40. fejezet

40. fejezet
(Bessie)

Kissé nyúzott tekintetemet végigjárattam az óriási téren. Lufik, kreppfűzérek lógtak mindenhonnan. A lépcsőt is feldíszítettük, a szőnyegeket felcsavartuk, a törékeny tárgyakat elrámoltuk Anyáék hálószobájába. A lámpákra spéci színeket szereltünk, az ételeknek és italoknak előkészített asztalok már a falak mentén sorakoztak. Két szint előkészítése elég sok munkát igényelt. A kezeim már zsibbadtak a végére.
- Köszönöm, Jessie. –nyomtam egy puszit az arcára, mire ő boldogan elmosolyodott.
Az egész házat az ő segítségével alakítottam át. Igaz, nekem egy bizonyos harmadik személy tett ígéretet, de ő nem jelent meg. Mérges is voltam rá.
- Neked bármit, Bessie. –válaszolta- Mi indulunk Anyáddal. Köszönj el tőle, a konyhában csomagol.
- Ahogy akarod. –nyújtottam nyelvet rá, mire egy rosszalló fejrázás volt a válasza, nevetéssel megspékelve.
Anyu tényleg csomagolt: ételt magunkat. Úgy döntöttek, hogy két napra elhagyják a háznak még a környékét is. Nem is tudom, hogy hova mennek, nem árulták el. Bizonyára van valami szerelmi fészkük a világ másik felén. Na jó, nem annyira messze, hisz mégiscsak autóval mennek. Meg egy bőrönddel. Ketten. Megdöbbentő.
- Vigyázzatok magatokra. –intettem óva- Ne engedd Jessie-t vezetni, gyerek még hozzá.
- Pont te beszélsz! –kiáltotta az említett egy jóízű nevetés mellett.
Nos igen. Újabban folytonos rivalizálás megy köztünk, pontokat számolunk fel egy-egy találó beszólásért. Anyu ezt rossz pillantásokkal nézi, de örül, hogy végre kijövünk a barátjával. Jessie persze sosem sértődik meg rám, ahogy én sem rá. Furcsa mód a kapcsolatunk nagyon jó kereken megy. A kezdeti nehézségeket nagy nehezen leküzdöttem magamba, ő pedig úgy tett, mintha mi sem történt volna.
- Ti pedig ügyeljetek a rendre itthon. –mondta.
A fejemet a tenyerembe hajtva röhögtem fel.
- Igazad van. –sóhajtotta- Egy buliban nem lehet a rendre figyelni.
- Jó, hogy végre beismered. –mosolyogtam rá, majd megöleltem- Érezzétek jól magatokat, ne siessetek haza.
- Persze. Hisz a kijózanodás után még rendet is kell hagyni. Istenem, egy csupa részeg gyerek után mennyi dolgod lesz…
Jessie egy gúnyos, csibészes vigyort eresztett meg, én pedig egy pillanatig belegondoltam a mondandójába, majd megvontam a vállamat.
- Maximum úgy marad. –mosolyogtam- Majd megvárlak téged vele.
- Még mit nem, Kisasszony! –tiltakozott Anya.
- Nyugi, Julie. –karolta át Jess- Csak viccel. Nagyobb rend lesz, mire hazaérünk, mint ahogy itt hagytuk a házat.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos. –sóhajtotta.
- Anya! Miért nem bízol bennem?
- Nem vagy nagy takarítós fajta. –válaszolta kérkedve- Nellie pedig élőhalottként viselkedik. Szerinted?
- Igaz, de hidd el, olyan rend lesz, amilyet még sosem láttál! Erre mérget vehetsz.
- De ne olyan erőset, Drágám. –szólt közbe Jessie, mire összeszűkített szemekkel meredtem rá- Na jó, inkább menjünk, mielőtt még itt helyben megnyúz a szemeivel.
- Bár lehetséges lenne.
Hangosan felsóhajtottam, majd rákacsintottam. Még egyszer megöleltem őket, majd szinte kilökdöstem kettejüket a bejárati ajtón.
Ezután bevetődtem az ágyamba, beállítottam a csörgőórámat két órával későbbre és elszundítottam.
Nem a telefonom kellemes ébresztőjére keltem, hanem a csengő éles hangjára. Morcosan feltápászkodtam, belebújtam a papucsomba majd leszaladtam a lépcsőn. Kitártam a bejárati ajtót, a lábtörlőn egy baseballsapkás fiú álldogált, jegyezet többel a kezében. Egyen pólót viselt, meglehetősen rosszul állt rajta a krém szín zölddel megspékelve.
- Leaves lakás? –kérdezte, mire egy bólintás volt a válaszom- Legyen szíves itt aláírni, meghoztuk az ételt.
Megdörzsöltem a szemeimet, majd odafirkantottam a nevemet, mire a srác mögött álló munkatársak már be is özönlöttek az ajtón, tálcákkal a kezükbe.
- Tegyék csak le az… asztalokra! –intettem az említett tárgy felé, majd nyúzottan beletúrtam a hajamba és odabaktattam a tálakhoz.
Durva tíz perc után mentek csak el, ennyi idő alatt tudtak mindent behordani. Én pedig nagyra tágult szemekkel vizslattam a púpos tálcákat. Minden volt ott: hidegtálak, húsok, minipizzák, pékárunak kinéző izék- máshogy nem tudom elmagyarázni őket-, valamint rengeteg édesség.
A konyhában találtam rengeteg pácolt, grillezett húst is. Mellettük egy cetli volt: „Tíz perc alatt elkészül sütőben”. Ebből következtettem arra, hogy ez már elősütött étel volt.
Ledőltem a kanapéra, és megdörzsöltem az arcomat. Aludtam ugyan másfél órát, de úgy éreztem, hogy arra a fél órára nekem még nagyon szükségem lett volna.
De nem szundítottam vissza, inkább nekiálltam kipakolni az italokat, poharakat. Rengeteg alkohol volt itthon, úgy döntöttem, hogy csak a felét rámolom ki először, majd ha kifogyóban van, előkerülhet újra a kamra kulcsa.
Mire mindennel végeztem, pont itt volt az ideje egy kiadós zuhanynak és hajmosásnak. Miután kiléptem a meleg víz alól, a nedves tincseimet csavaróban a fejem tetejére csavarintottam, majd így nekiirányítottam a hajszárítót. Igaz, nem száradt meg teljesen, de nem volt gond. Még legalább fél óráig amúgy is benne kell maradnia a műanyagnak. Így mikor kiveszem őket, lágy csigákban fog aláhullani. Mivel a hajam sosem engedett sokat az ilyen szintű formázásnak, ez most pont tökéletes lesz.
Magamra öltöttem egy köntöst, majd átcaplattam Nellie szobájába. Kopogás nélkül nyitottam be, ő még az ágyában feküdt.
- Ki innen! –rivalltam rá- Neki kell állnod készülődni. Szedd össze magad!
- Bessie, semmi kedvem sincs…
- Ne! Végig se mondd! –szakítottam félbe- Megegyeztünk valamibe, nem? Én megteszem az egyezségem rám eső részét, te is tedd meg a tiédet.
Megadóan sóhajtott, majd a fürdőszobába csoszogott. Bezárkózott oda, én pedig addig előkerestem neki a ruháját.
Egy törölközőbe csavarva lépett ki a fürdőből, még nem fürdött le.
- Én ezt nem veszem fel! –tiltakozott.
- De. Rosalie-val megegyeztünk. Emlékezz csak vissza. –mosolyogtam rá- Sminket is csinálnod kell, ez is az egyezség része volt. Valamit a hajaddal is kezdhetnél valamit, így meg nem jelensz velem!
Dühösen szusszantott egyet, majd egy éles megjegyzést tett rám:
- Olyan vagy, mint egy idegesítő, követelőző nagymama! A csavarók árulkodóak, már csak egy otthonka hiányzik…
Biztos voltam benne, hogy a víz csobogása mellett is hallotta a hangos, boldog kacajomat.

A sminkkel kész voltam, a ruhámat magamra varázsoltam, a körmeimet kilakkoztam, már csak a hajam volt hátra. Hangos sziszegés mellett húztam ki a műanyagokat a tincseim közül: nagyon húzott. Végül az összes csavarót a fürdőszobám pultjára vágtam, majd beletúrtam a hajamba, egy kis lakkot fújtam rá, csak azután néztem bele a tükörbe.
Elégedett voltam magammal, pont olyan lett az eredmény, mint amilyet vártam: lazán göndör, ragyogó.
Újra Nellie szobájában kötöttem ki, aki a felsőjén lévő cipzárral bajlódott.
- Segítek. –mosolyogtam rá, majd mögé lépve felkanyarintottam a fekete cipzárját.
- Csodásan festesz. –dicsért meg- Anthony el lesz ájulva!
- Ha eljön. –dörmögtem mérgesen, majd a tükör elé léptem.
Rózsaszín fűző volt rajtam, elöl egy árnyalatnyival világosabb csipkével díszítve. Ehhez egy hosszú, fekete farmert öltöttem magamra, valamint a felsőmmel egyszínű magas sarkút. Ő pont az ellentétem volt: világ nadrág és sötét felső, lapos sarkúval. Kíváncsi is vagyok arra, hogy Rosalie-nak hány pillanatba telik, míg lerángatja róla a cipőjét és egy tűsarkút erőltet rá. Már készültem a stopperrel.
- Miért ne jönne? –kérdezte Nel, majd leült az ágyára. 
- Úgy volt, hogy reggel átjön –magyaráztam-, de sehol sincs. Jessie segített átrendezni a házat. Ráadásul azt beszéltük meg, hogy hat órára jön. Tudod, hogy mennyi idő?
- Háromnegyed hét, tudom. –bólintott- Perceken belül itt lesznek az első bulizók.
- Igen. –sóhajtottam- Mérges vagyok rá!
- Meghiszem azt.

Kilenc felé a buli már eszméletlenül pörgött, az egész iskola nálunk volt. Hiába, csak az én eszement ötletem lehet, hogy tanévzáró vadulást rendezzek. Kész őrület! Ráadásul Edmundnak még a nyomát sem láttam, kezdtem ideges lenni miatta. Pedig a családja már itt volt, de hiába kérdeztem őket, nem árulták el, hogy merre van.
Emiatt a tetőn kötöttem ki a mobilom társaságában. Kimásztam az erkélyemről, hogy a csillagokat bámulhassam és lenyugtassam magam. Egyre több nem fogadott hívás jelzést hagytam Anthony telefonjának kijelzőjén, ő az egyik hívásomra sem reagált. Dühösen csaptam le magam mellé a készüléket, majd nyöszörögve masszíroztam meg az orrnyergemet.
- Van melletted még egy hely?
- Persze, Jake. Gyere. –mosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogy felmászik mellém.
- Mi a baj?
- Az, hogy egy bizonyos Edmund Cullen teljesen elfelejtett. –dörmögtem mérgesen- Nem értem, hogy mi a baja. Szakítani akar? Akkor ne így tegye.
- Áh, biztosan nem. –legyintett- Lehet, hogy csak…
Hosszú szünetet hagyott, végül élesen kifújta a tüdejében tartott levegőt.
- Látod, nekem is ennyi ötletem van. –sóhajtottam- A szakításon, a megcsaláson kívül, persze. A balesetet kizártam, akkor a családja nem gubbasztana nálunk.
- Nyugi, szerintem nem sokára megérkezik. –mosolyogta, majd visszahanyatlott a tetőre. Pár percig némán bámultuk a sötét égen lévő halványan fénylő pontokat.
- Hát te miért másztál fel ide?
- Beszélni akartam veled a…
- Húgomról. –vágtam bele a szavába- Én beszélni akartam veled Róla. Egyenesbe jött az élete Josh-sal, végre újra boldog volt egy rövidke időre, erre te… Mindent elrontottál! Most megint búskomor, az életkedve pedig az elefánt feneke alatt van!
- Szeretem. –adta meg a választ, mire felszisszentem- Lehet, hogy nem hiszed el, de tényleg így van. Kezdtem úgy érezni, hogy közelebb kerül hozzám, hogy rövidesen az enyémnek tudhatom, erre az a címlap buzi…
- Ne! –szóltam rá erélyesen, mérgesen.
- Szóval: erre Hartney belerondított a képbe.
Némán feküdtem mellette. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék.
- Ha szereted, akkor fontos számodra, hogy boldog legyen, igaz? –kérdeztem halkan.
- Igen, persze, hogy igen!
- Most akkor… Te nem szereted őt. Nem látod, hogy akkor boldog, ha Josh mellett van? Nem láttad a szemeiben a csillogást abban a pár percben, mikor eléd állt és elújságolta, hogy megbeszélik a dolgot? Nem láttál a saját szemedtől?
- Önző voltam. –mondta lehunyt szemmel, én pedig felültem, így bámultam az elnyúlt arcát.
- Igen. Az. –adtam igazat neki, majd elégedetlenül felsóhajtottam- Mit akarsz tenni, úgy mégis?
- Nem tudom.
- Ez nagy baj. –tekertem a fejemet- Most… még javasolni sem igazán tudok mit. Nem tudom, hogy Nellie mire hogyan reagálna.
- Kezdeményezni akarok. –jegyezte meg felülve.
- Én a helyedbe várnék még, de rendben. –bólintottam- Vidd el moziba a Harry Potter egyik részére, vegyél neki a film idejére egy bödön fagylaltot. Kezdésnek jó lesz.
- Köszönöm. –mosolyodott el, majd végigsimított a borsódzó karomon- Fázol?
- Nem vészes. –válaszoltam. Ő magához vont, majd átkarolta a vállamat- Kösz.
Újra elnémultunk. Csak a házban hangosan tomboló zene kúszott fel a tetőre, a távolban egy kocsi fényszóróit véltem felfedezni.
- Jake…
- Igen, Bessie?
- Vigyázz rá, mást nem kérek. –motyogtam, mire bólintott egyet és szorosabban karolt át. Fejemet a vállára hajtottam, éreztem a pulzusát a bőre alatt, szinte hallottam a szívverését.
- Vissza kéne másznunk, mielőtt észreveszik, hogy eltűntünk. –javasoltam, majd már másztam is vissza. Ő követett, pár perc múlva már újra a zajongó tömegben szlalomoztunk.
Anthony az egyik sarokban állt, kezeit a farmerja zsebébe rejtette, mogorva arckifejezéssel meredt maga elé. Hasonló ’jókedvvel’ mentem oda hozzá, majd megálltam előtte.
- Oh, hát te is idetaláltál? –kérdeztem gúnyosan.
- Igen, de nem kellett volna. –válaszolta mérgesen- Úgyis megzavartam valamit a tetőn, nem?
- Hogy?
- „Vissza kéne másznunk, mielőtt észreveszik, hogy eltűntünk.” –utánozta a hangomat, majd gúnyosan elmosolyodott- Oh, te szegény lány…
- Kiállhatatlan vagy. –tekertem a fejemet, majd elléptem tőle.
Meglepett a felkaromra kulcsolódó ujjainak szorítása, szinte fájt.
- Mégis mi a bajod? –rivalltam rá- Neked nincs okod arra, hogy dühöngj, Anthony. Nekem viszont nagyon is van.
- Igen, és mégis mi az, elkényeztetett kisasszony?
- Mondjuk ez a hangnem, nagyokos! –vágtam rá morogva- Valamint az, hogy kurva ügyesen elfelejtettél, és még rohadtul neked áll feljebb!
A ronda szavaknál megrándult az ajka, végül mérgesen nézett a szemeimbe.
- Arra nem gondolsz, hogy netán közbe jöhetett valami? –kérdezte összeszűkítve a szemeit.
Felvontam az egyik szemöldököm, a karjaimat összefűztem a mellkasom előtt.
- Hát te arra, hogy én mondjuk aggódtam, hogy mi a fene történhetett veled? Mert neked ugye az kicsit sem jutott eszedbe, hogy egy rohadt üzenetet küldj. Elég lett volna annyi, hogy: ’Bocs, balfácán, más dolgom akadt!’ Hidd el, most kevésbé lennék mérges.
- Állandóan ez van. –sziszegte- Ha valami nem úgy van, ahogy te eltervezted, már össze is dőlt a világ!
- Ez nem eltervezés kérdése. Megígérted, nem teljesítetted, jogomban áll dühöngeni érte.
- De ne nekem dühöngj! –pirított rám.
- Ha ennyire eleged van abból, hogy törődök azzal a nyamvadt kis lelkeddel és veled, akkor szakíts!
- Lehet, hogy jól tenném.
- Hajrá. –suttogtam, majd széttártam a karjaimat- Mást úgysem tudsz tenni, nem? Csak ez az egyetlen megoldás van szerinted, igaz?
- Túlreagálod. –jelentette ki fagyosan.
- Igen, tök valószínű, hogy megint én. –sóhajtottam lemondóan- Mert te szent vagy, Anthony. Rájöhettem volna előbb is.
Hátat fordítottam neki, majd megiramodtam Nellie felé. A lépcső alján álldogált, üdítőt iszogatott. Elé léptem és megszorítottam a lógó kezét. Homályosan láttam, ahogy döbbenten vizsgálja át az arcomat, a legnagyobb figyelmet a szemeim csücskében üldögélő könnyeknek szentelte.
- Te sírsz?
- Közel vagyok hozzá. –válaszoltam vállat vonva, majd szipogtam egyet. Magához ölelt, én pedig a hajába fúrtam az arcomat.
- Hozol ki még italt? –sóhajtottam, mire bólintott- Én addig megigazítom a sminkemet. Szerintem ezek után nagyon elkenődött.
A szobám felé vettem az irányt. Előkotortam a virág cserepéből a saját lakrészünkhöz vezető kulcsot, benyitottam, majd a szobámba mentem. A tükör előtt megállapíthattam, hogy a sminkem nem szenvedett nagyobb károsodást, egy kis spirál viszont elkellett. Valamint el kellett ismernem, hogy egy adag alkohol jól jön jelenleg.
Ki is fordultam a fürdőmből, hogy visszamehessek a bulizó társasághoz, felmarkolhassak egy pohár puncsot, viszont egy hideg, ismerős mellkasnak ütköztem.
- Mit akarsz? –dörrentem rá, majd hátra léptem.
- Megbeszélni a dolgokat. –válaszolta. Megfogta a kezemet, én viszont kitéptem az ujjai közül a végtagomat- Ahogy akarod.
Leült az ágyamra, majd beletúrt a hajába. Még így, mérgesen is el kellett ismernem, hogy irtó szexi volt a fekete ingében, ami látszatni engedte a kulcscsontját, ugyanis a felső kettő gombot kicsit sem volt hajlandó begombolni.
- Nem akarok szakítani veled, Bessie. Eszembe sem volt. –mondta- Nem jöttem reggel, sajnálom. El kellett utaznom a rokonainkhoz, gond akadt náluk. A segítségünkre volt szükségük, így Edward és én még kora hajnalban kocsiba pattantunk. Nem tudtam írni, felhívni sem. De őszintén szólva… ki is ment a fejemből. Tényleg röstellem, meg minden…
- Nem volt semmi a tetőn. –sóhajtottam- Jacob beleszeretett Nellie-be, de a legrosszabb pillanatban csókolta meg. Josh az egészet látta, így egy az egyben otthagyta a Húgomat. Elköltözött. Tegnap este, még évzáró után voltam nála. Már nem volt otthon. A lakás üresen állt. Nel megint depresszív hangulatban van. Jake tőlem próbál segítséget kérni, hogy közelebb kerülhessen hozzá, Nellie pedig azért kérdezget engem, hogy elkerülhesse Őt. Nem tudok ketté szakadni! –fakadtam ki könnyes szemekkel.
- Kicsim. –sóhajtotta, majd felállt és a karjaiba zárt. Szorosan ölelt, én pedig jólesően bújtam a mellkasához.
- Miért kell nekünk állandóan veszekedni? –kérdeztem.
- Mert mind a kettőnknek önálló akarata van. Próbáljuk ezt a másik fölött érvényesíteni, ezért feszültség keletkezik…
- Elég lett volna egy puszta nem tudom is. –szakítottam félbe, mire halkan felnevetett.
- Igaz. –mosolyogta- Addig nem érdekel, hogy összekapunk, míg ilyen rövid idő alatt kibékülünk. Említettem már, hogy mennyire csodásan festesz ebben a ruhában?
- Nem, még nem. –tekertem a fejemet nevetve.
- Akkor most megtettem. –húzta ki magát- Na, ideje lemenni.
Bólintottam, majd már indultam is ki az ajtón.
- Uf! Azt hitted, hogy csók nélkül elengedlek? –kérdezte a fejét tekerve, majd közel vont magához és gyengéden megcsókolt.

Hajnalban dőltem csak bele az ágyba. A buli eddig eltartott, a hangulat végig tökéletes volt, Alice jó zenéket állított össze, szóval minden tényező megvolt ahhoz, hogy a többiek eddig maradjanak.
Pár óra alvás után kecmeregtem ki az ágyból, majd lebaktattam a lépcsőn, hogy megnézzem a bomba sújtotta területet. Legnagyobb meglepetésemre a nappaliban Anthony járt fel és alá, kezében egy kukászsákkal.
- Hát te? –kérdeztem a hajamba túrva.
- Mivel a tegnapi napot kihagytam, bepótolom ma. –válaszolta, majd elém lépett és megcsókolt- Miért, baj?
- Nem, csak azt hittem, hogy hazamentél. –magyaráztam.
- Melletted aludtam, Édesem. –nevette- Befeküdtem melléd, jóéjt kívántam, te még el is ismételted a szavaimat.
- Nem emlékszem rá. –vallottam be- Akkor már biztosan félig aludtam, ilyenkor nem vagyok beszámítható állapotban. Gyakran megesik.
- Jó lesz a fejembe vésni. –mosolygott csibészesen- Ilyenkor kell mindent megígértetnem veled.
- Hé! –tiltakoztam, majd a nyakát átkaroltam- Szerintem ébren is rá tudsz venni bármire…
- Igen? –vonta fel a szemöldökét, majd végigcsókolta a nyakamat- Például?
- Hm…
Ajkai rátaláltak az enyémekre, nem adva lehetőséget a válaszolásra. Na, nem mintha bántam volna!
Másfél óra alatt rendbetettük az egész helyet. Összeszedtük a szemetet, felsepertünk, felmostam. Anthony-val irtó gyorsan haladtunk, meg is lepődtem rajta.
Nellie még aludt, nem is akartam felkelteni. Bekukkantottam egyszer a szobájába, de a sötétben csak a takaró púpos alakját véltem felfedezni.

Egy közös zuhany után az ágyba kötöttünk ki. Meglehetősen fáradt voltam, ezt betudtam annak, hogy egy kiadós buli után csak három kerek órát aludtam. Így Edmund mellkasát átkarolva szundítottam el.

Egyedül ébredtem. Hiányzott is mellőlem a hideg test, még félálomban neki is álltam tapogatózni utána, de hiába kerestem, nem volt meg. Így kissé kómásan ugrottam ki az ágyból, majd lementem az emeletre. A hangját már a lépcső tetejéről meghallottam, ezért kissé megnyugodva hidaltam át a köztünk lévő távolságot.
A konyhában ült az egyik széken, mellette Jessie. Anya a tűzhelynél állt és főzött, az illatok alapján valami édeset.
- Jó reggelt. –mondtam, majd lehuppantam Thony ölébe- Bocs, ez kényelmes.
- Nem gond. –válaszolta nevetve, majd átkarolta a csípőmet- Épp azt beszéltük, hogy milyen szép rendet tettünk.
- Mondtam én! –rikkantottam diadalittasan, majd visszahajtottam a fejemet Edmund vállára.
- Meg vagyunk veled elégedve. –mosolyogta Anya- Így boldogan engedtük meg Anthony-nak, hogy a jövő héten pár napra elvigyen.
- Tényleg? Én erről még miért nem hallottam? –vontam fel a szemöldökömet, majd Thony arcát vizslattam, aki csak boldogan mosolygott.
- Mert nem akartam, hogy beleéld magad. –mondta- Hátha mégsem jöhetsz el, akkor pedig nagy lett volna a csalódás…
- Micsoda okos vagy. –tekertem a fejemet- Látod, Anya! Ezért mondom én állandóan azt, hogy buta vagyok. Egy zsenivel vagyok együtt, semmi önbizalmam sincs mellette!
- Bessie. –szólított meg Jess- Te nem csak mondogatod, hogy buta vagy. Sajnálattal közlöm, hogy tényleg az vagy.
- Hé! –tiltakoztam, mire Thony elvigyorodott. Mérgesen néztem rá, ő pedig próbált komoly ábrázatot felvenni- nem igen sikerült neki.
- Egy-null nekem. –húzta ki magát.
- Ez gyenge poén volt! –tiltakoztam- Mellesleg pedig egész eddig én vezettem, nem nulláztuk le az állást!
Elnevette magát, majd összekócolta a hajamat. Anya minket vizslatott, majd Jessie-re emelte a pillantását, aki felé tartott és átkarolta a derekát. Azt még láttam, hogy magához vonja Anyát, azt viszont már nem, hogy szenvedélyesen megcsókolja.
Inkább Anthony pólójába fúrtam az arcomat, és belélegeztem isteni illatát. Ő a hátamat simogatta, majd egy csókot nyomott a hajamba.