28. fejezet

Sziasztok! :)
Itt a fejezet, amit páran már annyira vártatok :) Remélem tetszeni fog és megleptek pár kommentárral is :)
Puszi

28. fejezet
(Bessie)

Nellie Josh-nál töltötte az éjszakát, mellettem pedig Edmund kötött ki. Igaz, ez már bevett szokás volt nálunk. Na, nem mintha bántam volna.
- Bűntudatom van. –sóhajtottam, miközben a mellkasát cirógattam.
- Miért, Édesem? –kérdezte a szemeimbe pillantva.
- Nellie ma beszélni szeretett volna velem. Én pedig könyörtelenül leráztam és a végén nem tudtunk megvitatni semmi fontos problémát. –szusszantottam- Miután hazajön az első dolgom az lesz, hogy kifaggassam. Valami bántja.
- Mi lehet az?
- Nem tudom. Ha tudnám, akkor nem állnék ilyen problémákkal szemben. –dörmögtem- Hajnali négy van, Anthony.
- Tudom. –mosolyodott el- Alig aludtál éjszaka. Megint.
- Jobb elfoglaltságot találtunk. –kuncogtam, majd rákacsintottam- Miután elmész alszok.
- Jól teszed. Már enyhén karikás a szemed.
- Hogy mi? –sikkantottam fel, majd kibújtam a karjai közül.
El szerettem volna jutni a fürdőig, de ez nem sikerült. Thony karjai vasmarokként szorítottak magukhoz, miközben halkan nevetve csókolgatta az arcomat.
- Gyönyörű vagy. –győzködött- Hidd el nekem, Édesem. Nálad szebb, okosabb és fenségesebb nővel még sosem találkoztam. Nem azért mondtam, hogy karikásak a szemeid, mert ronda vagy. Hanem azért, mert ez is az én hibám, a magam megrovására hangoztattam. Te így is szép vagy, Édesem. Hidd el nekem, úgysem tudnék neked hazudni.
- Az ilyen kijelentésnek egy nő sem örül. Ez jegyezd meg.
- Megtettem. –csókolt meg- Soha többé nem mondom meg, még ha így is van.
- Hé! –szóltam rá, majd egy párnával arcon csaptam.
Ő hangosan nevetve dőlt a csíkos ágyneműm közé, kezei lecsúsztak rólam. Percekkel később újra magához vont, majd begyűrt maga alá és úgy csókolt.
- Azt hiszem haza kell mennem. –jelentette ki a nyakamat csókolgatva.
- Lelombozó vagy. –suttogtam csalódottan- Nagyon az! Menj, mielőtt még jobban belemerülsz.
- Pedig azt hittem, hogy jó érzés. –vigyorgott, majd újra visszatért a nyakamhoz.
- Az is. Épp ez a baj. –toltam el magamtól- Anya szombatonként ötkor kel, hogy fél hatkor indulhasson a piacra. Ilyenkor mindig a legfrissebb élelmiszereket szerzi be. Tök bio… Mondjuk én aludnék a helyében, de hát ha neki ez így kellemes, akkor tegye csak.
Tíz perc múlva már egyedül voltam a szobámban. Még éreztem az ajkaimon Anthony búcsúcsókját, így kellemes érzésekkel körülvéve aludtam el.

Nellie az ágyamon ült, én pedig előtte hasaltam és az arcát vizsgáltam.
- Olyan furcsa a közelében lenni. –szusszantotta- Amikor Josh-sal vagyok, akkor semmi gond sincs, eszembe sem jut. De ha egyedül maradok, azonnal elém vetítődik a barna szempár. Meg fogok őrülni, Bessie!
- Dehogy fogsz. –tekertem a fejemet- Nem tudom, hogy miért van ez, Nellie.
- Ha mellette vagyok, akkor feszültség uralkodik közöttünk. Bennem van a vágy, hogy megérintsem, hogy rámosolyogjak, hogy beletúrjak a hajába. Vagy egyszerűen csak elvesszek a tekintetében. Ez annyira zavaró! Barátom van, akit szeretek.
- A szívnek nem lehet parancsolni. –sóhajtottam fel, majd halványan elmosolyodtam- Mondjuk rettentően furcsa volt Jacob reakciója, mikor kijelentetted Josh ajánlatát. Ahogy elnéztem az asztal lapja meg is repedt.
- Ijesztő. Igazából… érzek egy bizonyos megnyugvást és biztonságérzetet a közelében. Ez nagyon rémisztő, Bessie.
- Ne aggódj. –simítottam meg a karját- Rövid időn belül minden rendeződni fog, hidd el nekem. Szereted Josh-t, és ő is viszont téged. Most csak ezzel törődj, a la-pushi ügy pedig rendeződni fog.
Láttam a reménytelen és kétségbeesett tekintetén, hogy görcsösen próbál hinni nekem. Végül magamhoz öleltem, és próbáltam megnyugtatni. Ismertem már annyira, hogy tudjam, hogy nem állt messze a sírástól. Már vörösödött az arca és beszívta az ajkait. Csak annyit tudtam tenni az érdekében, hogy meghallgatom. Tanácsot nem tudtam adni, hisz át sem látom igazán a helyzetet. Ő pedig csak tőlem várhatott segítséget.
Tudtam, hogy konkrét válaszokat nem tudok adni a kérdéseire. Annyit viszont tudok tenni, hogy támaszként mellette állok.
- Miért van olyan nagy feszültség Anthony és Seth között? –kérdezte hirtelen.
- Nem tudom. –tekertem a fejemet- Kérdeztem mindkettőjüket, egyikük sem tudott ésszerű választ adni. Edmund terelte a témát, Seth pedig csak annyit mondott, hogy ellenszenves neki Thony. Reménytelen, hogy kiszednem belőlük a dolgot. Nagyon kíváncsi vagyok. Igaz, nem nagyon hajtom. Nem akarom, hogy baj legyen belől. Edmund a téma után feszült lesz, Seth pedig görcsösen próbál valami újabb dologról beszámolni nekem. Furcsa a viselkedésük, de inkább hagyom a dolgot.
- Megértem.
- Mondjuk elkeserítő, hogy nem lehetek Seth-el. –sóhajtottam- Nagyon jó társaság a kissrác. Fél perc alatt fel tud dobni. Anthony viszont nagyon hideg olyankor.
Erre Nellie nem tudott mit mondani. Megértette a helyzetemet, viszont tanácsot nem tudott adni.

Egy hét múlva, szombat volt. Öt órát ütött az óra. A focipálya lelátói dugig voltak. Két csapat- és az ő szurkolótábora- sorakozott fel. Az előzetes meccsek már egy hete meg lettek tartva. A döntőt viszont mára tűzték ki.
Éreztem a csapaton, hogy rendkívül feszült. Összehangoltan és csendben csináltuk a bemelegítő feladatokat, mindenki a saját gondolataiba merült.
Tina futott mellettem, igaz, félúton kiállt. A kapusoknak külön bemelegítést is kell végezniük. Nem irigyeltem érte, azok a gyakorlatok kicsit sem voltak könnyűnek mondhatóak.
Gloria a kispadon ülve figyelt minket. A kezén lévő gipszen már egy négyzetmilliméter fehér terület sem volt, az egészet teleírogattuk. Ő az elmúlt napokban nem győzte elégszer elhadarni, hogy mennyire sajnálja, hogy ezt a meccset csak a kispadról élvezheti. Sajnáltam is érte, az egész csapatot nyomasztotta az ügy. Mindenki sajnálta, hogy a bal támadónk lesérült, így egy kevésbé tapasztalt cserével kellett helyettesíteni.
Az én csatár pozícióm továbbra is biztos lábakon állt. Az elmúlt napokban gőzerővel készítettem fel a testemet, hogy a legjobb formámat hozhassam.
A Cullen család és Nellie az első sorokban ültek. Anya, Esme és Carlisle a legfelső részben ültek, halkan beszélgettek. Seth, Embry és Jacob pár sorral alattuk. Seth megesküdött, hogy elrángatja a két haverját is, és együtt fognak a csapatomnak szurkolni.
Pár perccel később a csapat összegyűlt a kispadnál. Egy gyors taktikai megbeszélést tartottunk, mindenki kortyolt párat a vizéből, majd felsorakoztunk a pályán. Arany színű mezünk volt, a vállnál fehér csíkkal és fekete felirattal. Név és szám volt a hátunkra írva. Én „Leaves 9” írással büszkélkedhettem.
Az ellenfél meze fehér színű volt. Florida csapatának mindig is ez volt a színe, csak néha-néha beleszőttek pár színes motívumot is. Most ez is elmaradt.
Tiffany karján sárga szalag díszelgett. A szőke csapatkapitány gúnyos pillantásokat küldött felém, majd a nézőtér felé sandított. Az első sorban Michael ült a barátai körében. Elszorult a torkom.
- Hajrá Csajok! Legyőzzük őket! –bíztatott minket Anne, a csapatkapitányunk.
- Minden két csapattól sportszerű játékot várok el. –nézett végig rajtunk a bíró, majd feldobta az érmét- Fej, vagyis az idegen csapat kezd. Sok szerencsét a játékhoz.
Közvetlenül a sípszó felhangzása előtt Anthony-ra néztem, aki egy bátorító mosolyt küldött felém. Sóhajtottam, majd ökölbe szorítottam a kezemet. Sikerülni fog!
A csapatunk védői hátul maradtak, míg mi támadók a labdát elvéve felfutottunk az ellenfél kapujához. Mi indítottuk el az első támadást, ami sajnos sikertelenül fejeződött be.
Az első harminc perc csak ebből állt. Sikertelen támadások sorából, viszont egyre több kapura lövésből. Még ha gól nem is született, a nézőtér felől dicsérő tapsvihar hangzott fel.
Végül az első gólt az ellenfél szerezte. Az egyik szögletet nem sikerült kifejelnünk, végül a fehér mezesek juttatták a hálónkba a labdát. Elégedetlenül szusszantottunk fel, de tartottuk egymásban a lelket. Legjobban Tina volt elkeseredve. Hiába, minden gól érzékenyen érintette a lányt. Kapus lévén magát okolja értük.
Az első félidő utolsó negyed órájában megsokszorozódtak a szabálytalanságok. Mind a mi, mind az ellenfél csapat részéről. Az egyik ilyen durvább eset egy tizenegyessel végződött. Tiffany rúgta a mi hálónkba. Tina sajnos nem tudta kivédeni. Tiffany pedig elégedett sikoltással vetette bele magát a csapatának karjaiba.
Az első félidő null-kettő arányban végződött, a mi vesztünkre. Ez elvette a csapat kezdeti, óriási lelkesedését. Megtörten ültünk az öltözőnkben és vizet kortyolgattunk.
- Ne adjátok fel, lányaim! –utasított minket Mr. Grace- Ti vagytok a legjobb csapat, akiket eddig csak edzettem. Nem hazudok, teljesen komolyan mondom. Ekkora reményt és energiát még egy csapat felé sem tápláltam. Sikerülni fog nektek, higgyétek el.
Miután további bíztatás hangzott fel, visszamentünk a pályára. Még pár perc volt a meccs kezdetéig. A csapatom leült a kispadhoz, én viszont Nellie felé vettem az irányt- a pálya szélén állt Edmund és Josh társaságában.
Mosolyogva üdvözöltem a Húgomat, és visszautasítottam az ölelését.
- Le vagyok izzadva. Ne akarj ölelgetni. –magyaráztam- Ráadásul vizes is vagyok. Tina leöntött az öltözőben, ugyanis szerinte túlságosan felforrtam. Nem tudtam eldönteni, hogy az agyvizemre vagy a testhőmérsékletemre céloz.
- Én az előbbire voksolnék. –kuncogott Nel, majd komoly tekintetre váltott- Itt van Tiffany…
- Tudom. Nem kerülte el a figyelmemet. Tudod, egy eléd becsúszó gáncsoló lábról nehéz nem tudomást venni. –ingattam a fejemet- Hihetetlen, hogy a bíró nem vette észre! Ez minimum egy sárgalapot érdemelt volna!
- Egyet értek. –bólogatott Thony- Nem szimpatikus a lány. Hivalkodó. Túl kihívóan bámult rám a félidő kezdetén. Szinte fájt.
- Ugyan. –kuncogtam, majd legyintettem- Ha zaklatni mer, szólj, és beverem a képét. Úgyis érik már az a pofon.
- Na, mi van, Bessie. –hallottam a gúnyos hangot mögülem- Fáj a vereség?
- Nem kaptunk ki, Ribanc. –válaszoltam megfordulva- Tudod, egy meccs két részből áll. Első negyvenöt, és második negyvenöt perc.
- Nem vagyok ostoba, veled ellentétben.
- Ennél jobbat nem tudsz? –kérdeztem nemtörődöm stílusban- Ja, bocs. Te mást nem tudsz, csak elhódítani más nők pasiját.
- Nem ellenkezett. –vonta meg a vállát. Ökölbe szorítottam a kezeimet.
- Te mekkora egy ribanc vagy…
- Nekem legalább van valakim. –fújta- Veled ellentétben engem szeretnek.
- Szerinted az szeretet, amit feléd táplálnak? –kérdeztem megvetőn- Ha így érzed, akkor sajnállak, Tiffany.
- Na, mi a pálya? –lépett oda Michael is.
Láttam, hogy Edmund megfeszül mellettem. Hallottam, ahogy élesen kifújja a levegőt, majd az arcomat kezdte el vizslatni.
- Ez. –rúgtam egyet a fűbe.
- Remélem túltetted már magadat rajtam, Bessie. –sóhajtotta Michael- Tudod, Tiffany sokkal jobban kiszolgálja az igényeimet, mint te.
- Elkap a hányinger tőletek. –imitáltam öklendezést, mire Nellie felkuncogott mögöttem- Megérdemlitek egymást. Mindketten aljanép vagytok, akik többre nem is valók, mint testi vágyaik kielégítésére. Tiffany, ezt lefordítsam neked a te nyelvedre is?
- Ezért még számolunk. –sziszegte, mire halkan felnevettem.
- Azt megnézem.
Pár másodperc múlva a kispad felé tartottam. Nellie és Josh már visszaültek, Anthony épp most fordított hátat és indult el a padok felé.
- Edmund! –kiáltottam oda neki, mire érdeklődő arckifejezéssel fordult meg.
Nagy levegőt vettem, legyűrtem a gombócot a torkomban, majd oda szaladtam hozzá és a tarkójára simítottam a tenyeremet. Megcsókoltam, ő pedig nem volt rest visszacsókolni. A tömegből hangos füttyszó és döbbent hangok hangzottak fel, én pedig elmosolyodtam.
- Ezt még megbeszéljük. –suttogtam a szájába, mire halkan felnevetett.
- Reméltem is. –mosolygott- Szeretlek, Bessie. Bízok benned.
Bólintottam, majd vigyorogva futottam a csapatom felé. Kissé elképedt tekintettel néztek rám, de azért mosolyogtak. A nézőkből többféle reakciót lehetett leszűrni. Anya és Nellie mosolyogtak, de tudtam, hogy még ki fognak faggatni.
Anthony-t a Cullen család vette körül, a la-pushi srácok bíztatóan néztek rám. Az ellenfél tábora kicsit megütközve bámultak. Főleg Michael haverjai néztek rám ellenségesen.
Tiffany arca pedig mindent megért. Az elképedtség és értetlenség ült ki a vonásaira, ajkai elnyíltak, szemeit kimeresztette. Végül megemberelte magát és fenyegető pillantással jutalmazott.
A második félidő első pár perce eseménytelen volt. Ment az ártatlan passzolgatás, az izmok melegítése. Üresen álltam a jobb oldalon, így nekem passzolták a labdát. Harciasan vezettem a kapu felé a bőrt, és épp rúgni készültem, mikor egy kemény testrészt éreztem meg a hasamban, a földre esés után pedig a combomban. Nyögve görnyedtem össze a földön- levegőt sem kaptam, a combom sajgott. Kellett pár másodperc, míg felfogtam, hogy mi történt: Tiffany gyomorszájon rúgott, majd miután a földön landoltam a stoplijával belevájt a combomba is.
Érzékeltem, hogy Carlisle és Anthony kiköt mellettem. Segítenek lélegezni és megnézik a végtagomat is. A síp eközben kíméletlenül hangzott fel, elmosódva láttam egy piros foltot fellendülni a magasba. Ezzel egy időben pedig az ellentábor dühös felhördülése is eljutott a tudatomig.
- Bessie, hallasz? –kérdezte Carlisle, mire aprót bólintottam- Tudsz már levegőt venni?
- Kicsit jobb. –nyögtem, majd köhögtem párat. Ez segített.
- Ms. Leaves. Tizenegyes következik. –lépett elém a bíró- Képes elrúgni maga, vagy a csapata más tagja fogja?
- Én. –nyögtem, majd kis segítséggel feltápászkodtam.
- Biztos vagy benne, Bessie? –jött oda az edzőnk, majd tüzedesen átvizsgált a szemével- Nem nézel ki valami jól. Bizonyára Anne is képes lenne gólt lőni…
- Én rúgom be. –jelentettem ki- Bízz bennem.
Bólintott egyet, így Anthony hiába tiltakozott. Erőtlenül utasítottam vissza a szavait- erről úgysem tud lebeszélni. Odabotorkáltam az odakészített labdához, majd nagy levegőt vettem. Még nem láttam teljesen tisztán, levegőt sem kaptam rendesen. A lábam sajgott, a testemet adrenalin járta át.
Be kell rúgnom! Igen! Meg kell tennem!
Előrelendítettem a lábamat- erősen belerúgtam a labdába. A bőr a kapu bal felső sarkában kötött ki, a kapus keze épp, hogy súrolta.
Hallottam a boldog sikítást magam mögött, majd éreztem, hogy testek csapódnak az enyémnek. Elterültem a pályán. A szurkolótábor együttes erővel dicsért, a taps és a füttyszó nagyon hangos volt.
Feltápászkodtam a pályáról, majd még a sípszó elhangzása előtt a kispadhoz mentem.
- Kell pár perc, edző bá’. –nyökögtem, mire ő bólintott egyet, majd jelezte a bírónak a helyzetet.
Ott a csapat orvosa ellátta a combomat, az arcomat hideg vízzel locsolta, és letuszkolt a torkomon pár kortyot is. Kicsit legyúrta a combizmomat, majd visszaengedett a pályára.
Épp, hogy becsatlakoztam a játékba újabb gól született. A csapat Emmához szaladt és dicsérő szavakat kántált neki.
Az állás kettő-kettő volt. Még hátra volt a meccsből tíz perc- plusz a hosszabbítás-, mi pedig most élénkültünk fel. Az aranyszínű csapat gőzerővel hajtott, a fehérek viszont reményt vesztve futkorásztak fel s alá. Tiffany piros lapja elvette a kedvüket, látszott rajtuk a felháborodás.
Én pedig nem voltam jó formában. Egyre többször szédültem el a futás közben, a combomba rengetegszer hasított égető fájdalom. Nehezen bírtam, de kitartottam.
Megérte: A csapat újonc jobb támadója gólt rúgott. A három perces hosszabbítás második percében. A mesterhármas kirajzolódott, ő pedig bal lábbal- holott jobb lábas- a pipába irányította a labdát.
Büszkék voltunk rá. Nem is csak rá, hanem egymásra is. Megnyertük a bajnokságot!
A befejező sípszó után boldogan öleltük át a másikat. A csapatom boldog ünneplésbe kezdett. Tina átkarolva tartott meg, másik oldalamra pedig Mia került. Látták rajtam, hogy nem vagyok a legjobb állapotban.
A szervezőbizottság mindegyikünk nyakába beleakasztotta az aranyérmet, a floridai csapat pedig az ezüsttel lett gazdagabb.
Percekkel később megkaptuk a kupát is. Fél méter magas és több kilót nyomó aranykupa volt. Anne emelte először a magasba, azután a csapat többi tagja is megkaparinthatta.
Nagyokat sóhajtva dülöngéltem a többiek között, akik aztán együtt énekelték a csapatunk dalát. Egy-egy helyen én is besegítettem, noha nem is igazán tudtam a szövegét. Ez Mr. Grace ötlete volt abban az esetben, ha a csapat megnyeri a bajnokságot. És lám-lám!
Az öltözőben ültünk. Én már lezuhanyoztam, épp a zoknimat húztam fel. A lányok elképedve nézték a combomon elterülő zöld foltot. De jó, hogy a hasamat nem látták…
Háromnegyed múlva- ünnepeltünk az öltözőben is- baktattam ki a nézőtér felé. Anthony, Nellie, Anya és Carlisle ott álltak és rám vártak. Hugicám mikor meglátott felém szaladt és magához szorított.
- Jól vagy? –kérdezte.
- Nem mondhatnám. –suttogtam fáradtan- Egy kiadós alvás jót fog tenni.
- Szerintem egy kórházi kivizsgálás is. –okított- Esetenként be kéne gipszelni tetőtől talpig.  
- Arra semmi szükség. –szólt közbe Carlisle, mire Nellie elvörösödött.
- Hazaviszlek. –karolta át a derekamat Anthony- Persze csak akkor, ha édesanyád nem bánja. Julia, megengeded?
- Persze. –bólogatott mosolyogva- Ott is maradhatsz. Bessie biztos örülni fog neki.
- Reménykedek benne.
- Ne beszéljetek úgy, mintha itt sem lennék. –sóhajtottam fel, majd belesimultam Thony karjaiba- Menjünk. Ki fogok dőlni.
Nem is kellett neki kétszer mondani. Még egyszer megölelt Nellie, majd Anya is elköszönt. Elindultunk az autóhoz. Anthony nem hogy támogatott, hanem szinte fél kézzel vitt az autó felé.
- Nagyon jók voltatok, Bessie. –termett mellettem Seth, mire Edmund halkan dörmögött valamit- Gyönyörű volt a gólod. Tényleg. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó vagy!
- Na kösz. –mosolyogtam fáradtan- Ezt vehetném sértésnek is.
- De ne vedd annak. Dicséretnek szántam. –kacsintott- Hogy vagy? A fehér hármas nagyon gonosz volt veled. Meg szabálytalan. Megérdemelte a piros lapot. Én ordítottam elsőként, hogy pirosat neki!
Büszkén húzta ki magát, miközben Tiffany-t szidta. Én jól mulattam a lázadozásán, Anthony pedig szorosan ölelt magához.
- Alig állsz a lábadon. Nem kellett volna folytatnod a meccset. –rótt meg Seth, mire Edmund egyetértően bólogatott.
- De, kellett. Tartanom kellett magam. Nem adhattam meg Tiffany-nak azt az örömöt, hogy miatta félbehagyom a játékot.
- Büszkeség. –jelentette ki Seth, majd sóhajtott egyet- Amúgy nem ez az a csaj, akiről beszélünk?
- Melyik? –fordultam meg.
Tudtam, hogy Seth megérzése nem csal. A lány magassarkújának éles hangja már messziről feltűnő volt. A tekintetét a magasba emelte, majd szánakozva nézett le rám, miközben megállt előttünk. Mellette Michael lépdelt, kezében Tiffany táskájával.
- Egyszerre kettő? –gúnyolódott a fiú- Meg sem lepődök.
Sóhajtottam egyet, majd Anthony mellkasába fúrtam az arcomat.
- Menjünk. –kértem, mire bólintott egyet.
Nem volt sem erőm, sem idegzetem őt hallgatni. Túl sok volt ma a párosból.
- Clearwater, ha megkérhetlek…
Seth mellém lépett, majd átkarolta a derekamat és az autóhoz indultunk. Anthony egy lépést még jött velünk, majd hirtelen fordult vissza és húzott be Michael-nek. Elképedve néztem a vérző fiút, majd az önelégült barátomat is.
- Ezt nagyon megérdemelte. –jelentette ki Edmund, majd ügyet sem vetve az ordítozó Tiffany-ra, kinyitotta előttem az autót és az ülésre segített- Köszönjük, Seth.
Ő csak bólintott egyet, majd hátrébb lépett. Nem sokkal később már a főúton száguldottunk.
- Nem volt szép tőled. –jelentettem ki.
- Az sem volt szép, hogy Tiffany olyan kegyetlen módon szerelt le. –vágott vissza- Nem, hogy megköszönnéd.
Sóhajtottam egyet, majd inkább az üvegnek döntöttem a homlokomat. Nem akartam vele vitázni, legkevésbé sem.

Lezuhanyoztam, majd Anthony segített belebújni a pizsamámba is, ezután az ágyba dugott. Nem győzte elégszer hangoztatni, hogy mennyire csúnyák a sebeim. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. Egyre többször fintorogtam a szavai hallatán. Rosszul éreztem magam- mint testileg, mint lelkileg. Halkan nyögtem egyet, mikor hozzáértem a sérült testrészemhez.
- Nem kellett volna…
- Hagy már abba! –rivalltam rá- Elmondtad már minimum hússzor. Nem akarom még egyszer hallani!
Dühösen fordultam át a másik oldalamra. Az óra még csak kilencet mutatott. A takarómat felhúztam a nyakamig és magzatpózba helyeztem magamat.
- Sajnálom. –suttogta, majd a hátamnak simult- Nem akarok veszekedni veled, Bessie. Még csak most kezdtünk el hivatalosan is járni, nem akarom, hogy szakítsunk.
- Majd reggel megbeszéljük. –válaszoltam, majd szorosan lehunytam a szemeimet.
Ő az állát a fejem búbjára helyezte, kezét a hasamon nyugtatta.
- Szeretlek. –suttogta, majd az arcomra csókolt.
- Én is. –dörmögtem békülékenyen, majd Anthony kezére helyeztem a sajátomat. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd elnyomott az álom.

Edmund még reggel elment. Elköszönt Anyától, és kijelentette, hogy ideje a Húgommal töltenem a napot. Majd’ elaléltam ettől a mondatától! Épp kérni akartam rá, már a nyelvem hegyén volt, mikor kijelentette. Boldogan ugrottam utána a nyakába és mélyen megcsókoltam, majd rávigyorogtam.
Ezzel a gondolattal aludtam vissza, így aztán délig ki sem keltem az ágyból. Igazából erőm sem volt kikelni. A combom sajgott, fájt levegőt vennem is. De kárpótolt az emlékem: Michael vérző orral fekszik a földön, Tiffany pedig felette sikongat.
Gonosz vagyok, de tényleg jó érzés erre visszagondolni.

- Szia, Édes. –köszöntem a Húgomnak- Mit terveztél mára?
- Semmi különöset. –mosolygott.
- Jó. Most már lestoppoltalak. Josh-nak is megmondhatod, hogy velem vagy ma. –dőltem hátra az ágyán, miközben figyeltem, ahogy a haját fésüli.
- Szerintem nem bánja. Bizonyára elege lett a panaszkodásomból.
- Mert hogy?
- Nem tudom. –sóhajtott- Mostanában sokat panaszkodok. Mondjuk lehet, hogy azért, mert nem tudom megbeszélni veled a dolgokat. Emiatt Josh előtt borulok ki. Szegény Szerelmem…
- Áh, biztos megérti. Ha szeret, akkor hisztisen is szeret. –mosolyogtam- Meg amúgy is, ő Josh! Ez mindent megmagyaráz.
- Igen, igaz. –gondolkodott el, majd vigyorogva tekintett rám- Mi van Edmund-dal? Mindent tudni akarok!
- Kérdezz. Ha hosszasan mesélném, akkor egész nap itt ülnénk.
- Mikor jöttetek össze?
- Hm… Az a randi, amire elmentünk. Nos, akkor meglehetősen közel kerültünk egymáshoz. Utána volt egy hosszabb és kiakasztóbb szünetünk. Végül újra összejöttünk.
- A szünet akkor volt, mikor egymáshoz sem szóltatok?
- Igen. –bólintottam.
- Mikor békültetek ki? –kérdezte- Az olyan átmenetes időszak volt, hogy nem igazán tűnt fel belőle.
- Amikor szakítottam Michael-el. –válaszoltam kissé esetlenül.
- Annyi ideje tart már? –hüledezett- Nekem pedig nem szóltál?
- Sajnálom. Annyira furcsa volt a helyzet. El akartam titkolni, hogy ne gondoljatok engem olyannak, aki kénye-kedve szerint váltogatja a pasijait. –magyaráztam halkan- Edmund az első napokon belém szeretett és én ezt nehezen viseltem. Nem tudtam azonnal viszonozni az érzéseit, rengeteg idő kellett, míg kialakult bennem a dolog. Viszont most szeretem. Annyira, mint eddig mást nem.
- Megértem. –mosolygott- Nagyon jó választás.
- Behúzott Michael-nek. –jegyeztem meg örvendezve.
- Hogy?
- Jobb kézzel. Az orrába. Szerintem el is tört. –kuncogtam- Focimeccs után mentünk ki, Seth mellénk csapódott. Erre Michael tett egy megjegyzést rám, Anthony pedig behúzott neki egyet. Király volt!
Ő hangosan felnevetett, majd csillogó szemekkel nézett rám.
- Tényleg nagyon szerethet téged. –mondta- És… lefeküdtetek már?
- Igen. –suttogtam. Nem akartam, hogy ezt tudja!
- Mikor volt az első?
- Amikor először mentünk el randira. Miután iskolába sem mentem…
- Akkor még alig ismertétek egymást! –sipította.
- Tudom. Szégyelltem is magam először. –mentegetőztem- De olyan vonzódást éreztem iránta, amit nem lehetett elfojtani, Nellie! Megmagyarázhatatlan!
- Hogy voltál képes egy teljesen idegen férfival lefeküdni?
- Nem tudom, Nellie. Kérlek, ne akadj fenn ezen. –esedeztem- Ez nem olyan nagy szám!
- Nem? Neked lehet, hogy nem! –gúnyolódott.
Szomorúan néztem rá, majd szemeimet elöntötték a könnyek. Miért kell pont neki elítélnie? Hátra fordultam és kimentem a szobából. Halkan nyüszítve siettem a szobám felé- erőteljesen sántítottam, így lassabban is haladtam. Épp becsuktam magam mögött a szobám ajtaját, de már nyílt is ki.
- Sajnálom, nem úgy értettem. –ölelt magához- Bizonyára fontos okod volt rá, hogy megtedd. Nem akarlak hibáztatni miatta. Hisz most szeretitek egymást, és ez a legfontosabb. Csak nekem ez annyira furcsa, Bessie. Nekem Josh volt az első és az egyetlen… neked pedig ő a második, akivel lefeküdtél. Annyira új nekem ez.
- Megértem. –mosolyogtam- Ne próbáld megérteni, lehetetlen… Néha magam sem értem, hogy mi folyik köztünk. De élvezem, Nellie.
- Ez a legfontosabb. Legalább már tudom, hogy mi miatt virultál ki ennyire. –kuncogott, majd átkarolta az ágyhoz támogatott- Na, legalább jó vele együtt lennie?
- Oh, el sem hinnéd, hogy mennyire!
Hátradőltem az ágyon, majd hosszasan ecsetelni kezdtem Nellie-nek a Thony-val töltött éjszakáimat. Minden apró részletre kíváncsi volt, én pedig elpirulva osztottam meg vele ezeket. Egészen estig beszélgettünk és éjszakára is mellettem maradt. Hosszú idő óta először aludtam nyugodtan.