22. fejezet

Sziasztok!
Kicsit előbb hoztam meg a következő fejezetet :) Próbáltam sietni vele, azt hiszem ez össze is jött... :)
puszii

22. fejezet

(Bessie)

A fejemet a kemény, hideg mellkasnak döntöttem. A ritmikus hátsimogatás hatására zokogásom lecsendesedett. Egy-egy égető könnycsepp még végigfolyik az arcomon. Ezekre Thony egy apró sóhajjal reagált, majd újabb és újabb csókot nyomott a hajamba.
- Annyira, de annyira sajnálom. –susogta a tincseim közé, mire megtörten ráztam meg a fejemet.
- Nem. Nem kell. Nem akarom, hogy sajnáljon bárki is. –válaszoltam, mire egy apró bólintással jelezte, hogy megértette.
Az egyik karomat átbújtattam a keze alatt, és átkaroltam a mellkasát. Felnéztem az aranybarna szemeibe, és halványan, keservesen elmosolyodtam.
- Köszönöm, hogy itt vagy, Edmund.
- Mindennél többet ér, hogy nem löksz el magadtól, Bessie. –suttogta halkan- Rossz téged így látni. És átkozom magamat, mert melegséggel tölt el, hogy a karjaim közt tudhatlak. Mégis… annyira rossz ez az egész. Utálom, hogy nem tudok segíteni neked. Annyira akarok, mégsem tudok semmit tenni.
Elszakadtam a tekintetétől, és a fejemet a mellkasának döntöttem.
- Elég, hogy velem vagy.
Csak apró sóhajt hallatott, és az álla újra a fejem búbján kötött ki.
- Hiányoztál, Bessie.
Nem szóltam rá semmit. Csak csendben hallgattam a szuszogását és a karja lassú mozgására összpontosítottam.

- Nem zavarunk? –dugta be a fejét az ajtón Jasper, mire nemlegesen ráztam a fejemet.
Lassú lépteivel közelebb jött az ágyhoz, és leült az oda húzott fotelba. Pár másodperc múlva Nellie is bejött. Fanyar arccal közeledett felém, én pedig kipattantam Anthony öléből, és a karjaiba vetettem magam. Szükségem volt Rá is. Ezt mindketten tudtuk nagyon jól.
- Jobban vagy már, Bessie? –kérdezte a fülembe suttogva, mire bizonytalanul bólintottam.
- Mondhatni.
- Hogy érzed magad? Vagy… mit érzel most? –szólt Jasper, mire felé fordultam.
- Szomorú és csalódott vagyok. De ezen érzések egy részét már átvette a düh. Azt hiszem jogosan…
- Igen, jogos. Teljesen átérzem és megértem, amit érzel.
- Megérted, Jasper? Átérzed? –csattantam fel- Ugyan! Csalt már meg Alice? Csalt meg egyáltalán bárki is?
- Nem. –suttogta, mire megráztam a fejemet.
- Akkor nem tudhatod.
Mérgesen trappoltam át a fürdőszobámba, és hangosan csaptam be magam mögött az ajtót. Nem akartam hallani, bármit is mondanak. Túl sok volt nekem…Ez…
Ordítani akartam, rombolni, egyedül lenni. Egyedül, és nem úgy, hogy mellettem vannak, és figyelnek. Egyedül jobban ki tudom adni magamból az érzéseimet. Ha mellettem vannak, akkor… akkor ez nem megy. Hogy ez a büszkeségem, vagy más miatt van, azt magam sem tudom…
A mosdókagyló fölé hajoltam, és hideg vizet locsoltam az arcomba. Nagyokat sóhajtottam, és próbáltam minél jobban kizárni a külső zajokat. Ez nagyjából sikerült is.
Próbáltam átgondolni a helyzetet. Ez nagyjából sikerült is. Nem is volt kérdés, hogy mit teszek. Eddig is tudtam, hogy a Michaellel való kapcsolatomnak véget kell vetnem… De ezután még biztosabb voltam a döntésemben.
Utólag, miután meglehetősen lenyugodtam még Thony karjaiban elolvastam a levélhez tartozó szöveget. A kép alá jó pár sor le volt körmölve. Abban kifejtette, hogy több fénykép is készült, de nem akar tovább kínozni engem, így azokat nem küldte el. Leírta, hogy egyes képeken sokkal jobban látszik a kapcsolatuk. Továbbá leírta, hogy a kapcsolatuk mióta tart és milyen körülmények között találkoztak. Nem volt kérdés: zseniálisan játszottak ki engem. Alá nem írták a levelet, de bárki is küldte, hittem neki. Mikor először megnyitottam a levelet, átkoztam magamat, amiért nem néztem meg előbb… Az e-mailt már több, mint egy hete küldték, csak az utóbbi időben nem igazán néztem meg a mailjeimet. Magam is tudtam, hogy a kapcsolatuk hónapok óta tart, de nem akartam elfogadni. A tökéletes kép, amit magam alkottam a kapcsolatunkról repedezett, viszont én folyamatosan foltoztam be. Újra és újra biztosítottam magamat arról, hogy a kapcsolatunk stabil lábakon áll és tökéletes. Mikor Edmunddal megismerkedtem, kezdtem felfogni, hogy kicsit sem úgy van, mint képzeltem. És a megérzéseim is igazak voltak. Az utóbbi időben, mielőtt ide költöztünk volna, Michael egyre többet sietett el a találkozónkról, egyre több velem összeegyeztethetetlen programja volt, de még véletlenül sem gondoltam arra, hogy esetleg más nővel találkozna… Csupán éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, de nem fordítottam rá túl nagy figyelmet. Beteges ragaszkodásom hozzá minden kétségemet legyűrte, csak az álmodott képet vetítettem magam elé, és élveztem az életet.
Szerencsére jött Anthony, és végleg betörte a képet, így már tisztán láthattam. Neki ezért csak köszönetet mondhattam. Tudtam, hogy most már semmi sem áll a kapcsolatunk útjában, ez mégsem töltött el boldogsággal… Talán azért, mert levetítődött előttem az utóbbi időszak… Mindaz, amit vele tettem. Amit Thony átélt amiatt, mert én…ilyen kiállhatatlanul viselkedtem. Nem is tudom, hogy miért van itt…
A jól ismert zeneszám beszűrődött az ajtón, majd a tipikus férfias köszönés is a tudatomba száguldott. Megdöbbenve téptem fel az ajtót, és elkerekedett szemeket meresztettem Thony-ra, aki a füléhez tartott telefonomba beszélt.
- Nem, itt van. –dörmögte a telefonba- Nem, kicsit sincs jól. Hogy miért nem vette fel… Nos… Én meggondolnám, hogy mivel vádolom meg őt. Oh, igen? Hogy én ki vagyok? Az, aki jelenleg kiáll mellette… Mert amit te műveltél… Igen, nyugodtan visszamehetsz édesa…
- Edmund! –rivalltam rá- Add ide azt a készüléket.
- Bessie.
- Azonnal. –mondtam fojtott hangon.
Nem totojázott tovább, a kezembe nyomta a készüléket.
- Szeretném, ha kimennétek. –fordultam a többiek felé, mire Jasper és Nellie szó nélkül álltak fel és mentek ki. Thony továbbra is az ágyamon ült- Te is, Anthony.
- Bessie, ne csináld!
- Azonnal hagyd el a szobámat! –dörrentem rá, mire halványan megrázta a fejét, és kiment.
Éreztem rajta, hogy dühös. Maga az, ahogy becsukta a szobám ajtaját, mindent elárult…
- Igen? –szóltam bele a telefonba, mire egy mérges hang csapta meg a fülemet.
- Mit keresett a telefonod egy férfinél?
- Mi közöd van neked ahhoz, hogy hol van a telefonom? –kérdeztem vissza.
- Mert a barátod vagyok!
- Oh… Azért van nála, mert a szobámban van. Ahogy Nellie is. –válaszoltam fojtottan. Már ki akartam bukni. Annyira, de annyira kiabálni akartam vele. Ordítani, a fejéhez vágni mindent.
- Bizonyára…
- Nem akarsz valamit elmondani nekem? Amit eddig nem mertél, vagy csak… nem volt alkalmad rá? –kérdeztem végül.
- Nem. –vágta rá gondolkodás nélkül.
- Akkor azt hiszem nincs miről beszélnünk. –motyogtam.
- Hogy mondod?
- Szakítok veled! –szóltam erősen, határozottan- Nincs értelme tovább hitegetni magamat veled, Michael. Egy… egy… áh! Annyi mindennek el tudnálak mondani!
- Mi a franc történt?
- Mi? Mi történt? –hitetlenkedtem- El sem hiszem! Mi történt? Micsoda? Hm… Mennyi minden történt… Figyelj, erre szerintem magad is rájöhetsz. Nem vár a csajod?
- Hogy mim?
- Egy mocskos görény vagy! –dühöngtem- Egy hazug szemétláda! Menj, és fektesd meg Tiffanyt, az biztos megnyugtatja a lelkedet!
- Oh, Drágám…
- Ki ne mondd! Ezt ne merészeld még egyszer mondani! –kiabáltam- Drágád? Drágád? Oh, biztos Tiffany fölött is ezt nyögted! Menj a fenébe, és engem hagyj békén!
- Oh, ne csináld már, Bessie. Mi a bajod úgy mégis?
- Hogy megcsaltál? Az nem elég?
- Ugyan, csak párszor volt…
- Nekem ez bőven elég. –suttogtam.
Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, és épp letettem volna a telefont, mikor meghallottam a csilingelő hangot, amitől jelenleg a gyomrom is felfordult. Tiffany jellegzetes hangja szűrődött be a vonalba. A megszólítás, vagyis a Drágám kifejezés meglehetősen árulkodó és hányingerkeltő volt.
- Ég veled, Michael…
Ezzel letettem a telefont. Épp, hogy kinyomtam a hívást, a mobilom rögtön csörögni kezdett. Nem is volt kérdés, hogy kinek a neve villog a képernyőn. Kinyomtam, majd felhívtam a szolgáltatómat, hogy letiltsam Michael számát.
Sóhajtva dőltem hátra az ágyon és megnyaltam az ajkaimat. Teljesen kiszáradt és kicserepesedett rajta a bőr, a kezem halványan remegett. Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ez a megkönnyebbülésemet jelezte. Igen. Felszabadultam, hogy ezt a hívást is megejtettem…
Az ajtóm kinyílt, sorban lépdeltek be egymás után. Nellie mellém telepedett, engem felhúzva átölelt. Jasper és Thony az ajtónál álltak, látszólag nem tudták, hogy mit tehetnek.
- Annyira sajnálom. –suttogta a fülembe Nel, mire halványan bólintottam, és a nyakába nyomtam egy puszit. Annyira megnyugodtam a karjaiban… A szokásos illata bekúszott az orromba, a haja okozta csiklandozó érzés ellepte a tudatomat…
- Annyira szeretlek, Hugi.
- Én is téged, Bes. –suttogta. Éreztem a hangján, hogy elmosolyodik.
- Mi újság? –hallottam a lágy kérdést magam mellől, mire összerázkódtam.
- Mit keresel még itt, Thony? Nem kellett volna hazamenned? –kérdeztem nyersen- Biztos jobb dolgod lenne, mint itt…
- Ugyan. Most miért csinálod ezt?
- Az én telefonom volt. Az én hívásom. És ez az én szobám. Semmi jogod sem volt hozzá, hogy fogadd a hívást! –rivalltam rá.
- Gyere, Nellie. Menjünk ki. –szólt neki Jasper, mire ő felpattant mellőlem, és kisietett az ajtón.
Hallottam, ahogy lemennek a lépcsőn, majd a lenti ajtót is behúzzák maguk mögött.
Mérges voltam. A tudatomat elöntötte a düh. Tudtam, hogy ez nem Edmundra irányul, de szerencsétlenségére ő volt mellettem. Ő volt a legközelebb, akin kiélhettem a dühömet.
- Nem tudok normális indokot adni arra, hogy miért vettem fel a telefonodat. –szólt szelíden.
- Persze, hogy nincs! Hogy is lenne?! –kiáltottam- Te is beleszólsz a dolgaimba! Az az én magánügyem volt! Az én hívásom, az én pasim! Érted te ezt? Engem csalt meg, nem téged! Te pedig óriási vágyat éreztél az iránt, hogy beleszólj az életembe! Nem volt jogod hozzá! Egyszer megfektettél, oké. De az, hogy beleszólj az életembe! Azt nem nézem el!
Halványan megrázta a fejét és elmosolyodott. Könnyed mozdulatokkal állt fel az ágyról, és míg én tovább szidtam, ő elém lépett, és csókjával belém fojtotta a szót. Mérgesen téptem az ajkait, majd ellöktem magamtól. Újra nekem esett és a falnak nyomott. Csókjait a nyakamon, ujjait a pólóm alatt éreztem. Végül engedékenyen simultam bele a karjaiba, és apró sóhajjal hagytam, hogy kényeztessen. A vágy lávaként öltötte el a testünket, és most nem is totojáztunk. Felkapott, az ágyhoz vitt, közben édes csókjaival továbbra is behintette a testemet. A ruháinktól megfosztott minket. Mozgása lassú és lágy volt, én pedig elégedetten vettem fel vele a tempót…
Körülbelül fél órával később már a ruháimat kapkodtam fel. Hallottam, hogy Jasper és Nellie jönnek fel a lépcsőn, így még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Már épp a zoknimat húztam fel, mikor Thony egy fésűt nyomott a kezembe.
- Tiszta kóc vagy. –vigyorgott, mire felvetettem, és átfésültem a hajamat.
- Igen, ez is a te hibád!
- Hé! –kacagott- Nem úgy tűnt, mintha bármilyen ellenvetésed is lenne.
- Mert nem is volt. –mosolyodtam el, majd a szemeibe pillantottam- Mellesleg kifordítva vetted fel a pólódat.
- Oh, fel sem tűnt. –dörmögte, majd lekapta magáról.
Meztelen mellkasához simultam, és egy csókot hintettem rá.
- Vissza kellene vennem, Bessie. –sóhajtotta.
Elléptem tőle, és hagytam, hogy magára vegye a ruhadarabot.
- Kitörlöm azt a képet. –motyogtam, és felnyitottam a laptopomat.
- Biztos vagy benne, hogy látni akarod? –kérdezte Thony, és a vállamra hintett egy csókot.
- Igen… muszáj lesz.
- Nem. Én is ki tudom törölni, ha szeretnéd. –mondta, mire elmosolyodtam.
- Ez az én dolgom, Edmund. Jobb, ha szembenézek vele.
Halk kopogás törte meg a beálló csendet. Jasper és Nellie egyszerre lépték át a küszöbömet. Halványan elmosolyodtam, mikor meglátták, hogy milyen jó állapotban vagyok. Nem kérdezgették, hogy mi történt. Jasper pillantása elárulta, hogy ő pontosan tudja, hogy miért vagyok ilyen. Nellie pillantása viszont kíváncsi volt, de látszólag betudta a jókedvemet annak, hogy kiélhettem a dühömet… De jó, hogy nem tudja, hogy milyen módokon is éltem ki…
- Minden rendben, Bessie? Miért kapcsoltad be a gépet? –kérdezte Nel bizonytalanul.
Elmosolyodtam, és megnyitottam a postafiókomat. Arra a bizonyos levélre kattintottam és a kukába húztam.
- Így már értem… Amúgy… Anya velünk akar vacsorázni. Azt mondtam neki, hogy fél órán belül lent leszünk. –huppant le az ágyra Nellie, mire mosolyogva bólintottam.
- Régen vacsiztunk Anyával együtt… Mit főzött?
- Nem tudom. –nevetett fel- De biztos isteni lesz.
- Akkor mi nem is zavarunk tovább. –állt fel Jasper –Edmund, jössz?
- Persze, egy pillanat. –válaszolta.
- Oh, Jasper! A könyv, amit ígértem. –ugrott fel Nellie, majd már el is rohant.
- Utána megyek. –jegyezte meg Jasper, majd már ott sem volt.
- Találkozunk holnap? –kérdezte Thony, közben magához ölelt.
- Igen. Hisz megyek iskolába. –simítottam végig az arcán- Rettentően sajnálom, hogy ilyen rémesen viselkedtem veled… Eddig még nem volt alkalmam bocsánatot kérni miatta…
- Ugyan. Nem kell. –mosolyodott el- Szeretlek, Bessie.
- Én… -akadt torkomon a szó- Sajnálom. Én ezt nem tudom mondani…
A homlokomra nyomott egy csókot, majd végigsimított az ajkaimon.
- Szép álmokat, Bessie.
- Neked is, Anthony. –sóhajtottam, majd kikísértem…
~
Már mindhárman konyhában voltunk. Körbeültük az asztalt, és falatoztunk.

- Egész délután nem láttalak titeket. –szólt két falat között Anya.
Nellie és én összenéztünk. Ő nagyot nyelt és kortyolt egyet a vizéből. Félénken nézett rám, nem tett semmit.
- Szakítottam Michaellel. –nyögtem ki végül, mire Anyu köhögésben tört ki- Jézusom, meg ne fulladj itt nekem!
Felpattantam és a hátát kezdtem el ütögetni.
- Jól vagyok. –köhögte, majd ivott pár kortyot- Miért szakítottatok?
- Én dobtam ki őt, Anya. –ültem vissza a székemre.
Anya meghökkent és csodálkozó tekintete mindent elárult.
- Megcsalt engem, utána pedig tagadta. Úgy éreztem, hogy nem tudok mást tenni, mint…feladni. Még a költözésünk előtt is… különleges viszont alakított ki a lánnyal.
- Ki az?
- Tiffany. –szólt Nellie, mire mérges pillantást vetettem rá.
- Na igen, ez arra a lányra vall… Mindig is tudtam, hogy egyszer komoly gondokat fog okozni neked, Kicsim. –sóhajtott Anya, majd az ölelésébe zárt- Annyira sajnálom, Egyetlenem. Tudok valamibe segíteni?
- Hát… mondjuk ha verőlegényeket küldenél Michaelre, az sokat segítene. Biztosan dobna egyet a hangulatomon.
- Megnézem, mit tehetek. –nevetett fel, majd látványosan elővette a noteszét és lapozgatni kezdte. Elvigyorodtam, és hagytam, hogy Nellie egy puszit nyomjon az arcomra.