4.fejezet

Sziasztok!
Nagyon röstellem, hogy ennyit késtem a frissel, de remélem a tartalma mindenért kárpótol Titeket :)
Ebben a részben kiderül, hogy Bessie egy kicsit extrémebb, mint gondolhattátok ;) Nem a jókislány kategóriába tartozik =)
Nagyon örültünj a komiknak, és most is szeretném, ha legalább ennyit kapnánk :)
Puszi:
    Brigi Bogyó

Twins Story 4. fejezet
(Bessie)

Az ebédlőben Thony olyan szinten stírölt, hogy az hihetetlen. Így én is beszálltam. Pár csábos pillantást vetettem rá, beharaptam az ajak, és ráadásul a tesiterem felé menet is összetalálkoztam vele. Akkor csak kihívóan mosolygott.
Michael-el való beszélgetésem feldobott. Biztosított arról, hogy szeret, és természetesen hiányzok neki. És persze magyarázatot is adott a késői reagálására, miszerint leejtette a telóját, és csak fizikán tudta megcsinálni.
Jól van, nincs semmi gond. Lenyeltem, pedig nem valószínű, hogy ez lenne a gond.
Az öltözőben gyorsan átvettem a tesis ruhámat. Egy fekete Nike rövidnadrágot, és egy hozzá passzoló, testhez tapadó, fehér pólót, fehér sportcipővel, amik ugyancsak Nike jellel vannak ellátva.
- Focizni fogunk. –ugrott a nyakamba Gloria.
- Az nagyon jó. –mosolyogtam rá.
- És én leszek a csapatkapitány. –húzta ki magát. –Készülj.
- Van egy tervem. –kacsintottam.
- És mi? –mosolyodott el.
A fülébe suttogtam, mire próbálta a nevetését visszafojtani.
- Psszt. –kuncogtam.
- Sorakozó. –töltötte be a termet a Tanúr úr mennydörgő hangja.
Nellie-vel mi is odabattyogtunk hozzá, mire kijelölte a helyünket a tornasorban.
Természetesen a fiúk és a lányok külön-külön sorban voltak, de egy órán.
- Focizni fogunk, hogy ezt az ezelőtti órán is megmondtam. Pontosabban ezen az órán a Hölgyek fogják kiélni a sport iránti szenvedélyüket, a következő óra pedig az Uraké. Két csapatra oszlatok –fordult felénk, a lányok felé. –Két csapatkapitány lesz. Gloria és… Dot.
Gloria csapata vesz fel jelzőmezt, és ő kezdi a választást.
- Bessie. –mondta azonnal a nevemet, mire arcomon egy jókora mosoly terült szét.
És mire minden ember elfogyott a várakozók közül, a csapatok pont meg voltak.
Ria vezetése alatt én, Nel, Tina, Mandy és Dina, és még 5 csajszi állt.
Kiderült, hogy Tina, vagyis Valentina ugyan abban a csapatban játszik, amelyikben Gloria (Ria), csak kapus.
Tina egy osztályba járt velünk, de legelőbb csak erre az órára tudott bejönni, mivel sportorvosnál volt.
A hosszú, göndör barna hajú szépség szülei Dél-Koreai, de még a lány születése előtt elköltöztek onnan.

Mielőtt elkezdődhetett volna a játék gyorsan lenyújtottam. Ahogy láttam csak a focisták, vagy a rendszeresen sportokat végzők ügyeltek erre. Ezután szoros copfba kötöttem a hajam, és már mehetett is a játék.
A fiúk a kis lelátón ültek, és minket figyeltek. Legalább is engem. Gondolom kíváncsiak voltak, hogy mire vagyok képes.
Ria csak Tina-nak árulta el a profi poci tudásomat. Hát igen… a régi csapatom áll a lista élén, az én csapatvezetői nevem pedig mellé biggyesztve.

Elkezdődött a meccs, nekem pedig jó darabig nem passzolták. Szerencsére egész pályán játszottunk. És csatárnak tettek be.
A lányok jórészt ügyetlenkedtek, de nekem nem passzolta senki. Mindenki bénának hitt, és nem is igen avatkoztam bele a dolgok állásába.
Viszont amikor a másik csapatból egy harcias lány szerezte meg a labdát, és a többieket félrelökve próbálta eljuttatni a kapuig közbeléptem. Mégsem nézhettem tétlenül. Becsúsztam, eltoltam alóla a labdát, és már pattantam is fel. A fiúk azonnal fütyülésbe kezdtek, de nem törődtem velük. Könnyedén cselezgetve haladtam a kapuig, villámgyors közlekedésemet szinte észre sem vették. Ott vagy négyen jöttek be elém, így inkább lepasszoltam. Szerencsémre Gloria ott volt, és miután én helyezkedtem, visszalőtte a labdát, de egy kicsit magasra sikeredett, de nekem pont tökéletes volt a kedvenc mutatványomhoz. Egy óriásit ollóztam, a labdát ellőttem, ami pont oda ment, ahova céloztam. A fekete-fehér bőr játékszer a háló bal felső sarkában landolt. A kapus csak odanyúlt, de még esélye sem volt elérni.
De igazából a földre érkezés egy kicsit macerásabb, mint maga a mutatvány. De végül az is hiba nélkül sikerült, és azonnal felpattantam, de nem kellett volna. Ria vetette rám magát, én pedig újra a földön kötöttem ki.
- Bessieeee! –visította a fülembe, majd felsegített. –Ezt meg kell tanítanod.
- Ígérem, megtanítom. –nevettem fel, és a húgomhoz mentem, aki már tapsolva várt.
Igazából mindenki tapsolt. A lányok azért, mert ilyet még nem láttak. Maximum Ronaldinho-tól a TV-be, a fiúk pedig azon, hogy ezt egy lány tudta megcsinálni, amikor a meccs elején látványosan bénáztam.
- Tudtam, hogy megcsinálod. –ölelt magához Nel. –Ezt mindig beveted.
- Hát figyelj, ez a kedvencem.  –mosolyogtam rá, és folytatódott a meccs.

Ria is rúgott egy gólt, míg Tina tökéletesen védett. Egyetlen egy gólt sem engedett be, amit nem is csodálok. Végül segítettünk a többieknek is, így a húgom is rúgott egy gólt, és Dina legnagyobb csodálatára ő is.

De azért hogy ne legyünk annyira genyák, beengedtünk egy gólt az ellenfélnek is, amit kitörő örömmel jutalmazott.
A nézőinken is látszott, hogy egyre jobban élvezik. Mondjuk ki ne élvezné ezt? Amikor a Tanár Úr lefújta a meccset tapsviharba kezdtek.
Nem is izzadtam le. Sőt, el sem fáradtam. Nagyon nem. Még simán le tudtam volna úszni legalább tizenöt hosszt, és még a futópadon is futottam volna legalább egy órát. Nos igen… sokszor mondják, hogy egy kicsit túlhajszolom magam. De nem igazán érdekel. Ja, és a legtöbben csak a focit tudják. A karatét szinte senki.
- Ügyesek voltatok. –jelent meg egy kéz előttem, mire automatikusan belecsaptam.
- Kösz. –válaszoltam gyorsan, és tovább mentem az öltöző felé.
- Hát Csajszi, nem gondoltam volna, hogy ennyire sportos vagy. –jelent meg előttem Emmett.
- Oh, sok mindent el sem tudsz képzelni rólam. –nevettem fel. –Ha a focit sem képzelnéd el, akkor le leszel döbbenve, ha a többi titkomra fény derül.
- Kíváncsian várom, hogy elmeséld nekem. –nevetett fel.
- Majd meglátod. –kacsintottam rá, és a húgom után indultam az öltözőbe.
- Milyen titkok? –mosolygott rám.
- Visszatérek a világomba. Legalább is benézek egyszer. –meséltem neki izgatottan.
- Csak nem? –döbbent le.
- De. –ugráltam előtte. –Megtaláltam. Ide költözött. És ezt nem hagyhatom ki. –öleltem meg.
- Itt már csak egy a kérdés. –sóhajtott fel. –Hogy fogod beadni anyának.
- Azt majd én megoldom. –kacsintottam rá. –Amúgy tegnap este találtam rá a neten. Ma délután lesz az edzés, hatkor, szóval hatra mind a ketten a kocsiban fogunk ülni. –jelentettem ki. –Vagy inkább motoron. Drámai belépőt szeretnék.
- Oké. De ha összevereted az a szép kis pofid, és anyunak nem mondod meg, én belezlek ki, érthető? –mosolygott rám angyalian.
- Nem fog megtörténni, de oké. –nevettem fel, és már az öltözőben is voltunk.
Ott gyorsan átöltöztünk, és kész is.

- Az edzés kedden és pénteken van. –mondta amint beértem Tina.
- Oké. Ott leszek. –mosolyodtam el.
- Fél ötkor nálatok leszek. A címet írd le. –mondta Ria.
- Nem kell, oda fogok találni, ne aggódjatok. –mosolyogtam rá. –De nem biztos, hogy újra focizni fogok. Azt a korszakot lezártam.
- Kérlek. –néztek rám könyörgőn.
- Várj. Az mikor lesz? – kíváncsiskodott Nel.
- Ma. –mosolyogtam rá.
- Többször nem is egy héten? –döbbent le.
- Többre nem megyek el, csak ha muszáj. –nevettem fel idegesen. –De úgyis ott fog fogni, szóval már előre rettegek. Sőt, szerintem még befog maga mellé edzőnek is.
- Az meglehet. De ha visszaesel abba a korszakodba, megnyúzlak. Esküszöm. –jegyezte meg még.

- Nem fogok. –nevettem fel. –Ne aggódj.
- Oké. –sóhajtott fel. –Nem aggódok.
- És te mikor mész órára? –mosolyogtam rá.
- Nem tudom. Majd. Ha találok egy megfelelő csoportot.
- Akkor hajrá.
Kész is voltam az öltözéssel, csak megfogtam a táskám, és megvártam Nel-t, és mentem is.
Kint már vártak is rám.
- Na, mit nem mondasz el te nekem. –nevetett fel Em.
- Oh, az nagy titok. –mosolyogtam.
- Azt, hogy V. danos kich boksz mester. –bökte ki Nel. –Mellesleg karatéból sem semmi.
- Oh, hogy te egyszer sem tudod tartani a szádat. –fújtattam dühösen, és otthagytam őket.
Dühösen mentem a szekrényemhez, betömködtem a cuccomat, és kirángattam belőle a táskámat.
- Ezen nem tudom, hogy miért húzod fel magad. –termett mellettem Emmett. –Én büszke lennék a helyedbe.
- Nem hiába hagytam abba azt a sportot, és pont most szeretnék egy kicsit újra belepillantani ebbe a kemény világba. –mormogtam, és megindultam a terem felé.
- És ezt titkolni kell?
- Te ezt nem értheted. Nem szeretem kikürtölni. Ha megtudják, hogy vissza akarok térni, nekem lőttek. Szó szerint lőttek. –sóhajtottam fel.
- Hogy?? –döbbent le.
- Mindegy. Nem lényeges. Nem hiába akarok csak egy edzőhöz járni, akit imádok. De egyszer már megszívtam azért, mert kiütöttem valakit. Szóval kérlek, ne mozdítsatok hátra.
- De nem is látszik rajtad, hogy bokszolsz. –nézett végig rajtam- Csak hogy izmos vagy. De csajosan izmos. Mármint jó értelembe.
- Tudom, köszönöm. Olyanra gondolsz, hogy nincs rajtam sérülés, vagy heg?
Erre csak bólintott, és újra végignézett rajtam.

- Egyrészt, mert nagyon ritkán sérültem meg. És már rég voltam újra a pályán. –indultunk el a terembe. –Egyetlen egy sérülésem van, de az szinte észrevehetetlen. Amiatt a sérülés miatt hagytam abba. Legalább is egy időre.

- Hol van? –kérdezett vissza.
- A térdhajlatomba. –rántottam meg a vállam, és még most is megremegtem, ahogy arra gondoltam, hogy szereztem.
- Hogyan?
- Kés. –sóhajtottam fel. –Vagyis tőr. Mondtam, hogy emiatt hagytam abba. Az edzőmnek el kellett menekülnie. Engem pedig, mivel nem hagytam abba a versenyt, a döntő előtti nap késtartónak néztek. De egyvalamire nem gondoltak, hogy erre is edzettek engem. Minden nekem tartó fegyvert kikerültem, csak ezt az egyet nem. –sóhajtottam fel. –És még szerencse, hogy ide ment, és például nem egy létfontosságú szervem állította meg. De végül is elkapták őket, most a sitten csücsülnek.
- Huh… Ezt nem gondoltam volna rólad. –mondta döbbenten, és közben kinyitotta előttem a terem ajtaját.
- Senki sem gondolná. –mosolyogtam rá. –Ezután álltam neki a focinak, és a karaténak. Tudod, a küzdősportok megszállottja vagyok. –suttogtam a fülébe. –De ez az egész óriási titok. Ha valakinek elmondod, megnyúzlak.
- Nem fogom. –mondta azonnal, és elnevette magát. –Kezdek félni tőled.
- Jól teszed –ültem le kuncogva.
Nos igen, ezen az órán sincs Nel. Kiderült, hogy változott az órarendje, és most alig van közös óránk. Így megint Thony mellett ülhetek. Em hátrafordult, hisz itt előttem ül, de még egyikünk padtársa sincs itt.
- Ne menj akkor vissza. –mosolygott Emmett. –Nem akarom, hogy bajod essen.
- Csak meglátogatom Tom-ot. –nevettem fel. –Anya ki is akadna, ha visszamennék. Szerintem a karatét is abbahagyom. Mostanában abból is elég volt. Legtovább a legtragikusabban véget érő sportom tartott. És azt is imádtam a legjobban.
- Nem vagy semmi, csajszi. –nevetett fel ismét Em. –Nagyon extrém vagy, az biztos.
- Tudom. Anyámat ezekkel a sport iránti rajongásommal az őrület szélére kergettem. –mosolyogtam angyalian. –Tudod… Ő mindig azt hitte, hogy én leszek a szőke balerina, aki lábujjhegyen fog piruettezni. Ehelyett én tíz évesen már bokszoltam.
- Elkísérhetnélek egy extrém edzésre? –kacsintott.
- Ma délután megyek. Hat előtt legyél a házunk előtt. –írtam le a címet. –Ha lehet, motorral gyere. Köszi.
- Én köszönöm, hogy elmehetek. –vigyorgott.

Ekkor bejött a két testvér is, és leültek a helyükre.
- Ha lehet hat előtt jó tíz perccel. –mosolyogtam. –Vagy egy kicsit előbb is, ha akarsz.
- Ha elindulok otthonról, megcsörgetlek. –adta vissza a papírt, amire a telefonszámomat is felírtam, és újra nála kötött ki a kis cetli.
- De ne késs, mert arra nagyon mérges tudok lenni. –vigyorogtam rá. –És tudod mi van, ha mérges vagyok.
- Igen. Akkor elbújok anyuci szoknyája mögé. –mondta faarccal, kíváncsi szemekkel.
- Mekkora az a szoknya, hogy beférsz mögé? –nevettem.
- Jó napot. –jött be a tanárnő. –Mindenkit köszöntök. Arra gondoltam, hogy mivel ma jobb idő van, így elmennénk arra a kis körbenézésre, amiről már beszéltem nektek. Nos, ezen, és a következő órán is kirándulnánk. És négyfős csoportokba osztódva kellene egy tíz oldalas házi dolgozatot megírnotok. –mosolyodott el. –A csoportokat gyorsan elosztom. Ti négyen, Ti, Ti, Ti, Ti, és ti. –mutatott végig a termen.
Tömören az egymáshoz legközelebbi padokat egybevette, és négyes csoportokat alkotott. Így én a Cullen család társaságát élvezhetem.
- Na, akkor meg tudjuk beszélni a délutánt. –kacsintott rám Emmett.
- Legyen. –mosolyogtam rá.
- Öt perc múlva a suli bejárata előtt találkozunk. –ment ki a teremből.
- Megyek a cipőmért. –álltam fel, és már szedtem is a lábamat, és a szekrényemhez mentem.
Onnan pedig kivettem a sportcipőm. Nos igen, mindig van nálam egy kényelmes cipő. Még szerencse, hogy ma nem miniszoknyát vettem fel.
A magas sarkúmat visszahajítottam a szekrénybe, és immár sportcipőbe mentem vissza a terembe, aminek az ajtajában már Emmett várt.
- Szerintem nem lesz valami rengeteg időd otthon. –mosolyodott el.
- Hidd el, megoldom. –nevettem fel. –Én bármire képes vagyok.
- Azt már tudom. –vigyorgott. –Én már meg sem lepődök.
- Ne is. –mosolyogtam rá, és már az udvaron is voltunk, és elkezdődött a rövidnek sem mondható túra.