2. fejezet

Sziasztok!

Hát... 0 komi...
Van 11 rendszeres olvasónk, nagyon örülök is neki, de 0 komi?? Ezt komolyan gondoltátok, vagy valami átverés? Mert ha átverés, akkor megüzenem, hogy messze van még április elseje.
Most megkérek mindenkit, hogy írjon komit. Ha nem írtok, annak köveketményei lesznek.
Ja, és ez az egyész dolog eléggé ramaty kedvet adott nekem, és Trixinek is. Szóval...
Puszi, Jó olvasást:
  Brigi Bogyó

Twins Story – 2.fejezet
(Bessie)

Reggel. A telefonom csörgőórája szó szerint a fülembe tutult, mivel valahogy éjszaka a fejem alá került. Ugrottam ki az ágyból, és szerencsésen belegabalyodtam a takarómba, és orra estem. Nyöszörögtem egy ideig, viszont fel kell kelni. Hiszen ez az első nap. Izgatottan ugráltam a tükör elé, hogy szőke hajamat kifésüljem, ami gyorsan meg is lett. Megmosakodtam, fogat mostam, és felöltöztem. A tegnap vásárolt fehér csőfarmert vettem fel, egy halványrózsaszín feszülős tunikával, és egy pink elég magas tűsarkút. Az arcomra kentem egy kis alapozót, szemceruza és szempillaspirál, majd egy kis szájfény, és kész is. Gyorsan, utolsó simításként még beletúrtam a hajamba, majd felkaptam a táskám, és már mentem is le.
A konyhában a nővérem reggelizett.
- Jó reggelt Kicsim. –köszönt Anya, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szia Bes. –köszönt Nel is.
- Nektek is jó reggelt. –mosolyogtam.
- Reggelit? –fordult el a gáztól anya.
- Nem, köszi Anya. –mosolyogtam rá.
- Jaj, bocsi, kiment a fejemből, hogy nem szoktál reggelizni. Bocs, csak még teljesen szét vagyok esve. –fogta a fejét.
- Semmi baj, Anya. Te sem tudsz mindent észben tartani. –mosolyogtam rá.
- Indulás a suliba, mert elkésünk. –pattant le a székről Nel.
- Oké. –álltam fel én is, és miután felkaptam a kabátomat, a garázsba mentem, és indítottam.
Nel is bepattant a kocsiba, így kifaroltam a garázsból, és tövig nyomtam a gázt.
- Milyen furcsa lesz új suliba járni. –sóhajtottam.
- Ne is mond. Mit fogunk mi csinálni itt?
- Fogalmam sincs. Szerintem azt, mintha máshova mennénk. Tanulunk. –vetettem fel.
- Jó. Oké. Tanulás. Semmi bajom vele, de itt nincs semmi szórakoztató. Se tánc, se semmi. –forgatta a szemeit.
- Még lehet, hogy van. Te keresel egy tánccsapatot, én meg megyek vissza a sportjaimhoz. Azok kellenek nekem. –határoztam el.
- Legyen. Benne vagyok. –egyezett bele Nel.

- Még szép. –mosolyogtam, és leállítottam a kocsit a suli parkolójában. –Oké, csoda. Ide is eltaláltunk elsőre.

- És te ennek örülsz? Én inkább kocsikáztam volna még egy órát. –szállt ki.
- Anya elég dilis lenne, ha már az első napunkat ellógnánk, ne feledd. –vigyorogtam rá, és kipattantam én is –Csak Anya miatt.
- Igen, csak miatta. –sóhajtott.
- Jók leszünk? –nyújtottam neki a kisujjam.
- Egye fene, megpróbálom. –kulcsolta össze a kisujjainkat, és megrázta.
- Akkor jó. –mosolyogtam rá. –Ja, és ha lehet, ne blokkolj le, mert most hirtelen nincs egy ötletem sem, hogy mivel menthetnélek ki a pácból.
- O, köszönöm. –fonta karba a kezeit. –Nem tehetek róla, hogy mások vagyunk.
- Oké. Oké. –tettem fel a kezeim védekezésképpen. –Bocsi.
- Semmi baj, de most tényleg mennünk kellene. –sóhajtott.
- Jaj, Drágám. Hát persze, te még nem is lógtál a suliból. Egyszer sem. –vigyorogtam rá.

- Hát persze. –lökött vállon. –Nekem nem volt kivel ellógnom a suliból, hogy lemenjünk a házába, és szexeljünk egyet.
- Héé. –szóltam rá nevetve, és most én böktem vállon. –Ezt jó lenne, ha nem tudná az egész város.
- Lakat a számon. –vigyorgott. –Még jó, hogy tudtalak fedezni. Tudod, női bajok. A tesitanár nem is kérdezett többet.
- Hát, elég kreatív voltál. Büszke vagyok rád. –mosolyogtam.
- Akkor jó. El is várom. –kuncogott.
- Na, majd egyszer veled is megtörténik, és akkor én fedezlek téged. –nevettem fel, és míg az iskola összes tanulója minket bámult, bementünk az épültbe, egyenesen az iroda felé.
- Nellie és Bessie Leaves? –pillantott fel a papírjai mögül a középkorú, szemüveges nő.
- Igen, mi vagyunk. –mondta bájosan Nel.
- Itt vannak a papírok. –adott át egy köteg papírt, és elmagyarázta, hogy melyik terem hol van, melyik órával és melyik teremben kezdünk, mik itt a szokások, meg ilyenek.–Sok szerencsét.
- Köszönjük. –mosolyogtam rá, és kimentünk az épületből.
- Fizikával kezdünk. –sóhajtott fel.
- Ez semmi jót nem jelent. –kuncogtam. –Habár valószínűleg itt nem olyan szemét a tanár.
- Legalább is reméljük. –tolt a terem felé, hisz már van két perce becsengettek.

- Ez az? –pillantott a papírjára.
- Valószínűleg. –kopogtam be, és benyitottam. –Elnézést a késésért, de az irodában voltunk.

- Semmi gond. –bólintott a tanár úr. –Osztály, ők itt… öhm… - kereste a papírját.
- Nellie.
- És Bessie Leaves –fejeztem be.
- Köszönöm lányok. Az utolsó pad üres. Üljetek le oda. –mondta gyorsan.
- Oké. –bólintottunk, és a pad felé vettük az irányt.
Én ültem kívülre, az ablakhoz közelebb. Mindig ez volt a felállás. Én szerettem, ahogy rám süt a nap. Itt erősen kétlem, hogy tűzni fog a nap, akár még öt percre is. Pedig milyen szép is lenne…
Körbenéztem a teremben… Mindenki minket nézett, és nem zavartatták magukat. Előttünk egy fiú és egy lány ült. A pasinak bronzos haja volt, míg a lány hosszú, barna hajzuhataggal rendelkezett. A pasi a lány kezére tette a sajátját, és összekulcsolták az ujjaikat. Szerencsések, hogy itt vannak egymásnak. Hiányzik Michael…
Nekiálltam jegyzetelni. Igaz, semmi kedvem nem volt hozzá. Főleg azért, mert ezt az anyagot már tanultam. Végül elég lassan, de eltelt az óra. 
- Végre. –álltam fel a kicsengetés után. –Azt hittem, hogy már sohasem lesz vége.
- Már másodszor tanuljuk ezt. –nevetett fel Nel. –Ennyire előrehaladt volna az előző suli a tantervvel?
- Gondolom. –forgattam meg a szemem, és felkaptam a táskám, majd együtt indultunk a következő terembe.
- Nem ugyan az órarendünk... –sóhajtott fel.
- Nekem kémia, neked töri. Szerintem csak ez a különbség. –mosolyogtam rá. –Egy héten háromszor csak kibírjuk egymás nélkül.
- Oké. –simított ki egy tincset az arcából. –De utána itt találkozunk.
- Nyugi. Ne parázz már. –böktem vállon.
- Bocsi. –hallottam meg egy kellemes hangot mögülem. Hátrafordultam, és megbizonyosodtam róla, hogy a hang egy ugyancsak kellemes személyhez tartozott. Barna, furcsán összevissza álló, de mégis rendezett haj, elbűvölő tekintet. Fehér póló volt rajta, kék farmer, és fehér Nike cipő.  –Be szeretnék benni a terembe.
- Oh, bocsi. –álltam félre.
- Semmi gond. –mosolyodott el, majd bement a terembe.
- Én meg vagyok zakkanva. –ráztam meg a fejem.
- Miért? –nézett érdeklődve Nel.
- Majd otthon elmondom. –mosolyogtam rá. –De most menj.
- Oké. –sóhajtott fel, és elindult a terme felé.
Én pedig bementem a kémiaterembe. Ahogy beléptem, mindenki rám kapta a tekintetét, és ízléstelen, valamint eléggé kiakasztó bámulásba kezdtek. Minden mozdulatomat elemezték. Legalább is nekem nagyon úgy tűnt. Körbenéztem. Az második padban kiszúrtam egy üres helyet, amellett a helyes pasi mellett, így hát oda mentem.
- Bocsi. Elfoglalhatom ezt a helyet az év végéig? –mosolyogtam rá.
- Persze. –volt a válasz.
- Köszi. –tettem le a táskám, és leültem. –Amúgy bocsi, hogy elálltam az utat.
- Semmi gond. Beértem, látod. –nevetett fel halkan. –Habár jobb lenne kint maradni. Veled.
- Ohh… - nevettem fel. Könnyen kezelem az ilyen helyzetet. –Te mindenkivel ilyen… nőcsábász módjára viselkedsz? Mert az magyarázatot adna a szörnyű viselkedésedre.
- Csak veled viselkedek így. –búgta.
- Nagyon jó. –forgattam a szemem. –Akkor talán le is szállhatnál rólam, és keress mást. Mert én most húztam ki magam a listádról.
És pont bejött a tanár.
- Gyerekek. Ma a tanár úrnak el kellett mennie, mivel rosszul lett. –mondta a nő.
Gondolom ő lehetett akkor a helyettesítő tanár.
- És mivel én nem nagyon értek a kémiához. –húzta el a száját. –Ezért inkább csináljatok, amit akartok. De halkan, és otthon olvassátok el a következő anyagot.
Erre az osztály azonnal beszélgetésbe, nevetésbe kezdett. Én csak elővettem a rajzmappám, egy ceruza, és rajzolni kezdtem. Pontosabban befejeztem a már nagyjából kész rajzomat. Ez a kép Nellie-t ábrázolta. Otthon egy fényképről kezdtem el rajzolni, aztán inkább váltottam. Emlékezetből valahogy más. Nekem valahogy felszabadító érzés. Így a képen meg lett örökítve Nel. Születés napjára adom neki. Te jó ég. Addig már csak egy hónap. Miután kész lettem, szépen a mappámra tettem a papírt, amit pedig az asztalon hagytam. Lehajoltam a táskámért, hogy megkeressem benne a kézfertőtlenítőmet, amit meg is találtam. Amikor visszaültem, normálisan a helyemre, a rajz sehol sem volt. Pontosabban a padtársam kezében.
- Add vissza, semmi jogod sincs, hogy megnéz a dolgaimat. –mondtam mérgesen.
- Miért nem veszed el? –incselkedett.
- Mert ha kitépném a kezed közül, akkor megsérülne. És egy idő után úgy is vissza fogod adni. –rántottam meg a vállam. –Mire is kellene neked egy amatőr rajz?
- Hát, sok mindenre. –gondolkozott el. –Mondjuk ezzel tudlak zsarolni…
- Na, álljon meg a menet. –szóltam közbe. –Egyeztessünk. Én nem vagyok zsarolható, eddig sem voltam az. Érthető? Másrészt, pedig engem nem érdekel egy rajz, tudok csinálni másikat is. Nem életbevágó, hogy annyira zsarolhatnál vele.
- Okos. –bólogatott elismerően.
- Tudom, mondták már. –rántottam meg a vállam, és előhalásztam a mobilom.
Dobtam egy gyors sms-t Michael-nek, hogy minden rendben van-e, és hogy szeretem, ezután el is tettem a készüléket.
- Van barátod? –hozakodott elő egy újabb kérdéssel.
- Most komolyan… te megnézted, hogy mit írtam? –mondtam dühösen.
- Úgy látszik –rántotta meg a vállát.
- Azt hiszem rosszul döntöttem, hogy melléd ültem. –sóhajtottam fel. –És igen, van. De mit érdekel ennyire?
- Csak úgy… - rántotta meg a vállát. –Mindent szeretnék tudni rólad.
- Érdekes… Könyvet akarsz rólam írni, vagy mi?
- Hát… nem is rossz ötlet…
- Hihetetlen vagy. –forgattam a szemem.
- Tudom. Mondták már… Tudod, épp azon gondolkodtam, hogy hol voltál eddigi életemben?
- Oh… Hát jó rejtekhelyet kerestem, ahol elbújhatnák előled. –mondtam pimaszul. –Amúgy Forksban születtem, elköltöztünk, és következő áldozatunk Florida lett. Aztán Anya megunta, és inkább visszaköltöztünk ide.

- Érdekes élettörténet. –bókolt.
- És te? Ha már ennyire kihallgatósdit játszunk.
- Én? Londonból jöttünk ide. Apám itt kapott állást. –rántotta meg a vállát.
- Mit dolgozik? – érdeklődtem.
- Orvos. –mosolyodott el.
- Érdekes. Anyám lakberendező, meg ilyesmi. –nevettem fel.
- Valami érdekesség az életedből?

- Oh, sok van. –mosolyogtam. –Van egy ikertestvérem, Nellie. A külsőnk szinte teljesen egyforma, annyi a különbség, hogy ő barna hajú.
- Érdekes. Ha már a testvéreknél tartunk. Nekem van jó pár. Örökbe fogadtak minket. Pontosabban van vérszerinti testvérem is, Edward. Ő egyel alattunk jár.
- Másodikas? –mosolyogtam rá.
- Igen. –bólintott. –Másik három testvérem is harmadikba jár. Például a kettő előttünk ülő mamlasz.
- Öcsi. –fordult hátra egy izmos, kigyúrt, barna hajú pasi. –Mi mamlaszok vagyunk?
- Lassan már ténylegesen megállapítják. –bólintott a padtárs. –De most ne szórakozzatok. Ő itt Emmett és Jasper.
- Sziasztok. –bólintottam aprót, és a szőke testvért is megnéztem. Szőke, göndör fürtök, sápadt bőr, mint mind hármójuknak. Furcsa… Ráadásul… aranybarna szem… Te jó ég! Ez tök olyan, mint az álmomban. Csak emlékeznék annak a férfinak az arcára. De nem, azt nem láttam. Túl… sötét volt, ráadásul köd…
- Na, gyere tesó. Forduljunk előre, hagyjuk, hogy kialakuljon a románc. –vigyorgott Emmett.
- Csakhogy nem fog. –rántottam meg a vállam, és hátradőltem a székben. –Ahhoz kettő személy kell. És itt csak ő esik számításba. –mutattam a padtársamra.

- Na, majd meglátjuk. - nevetett fel Emmett.
- Oké. De semmi, még egyszer mondom, SEMMI nem lesz köztünk. Szóval csinálja egyedül. –fontam keresztbe a karomat magam előtt.
- Egyedül csinálni? Oh… - mosolyodott el Emmett.
- Vagy hivatásossal. Vagy egy csajjal a suliból… vagy akár pasival, nekem aztán tökmindegy. –rántottam meg a vállamat, közben a padtársam dühös pillantást küldött felém.
- Bírom ezt a csajt. –lelkesedett fel Emmett.
- Akkor legalább már ketten vagyunk. –jegyezte meg a padtársam.
- Oké, most, hogy mindenki rajong értem, elárulhatnád a neved. Mert, hogy azt még mindig nem adtad a tudtomra. –mondtam mosolyogva.
- Edmund Anthony Cullen. – mondta, közben büszkén kihúzta magát.
- Huh, de régies. –nevettem fel.
- Anyám nagyon… régies volt. –gondolkozott el.
- Oké. Akkor Thony… mivel öt másodpercen belül kicsengetnek… - pillantottam az órámra. –Elköszönök tőled. Remélem még látjuk egymást.
- Abban biztos vagyok. De várj. Thony?? –mondta egy csibészes mosoly mellett, és pont kicsengettek.
- Igen. Thony lettél. Nem mondom ki mindenki nevét végig. Főleg, ha ilyen hosszú. Szóval, sziasztok. –intettem az előttünk ülő két fivérnek is.
- Vigyázz magadra, és a humorodra. –integetett Emmett, és Jasper is megjutalmazott egy halvány mosollyal, majd szépen kimentem a teremből.
Végre. Végre leléphettem tőlük. Mármint jól érzem magam velük, meg minden, de Thony állandó nyomulása egy kicsit sok. Főleg, hogy tudja, hogy foglalt vagyok. Már elég hosszú ideje.
- Szia. –sétált mellém egy szőke hajú lány. –Mandy vagyok.
- Szia. –mosolyogtam rá. –Én pedig Bessie.
- Tudom. –nevetett fel. –Milyen a suli?
- Hát… eddig egész jó. Ahhoz képest, hogy amit most itt tanulok, már bemagoltam egyszer…
- Buktál? –kerekedtek el a szemei.
- Dehogy. –nevettem fel. –Már csak az kéne. Tudod, ide költöztünk. És az előző suliban egy kicsit előrébb voltunk a tananyaggal.
- Ja. Értem. –mosolyodott el. – Milyen volt a Cullen srác mellett ülni?
- Thony mellett? –nevettem fel. –Elmegy.

- Elmegy? –döbbent le. –Csak elmegy? Ő a legjobb pasi a suliban. És mivel az öccse, Edward foglalt, csak ő maradt. Helyesbítek, az összes Cullen pasi foglalt, kivéve őt.
- Pompás. –dörmögtem.
- Csak nem sajnálod? Megtetszett az egyik? –mosolygott.
- Nem. És nem sajnálom. Sőt, jobban örülnék, hogy mindegyikőjüknek lenne párja. Akkor legalább Thony is felhagyna a folyamatos csajozással. –forgattam a szemeim, és közben felnevettem.
- Szóba állt veled? –mondta döbbenten.
- Aha. Ebben mi a furcsa? –értetlenkedtem.
- Ránk ügyet sem vet. Nem szól hozzánk, ilyesmi. –ráncolta össze a szemöldökét. –Ha úgy vesszük, Cullenék csak magukkal foglalkoznak…
És nekiállt róluk mesélni…

 

Mandy



Bes rajza