31. Fejezet

Sziasztok! 
Bocsánat, hogy csak most hozom a fejezetet, de csak mostanra sikerült befejeznem. Túl az érettségi írásbeli részén, bár megjegyzem ez sem szegte kedvem. :D Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

(Nellie)

Fejem a hideg üvegnek döntöttem, miközben karjaimmal átkaroltam magam. Arcomon könnyek folytak végig, ujjaim még kissé remegtek. Most az elmosódott tájat sem kémleltem, ahogy eddig tenni szoktam. Csak bámultam a semmiségbe miközben a gondolatok sebesen pörögtek a fejembe. Hadakoztak egymással és mind egyszerre szerette volna uralni az elmém. Lehetséges jövőképeket, félelmeket vetítettek lelki szemeim elé. Még nem voltam erre felkészülve, nem akartam ezekre gondolni. Tudtam, hogy otthon úgyis beszélni fogok Bessie-vel, akkor pedig úgyse menekülhetek. Szerettem volna tisztázni mindent, és átgondolni a dolgokat, de nem voltam képes rá. Lehetetlennek bizonyult most. 

Terhes vagyok. Terhes vagyok. Terhes vagyok. Csak ez az egy mondat ismétlődött a fejembe. Kimondva sokkal valóságosabbnak tűnt. Sokkal félelmetesebbnek hatottak a szavak. Egyszerre reszkettem tőlük, és lettem mérhetetlenül boldog. Kettős érzések tomboltak bennem. A fejem zúgott, amit még a hideg üveg sem csillapított. Reszketeg sóhaj hagyta el ajkaimat. Ajkaim megremegtek, és éreztem, hogy egy szorító érzés veszi át a helyét a mellkasomban. Hirtelen még a levegőt is nehezebben tudtam beszívni. Csak meg akartam nyugodni, és távol lenni mindentől és mindenkitől. Jelen pillanatban ki akartam menekülni a világból. Elfutni, hogy ne kelljen szembenéznem senkivel. Se a családommal, se a barátaimmal. Josh-sal pedig főleg nem. Josh. 

Pánikszerűen kezdtem mozgatni a lábam, és morzsolni az ujjaimat. Lehunytam a szemeimet, de csukott pillámon keresztül ádáz könnycseppek törtek elő, amik végigszántották az arcom, majd a kezemre cseppentek. Ringatni kezdtem magam az ülésen. Bess érintését éreztem a karomon. Felpillantottam és homályosan láttam, hogy aggódó szemekkel vizslat. Kezemmel kétségbeesetten kerestem az övét, majd megtalálva szorosan fogtam közre ujjait. Úgy kapaszkodtam belé, mint egy fuldokló az utolsó mentőövébe. Tudtam, hogy ő itt lesz nekem és ez valamennyire megnyugtatott. 

Kinéztem az ablakon, de testvérem kezét még mindig görcsösen szorítottam. Másik kezemmel letöröltem a könnyeimet, néhányat pislogtam és az utat újra tisztán láttam. Leejtettem magam mellé a kezem, tekintetemmel pedig követtem az útját. Aztán szemeim a hasamra vándoroltak. Ez volt az első olyan eset, hogy tisztában voltam vele, hogy valaki lakik is odabent. Hogy egy apró életet hordozok magamba, akiért felelősséggel tartozom. Szeretet lobbant fel bennem. Ajkaimon átfutott egy apró mosoly. 

Ahogy felpillantottam láttam, hogy hazaértünk. Pedig Bess nem vezetett gyorsan. A hirtelen érzett megnyugvást mintha elfújták volna és újra azt a szorító érzést éreztem. Bess megállt a ház előtt, én pedig az összekulcsolt kezeinkre néztem. Felpillantottam testvéremre, akinek bátorító tekintetét látva, elengedtem ujjait, és kiszálltam a kocsiból. A levegő most nem volt hideg, kellemesen meleg volt. Már az itteni hőmérséklethez képest. Bessie elindult az ajtó felé, én pedig gépies mozdulatokkal ugyan, de követtem. Titkon reméltem, hogy nincs itthon senki, és nyugodtan beszélhetünk kettesben. 

Bessie kinyitotta az ajtót, majd belépett. Levette a cipőjét majd kezében a táskáinkkal az emelet felé indult. Én bepillantottam a konyhába, de nem láttam senkit. Tehát anya nincs itthon. Egy megkönnyebbült kis sóhaj hagyta el ajkaimat. Én is az emelet felé indultam. Sejtettem, hogy testvérem lepakol és átmegy a szobámba. Hosszú beszélgetés várt ránk. Amitől eddig menekültem, de lassan szembe kellett néznem az érzelmeimmel és az egész helyzettel. Kinyitottam a szobámat, és mint, ahogy sejtettem testvérem már ott ült az ágyam szélén és látszólag engem várt. Beljebb sétáltam majd levettem a pulcsim, amit az egyik székre ejtettem és közelebb léptem testvéremhez. Leültem az ágyra, majd azzal a mozdulattal hátra is dőltem. Egy kispárnát szorítottam a hasamhoz és tekintetem a plafonra emeltem. 

Szemem sarkából láttam, hogy Bessie engem vizslat és látszólag arra várt, hogy mondjak valamit. Engem viszont elöntöttek az érzések és nem tudtam volna megszólalni. Egyszerre éreztem félelmet és boldogságot, örömöt és bánatot, szorongtam, de mégis valahogy megkönnyebbültem. Végül Bessie megelégelte a csendet. 

-         - Tudom, hogy ezt nem kéne megkérdeznem, mert ismerlek, de… - a hasamon lévő párnára esett a pillantása -… megtartod? – kérdezte halkan én pedig hirtelen dühös lettem, amiért ilyet kérdezett, aztán jobban belegondoltam és rájöttem, hogy jogos a kérdése. Hiszen most múltam csak tizenhét éves, és alig néhány hónapja vagyok kapcsolatban. De ez nem érdekelt.

-           - Persze, hogy meg. – mondtam végül ugyanolyan halkan és rápillantottam. Bessie bólintott és törökülésbe helyezkedett. Láttam rajta, hogy kész feltenni a következő kérdését, azonban hallgatott. Sóhajtottam és az oldalamra fordultam miközben egy kispárnát a fejem alá helyeztem, a másikat pedig mindig a hasamon tartottam. – Mit szeretnél tudni? – kérdeztem és felvettem a szemkontaktust. Bess vacillált pár pillanatig, majd megszólalt.

-           - Ez… oké tudom, hogy történt – egy vigyor futott át az arcán -… de mégis. Azt hittem vigyáztok. – nézett rám én pedig zavartan kezdtem morzsolni a párna sarkát.

-           - Így is volt. – bólintottam, majd egy pillanat erejéig visszapörgettem az összes együttlétünket. – Josh mindig nagyon vigyázott rám. Csak… - aztán eszembe jutott, fejem hátra vetettem és lehunytam a szemeimet -… egyetlen egyszer. Csak egy alkalomra emlékszem mikor… - suttogtam majd lenéztem a párnára -… és ez lett belőle. – nyögtem ki végül és a hátamra feküdtem. Bess elmélázó tekintettel nézett rám. Túl ideges voltam, nem bírtam egyhelyben maradni. Felültem és Bess szemeibe néztem, miközben a párnát az ölembe ejtettem.

-           - Mit érzel? – kérdezte és érdeklődően nézett rám. Felsóhajtottam. Mit érzek? Jó kérdés.

-           - Nem tudom. – ráztam meg a fejem. – Kettős érzések tombolnak bennem. Egyszerre félek és vagyok boldog. Valahogy szorongok, de mégis megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, mert végre biztosra tudom, az elmúlt hetek rosszulléteinek okát. Valahol boldog vagyok. Örülök neki, mindig is tudtad, hogy viszonyulok ehhez a témához. Viszont félek, és szorongok. Félek, hogy mit fognak mondani, hogy anya mit fog szólni hozzá. Félek a helyzettől, hogy mi lesz velem majd hónapok múlva. És ott van Josh. – suttogtam és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Bess közelebb csúszott hozzám és átkarolt. Ajkamba haraptam, hogy visszatartsam a könnyeimet.

-           - Azt hiszem ez normális. Mármint érthető. Attól ne félj, hogy anya mit fog szólni. Egy kicsit biztos meg fog döbbeni, de nem fog elítélni, és segíteni fog. Ismered anyát. – tolt el magától egy kicsit és halványan rám mosolygott. Ebben reménykedtem én is. Nagyon reméltem, hogy így lesz.

-           - Tudod… - szólaltam meg egy kis idő múlva Bess pedig érdeklődve nézett rám, és átkarolta a vállam. -… sosem így képzeltem el az első terhességem. Azt hittem addigra már férjem lesz és egy biztos állásom. Hogy mire anya leszek, ne kelljen azon gondolkoznom, hogy hogyan fogom eltartani a picit, és lesz e mellette valaki, akinek majd azt mondhatja, hogy apa. Hogy néhány évre rá testvérei legyenek. – halvány mosoly futott át ajkaimon – Mindig is azt hittem, hogy nagy családom lesz. Pici lányokkal és fiúkkal. Valakivel, aki mellettem áll, és mikor hazajön én legyek az első, akit köszönt, majd kapja fel a gyerekeinket. – lelkei szemeim előtt pedig megjelent a kép – De nem így lett, de valamiért nem bánom. Megdöbbentő lehet, hogy tizenhét évesen babát vállalok, de akarom őt. Már most akarom. – suttogtam és kezem a párna mögött a hasamra csúsztattam. Ujjaim a ruha alá futottak és apró köröket kezdtem leírni a hasamra. Bess lenézett a hasamra, majd felnézett rám és elmosolyodott.

-           - El sem hiszem, hogy nagynénit csinálsz belőlem. – mondta és megcsóválta a fejét.

-           - Egyszerre nagynénit és keresztanyát. – mosolyogtam Bess pedig közelebb húzott magához én pedig a mellkasára fektettem a fejem. Jó érzés volt, hogy ő itt van nekem. Éreztem a támogatását és azt, hogy mellettem áll, ez pedig mindennél többet jelentett.

-           - Josh-sal mikor akarsz beszélni? – kérdezte, miközben ujjai a tincseim között futottak végig, én pedig megmerevedtem karjai között. Bess eltolt magától és kérdőn nézett rám. Összevonta a szemöldökét én pedig kissé lehajtottam a fejem.

-           - Nem akarom elmondani neki. – ráztam meg a fejem, hangom elcsuklott és szemembe ismét könnyek gyűltek. – Legalábbis most még nem. – suttogtam és most Bessie-n volt a csodálkozás és döbbenet sora.

-           - Hogy mi? – akadt ki és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen – Remélem, ezt nem mondtad komolyan.

-           - Érts meg engem is. – kérleltem és éreztem, hogy már nem sokáig tarthatom vissza a könnyeimet.

-           - Értselek meg? – kérdezte és hátrébb húzódott tőlem. – Ezen mégis mit kell érteni? Nem akarod elmondani annak az embernek, akinek a leginkább joga lenne tudni. Anyának nem mondod, el oké. Max, megteszem én. De Josh, neki muszáj. Nellie gondolkozz.

-           - Azt teszem. – mondtam kétségbeesetten és alakja homályossá kezdett válni előttem.

-           - Szerintem meg nem. Mégis miért nem? Egy jó okot mondj, amiért nem mondod el a gyermeked apjának, hogy terhes vagy. – feltartotta az ujját én pedig felsóhajtottam. Az első könnycsepp utat is talált magának.

-           - Nem tehetem. – ráztam meg a fejem. – Gondolj bele, Bessie. Hamarosan év vége, neki pedig ide utaznak a szülei, ki tudja honnan, azért, hogy elvigyék. Egy híres egyetemen fog tanulni, mert az apja így akarja, hogy utána átvegye tőle a vállalatát. Így is van, hogy éjszakánként azon gondolkozom, hogy miként fogom túlélni, ha elmegy. Nem állíthatok most oda, azzal, hogy gyermeket várok. Másrészt, belegondoltál, hogy egyáltalán, hogy reagálna. Biztos vagyok benne, hogy nem szerepelt a tervei között egy baba. Egészen eddig élte az életét és bulizott. Fogalmam sincs, hogy reagálna, ha elmondanám. Lehet, hogy elküldene, vagy… talán rosszabb. – hangom remegett és arcomon könnycseppek folytak végig.

-           - Akkor is muszáj lesz elmondanod neki. Joga van tudni. – mondta Bess valamivel gyengédebben és magához húzott.

-           - Annyira kétséges a jövőnk. Fogalmam sincs mi lesz, ha itt az év vége. Persze addig el akarom mondani csak… most még nem. Egyelőre annyi időt szeretnék vele tölteni, amennyit lehet. Ha pedig úgy dönt, hogy itt hagy mindennek ellenére akkor… - be se fejezhettem, mert a gyenge sírás lassan erőteljesebbé vált. Bessie átkarolt és úgy tartott a kezei között.

-           - Rendben, nyugodj meg. De ezzel a témával még akkor se hagylak békén. – megcsóváltam a fejem. Bessie mindig Bessie marad. Ennek ellenére jobban befészkeltem magam karjai közé, majd inkább lefeküdtem és ölébe hajtottam a fejem. A könnyek néhány perccel később rászáradtak az arcomra. Bess pedig az arcom simogatta én pedig gondolkoztam. Kezem a hasamra simítottam és éreztem, hogy egy gyenge mosoly kúszik arcomra.
Az idilli pillanat akkor ért véget, mikor meghallottuk a bejárati ajtó csukódását. Rémülten néztem fel testvéremre, aki az ajtóra kapta a pillantását. Anya megjött, és fel fog jönni. Felültem és idegesen szorítottam meg testvérem kezét. Nem akartam beszélni vele, nem akartam látni az arcát, nem akartam csalódást okozni neki. Nem akartam, hogy haragudjon rám. Azt akartam, hogy minden ugyanolyan legyen, mint régen. Bár erre jelen helyzetben nem sok esély volt.
Néhány perccel később pedig már nyílt is a szobám ajtaja. Anya szőke tincsei kerültek a látóterembe, de mögötte egy férfi alakot láttam magasodni. Bess vágott egy fintort. Anya ránk nézett, majd valószínűleg meglátta könnyáztatta arcom, mert hozzám sietett.

-           - Mi történt Édesem? – kérdezte és felém nyúlt. Karjai közé bújtam. Féltem a reakciójától. Nem akartam, hogy elítéljen, hogy mérges legyen és csalódjon. Nem. Eddig mindig is tökéletes viszony volt közöttünk, mindent elmondtam neki, de ez most más. Hogy közöljem úgy, hogy kevésbé legyen sokkoló? Nyilván sehogy.

-           - Én… - nyöszörögtem, majd anya karjai közül, Bessie-re pillantottam, aki az ajtóban álló Jessie-re nézett szúrós szemekkel.

-           - Családi dolog. – hangsúlyozta ki Bessie a családi szót. – El is mehetsz. – vetette oda Bessie én pedig csak megforgattam a szemeimet. Kisebb gondolom is nagyobb volt ennél, minthogy a vitáikat és Bess beszólogatásait hallgassam. Anya megrovón nézett Bessie-re, miközben a tincseim simogatta. Lefejtettem magamról anya ujjait majd kérlelő szemekkel fordultam Jessie felé, aki kilépett a szobából. Anya megcsóválta a fejét, de nem tette szóvá, inkább felém fordult.

-           - Mi történt Kicsikém? – kérdezte és aggódó szemeivel arcom vizsgálta. Hosszú percekig csak néztem anyukám vonásait, majd egy nagy levegőt vettem.

-           - Állapotos vagyok. – suttogtam és lesütöttem a szemeim, miközben Bessie ujjai után nyúltam. Ő közelebb csúszott hozzám. Felpillantottam anya arcára, amin mélységes döbbenet ült ki. Nem tudott megszólalni. Ajkaim megremegtek. Szerettem volna tudni, mit gondol. Inkább kiabáljon, de akkor legalább tudni fogom, hogy mit gondol erről az egészről.

-           - Ez biztos? – kérdezte végül rekedten én pedig bólintottam. Szerintem mögöttem Bessie is ilyesmit tett.

-           - Orvostól jövünk szóval biztos. – hallottam testvérem hangját, amiért hálás voltam, mert én nem tudtam volna még ennyit se kinyögni.

-           - Megdöbbentettél Nellie, nem gondoltam volna soha, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülsz. Gondolom, megtartod a kicsit. – nézett rám kérdőn én pedig komótosan bólintottam. – Akárhogy is lesz, tudod, hogy ránk számíthatsz ugye? – kérdezte én pedig könnyes szemekkel öleltem meg. Nem láttam haragot a tekintetében, és ennek örültem. Elhajoltam tőle és nővéremre néztem, akinek ajkain halvány mosoly ült ki. – Azért ez egy kicsit sokkoló. – motyogta maga elé anya, Bess pedig egyetértően bólintott.

-           - Keresztanyát csinál belőlem. – vigyorgott, én pedig egy párnát húztam az ölembe. – Belőled pedig nagymamát. – anya kissé összerezzent a szó hallatán, de ajkain átfutott egy apró mosoly. Ha lehet ezt mondani megkönnyebbültem, hogy ők mellettem álltak. Akárhogy is lesz, velük menni fog. Akkor lenni teljes az örömöm, ha Ő is tudná. Kezem a hasamra simítottam, a másikkal pedig megmarkoltam a nyakamban lévő medált.

-           - Jessie-vel azért jöttünk, mert el akarunk vinni titeket vacsorázni. – mondta anya több perc hallgatás után, Bess arca pedig megvonaglott. Én felnéztem és láttam anya arcán, hogy kérdőn és egyben talán kissé könyörgőn is Bessie-re pillant.

-           - Kész leszünk! – bólintottam, Bess pedig furcsán nézett rám. Anya elmosolyodott és egy puszit nyomott az arcomra. – Ne aggódj, nem lesz semmi bajom! – magyaráztam kétkedő arcát látva, ő pedig bólintott, majd Bessie-re nézett. – Beszélek vele, menj csak! – álltam fel és néztem anyára. Finoman az ajtó felé toltam, majd becsuktam magam mögött és nővéremre néztem, aki megfeszült arccal nézett előre. Visszasétáltam hozzá és leültem elé. Két kezembe fogtam ujjait, ő pedig végre rám nézett.

-           - Ugye tudod, hogy ő soha nem helyettesítheti apát. Még csak a közelébe sem érhet. – magyarázta nekem én pedig felsóhajtottam. Ez nehéz menet lesz.

-           - Nem is akarja helyettesíteni apát. Ő csak anya mellett szeretne lenni. Szeretik egymást. – magyaráztam neki, ő pedig összepréselte ajkait.

-           - Ezt ne mondd előttem. Nem akarom ezt hallani. Anyának nem kéne vele lennie. – felpattant mellőlem és járkálni kezdett a szobába. Egy ideig őt néztem majd halkan megszólaltam.

-           - Nem akarod, hogy boldog legyen? – kérdeztem tőle, ő pedig megállt egy pillanatra majd rám nézett.

-           - Persze, hogy azt akarom. De eddig is az volt. Velünk. Nem kellett ő ide, tökéletesen megvoltunk mi hárman is. – újra járkálni kezdett.

-           - Igen az volt. Ellátta a kötelességeit velünk szemben, tökéletes otthont teremtett nekünk, de cserébe ő nem kért semmit. Most van esélye a boldogságra. Nem látod Jessie, hogy megváltoztatta? – kérdeztem és tűnődően néztem rá. Törökülésbe helyezkedtem, és türelmesen vártam a válaszát.

-           - Nem. Én csak azt látom, hogy Jessie elveszi. Egyre kevesebbet van itthon. Étterem? Eddig mindig együtt vacsoráztunk. Itthon. A családi körben. – kinéztem az ablakon és úgy kezdtem beszélni.

-           - Igen, lehet. De anya is változott, amint Jessie belépett az életébe. Többet mosolyog, és boldog. Még Floridában lehetett látni sírni, de már nem lehet. A szemeiben boldogság és valami végtelen nyugalom vette helyét. – mondtam halkan és figyeltem, ahogy a nap szép lassan tűnik el az égboltról.

-           - Ez árulás, olyan mintha megcsalná apát. Két gyereke van, minket meg sem kérdezett, hogy mit gondolunk erről. – Bessie megállt egy ülőalkalmatosság előtt és helyet foglalt, miközben felsóhajtott.

-           - Miért kérdezett volna, hogy ezt hallja? Hogy támogatás helyett elítéljük? Mert te ezt teszed Bessie, és akarod, vagy sem ezzel bántod anyát. Nem állíthatod döntés elé, hogy válasszon köztünk és Jessie között. Neki is joga van a boldogsághoz, egy tragédia miatt nem áll meg az élet. Elég ideig volt egyedül, ő is lehet boldog és újra szerelmes. Megérdemli. – fordítottam felé a fejem és úgy néztem rá.

-           - Nem fogom befogadni a családunkba. Ilyet ne kérjetek tőlem. – mondta majd felállt és elhagyta a szobámat. 

Felsóhajtottam és néhány pillanatig a csukott ajtót bámultam. Végül felálltam az ágyról és a fürdőbe mentem, hogy összeszedjem magam a vacsorához. Megmostam az arcom, kifésültem a kusza tincseimet, és fogat mostam. Az iskolai eset óta még mindig rossz volt a szám íze. Étvágyam se volt nagyon, de talán egy salátát le tudok nyomni a torkomon. Az minden étterembe étlapon van. Ledobáltam magamról a ruháimat és fehérneműben sétáltam vissza a szobába. A szekrényem elé álltam, hogy valami ruhát válasszak magamnak. Végül egy pólót és egy farmert vettem ki és dobtam az ágyamra. Elsétáltam a nagy tükör előtt és automatikusan megálltam előtte. 

Szemügyre vettem magam, és tekintetem önkénytelenül is a hasamra vándorolt, majd mindkét tenyerem oda csúsztattam. Akaratlanul is elmosolyodtam. Azt mondják a kötelék anya és gyermeke között már az első pillanatban kialakul és csak most értettem meg, hogy ez mennyire igaz. Végtelen szeretetet éreztem iránta már most. Nem csak azért, mert alapjába véve is imádtam a gyerekeket, egyszerűen ragaszkodtam hozzájuk és mindegyikkel örömmel játszottam és kijöttem. De ez most több volt. Ő a saját pici babám lesz, akiért én tartozok felelősséggel. Már most is, hogy magamban hordom, már most is én vigyázok rá. Gondolataim közé most nem férkőztek szorongató képek az esetleges jövőt ábrázolva. Inkább mind megnyugtató volt és izgatottsággal töltött el. Csak a kisbabámat láttam magam előtt. Őt és Josh-t. Lepillantottam a hasamra, és megsimogattam. Ő nem csak az enyém, de Josh-é is. Ami még csodálatosabbá tette a helyzetet. Attól a férfitól várhatok gyermeket, akit mindenkinél jobban szeretek. Csak reméltem, hogy ha elé állok, akkor nem fog elutasítani, és nem lök el magától, mert azt biztos, hogy nem bírnám ki. 

Elfordítottam a fejem a tükörtől majd az ágyam felé léptem. Felvettem a ruháimat és egy táskába összepakoltam majd egy sóhaj után elhagytam a szobám. A lépcsőn lefelé menet már anya és Jessie vártak minket. Ahogy leértem akkor láttam, hogy nővérem is felénk közeledik, arca merev volt és jelenleg passzív ellenállást mutatott. Szóval el sem gondolkozott a szavaimon. Újabb sóhaj hagyta el ajkaimat. Bessie mellém ért, és látszólag mellettem is maradt. Megcsóváltam a fejem, ahogy kifelé indultunk a kocsihoz. Nővérem és én hátra ültünk, és Bessie karjait összefonva a mellkasa előtt, az ablakon bámult kifelé egész úton. Én anya és Jessie halk beszélgetését hallgattam. Számomra tényleg öröm volt, hogy édesanyámat újra boldognak látom. Az hogy megfogja Jessie kezét, halkan intéz hozzá egy mondatot, megöleli, olyan apró kis gesztusok voltak, amiből leszűrtem, hogy tényleg fontosak egymásnak. 

Egy kis olasz étterem előtt álltunk meg. Mindannyian kiszálltunk majd a bejárat felé mentünk. Előttünk anya és Jessie lépdelt összekulcsolt kézzel. Szemem sarkából láttam, hogy Bessie milyen arcot vág ez láttán. Nehéz egy estének nézünk elébe az biztos. Tekintetem előre szegeztem és szemügyre vettem a helyet. A kinti rész meghitt és hangulatos volt. Néhány ember foglalt csak helyet az asztaloknál, amik egymástól nem messze helyezkedtek el. Kellemes meglepetés volt, amikor nem befelé mentünk, hanem helyet foglaltunk egy kinti asztalnál. A fejünk felett lampionok lógtak egymás mellett, ami kellemes félhomályba vonta a helyet. Kifejezetten elnyerte a tetszésem. 

Nem sokkal később egy pincér jött ki, hogy felvegye a rendelésünket. Én maradtam egy egyszerű salátánál, azt talán elbírja a gyomrom. Anyának Jessie rendelt, Bessie pedig morogva bökött rá egy ételre. Bár először még enni sem akart. Karba font kézzel dőlt hátra a székében és semleges kifejezéssel bámult előre. Megforgattam a szemeimet, majd néhányszor körbe pillantottam. Láttam anyán, hogy zavarja Bessie viselkedése, mégse tette szóvá, talán félt, hogy egy rossz szó és robban, amire szerintem nagy esély volt. Viszont a szemében volt egy enyhe csillogás, ami szerintem Jessie-nek volt köszönhető. 

-           - Tetszik? – kérdezte Jessie ajkain halvány mosollyal én pedig bólintottam.

-           - Igen. Nagyon tetszik a berendezés, és annak külön örülök, hogy kint foglaltál helyet… - Bessie horkantása szakított félbe, amiért néhány szúrós pillantást lövelltem felé, azonban ő továbbra is mereven bámult a semmibe. – Neki is tetszik, csak nem mondja. – böktem a nővéremre, aki felvont szemöldökkel nézett rám.

-           - Ne vegyél rá mérget. – húzta el a száját és kissé undok fejjel nézett Jessie-re. 

Nem sokkal később kihozták az ételeinket. Először anyának és Jessie-nek, még Jessie valami furcsa tésztát evett, addig anya párolt zöldséget valami hússal. Utána hozták a mienkét Bessie-vel. A salátám szaga most nem émelyített, aminek kifejezetten örültem, nem szerettem volna pont most rosszul lenni. Nővérem lassan kanalazta az ételt, és egész este hallgatag volt. Még Jessie érdeklődött rólam és arról, hogy mi érdekel, addig Bessie hallgatott, hiába kérdezte. Látszott rajta, hogy tényleg érdekli az, amit meséltem. 

Idő közben Bessie kiment telefonálni, és csak jó tíz perccel később tért vissza. A hozzáállása az estéhez passzív volt és nem törődöm. Láttam anyán, hogy zavarja és már Jessie is kezdte feladni, hogy egyáltalán valaha beszélő viszonyba lesznek. Én továbbra is készségesen válaszoltam a feltett kérdésekre, meséltem arról mikor még Floridában éltünk, a táncról, az új helyről, barátainkról, érdeklődési körömről egyszóval mindenről.
Vacsora után Jessie egy üveg bort kért ki nekünk én pedig zavartan nyeltem egyet, mikor megláttam a vöröses színű italt, amint Jessie a poharamba tölt. Nem ihattam, ártok vele a babának. Bessie mintha ebben a percben ébredt volna fel az eddigi állapotából, mert szó szerint Jessie-nek förmedt. 

-           - Nem adhatsz neki inni! Le akarod itatni? Vagyis minket? Nem képzelheted komolyan! – olyan szinten támadt Jessie-nek, hogy még anya is egy percig csak kikerekedett szemekkel nézett rá. Nyilván furcsa volt ez az egész, hiszen épp az előbb mondtam Jessie-nek, hogy bulikon és különleges alkalmakkor mindig iszok.

-           - Bessie! – szólt rá anya, én pedig csak megszeppenve ültem a széken. Nyilván Bessie-nek igaza volt és most tényleg nem ihattam, de szebben is közölhette volna.

-           - Elnézést! – szólaltam meg végül és nővérem kezét megragadva elhúztam reményeim szerint a mosdóba. Ott becsuktam pontosítva bevágtam magunk mögött az ajtót és körbe néztem, szerencsére csak mi voltunk bent.

-           - Elment az eszed? Tudom, hogy ez most az én érdekem miatt volt, de akkor is. Nem kellett volna így ráförmednek szegényre. – csóváltam a fejem és úgy néztem rá. Nővérem felhorkantott.

-           - Szegény? Ő minden csak nem szegény. Amúgy meg milyen dolog, hogy alkoholt ad a kezünkbe? – inkább nem mondtam semmit, csak néztem a szemeimbe – Mellesleg örülök, hogy eddig is megszabadítottál tőle. – vigyorgott majd a tükör felé fordult és ellenőrizte a sminkjét. Én csak megcsóváltam a fejem, majd néhány perc múlva mentünk csak vissza. 

Bessie helyett én kértem bocsánatot Jessie-től, amiért testvéremtől kaptam is néhány nem kívánt pillantást. Ezek után nővérem folytatta eddigi viselkedését, még egyszer elnézést kért és kiment telefonálni én addig Jessie-t bíztattam, hogy ne aggódjon, egyszer majd ő is megenyhül ő pedig csak mosolyogva nézett rám és remélte, hogy így lesz.
Ezek után nem sokkal haza mentünk. Az autóút alatt mindenki csendben volt. Lényegében én egy kellemes estét töltöttem el velük. Otthon Bessie a szobájába ment és én is elköszöntem anyáéktól majd követtem. Hosszú nap volt és mindenképp döbbenetes. Legalábbis számomra. Lefürödtem majd pizsamát húztam és az ágyamba feküdtem. 

Gondolataim részben Jessie másrészt a babám körül forogtak. Kezem a hasamra csúsztattam és mosollyal az arcomon aludtam el. Álmomban pedig már nem csak én és Josh szerepeltünk, hanem egy aranyos pici csöpp baba is.