat, sem különlegesen nehéz anyag. Így aztán mosolyogva, Nellie-vel mentem az ebédlőbe. Ott már Anthony és Josh párosa várt minket. Thony kezében egy dugig megrakott tálca volt. A szemével üzente, hogy vett nekem is ételt, így nem engedte, hogy visszaálljak a sorba. Azt pedig főleg ne, hogy kifizessem neki a részemet.
Miután négyen leültünk az egyik kicsi, kerek asztalhoz. Nellie maga mellé fektette a rózsáját, majd csillogó szemekkel nézett barátjára, aki halványan rámosolygott, majd megcsókolta szerelmét.
Vágyakozóan pillantottam rájuk, majd inkább a pizzám felé néztem. Úgy szerettem volna én is ilyet tenni a mellettem ülő személlyel… Thony mellkasából is halk sóhaj szakadt ki. Ugyan arra gondoltunk.
- Anyukád felhívott reggel. –szólt egyszer csak Anthony.
Nellie és én összenéztünk, majd nagy szemekkel néztünk rá. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Hugicám elvigyorodott.
- Igent mondtam neki a meghívásra, persze csak ha nincs ellene kifogásotok.
- Természetesen nincs. –mosolyogtam- Nem árulta el neked, hogy mit tervez?
- Nem. Én viszont bulizni szerettem volna...
- Benne vagyok. Régen kapcsolódtam ki. –dőltem hátra a székben- Egy buli pedig pont tökéletes alkalom lesz. El lehet vegyülni a tömegben, olyan dolgokat tenni, amiket másképp nem tennék meg…
Úgy fordultam, hogy Nellie és Josh párosa ne lássa az arcomat, majd egy kacsintást küldtem Thony felé.
- Én is szívesen elmegyek. –válaszolta Josh- Persze csak akkor, ha Nellie…
- Igen. –vágott bele szerelme szavaiba- Akkor ezt meg is beszéltük.
- Húh, de gyorsan lezártad a témát. –nevettem, mire egy vállvonogatást kaptam válaszul.
- Leülhetek?
Az ismerős és bizonytalan hangra felkaptam a fejemet, majd rámosolyodtam az előttem álló személyre. A lábammal kilöktem a széket.
- Csak tessék. –válaszoltam, majd sorban mindenkit bemutattam Seth-nek.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Edmund eléggé ellenségesen méregette a fiatal fiút.
- Seth másodikas. –tájékoztattam a többieket.
- Egy évvel fiatalabb nálunk? –kérdezte Nellie, mire elvigyorodtam.
- Drága Hugicám… Ha mi harmadikasok vagyunk, Mr. Clearwater pedig másodikas, akkor hány év korkülönbség van köztünk? –kérdeztem- Tudod. Ha Peter négy éves, az öccse pedig egy évvel fiatalabb nála, akkor hány éves az öccse?
- Nem vagyok teljesen hülye. –mondta durcásan, mire jókedvűen magamhoz öleltem.
- Nem is feltételeztem. –nyomtam egy puszit az arcára, majd a többiekhez fordultam- Jut eszembe. Ha ma nulla fok van, és holnap kétszer ilyen hideg lesz, akkor holnap hány fok lesz?
Látszott rajtuk, hogy egyikük sem gondolkodott el a válaszon.
- Milyen volt az első napod, Seth? –kérdeztem, mire az említett egy mosolyt küldött felém.
- Egész jó. Megismerkedtem az osztályommal. Vannak egész rendes gyerekek is. Igaz, a többség pillantást sem vetett rám. Gondolom manipulálja őket a tény, hogy kirúgtak a régi sulimból…
- Miért?
Seth pár szóban elmagyarázta az okokat is. Ezután Josh kíváncsian kérdezgetni kezdte a magánéletéről is. De a legfontosabb téma az volt, hogy a fiatal férfi hogy tud ennyire izmosan és jól kinézni. Erre én is kíváncsi voltam.
- Nem sportolok különösebben. –vont vállat- Sokat úszok, gyakran ugrok sziklát. Rengeteget futok, tudok akrobatikázni. De semmi extra.
Josh továbbra is maradt ebben a témában, így szünet végéig megvolt a témánk…
~
- Ne igen barátkozz vele. –dörmögte mérgesen Anthony- Sőt, örülnék, ha többet nem is találkoznátok.
- Féltékenységi roham? –válaszoltam szem forgatva- Talán még örülnék is neki, ha féltékeny vagy, hisz az azt jelentené, hogy jelentek neked valamit. De az, hogy azt feltételezed, hogy lecserélnélek egy nálad és magamnál is fiatalabb férfira, akkor erősen tévedsz.
- Nem vagyok féltékeny arra a kis srácra. Csak szimplán szeretném, ha többet nem…
- Nem érdekel. –szakítottam félbe dühösen- Nem vagy féltékeny, oké, értettem. De akkor miért akarsz eltiltani egy fiatal fiútól, aki jelenleg támogatásra vár? Mellesleg én bírom a srácot. Vicces, kedves és rendes is.
- Kérlek, tényleg ne találkozz többet vele.
- Nem. –jelentettem ki egyszerűen- Mást kérhetnél tőlem. Bírlak Thony, sőt, kedvellek. De ez sok. Nem engedem, hogy szabályokat szabj az életemben. Ezt még Nellie sem teheti meg. Úgy élem az életemet, ahogy én akarom és ahogy nekem tetszik. Édesanyámnak talán még van beleszólása, de azt még ő sem határozza meg, hogy kivel barátkozzak.
- Bessie. –sóhajtott- Kérlek.
- Hiába kérsz. Nem fogok meghajolni az akaratod előtt. Ugyanis ez az én életem.
Dühösen hátraarcot vágtam, majd az autómba pattanva hazahajtottam.
~
Nellie és én épp a hajunkat csináltuk. Úgy döntöttünk, hogy egyikünknél készülünk össze az esti bulira.
- Annyira bántott, hogy elfelejtette a születésnapomat. –szólt bánatosan- Pedig tudja, hogy ma van a szülinapom. Még a telefonjába is be van írva, mutatta.
- Nyugi, biztos van rá valami magyarázata.
Nellie haja már kész volt. Feltűzte, és pár vékony pincset, ami kimaradt, azt kegyetlen göndörítőnek tette ki.
Én szabadon hagytam a loknijaimat, csak megmostam és megszárítottam a tincseimet. Pár rendezettebben göndör vonalat is varázsoltam bele.
A sminkünk mindkettőnknek kész volt, már csak a ruhát kellett magunkra öltenünk. 
Én egy fehér, spagetti pántos, térd fölé érő ruha mellett döntöttem. Az alján fekete csipkével volt díszítve, a mellrésze finoman ráncolva volt, a mell alatt pedig egy szalag futott, amit megkötöttem egy elegáns masniba. Egy fekete körömcipőt vettem fel hozzá, majd a csuklómra kapcsoltam az egyik karláncomat.

Bessie ruhája

 A csengetéskor egyszerre kaptuk fel a táskánkat majd nyúltunk a kilincsért. Egymásra vigyorogtunk és leszaladtunk a lépcsőn. Nellie nyitott ajtót, közben én elolvastam Anya üzenetét, amit a pulton hagyott. Igaz, egyeztette velünk a terveit, de mindig hagy egy kis nyomot maga után.
- Anya már elment. –tájékoztattam a többieket- A barátnőjével van. Mivel megváltoztattuk a programot, úgy döntött, hogy ő sem marad otthon.
- Jól teszi. –mosolygott Thony, majd mikor Josh és Nelli kimentek a kocsihoz a fülembe suttogott- Gyönyörű vagy, Bessie.
- Ugyan. –legyintettem, de azért elmormoltam egy köszönömöt is.
- Megértem, hogy mérges vagy rám. –szorította meg a kezemet- Rájöttem, hogy tévedés volt ilyesmire kényszerítenem téged. Értem, hogy neked nem lehet határokat szabni. Többet nem teszem meg, csak bocsájts meg. Nem szeretem, hogy nem mosolyogsz rám, nem érsz hozzám…
- Ne aggódj. –simítottam végig az arcán- Nem haragszom. Már.
Felnevetett, majd kiterelgetett a házból és bezárta maga mögött az ajtót.
~
- Biztosan ide jövünk? –nézett körbe Nellie- Egy lélek sincs itt.
- Ez az új hely. –mosolygott Josh- Bízz bennem, Édesem. Nagyon jó partikat rendeznek itt.
Hugicám csak bólintott egyet, majd engedte, hogy Szerelme a karjánál fogva bevezesse a szórakozóhelyre.
- Tök sötét van. –dörmögtem rosszallóan- Anthony Cullen! Ha le fognak minket mészárolni, én kinyírlak!
- Dehogy fognak. –nevetett halkan, majd a sötétséget kihasználva magához rántott egy csókra.
Nellie kilökte maga előtt a terem ajtaját, majd megragadta a karomat.
- Nem bírom a sötétséget. –nyafogta, mire halkan felnevettem.
- Boldog születésnapot!
A kiáltás körülvett minket, minden négyzetcentiméterről származott egy. Ebben a pillanatban kapcsolódott fel a villany, mi pedig egy nagy tömeg közepén álltunk. A terem lufikkal virágokkal és színes füzérekkel volt feldíszítve, a plafonról jelenleg konfetti hullott alá. Telement vele a hajam és a dekoltázsom. Az utóbbiból a mellettem álló, irtóra vonzó személy bizonyára nagyon szívesen kiszedte volna.
Nellie és én egymás mellé kerültünk, közben a tömeg nekiállt a boldog születésnapot című dalt énekelni.
- Ez mindig annyira zavarba hoz. –suttogtam Hugicám fülébe, mire egyetértően bólogatni kezdett.
Anya vonult elénk maga előtt –egy kiskocsin- tolva egy óriási méretű tortát. Csak bámultam a süteményre.
- Boldog szülinapot, Kicsikéim! –vigyorgott ránk, majd egy-egy óriási puszit nyomott az arcunkra.
- Ez a te műved, Anya? –kérdeztem.
- Részben. Én is szerveztem, Rosalie, Jasper, Alice, Emmett… Anthony és Josh is benne volt a lebonyolításban. –válaszolta- Alice és Rosalie hívta meg a barátaitokat, Jasper foglalta le a helyet, Emmett szervezte a DJ-t, én hoztam a tortát.
Mosolyogva néztünk körbe a szervezők csoportján, majd Nellie-vel egyszerre köszöntük meg nekik a partit.
~
Miután mindenkinek vágtunk egy-egy szeletet a tortából- és a többség a kezünkbe nyomta az ajándékokat-, táncolni mentünk. Engem Anthony karjai zártak körbe, nem messze pedig Nellie élvezte Josh ölelését.
- Oda akarom adni az ajándékomat. –suttogta Edmund a fülembe, mire mosolyogva rábólintottam.
Elengedte a kezemet, majd maga előtt terelgetve vitt el egy hangszigetelt kis szobába.
- Nem kellett volna semmit venned. –tekertem rosszallóan a fejemet.
- Ugyan, ezt csak most mondod. Holnap pedig felemlegetted volna. –kuncogott, mire kissé mérges pillantást vetettem rá- Jó, oké. Nem akarlak általánosítani.
- Amúgy azt hittem, hogy teljesen elfelejtetted a születésnapomat… Már kezdtem megsértődni.
- Dehogy is! –tiltakozott- Egész nap ezen az estén jártak a gondolataim. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne adjak egy boldog születésnapot-csókot. Láttam rajtad, hogy hiányolod a köszöntést, így pedig még nehezebb volt tartóztatnom magam.
- De sikerült. –vigyorogtam.
- Bizony. Így már semmi sem akadályoz meg ebben. –ezekkel a szavakkal magához húzott és egy láb remegtető csókban részesített.
- Az ajándékod. –engedett el, majd a zsebébe nyúlt –Tudom, hogy nem olyan nagy ajándék…
Kinyitotta az ékszeres dobozt, majd az orrom elé tolta. Könnybe lábadt a szemem.
- Nem tetszik? Oh, tudnom kellett volna, hogy ez túl sok és…
- Fogd már be! –mosolyogtam rá, majd újra az ajkait vettem birtokba.
Anthony ezek után a nyakamba akasztotta a fehérarany láncot. Igazából nem is maga a lánc, hanem a rajta lévő medál érintett meg. Egy apró szív lengett a láncon, ami csillogó drágakövekkel volt díszítve.
- Azt ne mondd, hogy ez az, amire gondolok. –néztem rá vádlón.
- Nem tudom, hogy mire gondolsz. –válaszolta ártatlanul, mire mosolyogva ránéztem- Jó, igen. Gyémánttal van díszítve. Tudom, teljesen átlagos az ajándékom, de…
- Egy vagyont kiadtál ezért. –tekertem a fejemet- Ennyit nem érek meg.
- Ennél csak sokkal többet érsz. –csókolt meg újra- Tudom, hogy nehéz elhinni… De másképp tényleg nem tudom bizonyítani, hogy tényleg szeretlek.
Nagyot sóhajtottam, majd közelebb bújtam a mellkasához. Mélyen a szemeibe néztem, majd ujjaimat a hajába vezettem.
- Én is szeretlek téged.