32. fejezet

Sziasztok!
Nos, gondoltam előbb felteszem a fejezetet :) Trixi támogatta az ötletemet, így itt is van :) 11 oldal lett, duplája, mint ami lenni szokott. Remélem tetszeni fog :)
Puszi

32. fejezet
(Bessie)

„Csak az a férfi féltékeny, amelyik igazán szerelmes.”

A szél körbelengte a testemet, a hajamat az arcomba csapta. Fáztam, de nem érdekelt. Egy bikini felső volt rajtam és egy vékony short. A talpamat sértették az apró kövek, amik a talajt fedték. A bőröm kiborsódzott, a fogaim összekoccantak.
- Lilák az ajkaid. –dörmögte Nellie- Ne csináld, Bessie. Meg fogsz fázni, vagy megsérülsz.
- Az utóbbira nincs lehetősége. –válaszolta Seth- Vigyázunk rá, Nellie. Ne aggódj.
- Nem vagyok már kisgyerek, Hugi. –sóhajtottam, majd közelebb csúsztam a mellettem álló barátomhoz- Te nagyon jó meleg vagy. Sugárzod a hőt.
- Köszönöm. –válaszolta halványan pirulva, miközben az egyik kezét a vállamra vetette- Így van.
- Ugorjunk, srácok. –jelentette ki Embry- Gyere, Bessie. Hacsak nem félsz…
- Én? Dehogy! –válaszoltam, majd a szikla szélére léptem- Nellie, mindent vegyél fel videóra.
- Tiszta hülyék vagyunk. –tekerte a fejét Seth- Miért csak mi hárman ugrunk?
- Mert Jacob beszari. –vont vállat Embry- Nellie pedig fél leugrani, ráadásul hideg van.
- Collin és Brandy lent ülnek, szerintem nem is tudják, hogy ugrunk. Ha tudnák, már itt lennének –mondta tovább a fiatalabb srác, miközben halványan mosolygott- Jared és Kim is lent ülnek, onnan veszik a jelenetet. Quil pedig bébiszitterkedik.
- Paul pedig itt is van. –ért fel a sziklára a srác, majd már le is dobta a pólóját- Mi van? Úgy néztek, mintha szellemet láttatok volna…
- Nem állunk messze az igazságtól. –kuncogtam, majd nyelvet öltöttem rá.
Válaszul felnevetett, majd a cipőit is a pólója mellé hajította.
- Ne aggódj, Hugi. –öleltem meg- Minden rendben lesz, nincs okod félni. Nekem lenne, de én nem félek…
- Persze, mert adrenalin-függő vagy. –fintorgott- Hoztam csereruhát.
- Nálam pedig átöltözhetsz és zuhanyozhatsz. Úgyis közel lakok a parthoz. –mosolygott Seth- Leah meg persze szívesen lát. Ott vár nálunk.
- Rendben. –fogtam meg a kezét- Na, ugorjunk. Ha tovább állunk itt, megfagyok. Jégkockák lesznek a lábaim helyén és úgy nem fogok tudni elrugaszkodni.
- Kamerát indítsd! –intett Paul és Seth mellé lépett.
Hátrafordult, belevigyorgott a lencsébe, intett egyet és egy hátra szaltóval leugrott.
- Ez az, Paul! –kiáltottam fel dicsérően- Ennyire imádja fitogtatni a tudását?
- Igen. Mi jövünk. –jelentette ki Embry- El ne engedd a kezemet, Kislány. Szél fúj, ha nem tudunk időben felhúzni, akkor baj lesz, mert a felérkezésed pillanatában beterít egy hullám.
- Nyugi, Édes. –kuncogtam, majd összefontam az ujjaimat Seth ujjaival is.
- Na hajrá. –kiáltotta Seth- Egy, kettő, három!
Háromra rugaszkodtunk el, és messze elrepültünk a szikla peremétől. Hangos sikoly tört ki a torkomból, arcomra vigyor csúszott. A hajam elrepült az arcom mellett, szállt utánam. A szél gyorsan száguldott a testem körül. Hallottam magam mellől Embry boldog ordítását valamint Seth felszabadult nyögését is. A testemet elöntötte az adrenalin, boldogság futott végig minden sejtemen. A leérkezés kellemetlenebb volt, mint gondoltam. A hidegvíz azonnal összerántotta az izmaimat, a bőröm égett a becsapódás miatt. Lejjebb és lejjebb merültem a hideg vízben, a szemeim pedig kipattantak. A buborékokat láttam egyedül magam körül, valamint a felszínről érkező fényt. A lábaim tehetetlenül kapálóztak, a két fiú húzott még lefelé. Végül megéreztem a szorításukat és rángatásukat, ahogy a felszín felé indultunk. Másodperceken belül a felszínre tértünk, mindhárman nagy levegőt vettünk.
Kisöpörtem az szemem elől a hajamat és diadalittasan elvigyorodtam.
- Király volt! –kiáltottam, hogy Nellie is hallhassa- Annyira szeretlek titeket, srácok!
Megöleltem mindkettőjüket, ők pedig nevetve szorítottak magukhoz. Kellemes volt a forró testükhöz simulni. Most kezdtem csak felfogni, hogy milyen hideg is ez a víz.
- Meg kell ismételni. –jelentettem ki.
- De nem most, Édes. –kuncogott Embry- Ki kell úsznunk. Teljesen átfagytál, lilák az ajkaid is.
Egy perc múlva már a parton ültem, Paul épp egy vastag pokrócot terített a hátamra, a törölközőm fölé.
- Legalább nem vacogsz. –kuncogott, majd felsegített- Jéggé vagy dermedve. Halasztani kellett volna ezt az ugrást egy kicsit. Legalább addig, amíg jobb idő lesz.
- Ugyan. –legyintettem, majd az autó felé indultam- Iszok egy forró teát, lezuhanyozok és semmi bajom sem lesz. Hidd el nekem.
- Ahogy gondolod. –vonta meg a vállát- Seth már hazament, hogy előkészüljön neked. Embry pedig a kocsiban vár.
- Értem.
Öt perc múlva már a Clearwater-lány zuhanyzóból folyt rám a forró víz. Leah a szobájában várt rám, a ruháimmal a kezében. Mialatt én zuhanyoztam, ő is felöltözött.
- Csodásan nézel ki. –mosolyogtam rá, miközben átvettem tőle a ruháimat.
- Köszönöm, Bessie. –válaszolta, miközben a haját igazgatta a tükörben- Kisminkelnél majd? Azt nem szoktam, és nem igazán megy…
- Persze, Leah. Szívesen.
A fürdőbe visszatérve magamra rángattam a hosszú farmert, zoknit, pólót és vastag pulcsit is. A kabátom és sportcipőm lent van a fogason, a bejárati ajtó mellett. A hajamat hagytam leengedve, kihúztam a szemhéjamat és vittem fel egy kis szempillaspirált is. A szájfényem a zsebemben pihent, arra még ráértem.
Leah-t roppant egyszerű volt kisminkelni. Nem pislogott bele, mikor nem szabadott. Nagyon jól bírta, így én is gyorsan és könnyen haladtam. A végeredmény lenyűgözte. Pedig csak a szemeit hangsúlyoztam ki, azt sem nagyon.
- Köszönöm. –ölelt magához.

Paul megvárt minket, így nem kellett sétálnunk a partig.
- Külön bejáratú sofőrünk van. –jegyeztem meg kuncogva, Paul-ra kacsintva.
- Igaz. –bólintott Leah, miközben elmosolyodott. Mosolyogni látni ritka volt, de ma határozottan jó kedve volt. Ennek örültem.
- Bármikor a rendelkezésetekre állok, Hölgyeim. –mondta Paul, majd leparkolt és kiszállt az autóból.
Még az ajtót is kinyitotta nekünk, ráadásul segített kikászálódni az autóból.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára, majd körbe kémleltem a tömeget- Nellie merre lehet?
- Felvegyelek a nyakamba? –kuncogott- Onnan többet látnál.
- A büfés asztal mellett van, Kim szórakoztatja. –adta meg a választ Leah, majd a fejével a hely felé bökött- Tehát Paul, nincs szükségünk a szolgáltatásaidra, de azért köszönjük.
A férfi vigyorogva kihúzta magát, majd szarutált egyet. Elnevettük magunkat rajta, aztán hátat fordítottunk.
- Emily és Sam is itt van. –néztem a pár felé.
- Látom. –fintorgott- Erős vagyok…
- Tudom én ezt, Leah. Tisztellek érte. –szorítottam meg a kezét- Ma érezd jól magad. Szombati tábortüzes parti! Ki kell kapcsolódni!
- Ja, majd kikapcsolódok, ha a fiúknak sikerül meggyújtani a fákat. –mosolyodott el- Kicsit sem vagyok biztos benne, hogy sikerülni fog.
- Akkor majd te mész, és átvállalod helyettük a feladatot. –vontam meg a vállamat- Nem csodálkoznék, ha ez lenne. Mondjuk ez sokat elárulna róluk.
- Hé! –tiltakozott a közeledő srác, arcán halvány mosollyal.
- Nyugi, Seth. Csak vicceltem. –legyintettem.
- Én nem, Öcsi. –tette hozzá Leah. Felnevettem.
- Embry küldi. –nyomta a kezembe a poharat Seth- Nem akart titeket megzavarni, mert szerinte Leah leharapta volna a fejét.
- Igaza van. –bólogatott a lány, majd belepillantott a poharamba- Semmi alkohol?
- Bizony.
- Ráz a hideg? Nem vagy rosszul? Nátha, tüsszögés, torokkaparás? –kérdezte Nellie, mikor mellém ért. A tenyerét a homlokomra helyezte és erősen rászorította. Gondolom a nem létező lázamat akarta ellenőrizni.
- Semmi. –mosolyogtam- Makk egészséges vagyok.
- Azt majd meglátjuk holnap reggel. –fintorgott- Anya ki lesz akadva.
Vállat vontam: nem kell tudnia.

Idegesen toporogtam a homokban. A többiek hangosan nevetve tolták le egymás torkán az alkoholt. Noha nagyon tukmálni sem kellett, ahogy elnéztem. A felnőttek már több órája elmentek, hajnal-felé járt az idő.
- Ha nem akar, akkor nem iszik alkoholt, Paul! –tiltakoztam kissé mérgesen- Mivel nem akar inni, ezért nem iszik. Hiába akarsz a torkán leönteni egy üveg whiskey-t, akkor sem fog menni.
- Megértettem. –sóhajtotta mosolyogva- Pedig tökösebbnek hittelek, Nellie!
- Akkor sem fogok inni. –tekerte a fejét.
Nem volt kérdés, hogy mi miatt nem iszik. Büszke voltam rá, hogy ilyen éretten végiggondolta a terhességét. Nem is volt kérdés: a babát megtartotta. Josh és Anya még nem tudnak rajta. Kell még egy kis idő, míg magában is megérik a gondolat. Megértem, hogy így döntött. A reggeli rosszullétei kicsit enyhültek már, talán a sok vitamin –amit a doki felírt- is segít rajta.
- Akkor Bessie, át kell vállalnod a Húgod adagját is. –tolt elém Embry egy poharat- Nézd, Brandy és Collin is iszik.
- Nem túl dicséretes. –tekertem a fejemet- Nagyon fiatalok még a részegséghez.
- Te sem vagy sokkal idősebb. –szólt közbe az egyikük kissé esetlenül.
- De nem is akarok inni.
- De nincs is választási lehetőséged, ezt tegyük hozzá. –jegyezte meg Paul.

Pár órával később oldottabb társaság vett körül. Nellie Kim társaságát élvezte, aki Jared mellkasának döntötte a hátát. Én továbbra is a fiúk gyűrűjében üldögéltem a pislákoló tűz mellett.
Leah megragadta a karomat és felhúzott.
- Szomjas vagyok, és te is. –jelentette ki. Ezzel üzente, hogy nincs választási lehetőségem: megyek vele.  Mivel a kezemet nem engedte, nem is volt kérdés.
- A fiúk fogadtak. –suttogta- Nem tudom, hogy miben. Az öcsém a főszereplő. Kíváncsi vagyok, hogy mivel égetik le.
- Én is. –mosolyogtam- Biztos nagy durranás lesz.
Egy kólát öntöttem magamnak, Leah valami alkoholt is öntött a sajátjához. Nem akartam megfejteni, hogy mi az. Valami nagy alkoholtartalmú löttynek tűnt, szinte égette a nyálkahártyámat, mikor beleszagoltam a poharába.
- Bessie.
Seth szólt mögülem, megfordultam. Az egész fiú banda engem nézett, én pedig őket vizslattam, így nem láttam, hogy Seth szorosan elém lép majd ajakit az enyémre nyomja. Reakcióra sem volt semmi időm, már épp emeltem fel a kezemet, hogy ellökjem, de karjai a derekam körül kötöttek ki, ajkai az enyémet becézgette. Láttam a vaku villanását, a fényképezőgép jellegzetes hangját.
Seth eleresztett, én pedig nagyot löktem a mellkasán.
- Te nem vagy magadnál. –fújtattam kissé dühösen.
- Azt hiszem ez volt a fogadás. –nyögte Leah kissé bambán.
- A másik opció az lett volna, ha meztelenül körbefutom La-push-t. Sajnálom, Bessie, tényleg. Nem volt választási lehetőségem. –nézett rám kérlelő szemekkel a fiatal férfi, majd vörös arccal nézett a fiúk felé. Szemeiben kissé mérges tűz lobbant, meg tudtam érteni.
- Már mindegy. –legyintettem és Nellie felé fordultam.
Megdöbbent tekintettel meredt rám, talán nem is pislogott a csók óta. Nem csodálom, hogy ilyen állapotban van- én is közel vagyok hozzá.
Megkerestem a szemeimmel a tekintetét. Feléledt és egy lépést tett felém. Közben alig észrevehető módon tátogott. Elsőre ki tudtam venni, hogy milyen nevet mormol: Edmund.
Csak most jutott el a tudatomig, hogy ezért az ártatlan csókért –ami nem is rajtam múlt- milyen nagy felelősséget fogok vállalni.
Ebben a pillanatban szólalt meg az agyamban a vészcsengő, a kezem halványan remegni kezdett. Haza akarok menni!
Leah –szerintem- látta rajtam az érzéseimet. Nem is csodálkoztam miatta. Olyan domináns és erős érzések ötlöttek fel bennem, hogy csoda lett volna, ha nem ül ki az arcomra.
- Azt hiszem az öcsém kicsit rosszat tett most. Inkább futott volna pucéran. –fintorgott, majd halványan rám mosolygott- Ne aggódj, a barátod nem fog kiakadni. Biztosan megérti majd.
- Nem ismered őt. –leheltem, majd lehunytam a szemeimet- Ha elmondom neki, akkor csak jobb lehet a helyzet, nem?
- Mintha valahonnan véletlenül megtudja? Igen. –válaszolta- Ha kárpótol, most azonnal odamehetek, és fejbe rúghatom az Öcsémet. Jót tenne az én lelkemnek is.
- Nem kell, ne tedd meg. –tekertem a fejemet halványan mosolyogva- Megoldom a helyzetet. Csak nem lesz belőle akkora balhé…
- Anthony ki fog akadni! –sipította Nellie, mikor mellém ért- Jelenetet fog rendezni és beveri Seth képét.
- Áh, csak nem!
- De. Egy féltékeny pasi bármire képes, Bessie. Ráadásul ő Edmund. –jelentette ki  meggyőzően Nel, én pedig csak bizakodni tudtam.
- Edmund Cullen a pasid? –meresztette ki a szemeit Leah, majd lehuppant a közeli székbe- Akkor tényleg ne remélj semmi jót. Tőle főleg ne. A családjától sem…
- Anthony nagy jó fiú. Nem értem, hogy miért kell ennyire rám hozni a szívbajt. Nem fog semmit tenni. –sóhajtottam.
- Maximum Seth arca fog kicsit sérülni.
Nellie továbbra is kötötte az ebet a karóhoz. Nem tudtam innentől mit hozzáfűzni a témához. Itt megállt a tudomány. Már a beszédemet fogalmaztam a fejemben, amit Thony-nak mondok el. Jól haladtam. Eddig eljutottam a legfontosabb részhez: „Kedvesem!”
Ha így folytatom, talán még a sajnálom szócskát is el fogom tudni mormolni háromféle nyelven négy megfogalmazásban…

Nem igazán tudtam, hogy hogyan kerültem a part egyik elhagyatott részére. Seth ült mellettem. Kicsit érdekes arckifejezése volt.
- Nem érzek irántad semmit. –jelentette ki az arcomat vizslatva- Barátságon kívül, persze.
- Tudom. Nem is gondoltam semmi ilyesmire. –mosolyodtam el- Nem hibáztatlak, tényleg. Gondolom az ötletgazda Paul volt, aki ez esetben kerítőnőt játszott.
- Igen. –bólogatott- Mondjuk Jacob is kivette a részét a történetből. Collin és Brandy pedig az utolsó csatlósként bólogatott.
- Az „utolsó csatlós” Magyarország volt a második világháborúban, nem? –kérdeztem.
- Úgy emlékszem, igen. –vakarta meg a tarkóját- Rég volt, mikor tanultam. Még általánosban…
- Igen, pontosan. –bólintottam.
- Anthony nagyon ki lesz akadva?
- Remélem nem. –mosolyodtam el- Talán egy kicsit összekapunk… nem tudom, hogy mit rejt a jövő. Minden esetre le fogom beszélni arról, hogy a közeledbe menjen.
- Reméltem. Mondjuk megérdemelném, amit tenne. –sóhajtott fel.
- Ugyan. –legyintettem, majd a vállára döntöttem a fejemet- Szépek a csillagok. Eddig talán még egyszer sem láttam őket itt.
- Most nincs felhő. –kuncogott- Csoda. Ilyenkor lehet a csillagképeket lesegetni. Nézd, ott a kisgöncöl!
- Ott pedig az oroszlán csillagkép.
- Nem látom. –szuggerálta az eget- Ott bizony nincs semmi féle nagymacska!
- De, ott van!
Hiába mutogattam neki, nem látta meg. Így egy idő után feladtam és inkább hátradőltem a homokban.
- Reménytelen eset vagyok. –nevetett.
- Ugyan. –legyintettem- Minden csak hozzáállás kérdése. Ha hiszed, hogy látni fogok, akkor ott is lesz.
- Jé, tényleg. –vigyorgott- Valóban ott van.
- Nem látod, igaz? –kuncogtam. Nemlegesen tekerte a fejét. Mosolyogtam rajta még egy darabig, majd felálltam a homokból. Megpróbáltam felhúzni a homokból, de nem sikerült. Túl nagy és nehéz volt hozzá. Így nevetve estem vissza mellé.
Percek múlva indultunk vissza a többiekhez, ahol zavartalanul folyt tovább a buli.

Hajnalban értünk haza. Nellie azonnal beledőlt az ágyába, én még le is zuhanyoztam előtte. A meleg víz alatt még fáradtabb lettem, alig bírtam magamra rángatni a ruhákat. Mikor párnát ért a fejem, azonnal elnyomott az álom.
A reggel- igazából dél- hamarabb jött el, mint szerettem volna. Kissé morcosan és fáradtan botorkáltam le a konyhába, ahol már nagyban folyt az ebéd-készítés. Pontosabban Anya főzte az ebédet, Nellie pedig az asztalnál ült és őt figyelte. Már meg volt terítve, ahogy elnéztem a natúr csirkén kívül minden készen volt. Anya pedig épp azt pirította, szóval perceken belül hozzá is láthatunk az ebédnek.
- Te még pizsiben? –vigyorgott rám Anya- Meg sem lepődök. Nem gondolod, hogy fel kellene öltözni, Kisasszony?
- Nem. –dörmögtem ásítva, mire halkan felnevettek- Majd magamra kapok valamit ebéd után. Úgyis el fogok menni futni egyet, nem árt egy kis kocogás.
- Gina úgyis hiányol minden reggel, mikor én viszem neki a reggelit. Suliban vagytok már, ő pedig mikor meglát halkan felnyüszít és lehajtja a buksiját. Valami mesésen aranyos olyankor. –áradozott Édesanyám miközben ajkain egy jókora mosoly terült el.
- Tegyünk be neki egy képet rólam. –kuncogtam- Vagy egy babát, ami engem formáz. Nem tudok vele egész nap kint lenni. Egy óra garantált minden nap, nyáron pedig úgyis több időm lesz. Most, hogy cseperedik fel még fárasztóbb. Futni kell utána, labdát hajigálni. El sem tudod hinni, hogy milyen, mikor megragadja a nadrágod szárát és húz. Ha megállsz, kezdi előröl. Minimum hússzor körbeszaladom vele az egész kertet. A végére már ő is elfárad, alig bír menni, de folyton visszahozza azt a nyálas labdát.
- Igazi kölyökkutya. –nevetett fel Nellie- Zizi nem ilyen. Ő lusta és bújós. Mondjuk imádom, mikor a karjaim közé fészkeli magát és dorombol.
- Ha megszületik a baba, le kell mondanod róla. Sőt, a második szemeszter után sem lenne rossz, ha kevesebbet érintkeznél vele. –okította ki Anya, miközben leült közénk.
- Anya! –nyögött fel Nellie, mire ő csak megrázta a fejét.
Sajnálkozóan mosolyodtam el. Tudtam, hogy nehezen fog lemondani róla. De a babáért mindent!

Gina mellettem futott, a pórázt is levettem róla. Már La-push partjait róttuk, a végére csak sétáltunk. Mindkettőnk elfáradt, nehezünkre esett a gyors futás- mármint az én tempómba. Kocogás még belefért, de az sem esett már jól.
Lehuppantam a partra és hátradőltem a homokban. Gina mellém heveredett, kidugta a nyelvét és nagyokat lihegett. Végül felkúszott a fejemhez és a nyakhajlatomba fektette az arcát.
- Soha többé nem futunk le idáig. –jelentettem ki. Mintha a beleegyezését igazolta volna, felnézett és végignyalta az arcomat.
Nevetve töröltem le a nyálát és megsimogattam a pofáját. Túlságosan bájosan nézett rám azokkal az óriási, sötét szemeivel. Végül felpattant és a farkát kezdte el csóválni, a nyelve pedig újra megjelent a szája oldalán.
- Induljunk haza. Ha így folytatjuk, akkor sötétedésre sem érünk oda.
A nyakörvére akasztottam a pórázt és lassan sétálgatva indulunk haza. Végsétáltunk a parton, hallgattam a hullámok halk és kellemesen hangzó csobogását. Néztem a felhőket az égen és fohászkodtam, hogy ne legyen vihar.
Az utolsó két kilométert újra futottuk, így kifulladva értünk haza. Dina azonnal a vizes tálkájához futott, én pedig kíméletlenül vettem el előle. Kiöntöttem belőle az állott vizet és frisset tettem bele.
- Ez jobb, hidd el. –simogattam meg a fejét és magára hagytam.
Bent leoldottam a csuklómról az órát és letettem a szekrényre. Végül hét kilométert tettünk meg és másfél órát voltunk oda. Nem is olyan rossz arány.
- Megjöttél? –kérdezte Anya, mikor beléptem a konyhába. Első utam a hűtőhöz vezetett egy üveg vízért.
- Mint látod. –mosolyogtam rá.
- Hány kilométer lett végül? –állt fel és vett le egy poharat- Igyál ebből, ne üvegből.
- De úgyis megiszom, ami benne van. –tekertem a fejemet- Amúgy ott az óra, nézd csak meg.
Így is tett, így kissé döbbent tekintettel tért vissza.
- Nem gondolod, hogy ez kicsit sok? –kérdezte döbbenten.
- Nem. –tekertem a fejemet vigyorogva- Nellie?
- Szobájában van, ebéd után visszafeküdt aludni. Nem is baj, sokat kell pihennie. –mosolyodott el- Jön Edmund?
- Igen, körül hétre ér ide. –adtam meg a választ- Lezuhanyozok. Ragadok.
Válaszul csak intett egyet, majd nézte, ahogy eltűnök a lépcsőfordulóban.

Most jól esett a langyos, kissé hidegbe hajló víz. Felhevült testemet lehűtötte, lemosta rólam a zavaró izzadságot. A mézes-citromos tusfürdőm pedig kellemes közérzetet is nyújtott, a samponom úgyszintén. Mondjuk a hajmosás másik pozitív következménye a dús és selymes haj, aminek most kifejezetten örültem.
Fel sem tűnt, hogy fél órát álltam a zuhany alatt. További harminc percet a testápoló bemasszírozása és a hajszárítás foglalt el.
Végül frissen és üdén léptem ki a fürdőszobából. Még volt egy kis időm Anthony érkezéséig. Gyorsan beágyaztam, a felesleges dolgokat elpakoltam a szobámból, és felporszívóztam a szőnyeget.
Elégedetten huppantam le az ágyra. Hamarabb jelent meg, mint gondoltam. Az ajtókeretnek támaszkodott és boldog pillantással méregetett.
- Anyukád engedett be. –mosolygott- Épp porszívóztál, gondolom nem hallottad a csengőt. Ide pedig magam is feltaláltam.
- Reméltem is, hogy nem kell idegenvezető. –lépdeltem elé, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Hé, csak ennyi jár? –kérdezte, majd újra magához vont és hosszasan becézgette az ajkaimat.
- Ha többet kérsz, többet kapsz. –vigyorogtam és szorosan magamhoz öleltem.
Öt perc múlva már az ágyamon ültünk. Thony a hátát a támlának támasztotta, én pedig a mellkasának dőltem.
- El kell mondanom valamit. –sóhajtottam, majd szembe fordultam vele.
- Eszedbe jutott egy vicc? –poénkodott, de meglátva komoly pillantásomat elkomorodott- Nem az, igaz?
- Igen. Ez nagyon komoly dolog. Úgy éreztem, hogy ezt el kell neked mondanom.
- Bökd ki, Bessie. Biztos, hogy nem olyan vészes. –bíztatott türelmetlenül.
- Csókolóztam Seth-tel. –mondtam a szemeibe nézve.
Vonásait meglátva inkább elfordítottam róla a tekintetemet. Megvonaglott az arca és kiült rajta a fájdalom. A szemeiben értetlenség tükröződött. A szemem sarkából láttam, ahogy ökölbe szorítja a kezeit- mérges.
- Hogyan? –kérdezte fojtott hangon, közben a falamat kezdte el vizslatni.
- Seth fogadott az egyik barátjával és ezt kellett megcsinálnia. –a választási lehetőséget inkább nem emlegettem fel- Odajött hozzám és egyszerűen megcsókolt.
- Értem. –válaszolta kimérten, majd újra a szemeimbe nézett- Miért nem ellenkeztél?
- Nem volt rá sem időm, sem lehetőségem. Egyszerűen… megcsókolt, még ellökni sem tudtam. Gyorsan történt.
- Ha még egy percig tart, akkor le is feküdtök? –kérdezte, noha látszólag választ nem várt rá.
- Te meg vagy húzatva. –jelentettem ki, majd megráztam a fejemet.
- Clearwater egy kis pojáca. Mennyi mindent meg mer tenni a korcs…
- Anthony!
- Te végképp ne szólj egy szót sem! –rivallt rám, majd felpattant és járkálni kezdett- Mikor történt?
- Tegnap, a bulin. –adtam meg a választ kissé mérgesen- Miért, mit hittél?
- Azt, hogy már egy hónapja viszonyt folytattok. Nekem nagyon úgy tűnik, túl gyanúsak vagytok.
- Pedig nem így van, Mr. Gyanakvó. –gúnyolódtam- Mihamarabb el akartam mondani és meg is tettem. Nem tudok a szemedbe hazudni, most sem tettem.
- Miért kellene hinnem neked? –nézett rám mérgesen- Lehet, hogy most is hazudsz.
- Nem hazudok! –tiltakoztam- Ugyan, Thony! Ismersz.
- Nem tudom, hogy ismerlek-e. Nem tudom, hogy minek higgyek. –tekerte a fejét- Azt meg végképp nem tudom, hogy szeretlek-e.
- Hogy mondod? –kérdeztem döbbentem.
- Jól hallottad.
- Ilyen könnyelműek az érzéseid? –bámultam megszeppenve.
- Nem. Épp ez a baj, Miss. Megcsalom A Barátomat És Még Hazudok Is Neki.
- Nem hazudok! –kiáltottam rá- Honnan veszed ezt a marhaságot, hogy hazudok?
- Látom rajtad.
- Akkor nem ismersz, ha csak ezt látod. –sóhajtottam- Mégis mit tegyek, hogy el hidd?
- Nem kell semmit tenned. –mondta. Ezzel utalva arra, hogy bármit is teszek, úgysem hisz neked.
- Elmondtam. Nem hazudtam. Szeretlek. Megbántam. Seth-tel is megbeszéltem. Miért nem tudod megérteni?
- Oh, még meg is beszélted vele? –gúnyolódott- Ma este már vár? Biztos jó menetet nyomtok le, megvan benned a tehetség és a gyakorlottság.
Megszeppenve álltam előtte. Csak néztem rá nagyra tágult szemekkel, könnyekkel a pilláim alatt. Nagyra tártam az ajtómat és a kezemmel mutattam neki az utat.
- Csak ennyi lenne? Mást nem is tudsz mondani? –kérdezte gőgösen- Nem is vártam mást tőled. Azt hiszem itt a vége.
Bólintottam egy aprót és hagytam, ahogy elinduljon a folyosón. Megtöröltem a szemeimet, majd utána kiáltottam:
- Edmund! Kényelmes az a cipő?
- Igen. –mondta értetlenkedve, majd lepillantott a dorkójára.
- Jó. Akkor akár el is mehetsz benne a fenébe!
Becsaptam a szobám ajtaját majd mérgesen fújtattam egyet.
- Féltékeny, hazug, szeretetre képtelen állat! Önző szemétláda!
Nagyot dobbantottam, végül ledőltem az ágyamra. Szorosan összeszorítottam a szemhéjaimat és ökölbe szorultak a kezeim. Ütöttem egyet a takaróba, magam mellett ott maradt az ütés nyoma.
Ekkor hallottam, hogy elindul az autó.
- Szeretlek. –suttogtam kissé dühösen. Kifarolt a feljáróról, majd gázt adva kilőtte a kocsit.
- Húha.
Nyílt az ajtóm. A döbbenetet kifejező szócska Nellie ajkait hagyta el. Jelenleg én nem csak ennyit tudnék mondani.
- Elmondtam neki a csókot. Kiborult. –mondtam, majd hosszasan mesélni kezdtem az eseményeket.
Egy-egy történésnél ő is hangosan felszisszent, majd szeretetteljesen átölelt.
- Nem akarom elveszíteni őt. –suttogtam sírós hangon, mire gyengéden ringatni kezdett- Úgy szeretem, mint eddig még senkit. Nem akarom, hogy…
Megcsuklott a hangom, nem tudtam tovább folytatni. Halkan sírni kezdtem, a könnyeim Nellie kezére hulltak.
- Minden rendben lesz, Édesem. Nem tudtok egymás nélkül élni.
Reméltem, hogy tényleg így van. Nellie nem bíztatna olyan szavakkal, amiknek nincs valóságalapjuk… ugye?

Másnap reggel kicsit sem vágytam iskolába. De hiába volt minden igyekezetem, az iskola parkolójában kötöttem ki. Körülvett a rengeteg diák, a szorgalmas fiúk és lányok, a boldog ifjúk…
Szomorúan baktattam az épület felé. Láttam, hogy Anthony Emmett társaságában áll az autójuk mellett. Láttam a dühös és fájdalmas pillantását. Így hiába döntöttem pár perccel ezelőtt úgy, hogy reggel bizony beszélni fogok vele… nem jött össze. Egyszerűen nem volt erőm ahhoz, hogy még egy hosszadalmas és roppant fájdalmas ócsárolást végighallgassak.
Beültem a padba és vártam. Első voltam a teremben, a többiek még kint beszélgettek…egy szóval meg sem közelítették a helyiséget.
De legalább most volt időm átnézni a tananyagot és reménykedtem abban, hogy nem lesz számonkérés.
Nem is volt. Ahogy a nap folyamán egyszer sem.

Seth mellettem ült a padon. A suli udvara most tele volt diákokkal, az emberek kiözönlöttek. Az utolsó óránk már meg volt, Seth is csak azért maradt itt, hogy kicsit beszélgessünk. Ennek most kifejezetten örültem. A fiúk- Jacob és Embry- pár méterrel arrébb álltak, pár számomra idegen sráccal vitatkoztak a tegnapi focimeccsről.
- Úgy sajnálom, Bes. –sóhajtott Seth, miután elmeséltem neki a tegnapi veszekedésemet- Nem akartam vitát szítani köztetek.
- Tudom. Nem is hibáztatlak téged, Kölyök. –mosolyogtam rá, majd a fejem újra a vállán kötött ki.
- De ja vu-m van. –jelentette ki.
- Pont ezt akartam mondani. –kuncogtam- De kitalálhatnánk, hogy mivel puhítom meg Őt.
- Menj oda és mondd meg neki, hogy szereted. Választhat, hogy mit tesz. Úgyis futni fog utánad, hidd el nekem.
- Nem tudom, hogy mit higgyek. –fintorogtam, majd lepattantam a padról- Megyek. Nellie már biztosan vár.
- Menj csak. –mosolygott, majd elköszönt.
Csak pár lépést mentem, mikor meghallottam a hangját, ami engem szólít:
- Bessie!
- Igen, Kölyök? –fordultam vissza hozzá. Mosolyogtam.
- Holnap… mesélnél Gloria-ról? –kérte.
- Persze, Seth. –válaszoltam kérkedve- De miért is fontos ez neked?
- Ő… Túlságosan is megfogott ahhoz, hogy hagyjam veszni. –nyögte ki.
Embry és Jacob azonnal felénk kapták a fejüket és tátott szájjal figyeltek minket. Inkább csak Seth-et. Felénk lépdeltek és azonnal letámadták a Kölyköt. Gyorsan elköszöntem és hagytam őket beszélgetni.
- Bessie! –újra Seth hangja csapta meg a fülemet, így még egyszer visszafordultam- Tudod: Szeretlek!
Felnevettem és tekerni kezdtem a fejemet. Hihetetlen. Tudtam, hogy ezt azért mondja, mert meg kell ismételnem a bizonyos szócskát Edmund-nak. Meg is fogom tenni, csak… csak nem most.
Hallottam a tompa csattanást, majd az azt követő hangos női sikolyt és fájdalmas nyögést. Megpördültem és láttam, hogy Anthony Seth felett áll és lerázza az ökléről a fiú vérét. Egy hosszú és cifra káromkodás hagyta el az ajkaimat, majd futólépésben indultam meg a Kölyök felé.
- Nem vagy normális. –lökték távolabb Őt Jacobék- Azt akarod, hogy elintézzük egy súlycsoportban? Azonnal mehetünk az erdőbe, pióca!
Embry hangja indulatos és dühös volt, meg tudtam érteni érte. Ő és Jacob is remegtek- valószínűleg a dühtől.
Edmund rám nézett, majd el is kapta a pillantását. Gondolom nem bírta elviselni a szemeimben tomboló vihart. Arrébb löktem, hogy közelebb tudjak férkőzni a földök fekvő, vérző barátomhoz.
- Az orrod, az orrod. –dadogtam ránézve, mire kábán kinyitotta a szemeit.
- Egy pillanat. –dörmögte, majd a sérült testrészéhez kapott és egy rántás és reccsenés következtében újra a helyén volt.
Csak néztem. Megszólalni sem tudtam. Láttam a barátom fájdalmas arckifejezését, majd azt, hogy Gloria felénk szalad.
- Mi történt? –guggolt le Seth mellé, aki halványan elmosolyodott a lányt látva.
- Kölyök kapott egyet az orrára. –mondtam.
Gloria előkotort a táskájából egy törölközőt és a vérző orra szorította. Seth felszisszent.
- Bocsánat. –suttogta a lány, majd halvány mosoly szaladt át az ajkain.
- Hogy merted azt mondani neki, hogy szereted? –jött az indulatos fújtatás a fülem mellől. Anthony hangja kicsit sem hasonlított ahhoz a lágy dallamhoz, amivel általában beszélni szokott. Megrémített.
Mikor megértettük a szavai jelentését, Seth és én nevetni kezdtünk. Végül csak lehuppantam mellé és úgy kuncogtam. Őt már nem érdekelte a vérző orra, csak hangosan kacagott.
- Azt neked mondja, te szadista, kontrollálatlan balfácán! –mondta, majd elvette az orra elől a törölközőt.
- Mr. Cullen.
Az igazgató hangja azonnal elnémított minket. Edmund felegyenesedett és hallotta az igazgató hangos kiabálását –tőle fél méterre sem állt az igazgató úr-, ami az irodájába parancsolta.
- Azt hiszi, hogy viszonyotok van. –szólt Gloria.
Egyetértően bólogattunk, majd felsegítettem Seth-et.
- Na gyere, hazaviszünk, Kölyök. –ragadta meg a karját Embry.
- Sue ki lesz akadva. –nevetett fel Jacob- Most aztán nekiállhat mosni.
- Leah meg téged lemosni. Azt hiszem bőr sem marad az arcodon. –kacagott Embry.
Még pár szót váltottunk, majd ott hagytam őket. Edmund továbbra is az igazgatói irodában ült. Szerintem onnan nem is fogják egyhamar elengedni.

Este már végeztünk a vacsorával. Kivételesen nem tettem egy csípős megjegyzést sem Jessie jelenléte miatt, sokkal jobban lefoglalt a saját magánéletem. Egész nap ezen forogtak a kerekeim, de nem jutottam semmilyen megoldásra.
A csengő éles és hangos hangja megtörte a csendet. Elzártam a csapot és ott hagytam a mosogatást, hogy kinyithassam az ajtót.
- Szia. –dőlt a keretnek Edmund- Bejöhetek?
- Mi okod lenne rá?
- Kérlek.
- Gyere. –sóhajtottam, majd kitártam az ajtót- Nellie, befejeznéd a mosogatást?
- Majd én befejezem, Bessie. –pattant fel Jessie és már indult is a mosogató felé.
- Kösz. –szűrtem a fogaim között.

A szobámban félhomály uralkodott, így különösen lámpát sem kellett pluszban kapcsolnunk.
- Hallgatlak. –ültem le az ágyamra. Leült mellém és a combomra tette a kezét. Elhúzódtam.
- Hülyeség volt, amit tettem. –sóhajtotta- Ostobaság volt bevernem Clearwater képét.
- Seth a neve. –dörmögtem- Csak ennyiért jöttél? Mert akkor mehetsz is.
- Nem. –tiltakozott- Bocsánatot szeretnék kérni tőled.
- Indok?
- Mondanám magamtól is. –mosolygott, majd folytatta- Olyan sok dolog csúszott ki a számon tegnap este, amit nem gondolok komolyan. Igazad van. Őszinte dolog volt tőled, hogy elmondtad. Nem akartál megcsalni, tudom. Igazából ez nem is számít teljes rangú megcsalásnak… legalább is ez szinte akaratodon kívül történt. Hülyeség volt tőlem minden egyes mondat és tett, amit ebben a másfél napban követtem el. Nem akartam senkinek ártani, csak azt akartam, hogy megérts. Mert szeretlek. Tudom, hogy ezután nem fogod elhinni nekem, hisz ezt elég erősen megcáfoltam… de könyörgök, hogy most az egyszer adj a szavaimra. Vagy ha nem is azokra, engedd, hogy bebizonyítsam az érzéseimet. Ostoba, öntő féreg vagyok. Meg sem érdemlem, hogy megbocsájts.
- Ne sajnáltasd magad. –tekertem a fejemet, majd elmosolyodtam- Féltékeny vagy, Anthony. Ez az összes bűnöd, ami… ami okozta a többit. Azokhoz még kell egy kis idő, míg feldolgozom… de azt hiszem, ha bebizonyítod az érzéseidet, akkor…akkor meg meglátom, hogy elnézem-e a szavaidat.
- Köszönöm. –ölelt magához, majd arcát a hajamba fúrta- Annyira szeretlek.
- Én nem tudom, hogy szeretlek-e. –mondtam a szavait idézve, majd ördögien elvigyorodtam. Ezt nem láthatta, hisz a vonásaim a pólójába voltak rejtve. Mikor elhúzódott- hogy az arcomat lássa- arra már mindegy volt. Pillanatok alatt rendeztem a mimikámat és fa arccal néztem fel a szemeibe.
- Ez most…
- Nyugi, poénkodtam. –kuncogtam, majd újra a mellkasára fektettem az arcomat- Nagyon nehéz volt végighallgatnom az ócsárolásodat. Rettentően bántott…
- Tudom, Édesem. –sóhajtott, majd kezeit a csípőmre simította- Akkor nem gondoltam végig, és… Áh, nem tudok semmi újat mondani, amit eddig ne mondtam volna el.
- Csak szerettem volna, ha tisztában vagy azzal, amit éreztem. –mosolyogtam fel rá- Seth és köztem nincs semmi. Megbeszéltünk mindent, Anthony. Nincs okod a féltékenykedésre. Nem egyszer bebizonyítottam már, hogy nekem csak te vagy.
- Tudom és ostobaság nem bízni benned. –bólogatott.
- Az igazgató mit mondott? –tereltem a témát.
- Kaptam egy figyelmeztetőt. –vonta meg a vállát, mire jókedvűen felnevettem- Hé, ez nem vicces! Otthon mindenki le volt döbbenve.
- Elhiszem. A nagy szent Mr. Cullen igazgatóit kap. –kuncogtam- Komédiába illő jelenet. Gondolom Emmett jót derült rajta. Jaj, látnom kellett volna, mikor megmondod otthon!
- Ugyan. –legyintett- Inkább mondd, hogy Seth hogy van.
- Jól. Kicsit még be van dagadva az orra, holnap szerintem egy tapasz lesz rajta… de semmi extra. Mellesleg mióta is érdekel téged a Kölyök állapota?
- Mióta bevertem az orrát. Meg mióta ráébresztettél, hogy nem érdemes kételkednem a szavaidban. –mosolyogta, majd egy csókot nyomott a homlokomra- Holnap elnézést fogok kérni tőle.
- El is várom. –jegyeztem meg- De legalább ezt is megértem: egy pasi verekedik értem!
Felnevetett, majd vigyorogva nézett le rám. Végül ajkai közelebb kerültek az enyéimhez és újra megcsókolt.
- Sziklát ugrottam. –böktem ki diadalittasan, miközben kipattantam a karjai közül- Van videó is róla. Megnézed?
- Természetesen igen. –mondta, majd érdeklődő pillantással várt, míg a laptopom az ágyamban köt ki- Mikor is volt ez?
- A buli előtt. –adtam meg a választ.
- Akkor nem volt túlzottan hideg?
- De. De nem érdekelt. –vigyorogtam és elindítottam a videót- A többiek igazából meg voltak esküdve arra, hogy másnapra tüdőgyulladással fogom nyomni az ágyamat. De egészséges vagyok, mint a makk!
- Látom. Ugyan úgy pörögsz, mint általában. –mosolyogta- Már hiányzott az energiád.
Nem válaszoltam rá, inkább az arcát a képernyő felé fordítottam. Végül egész csípős és döbbenetet sugárzó kommentárokkal látta el a kis videót, végül óvón magához ölelt.
- Soha többé ne merd megtenni!
- Dehogynem. –kuncogtam- Majd meglátod. Legközelebb egy fejest fogok ugrani.
- Ki is törik a nyakad. –fintorgott- Egyszer nem vagyok veled, akkor is bajba sodrod magadat.
- Akkor is, ha veled vagyok.
- Milyen igazad van. –suttogta elhaló hangon, majd magához ölelt- Szeretlek.
- Hm… talán én is.