Bevezető

Sziasztok!
Meghoztam a bevezetőt. Remélem, vagyis Trixivel reméljük, hogy tetszeni fog nektek a töri.
A komikat várjuk.
Puszi:
  Brigi Bogyó

Twins Story – Bevezető.
(Bessie)

- Gyere. –jelent meg egy kéz a látókörömben, és a rekedtes, elfojtott, összeszorított szájjal hallatott hangok betöltötték a fülemet. –Ne félj. Nem bántalak. Tudod, hogy sosem tenném.
- Nem félek. –álltam fel a segítség nélkül, és belenéztem az aranybarna szemébe. Egy csodálatos, aranybarna szempárba, amik megbabonáztak.
- Ki vagy te? –nyögtem ki.
- Bessie… Tudod, hogy ki vagyok? – nézett rám kétségbeesve.
- Nem. –ráztam meg a fejem.
- Én vagyok az, emlékezz rám, kérlek. Én vagyok az, E…

- Bessie. Bessie. –kezdett el rázogatni valaki. –Bes! Kel már fel! Nem fogok egyedül becipekedni!
- Mi van már? –löktem félre a kezet. –Nellie. Hagyja kérlek.
- Nem. Kelj fel! –kezdett el lökködni újra. –Itt vagyunk.
- Mi? – éberedtem fel. –Végaludtam az utat?
- Ne hisztizz, csak a reptérről idáig aludtál. Vagy ezt is elfelejtetted?
- Bocs. Még nem tiszta minden. Még korán van az elmélkedéshez. –nyújtózkodtam ki, és megdörzsöltem a szemeim. –Lemaradtam valami fontosról?
- Lemaradtál a házhoz vezető útra. Valami csodálatos. –áradozott. –És a házat meg kéne nézned. Anya már bement, de én meg akartalak várni, így csak kintről néztem. És egyszerűen mesés ez a ház. Tudod, mint abban a filmben, amit annyiszor néztünk meg már, és…- kezdett el csacsogni. – És nem hiszem el, hogy egyedül zagyválok mindent. Fel kéne ébredned, így nem olyan jó buli.
- Nel. Fent vagyok, de még nem olyan éber, mint aminek lennie kéne. Nyugi. A házat megnézem. –nevettem el magam, és kiszálltam a kocsiból.
Azonnal egy csodálatos, óriási, és ablakokkal teli ház tárult a szemeim elé. Az alsó emelet falai úgy néztek ki, mintha kővel lennének bevonva, viszont a ház többi részét fa fedte.
- Anya megint kitett magáért. –nyögtem ki végül.
- Ne is mond. Amikor megláttam, alig bírtam visszatartani magam, hogy bemenjek, de mivel megígértem neked, hogy együtt megyünk be, így be is tartom. –mondta büszkén.
- És most örülsz a fejednek, hogy meg tudtál várni? –mosolyogtam rá felhúzott szemöldökkel.
- Pontosan. –nevette el magát, és az ajtó felé húzott.
Felmentünk a lépcsőn, aminek tetején már Anya várt. Hosszú, szőkés haját felkapta a szellő, de anyás mosolya állandóan az arcán ült.
- Végre, Kicsikém, azt hittem már sosem ébredsz fel. –ölelt meg, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Hát, Anya, jól kitettél magadért. –mondtam elismerőn.
- Igen, szerintem is. Nem akarok dicsekedni, de szerintem eddig ez a legjobb munkám. –mosolyodott el.
- Anya. Mindenki tudja, hogy nem lehet sorrendbe állítani a műveidet. –forgatta meg a szemeit Nellie.
- Jól van. De csak hogy tudjátok, ti tartatok csak ilyen jónak. –mosolygott továbbra is.

- Anya. –szóltam rá. –Te vagy a legjobb lakberendező, és az egész világ ismeri a munkáidat. Nem hiába hívnak fel minden nap az ország másik végéről, hogy tervezz meg nekik egy házat, szobát, termet, vagy tudom is én mit.
 - Kicsikéim. Ti semmit sem változtok. –karolt át minket. –Még mindig ugyanolyan csökönyös kis angyalkák vagytok.
- Jaj Anya. –nyafogott Nellie.
- Anya. Csak az igazat hajtjuk, és ezt te is tudod. –nevettem fel. –De nem mehetnénk végre be?
- De. Menjünk. –sóhajtott fel, viszont az ajtó előtt megállt. –Ahogy megegyeztünk, a szobáitok olyanok lettek, amit megterveztetek. Viszont minden más meglepetés. Remélem tetszeni fog.
- Abban biztos vagyok. –kommentálta Nel, és már nyúlt is a kilincsért, a másik kezével pedig karon ragadott.
Együtt léptünk be az új otthonunkba. Ami bent volt… az ledöbbentett. Elénk tárult egy csodálatos nappali. Drappos, sárgás falak, bézs bútorokkal, középen egy fa asztal. Az egyik sarokban egy kandalló.
A nappaliból átmentünk a konyhával egybekötött étkezőbe. Ez Anya ízlése volt. Fa konyhabútorok, márvány kredenc, a konyha közepén egy pult, amin volt a csap, és végig fiókos, és szekrényes volt. A helyiség túl végében volt a mahagóni asztal, négy székkel.
- Akkor most vissza a nappaliba. –karolt át minket Anya, és vitt oda, ahol még nem voltunk. – Igazából idelent nincs olyan sok minden. A nappali, a konyha, a terasz, és a meglepetés.
Megálltunk egy hófehér ajtó előtt, és Anya kitárta előttünk. Egy medence.
- Ez most komoly? –nyögte ki Nellie.
- Igen, Kincsem, komoly. –helyeselt Anya.
- Köszi Anya. –ugrottam a nyakába, és megölelgettem.
- Gondoltam, hogy örültök majd neki. És mivel ugye itt elég hideg szokott lenni, csak fedett lett. Pontosabban a házban van, ha úgy vesszük, így akár télen is jöhettek egyet fürdeni. Na, ezt az emeletet kivégeztük. A második az én birodalmam, valamint a vendégszobáé. Viszont a legfelső emelet csak a tiétek. Remélem tetszeni fog. És most menjetek.
Nem is kellett nekünk több, már rohantunk is fel a lépcsőn, fel a harmadik emeletre. A lépcső azonnal egy kisebb nappaliban ért véget. Szürke bútorok, fehér padló, pink és szürke oldalfalak, míg a plafon világosszürke. Egy szürkés sarokkanapé van az egyik falnál, előtte egy plazma TV, és fekete szőnyeg. Az egyik falon egy erkélyajtó, és azon túl az erkély. Egy óriási, kovácsolt vas erkély. Visszamentünk a falak közé, és ahogy elnézem a ház egyik sarka lehet, így elindultunk balra, egy kisebb folyosón haladtunk. Itt egymással szemben volt két ajtó. Egy pink, és egy piros. Egyértelmű volt, hogy melyik az enyém, így lenyomtam a rózsaszín kilincset, és beléptem a birodalmamba, ami pontosan úgy volt berendezve, ahogy én szerettem volna. Egy tipikus csajos szoba. Pink falak, halványrózsaszín padló, sötétrózsaszín ágy, lila ágynemű. Az ággyal szemben egy polcrendszer rajta a képeimmel és a porcelánjaimmal, és sok üres hellyel, mellette egy hosszabb íróasztal, amin egy nagy plazma TV volt, az asztal túloldalán pedig a laptopom helye, előtte egy kényelmes bőrszék.
A szobámból nyílt két ajtó. Az egyik a fürdőszoba. A falak sötét pink színűek voltak, és a fehér csempével hangsúlyt teremtettek. Egy óriási kád volt a szemben lévő falon, és felette a falban kisebb bemélyedések, lyukak, amibe a fürdős cuccaimat tudom tárolni.
A másik ajtó a gardróbomba vezetett. Csak félig volt pakolva, hisz a másik felét még csak most fogom kipakolni a bőröndjeimből, és persze vásárolni is kell majd.
Kimentem a szobámból, és pont akkor léptem ki a folyosóra, amikor a nővérem is kiért.
- Csere? –vigyorogtam rá.
- Oké, de öt perced van, és ugyanitt találkozunk. –mosolygott rám, és egy gyors helycsere után már a szobájában is voltam.
Ez egy tágas, világos szoba volt. A padló fehér, rajta óriási, piros pöttyöt formáló szőnyegek, és szürke ágy, rajta piros párnákkal. A falon furcsa mintájú tapéta. Ez annyira… Nellie volt. Nála is, mint nálam is, két ajtó nyílt a szobából. Egy gardrób, és egy fürdő. A fürdő fapadló borítású, fehér falú helyiség volt, ugyancsak óriási piros pöttyökkel a padlón, viszont itt még volt pár drapp folt is. A bútorok nagy része fehér, viszont van pár vörös bútor is.
A gardróbba nem is néztem be, az ugyan olyan mind a kettőnknek.
Ugyanakkor léptünk ki a szobából.
- Mi lehet ott? –böktem a folyosó végén lévő fehér ajtós szobára.
- Megnézzük, és megtudjuk. –vigyorodott el, és futásnak eredt, majd benyitott, és ledöbbent.
Akárcsak én.
 - Ez… Ez… - dadogta.
- Ez ugyan olyan, mint a régi mindenünk. –suttogtam. –Teljesen ugyan az a berendezés, mint a régi házban.
- Anya tudta, hogy ez hiányozni fog nekünk. –simított végig a berendezéseken.
Odamentem a futópadjainkhoz, és végigsimítottam a gombokon, megcsodáltam a már megszokott hifit, majd odaléptünk a jól ismert szekrényekhez.
- Kíváncsi vagyok, hogy Anya elhozatta-e ezeket is. –nyitotta ki a szekrényajtót. –Mind itt van.
Mert a szekrényben díjak voltak, mezek és ehhez hasonló dolgok.  
- És itt vannak. –simított végig az anyagon.
- Mint ahogy a trófeák is. –böktem a szekrény felett lévő polcra.
- Mindenünk itt van. –ment oda a képekhez. – A régi osztály, a barátaink, a csapatod.
- Már most hiányoznak. Hogy fognak nélkülem boldogulni? –vigyorogtam rá.
- Hát… nem tudom… A vezető lelép. Majd Tiffany átveszi a terepet. –forgatta meg a szemeit.
- Na, akkor végre boldog lesz. Átkozott szuka. –dörmögtem.

- Még a szivacs szőnyegjeink is itt vannak. –bukfencezett gyorsan.
- Figyi, minden itt van. –mosolyogtam. –Nem gondolod, hogy meg kellene köszönnünk Anyunak?
- De, én is pont erre gondoltam. –vigyorgott rám, és már mellettem is termett, és rohantunk le a lépcsőn.
Anya a konyhában szorgoskodott, de amikor észrevett minket, felhagyott a munkával, és mosolyogva kerülte meg a pultot, és elénk állt.
- Na, hogy tetszenek a szobák?
- Jaj, Anya. –ölelte meg Nellie.
- Köszönjük, hogy áthoztad a kedvenc szobánk pontos mását. –öleltem meg én is.
- Tudtam, Kicsikéim, hogy az a szoba a mindenetek. Tehát úgy gondoltam, hogy arra szükségetek van, és boldogok lesztek tőle. És tádámm. –kuncogott fel. –Az anyai ösztönök mindig bejönnek.
- Anyai ösztönök? –incselkedtem. –Neked most már olyanod is van?
- Nem beszólni, Kicsilány. –koppantott a fejem búbjára. –Attól, hogy nem vagyok egy otthonülős, kötögetős vénasszony, még vannak anyai ösztöneim.
- Anya. Mi örülünk neki, hogy nem vagy egy vén trotty, de az anyai ösztönökig ne menjünk el. –vigyorgott rá a nővérem is.
- Lányok. Látszik, hogy ti ikrek vagytok. –ölelt meg minket. –Na, de most irány kicsomagolni. A bőröndök a kocsiban. A cuccok nagy részét pedig már ideszállíttattam reggelre, és be is pakoltattam őket, szóval csak a bőröndjeitekkel van gond. Ja, meg el kellene mennetek holnap vásárolni.
- Oké Anya. –bólintottunk.
Kimentünk a kocsihoz, behoztuk a csomagjainkat, és a szobánk felé vettük az irányt, hogy kipakolhassunk. Ez az én esetemben órákat fog igénybe venni. Egyrészt, mert rengetek cuccom van, másrészt, pedig szeretek közben gondolkodni. Így előre láthatólag talán éjfélre kész leszek. Most van hét óra, így talán végzek még ma. Ahogy felértem, bekapcsoltam a lap-topom, és indítottam zenét, majd nekiálltam gondolkodni.
Hogy is kerültünk ide vissza?
Vissza… Újra itt… Nos igen, egyszer már éltünk itt. Csak halvány, nagyon halvány emlékeim vannak belőle. Alig voltunk Nellie-vel öt évesek, amikor apa meghalt. Anya még a mai napig azt állítja, hogy egy állat támadta meg.

Anyát rendesen megviselte a dolog, hogy a férje meghalt, így elköltöztünk. El, Florida-ba. Szép hely, az biztos. De a szülőm megint úgy döntött, hogy itt az ideje a költözködésnek. Vissza a szülőhelyhez. Először eléggé lelombozódtunk Nellie-vel, hogy ott kell hagynunk a csapatunk. A saját szurkoló csapatunk. De beletörődtünk. Ha Anyának ez kell a boldogságához, hát legyen. Igaz, boldognak és felszabadultnak mutatja magát, de hiányzik az életéből a szerelem.
Nos… Így Anyára térve… Mindig, mindent megtett nekünk. Lakberendezőként, otthon stylist-ként dolgozik, vagy nem is tudom, hogy erre mi a megfelelő szó. Elég híres lett, így rengeteg megrendelése van, amiben szoktunk neki segíteni, ha netán kifogyna az ötletekből. Ilyen szinte sosem esik meg, de mi mindig csak adjuk neki az ötleteket. Anya olyan, mint én. Szőkés, göndör haj. Anya szerint Nellie Apára ütött. Neki volt barnás, göndör haja, még ha rövidre vágva is hordta.
Az ikertestvérem és közöttem ez az egy feltűnő különbség van. A hajszínünk. Minden másban szinte teljesen megegyezünk. Azért nem teljesen, mert Nel visszahúzódóbb típus, míg én vagyok a nagyon szókimondó, lázadós, határozott fajta. Ő mindenféléről csacsog, össze vissza, míg én inkább csak a számomra fontos dolgokról szoktam mesélni. De akkor le nem lehet állítani.
A tanulmányaink sem ugyanazok. Míg én természettudományokat szeretem, és értem, addig ő a törit, az irodalmat és nyelvtant szereti. Így kiegészítjük egymást. Ha valamelyikünk valamit nem ért, a másik elmagyarázza neki. Amint mind a ketten szeretünk, az a matek. Hisz nagyon könnyen megértjük, és a tanár sem tud belénk kötni.
A suliban a fiúk általában engem szúrtak ki, mert azt gondolták, hogy a szőke a gyengébb. Hát, elég rendesen elszámolták magukat. Sorban elutasítottam a bunkó parasztokat, akik csak a szexre mentek. Így a végén végre rájöttek, hogy engem szépen békén lehet hagyni, így rászálltak a húgomra. Na, a tízedik SMS után - amiben olyan tartalmak voltak, amire még én sem számítottam- felment benne a pumpa, és lekevert egyet az egyik szex mániás állatnak, így megtanulták, hogy a Leaves ikrekkel nem érdemes kikezdeni, mert semmi eredménye nem lesz. Igaz, egy valaki az, aki bármit megtett értem, és minden ellenére szeretett… Michael… De…. Most a költözés miatt nem is tudom, hogy állunk. Egy biztos… hiányzik…
Tizenhét éve élünk ezen a Föld nevű bolygón. Anya szerint a mennyországból jöttünk. Én inkább a Marsra voksolnék. Anya szerint mi igazi romantikus lányok vagyunk, hisz a papírunkon az áll, hogy mi február 14-én születtünk. Én nem látok ebben semmi összefüggést, de ha ő így gondolja, hát legyen.
Oh, te jó ég. A gépemen az óra már 23:45-öt mutat. Azt hiszem, ideje lesz lefeküdni. Már csak egy farmert kell elraknom… és kész is.
Magamra kaptam a pizsimet, és az ágyamba ugrottam, majd a fejemet a kispárnámba nyomtam, és már aludtam is.