27. Fejezet

Sziasztok! 
Előbb hoztam a fejezetet remélem örültök :) Ráadásul elég hosszúra sikeredett. Jó olvasást! :)
Puszi, Trixi

(Nellie szemszög) 

                                                                                            

A plafont bámultam miközben ajkaimat egy fáradt sóhaj hagyta el. Oldalra döntöttem a fejem és láttam, hogy még csak fél hat így bőven volt még időm. Átfordultam az oldalamra és megmarkoltam a takaróm szélét, a fejem a párnába fúrtam és lehunyt szemmel próbáltam még pihenni, azonban nem ment. A gondolatok sebesen zakatoltak a fejemben. Bosszúsan rúgtam le magamról a takarót és ültem fel. Felálltam és a fürdő felé vettem az irányt. Egy forró zuhany majd ellazít, ahogy mindig is. Becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtaját és megfordultam. Farkasszemet néztem a tükörképemmel. Szemeim alatt karikák húzódtak és tisztán látszott rajtam, hogy nyúzott vagyok és fáradt. Lekapkodtam magamról a ruhákat majd beálltam a zuhany alá. 

Élveztem, ahogy a forró vízcseppek végigszántják a testem. Elégedetten álltam a zuhanyrózsa alatt, és hagytam, hogy minden gondolat kiürüljön a fejemből. A kabinban hamarosan párás lett a levegő, a zuhanykabin falára lecsapódott a pára. Kinyitottam a szemem és néztem, ahogy a vízcseppek végigfolynak a kabin falán. Egy apró J betűt rajzoltam a párás felületre, majd elmosolyodtam. Alaposan megmostam a hajam és jó ideig még áztattam magam. Aztán elzártam a vizet, magam köré csavartam egy törölközőt és kiléptem a kabinból. Gyorsan megtörölköztem és visszamentem a szobámba. Gyorsan kikaptam egy farmert és egy mintás pólót, majd egy fehérneműt. Magamra kapkodtam őket és visszasétáltam a fürdőbe. A tükörbe néztem majd ismét felsóhajtottam. Megfésülködtem, majd megszárítottam a barna tincseimet, és hagytam, hogy így verdessék a hátam. 

Mivel a táskám már be volt pakolva és én is kész voltam így nem tudtam mit csinálni. Az órára pillantva láttam, hogy még így is csak fél hét volt. Végül vállat vontam, és a táskám megfogva mentem le a konyhába. Kellemes félhomály uralkodott odalent. A táskám ledobtam egy székre, én pedig a szekrényhez léptem, majd kivettem egy poharat. Tejet öntöttem magamnak, majd a pultnak támaszkodva lassan kezdtem kortyolgatni. Gondolataim még így sem hagytak nyugodni. Már néhány napja rosszul alszok és a nappalok is nyugtalanok. Egyedül Josh közelében találok megnyugvásra. A  nyugtalanságom kezdete pedig akkora vezethető vissza, mikor a La Push-i fiúk érkeztek az iskolánkba. Megszokhattam volna már őket, hiszen már jó néhány napja itt voltak. Azonban volt valami furcsa a közelükben lenni. Egész pontosan Jacob közelében lenni. 

Remegő kézzel tettem a poharat a mosogatóba majd inkább leültem az asztalhoz és vártam, hogy Bessie megjelenjen a lépcsőn és induljunk. Az asztallapot fixíroztam miközben felidéztem magamban azt a pillanatot mikor először Jacobra néztem. A szívem egyeletlenül kezdett verni és valamiért nem tudtam elszakadni attól a barna szempártól. Azóta is hálás vagyok a nővéremnek, mert félbe szakította, a számomra annyira kínos perceket. Azóta is próbáltam kerülni Jacobot amennyire tehettem, bár az ebédlőben és matek órán sajnos mindig találkozunk. Attól kezdve, hogy mellém ültették mindent összezavart. Felbolygatta az amúgy nyugalmas mindennapjaimat. Beszélni akartam erről Bessie-vel, méghozzá sürgősen. Mielőtt még a gondolataim az őrületbe kergetnek. 

Meglepetten kaptam fel a fejem mikor meghallottam az ismerős cipőkopogást az emelet irányából. Hamarosan pedig egy szőke hajzuhatag került a látóterembe én pedig elmosolyodtam. Mióta Bess szakított Michaellel, sokkal kiegyensúlyozottabb és újra ragyog. Öröm ránézni. Felálltam és az ölelésembe zártam nővérem, aki sokat mondó pillantással nézett rám én azonban csak megráztam a fejem. Mosolyogva karoltam belé és mentünk át a garázsba ahol bepattantunk a kocsiba. Bess vezetett én pedig kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen. 

-           - Ma szeretnék beszélni veled! – próbáltam minél kellemesebb hangot megütni, de Bessie így is leszűrhette, hogy valami nincs rendben. Fél szemmel rám pillantott és összevonta szemöldökét.

-           - Miről? – kérdezte, én pedig egy pillanatra elmerengtem.

-           - Semmi komoly! – jelentettem ki és halványan rámosolyogtam, miközben felé fordultam. Bessie-t úgy tűnt nem sikerült meggyőznöm. – Tényleg semmi komoly. Ne aggódj! – nyugtattam meg ő pedig úgy tűnt megnyugodott. 

Szerencsére hamar megérkeztünk a suliba. Izgatottan fészkelődtem az ülésen, amint megpillantottam az ismerős épületet, Bess pedig csak jót vigyorgott rajtam. Amint leparkolt rögtön kipattantam a kocsiból és az ismerős szempárt kezdtem keresni. Ahogy végigsiklott tekintetem a parkolón észrevettem, hogy ma már végre Rose és családja is jött suliba. Rose épp Emmettel beszélgetett, majd rám pillantott és elmosolyodott, kedvesen intettem neki egyet majd tovább kerestem. Bessie eközben kiszállt az autóból és Cullenék felé indult. Csak intettünk egymásnak, hisz úgyis találkozunk ma még. Már-már majdnem dühösen szusszantottam fel, mikor végre megtaláltam, akit kerestem. 

Háttal állt nekem és összefonta karjait mellkasa előtt. Arcom felragyogott és szinte futottam felé. Josh barátaink körében volt és épp Thomas-szal beszélhetett valamiről, mikor Dina felém pillantott majd cinkosan elmosolyodott. Persze Josh ezt észrevette és megfordult, épp akkor értem elé. Karjai közé ugrottam és szorosan öleltem magamhoz. Az ismerős illat bekúszott az orromba, szívem hevesebben kezdett verni és elmosolyodtam. Bőrdzsekijébe kapaszkodtam majd Ő mosolyogva tolt el magától. Állam alá nyúlt majd ajkaim felé hajolt. A jól ismert érzés most sem maradt el. Forró lehelete perzselte a bőröm, szívem majd ki ugrott a mellkasomból, mikor végre megéreztem ajkait az enyémen. Karjaimat a nyaka köré fontam és úgy húztam még közelebb magamhoz. 

Josh elhajolt tőlem majd barátainknak intve arrébb húzott tőlük. Mosolyogva karoltam át a derekát ő pedig szorosan húzott magához. Mosolyogva engedett el és csókolt meg újra. Tegnap láttam, de mintha már évek teltek volna el. Mosolyogva hajoltam el tőle és néztem rá. Újra meg újra képes voltam elveszni abban a sötétbarna szempárban. Úgy vonzottak magukhoz, mint egy kavargó örvény. Én pedig örömmel vesztem el bennük, és tudtam, hogy képes lennék rá akár egy örökkévalóságon át. Vele annyira természetes volt minden, annyira hétköznapi és mégis. Olyan adatott meg, ami talán másoknak sose. Mert szerettem, szerettem Josh Hartney-t, és ha rajtam múlik, soha nem engedem el. 

-           - Mi ez a hevesség Kicsim? – kérdezte miközben az arcom cirógatta. Mosolyogva hajoltam közelebb hozzá és apró puszikat adtam ajkaira.

-           - Semmi, csak hiányoztál. – motyogtam, Josh pedig elmosolyodott. Egyik karjával átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. Már amennyire lehetséges volt.

-           - Tudod, hogy mindig szívesen látlak vendégül. – utalt ezzel arra, hogy bármikor nála aludhatok. Közben pimaszul elmosolyodott, miközben a barna szemek felragyogtak. Lehet ennek ellenállni?

-           - Mi lenne, ha egyelőre elvinnél a mai táncpróbámra? Aztán majd meglátjuk. – vigyorogtam rá, ő pedig egy csókot nyomott ajkaimra.

-           - Legyen. De ugye tudod, hogy milyen rossz minden reggel egyedül ébredni? – orrával arcom cirógatta én pedig egy pillanatra lehunytam a szemem, majd mikor újra kinyitottam Josh elkeseredett arcával találtam szemben magam. Olyan volt, mint egy kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékát. Felkacagtam majd a nyakhajlatába fúrtam az arcom.

-           - Ma Bessie-vel leszek délután, de utána még lehet róla szó. Főleg, ha unatkozom. – kacsintottam rá, majd megfogtam a kezét és az iskola irányába húztam, ugyanis ebben a percben csengettek. Jelzőcsengő. Josh visszapenderített maga mellé majd megcsókolt. Annyi érzéssel, hogy beleszédültem. Ujjaimat tincsei közé fontam és úgy csókoltam tovább. A romantikus perceknek Daniel vetett véget, aki kiabálva adta tudtunkra, hogy órára kéne mennünk. Elhajoltam Josh-tól és barátaimra néztem. Dina épp ebben a percben vágta kupán Danielt, aki felháborodottan nézett rá. Tina meg a fejét csóválta, Thomas és Mandy pedig befelé indultak. 

Josh kezét megragadva indultunk mi is órára. Magyarral kezdtem. Szerencsére Josh órája a mellettem lévő teremben van, így a szünet nagy részét nem kell egymás keresésével tölteni. A terem előtt gyorsan elbúcsúztunk egymástól, majd Josh beszaladt a másik terembe. Mosolyogva néztem utána, majd beléptem a terembe, ahol már az összes diák a helyén ült. Lehajtott fejjel sétáltam a leggyorsabban a helyemre és ültem le. Elővettem a tankönyveimet majd a padtársamra néztem. Rose a szokásos mosoly helyett most inkább semleges arckifejezéssel fogadott. Meglepetten néztem rá. Hiányzott a szikrázó mosolya és a rögtön lebombázó kérdései. 

-           - Szia! – köszöntem halkan. Szerencsére a többi diák is beszélt így egyáltalán nem tűntünk ki.

-           - Szia Nellie! – végre összehozott egy kedves mosolyt, majd az ajtó irányába nézett. Követtem a pillantását, ám ott nem a szokásos magyar tanár láttam bejönni. Helyette egy alacsony, szemüveges nő jött be. A tekintete távolságtartó volt és szigorú. Nem lopta be magát a szívembe.

-           - Nos, remélem, mindenki el tudja foglalni magát, lehetőleg halkan. Ha nem akkor haladhatunk is tovább a tananyaggal, de mivel a tanárnő nem adott semmilyen támpontot, hogy hol tartanak a tananyaggal így nem tartom szükségszerűen. Köszönöm! – a mondata végét megtoldotta egy gúnyos mosollyal, amitől kirázott a hideg. Valószínű, hogy a magyar tanár beteg. Bár, ha ő jön be helyettesíteni inkább én is beteget jelentek. Rose felém fordult, majd halkan beszélni kezdett.

-           - Bocsáss meg, nem akartam ilyen lenni, csak tudod sok a gond manapság. Ráadásul még… - Rose nem folytatta, de arca furcsa és természetellenes grimaszba fordult.

-           - Igen. Az azt hiszem, mindenhol van. – motyogtam, de nem elég halkan, mert Rose meghallotta.

-           - A nővéreddel? Vagy Josh-sal? – kérdezett rá, és tekintete érdeklődő volt.

-           - Dehogy. Bessie-vel minden a legnagyobb rendben. És Josh-sal is. Szerencsére. – mosolyogtam és felidéztem magamban azt a perzselő pillantást.

-           - Akkor? – firtatta a dolgot én pedig sóhajtottam, majd egy percre körbe pillantottam. Senki nem nézett felénk, mindenki a padtársával volt elfoglalva, vagy valami mással.

-           - Az új diákok. Olyan furcsák… - motyogtam Rose pedig megfeszült mellettem. Most már teljes testtel felém fordult és az aranybarna szempárban aggodalmat láttam megcsillanni.

-           - Mesélj róluk Nellie! Kérlek! – nézett rám szinte hipnotikusan én pedig bólintottam egy aprót.

-           - Nos… Bessie elég jól megtalálta a közös hangot velük. Ha engem kérdezel akkor bohókásak és viccesek. Azonban van valami különös… vagy talán csak egyikükkel. – motyogtam és nyeltem egyet. Rose ajkai egy vonallá préselődtek és láttam, hogy ökölbe szorul a keze az asztalon, így inkább a combjára rakta.

-           - Melyikkel? És mi történt? Mondd el, nekem! – biztatott én pedig felnéztem és a pillantásából próbáltam erőt meríteni.

-           - Jacob Black. – szavaim után úgy éreztem legalább tíz fokot csökken a hőmérséklet a teremben. Rose arca kifejezéstelenné vált, míg ajkai vészesen felfelé görbültek. – Matek órán mellé ültettek. Ez volt az egyetlen közös órám Bessie-vel. És aztán bemutatkozott én pedig rá néztem és… olyan furcsa volt. Mintha… hihetetlenül erős vágy lobbant volna fel bennem. Azóta is kerülöm. Nem akarok a közelében lenni, nem akarom ezt érezni. Szeretem Josh-t. – mondtam a végén már-már kétségbeesetten és ez hozta Rose-t vissza a valóságba. Rám pillantott, majd végig simított a karomon. Komolyan nézett a szemembe és a kavargó aranybarna szempárral fogva tartotta az enyémet.

-           - Ne is menj a közelébe! Maradj tőle távol! Ez a legjobb, amit tehetsz. Szereted Josh-t és ő is szeret. Ne hagyd, hogy egy kósza fellángolás tönkre tegye ezt a szerelmet. Ha akarod mindig ott leszek melletted. A lényeg, hogy maradj tőle távol! – nézett rám Rose én pedig csak bólintani tudtam. Olyan furcsa volt. Még sose hallottam így beszélni senkiről.

-           - Mondd Rose… ha nem vagyok túl tolakodó megtudhatom, hogy miért utálod? Mert a szavaidból ítélve gyűlölheted őt. – mondtam Rose pedig nem lett elzárkózó, sőt meg sem próbálta elrejteni, az érzelmeit.

-           - Igen. Gyűlölöm őt, és az összes La Push-i gyereket. Mondjuk úgy… hogy a családunk nem igen szimpatizál az ott élőkkel. – adta meg a rejtélyes választ én pedig gondolkozóba estem. Végül csak egy mondatot nyögtem ki.

-            -Ez zűrös lesz. Ugyanis Bessie láthatólag jól kijön velük. De a te családod is nagyon szereti, és elég közel áll hozzájuk. Főleg Jasperhez és Emmetthez. – mondtam Rose pedig egyetértően bólintott. 

Ezek után nem beszéltünk. Az utolsó tíz percét inkább mindketten elmélkedéssel töltöttük. Én Rosalie-n gondolkoztam. Annyira érezhető volt belőle az utálat, és a megvetés. Vajon a többi Cullen is így áll hozzá a La Push-ban élőkhöz? Akárhányszor pillantottam a szemem sarkából Rose-ra, ugyanazt láttam. Megijesztett ezzel a viselkedéssel, nem tudtam mire számítsak ezek után. Bár én nem kerültem olyan közel hozzájuk, mint Bessie és nem is akarok. Ha választanom kéne, akkor mindenekelőtt Rose-t választanám. Őt ismerem, és tudom, hogy kiállna értem. Részben neki köszönhetem, hogy most Josh-sal vagyok. Ő ébresztett rá arra, hogy szeretem őt, és ha Emmett nem húz fel aznap délután talán sose megyek el Josh-hoz, és nem kerülünk ilyen közel egymáshoz. 

A csengő hangja hozott vissza a valóságba. Ijedten rezzentem össze, majd megfogtam a táskám és lassan sétáltam ki a teremből. Magam elé bámultam így kis híján nekimentem valakinek. Kissé bódultan néztem fel, majd amint a tekintetem egybe fonódott egy barna szempárral elmosolyodtam és a nyakába vetettem magam. Ajkaira hajoltam és megcsókoltam. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt, mind a Rose-zal folytatott beszélgetésem, mind a kétségeim, és a gondjaim. Mintha hirtelen elfújták volna őket. Ahogy megfordultunk Rose-t láttam elsétálni mellettünk, ajkain egy diadalmas mosollyal. Mosolyogva sétáltam Josh mellett, és kézen fogva indultunk fel az emeletre. Nekem ugyanis ott lesz a következő órám. Josh pedig mindenhova elkísér. Josh mutatóujjával simogatni kezdte a kézfejem én pedig elmosolyodtam. Ezek az apró gesztusok többet mondtak minden szónál. Josh megállított a terem előtt és szembefordított magával. 

-           - Ma még meg sem csókoltalak rendesen. – vigyorgott én pedig vállon löktem.

-           - Ez nem igaz. – néztem rá, azonban ajkaimra fonódó ajkai megakadályoztak a további beszédre. Ujjaimmal a selymes barna tincsekbe túrtam, és közelebb préseltem magam hozzá. Annyira hiányzott, minden érintése, csókjai, a hangja. Szerettem volna minden nap mellette lefeküdni és mellette ébredni. Josh levegőhiány miatt vált el tőlem majd homlokát az enyémnek támasztotta. Mosolyogva fúrtam a fejem a nyakhajlatába majd egy apró puszit nyomtam a bőrfelületre. Josh megremegett és szorosabban ölelte a csípőm.

-           - Te kis boszorkány. – suttogta a fülembe én pedig felkuncogtam. Felnéztem a válla fölött, de bár ne tettem volna. Jacob Black került a látóterembe, aki homlokráncolva nézett ránk, majd Embry mellé lépett és a karjánál fogva behúzta a terembe. Elfordítottam a fejem és inkább Josh-ra néztem. Ajkaira hajoltam és apró puszikkal hintettem be az arcát. A csengő vetett véget az idilli pillanatnak. Morogva hajoltam el tőle, azonban Josh csak nevetve fogta meg a kezem és vezetett a terem felé. Azonnal kiszúrtam nővérem, aki élénken magyarázott valamit Embry-nek és Jacobnak. Amint viszont beléptünk a terembe Jacob felénk fordult majd a nővérem is követte pillantását és vigyorogva nézett rám. Melléjük lépkedtünk majd a táskám a székre dobtam és Josh felé fordultam, aki közben nővéremnek köszönt és intett a két fiúnak. Karjaimat a nyaka köré fontam és közel hajoltam hozzá, orrunk hegye már majdnem összeért.

-           - Mikor látlak? – kérdeztem suttogva és szomorúan néztem rá.

-           - Ebédnél Kicsim! Sajnos előbb nem lehet. – sóhajtott – De utána együtt megyünk az edzésedre, mellesleg az ajánlatom még mindig áll. – vigyorgott én pedig elmosolyodtam.

-           - Lehet, élek vele. – suttogtam majd ajkaihoz hajoltam. A csengő hangján már meg sem lepődtem csak bosszúsan néztem fel. Josh a csípőmnél fogva közelebb húzott magához és megcsókolt. Röviden, de édesen. Apró puszit hintett ajkaimra majd sietősen elhagyta a termet. Sóhajtva néztem utána. Végül leültem és elővettem a tankönyveimet. Hátra fordultam és nővérem vigyorgó képével találtam szemben magam.

-           - Milyen ajánlat? – húzta fel a szemöldökét én pedig kidugtam a nyelvem, majd lepillantottam az asztalára.

-           - Azt mondta bármikor nála aludhatok. – néztem fel rá, Bessie pedig lassú perverz vigyorra húzta ajkait. Összerezzentem mikor Jacob ököllel vágott egyet a padra.

-           - Jesszus! – néztem rá – Mi bajod van? Az emberre ráhozod a szívbajt. – Jacob csak megvonta a vállát, de arca merev maradt.

-           - Öhm… milyen edzésre mész? – kérdezte Embry én pedig lassan néztem csak rá. Végül elmosolyodtam. Alig vártam, hogy újra táncolhassak.

-           - Tánc. Versenyszerűen űzöm már évek óta. – néztem rá, ő pedig elvigyorodott.

-           - Akkor eléggé különböző sportágat űztök. – nézett rám majd nővéremre. 

A beszélgetést nem tudtuk folytatni, mert bejött a tanár és elkezdte az órát. Sóhajtva kezdtem másolni a táblát, és homlokráncolva meredtem előre. Az óra első felében még próbáltam felfogni a tanár szavait, de aztán feladtam. Ebben az is akadályozott, hogy Jacob egész órán mereven bámult. Néha felpillantottam rá, és próbáltam a tudtára adni, hogy zavar a viselkedése, de aztán ezt is ráhagytam. A hajam előre húztam ezzel mintegy falat képezve köztünk, bár még így is éreztem, hogy engem néz. A csengő hangját most mint egy megváltót köszöntettem és felpattanva a helyemről siettem ki a teremből. Úgy döntöttem, hogy ebédig Rose társaságát fogom keresni. 

~

Az ebédlőben ismét a szokásos körben ültünk le. Josh mellett foglaltam helyet és mosolyogva néztem rá. Josh egy szelet husit tűzött a villámra majd a számba kanalazta. Mosolyogva adtam egy puszit az arcára, majd a társaság bővült a La Push-i fiúkkal. Név szerint Seth-tel, Jacobbal és Embry-vel. 

-           - Bele fogok bolondulni, ha ennyi tankönyvet látok. – nyögött fel Daniel én pedig mosolyogva kaptam fel a fejem. 

-           - Csak nem szórakozásra vágysz? – kérdeztem és felhúztam a szemöldököm. Josh is érdeklődve nézett rám, ahogy mindenki.

-           - Hallgatlak! – nézett rám vigyorogva és becsapta az aktuális tankönyvét.

-           - Nyílt egy új klub Seattle-től nem messze. Azt hiszem Morrison’s a neve. Rengeteg jót lehet hallani róla, és biztos pont, ha valaki kicsit el akarja ereszteni magát. – mondtam és a villát az ajkaimhoz emeltem.

-           - Hallottam róla. – vágott Dina tűnődő arcot. – Elég komoly hely. Össze se lehet hasonlítani azokkal a helyekkel, amik itt vannak a közelbe.

-           - Az kell nekünk! – vigyorgott Daniel és rám kacsintott.

-           - Biztos ez? – kérdezte Mandy és rám nézett.

-           - Ugyan. Floridából jöttem. – vigyorogtam – Szerinted ott milyen szórakozóhelyek vannak? – kérdeztem és felvontam a szemöldököm.

-           - Talán meg kéne várnunk Gloriát. – motyogta Tina a fiúk pedig kérdőn néztek rá.

-           - Mi van vele? – kérdezte Thomas és közelebb hajolt.

-           - Eltörte a kezét, meg kellett műteni. Még legalább három napig bent tartják, mert az agyrázkódás gyanúja is fent állt. Az anyukája pedig legalább egy hétig még otthon tartja. – mondta Tina én pedig elmerengtem. Hallottam, hogy balesete volt, de hogy ilyen komoly.

-           - Azt hiszem ő egyhamar nem fog felépülni. Különben is szükségem van a szórakozásra különben tényleg olyan leszek, mint Thomas. – az említett felhorkant.

-           - Akkor legalább egy kis ész is szorulna beléd. – vágott vissza Thomas, Daniel viszont elengedte a füle mellett.

-           - Akkor a jövő hétvégéhez mit szóltok? – kérdeztem és mindenki beleegyezően bólintott.
Az ebédlőbe ekkor léptek be Cullenék. Az asztalnál megváltozott a hangulat. A fiúk megfeszültek és összehúzott szemekkel meredtek a belépőkre. Cullenék sem mutattak jobb állapotot. Rose undorodva nézett végig a társaságon majd egy halvány mosolyt intézett felém. Alice Jaspert húzta tovább a többiek pedig követték. Bessie is Anthony és Emmett között sétált mosollyal az arcán. Inkább elfordítottam a fejem és Josh-ra pillantottam majd elmosolyodtam. 

~

A szobámban mászkáltam fel, s alá. Már javában délután volt, lassan este. Nemrég értem haza az edzésről abban a reményben, hogy beszélhetek nővéremmel, és nem hiába mondtam nemet ismét, Josh ajánlatára. Azonban Bessie-nek nyoma se volt. Anya szerint nem volt itthon, igaz, hogy én a suliból is Josh-sal jöttem el, de akkor is. Fogalmam sem volt hol lehet. A telefonját nem veszi fel, pedig rengetegszer hívtam és úgy tűnt megunta, mert úgy egy órája kikapcsolhatta. 

Felsóhajtottam és inkább lementem a konyhába. Anya ott sürgött-forgott én pedig elmosolyodtam. Mellé léptem és egy puszit nyomtam az arcára. Épp a sütőből vette ki a tepsit, amiben ott gőzölgött a sült hús, és a karikára vágott krumpli. Elégedett hümmögtem és néztem anyára. 

-           - Szia, édesem! – nézett rám és egyik karjával megölelt.

-           - Szia, Anya! – köszöntem majd nyúltam a szekrényhez és kivettem tányérokat.

-           - Oh, köszönöm Kicsim! Bessie-vel beszéltél? – kérdezte és a vacsorát kezdte tányérokra szedni.

-           - Nem! – sóhajtottam – És képtelenség elérni. – végül letettem a tányérokat az asztalra, anya hozta az evőeszközöket és leült mellém.

-           - Mi ez a hallgatás? – kérdezte és érdeklődve pillantott rám.

-           - Semmi különös. Bessie-vel szerettem volna beszélgetni, de mivel nincs itthon. – sóhajtottam. Mint egy varázsütésre nyitódott a bejárati ajtó. Felpattantam és Bessie elé rohantam. Meghökkentem, majd azonnal az emelet felé húztam testvérem. Összehúzott szemöldökkel meredtem rá.

-            - Mi a baj? – kérdezte én pedig hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy a szemére vessem, hogy egész délután eltűnt.

-           - Öhm… elég zilált vagy. Hol voltál? – kérdeztem Bessie pedig rögtön a tincsei felé kapott, és végigsimított rajtuk. Megköszörülte a torkát. Ha jobban megnéztem tényleg történhetett valami. A ruhája gyűrött volt, a tincsei ezerfelé álltak és a mindig tökéletes sminkje most elkenődött.

-           - Mindjárt… elkészülök és beszélhetünk. – mondta majd eltűnt a szobájában. Zavarodottan néztem utána. Végül sóhajtottam és úgy voltam vele, hogy majd elmondja, ha akarja. Hát a mindjártból se lett semmi. Már megvacsoráztam, sőt anyának is segítettem elpakolni, de Bess még nem volt sehol. Végül úgy döntöttem mindent egy lapra teszek fel.

-           - Anya… lehetne, hogy ma Josh-nál aludjak? – kérdeztem miközben épp a poharakat töröltem el. Felnézni nem mertem, de anya így is megállt a mosogatásban.

-           - Lehetne. – meglepetten kaptam fel a fejem, de anya nem nézett rám, hanem folytatta a tevékenységét. Mosolyogva ugrottam a nyakába és mindenhol puszilgattam. – Jól van Nellie, de ugye nem kell mondanom, hogy vigyázz magadra? – kérdezte én pedig bólintottam. Egy kis tornádóként szaladtam fel a szobámba, majd egy táskába összepakoltam a szükséges dolgokat, főleg váltás ruhát. Mikor már majdnem harmadszorra estem orra megálltam és vettem néhány mély levegőt. Végigsimítottam majd kezembe vettem a medálom. Végül a táskám a vállamra dobtam és Bess szobája elé sétáltam és kopogtam néhányszor. Ő törölközőbe csavarva nyitott nekem ajtót. Így már érthető, hogy megérkezése óta nem láttam.

-           - Mész valahova? Este van! – világosított fel én pedig legyintettem.

-           - Csak közlöm, hogy a beszélgetésünket el kell halasztani, ugyanis nem alszom itthon. – Bess lesütötte a szemeit majd újra rám nézett.

-            - Sajnálom csak… elfoglalt voltam. – Bess tényleg zavarban volt? Csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem izgat. – Csak nem Josh-hoz mész? – kérdezte és cinkosan rám vigyorgott én pedig bólintottam. Gyorsan elköszöntem és egy puszit nyomtam az arcára és száguldottam is lefelé. 

A Josh felé tartó utat fele annyi idő alatt tettem meg. Türelmetlenül kopogtam a bejárati ajtón Josh pedig meglepetten nyitott ajtót. Mosolyogva öleltem át a nyakát és toltam be a lakásba. Josh átölelte a derekam majd elvigyorodott és megcsókolt. A táskám eldobtam valamerre és teljesen belefeledkeztem a csókba. Sejtésem szerint egészen a kanapéig hátráltunk. Josh finoman elfektetett rajta, miközben egy pillanatra sem engedte el ajkaimat. Átadtam magam neki, és a jól ismert érzésnek. Hiányzott a csókja az érintése, mindene. Josh mikor áttért a nyakam kényeztetésére hangosan felsóhajtottam. Lágyan és gyengéden szeretkeztünk kiélvezve minden percet. Megszűnt a világ és minden más gond. Csak ő volt és én. És ha rajtam múlt, akkor örökké így is fog maradni.